2013. július 11., csütörtök

A távolság,


ha nem is üveggolyó, amit megkapok, de bekúszik a szobámba a Skype segítségével. Jó és praktikus a fejlődő technika, beszéltem M-nal reggel, és láthattam a párizsi hotel szobáját. Na, jó egyszer leírom a nevét: Martin. Miért is ne tenném? Tudok a tegnapi érkezéséről és programjáról, megbeszéltük a mait. Tegnap csak üzeneteink voltak, nem voltunk online egy időben. Én engedem őt kószálni bejelentkezések nélkül, de mintha ő igényelné jobban a kapcsolattartást. Jó neki az élmény azonnali megosztása? Még nem beszéltünk erről igazán.
Alekszejjel( fiúk régi barátja) találkozott, és egy olyan étteremben ettek, ami M. szerint olyan volt, mintha bolhapiacon lennénk, és nekem tetszene. Átküldött egy képet gyorsan, mert nekem is fényképez ilyen dolgokat, ismeri a mániáim.
Közben az egyelőre a  szőnyegre letett bordásfalam kerülgetve fehér levendulákat rendezgettem itt-ott a lakásban. 



Az ebéd könnyű és gyors: párolt brokkoli póréhagymával és ráolvasztott sajttal.
Ma estefelé az itteni masszőr-csontkovácshoz megyek, ez az egyedüli kötött program, amit várok is, amúgy szöszmötölős a napom.
Míg a sütőben az ebéd, ezt   "óbégatom" aránylag mérsékelt hangerővel- a szomszédokat is figyelembe véve- csak úgy, mert ez esik jól. 
Egyszer kieresztem a hangom itthon is ének közben.
Akkor szoktam hangosan énekelni, ha autóban ülünk. M. mosolyogva elnézi nekem a hangerőt és olykor a hamisságot is.

14 megjegyzés:

  1. Jé, én eddig nem is ismertem a fehér levendulát...mindig tanul az ember.
    Ezt a dalt én is szoktam óbégatni - legnagyobb örömömre most már a 16 éves lányom is velem óbégatja-, vagy külön magában még többet. Így érnek össze a generációk..

    VálaszTörlés
  2. Na,ez vagyok,voltam én,aki szereti a minél hamarabbi,de egyáltalán az élménymegosztást.Ellentétben S.val.:(

    VálaszTörlés
  3. "Én engedem őt kószálni bejelentkezések nélkül, de mintha ő igényelné jobban a kapcsolattartást." Bizonyára pontosan ezért. Ha "pórázon" érezné magát, menekülne minden áron...

    VálaszTörlés
  4. Pave, azt hiszem az " örök" darabok összehozzák a generációkat. Ami jó, az jó, nem merül feledésbe, és minden korosztály megtalálja benne, amit keres.

    VálaszTörlés
  5. Mammka, megszokta, ha együtt utazunk megbeszéljük az élményeket.Ha egyedül, akkor is igényli. Egyébként van előnye és hátránya is az egyedül utazgatásnak. A hátránya mindenképpen az, hogy este nem értékelünk, és menet közben nem mutathatunk egy irányba, hogy : Nézd csak!Ha ott a Skype( viszi a laptopot), akkor ez sem gond.
    S. nem igényli? Az eltérő igények okozhatnak gondot. Mi sem tudunk ennyire együttműködni mindenben, de meg tudjuk oldani.

    VálaszTörlés
  6. Rózsa, szerintem magamból indulok ki. Én sem szeretném a pórázt, ezért mást sem tartok fogva. Ismerem ezt az elvet: "Visszajön, ha elengedem." Nem tudatosan csinálom, bennem van, de jó, hogy így van.
    Van egy könyv, melyben ezt gumieffektusnak hívják. Minél messzebbre nyújtod ki a gumit, minél messzebb kerül tőled, annál nagyobb erővel csapódik később vissza. Valahogy így van!
    A csúzli jutott most eszembe!

    VálaszTörlés
  7. Mi mindketten azonnal megosztunk, de en vagyok a merleg es adom at az elsobbseget mindig, na jo neha kiakad a merleg nyelve is:)
    Fozes kozben es furdeskor mindig enekelek, a hutoajtoval tancolni is szoktam:D

    VálaszTörlés
  8. Mi újság volt a csontkovácsnál?

    VálaszTörlés
  9. Ágnes, Dúdolgatni, énekelni én is szoktam. Hűtőajtóval tánc? Még nem próbáltam.

    VálaszTörlés
  10. Keresztyén, gyorsan el lehet érni a másikat, vagy üzenetet hagyni, képet küldeni stb. Benne van az internet előfizetésben a díj, ez sem utolsó szempont.Pláne, ha a másik külföldön van.

    VálaszTörlés
  11. Pave, mivel masszőr is, jól megmasszírozott. Ezen a problémával ez a csontkovács( akinél tegnap voltam), nem tud segíteni.
    Amit tudott a csigolyákon javított, de az igazi problémához több tudás kell, mint neki van. Júl. 29-én megyek ahhoz, akit ő ajánlott. Már csak benne bízom, hátha tényleg nagyobb a tudása.
    Ma van a 10 milliószoros nap, érdemes pozitív gondolatokkal eltölteni a napot, álmodozni vágyainkról. Nagyobb az esély a teljesülésre.

    VálaszTörlés
  12. ja-ja, bocsánat, azt hittem, tegnap már a júl.29-i tudós emberhez mentél...én kevertem össze

    VálaszTörlés
  13. Ez a film mindig bejött a dalokkal együtt élményt adnak a karakterek. Azt a kort megélők értik a film minden üzenetét.
    Te az autóban énekelsz? :D
    Nekem a párom szokott az egyik zenés csatorna műsorával együtt énekelni, dudorászni.:D
    Hamisság? Oda se neki.
    Régebben hosszú utakon, mikor elálmosodtam magam is nótázgattam a vezetőálláson. Manapság nem teszem. Rövidebbek az útjaim és több figyelmet igényel, amit végzek no meg vékonyak az utastér elválasztó falak a vezetőálláson. Az utasokat pedig meg kell tartani nem az én hangommal riogatni.:-)

    VálaszTörlés
  14. Most hogy hallgattam, a Hair zenéjét, látom a youtube-os kommentek között, hogy idős és fiatal is ír arról, hogy szereti.
    Ha teheted te is dúdolgass, énekelj! Ablak felújítás alatt pláne. Bár, azzal már végeztél, de még a házon van munka, gondolom a lakásban is.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu