2013. április 20., szombat

Szombat reggel mélyen szántó gondolatok nélkül

Sokáig ( fél 9) aludtam, mert késő éjjel aludtam el. A redőny az eddigi legnagyobb ötlet volt, csak kár, hogy ilyen későn, tavaly szereltettem fel. A reluxa vagy a sötétítő függöny nekem kevés reggel.
Most, hogy alakul az erkélyem, kiültem élvezni a helyzetet.Tavaly járólapozás, a fémrészek festése, a dróthálós üveg kicserélése,  idén a székek mellé asztal. Majd teszek terítőt is, de még nincs olyan csipeszféle, hogy rögzítsem, ha fúj a szél. Még kerül virág a sarokba, helye már megvan. Kolléganőm ajándéka lesz.
Eddig is kiültem éveken át, de pár részlet tökéletesítése után most úgy érzem van egy új szobám most olvasni, teázni, kávézni, beszélgetni, bambulni a szemközti fákat a madarakkal.
Nyúzott fáradtságom valamelyest kisimult pár percre. Hamarosan nekiállok főzni, Anyu jön ebédelni ma és holnap is, mielőtt hétfőn fél 8-ra megjelenünk a kórházban  a keddi műtétre.
M. a francia ( Marseille) ég alatt bandukol jelenleg, de megfázott, és tegnap úgy férfiasan( ahogy "ők" szoktak betegségükben) panaszkodott a Skype-on. Megbeszéltük a citromos teát, a viszonylag korai lefekvést, és némi C vitamin bevitelét, hogy megfelelő állapotban tudja nézni ott azt a sok szépséget.



18 megjegyzés:

  1. Jó kávézást, de a tea sem esik majd rosszul itt, ugye?

    VálaszTörlés
  2. Egyre inkább a tea esik jól.

    VálaszTörlés
  3. Elképzellek most már jobban azon a napos erkélyen!

    VálaszTörlés
  4. Olyan jó érzés ilyet olvasni, hogy valaki az erkélyét/teraszát nem csak vagy nem ruhaszárításra használja. Elvégre ez is a lakás része, kellemessé lehet tenni, jó kis zug lehet belőle. További kellemes nyári időtöltést a teraszodon! Jó teázást!

    VálaszTörlés
  5. Én, mikor kidőlök, főleg kiülhetős időszakban fogok egy fél pohár vörös bort és cigit (kocabagós vagyok, a a rítus a fontos) s kiülök. Nekem leeresztés a napi pörgés után az erkély, főleg míg olyan volt, mint a tiéd. Pár éve felújították, tettek fel egy bádog burkolatot, azóta koporsónak hívom nemes egyszerűséggel.

    VálaszTörlés
  6. Flora, délután volt még pár perc, amit kint töltöttem.Most inkább bent voltunk ebéd után, még lesz lehetőség máskor bőven.

    Compot, nem akarom tárolónak használni az erkélyt és csak szárítónak. Néha szárítok is ott, mert ahonnan fényképeztem még van egy nagy fregolinak hely, és szabadban én csak az erkélyen tudok teregetni.Igyekszem inkább szabadidős zugként használni egyébként.

    Holdgyöngy, nem dohányzom, a tea és a kávé az, ami helyettesíti a rítus élvezetét. Bort is ritkán iszom, de egy jó ebéd vagy vacsora után szeretek egy kicsit inni, nem rendszeresen. Pedig beszélnek a hasznáról is.
    Bádog burkolat? Ilyenről még nem is hallottam. Biztosan van valami előnye. Igaz is, miért bádogot használtak burkolatnak?

    VálaszTörlés
  7. Milyen hangulatossá lehet tenni pár kiegészítővel az erkélyt, ahol aztán tényleg jólesik időzni. Pláne most, mikor még elviselhető a meleg, tele van a park színnel, mozgással...szóval jó lehet ott nézelődni.

    VálaszTörlés
  8. Nem fontos csipesz a terítőre. A négy sarkára felkötsz szép, nagyobb méretű kavicsokat. Sokkal hangulatosabb is mint a csipesz és felidézi, hol gyűjtötted őket.

    VálaszTörlés
  9. Orsi, és mennyire megéri a törődés! Pár egyszerű darab, mert a téli tárolásáról is gondoskodnom kell. Az asztal összecsukható, így a lenti tárolóba le tudom vinni a székekkel, nem sok helyet foglalnak el.
    Figyelem a lenti embereket, a gyerekeket, a kutyákat...

    VálaszTörlés
  10. Pipulka, milyen egyszerű! Köszönöm!:-)

    VálaszTörlés
  11. Panellétem idején negyedik emelet, szintén kedvenc olvasós helyem volt a szépen kialakított erkély. Tele virágokkal, fotel, napernyő, kis asztalka a kávéra, frissítőre.
    Szerencsémre hatalmas parkra nézett, madártrillában sem volt hiányom. Szép emléket idéztél fel bennem Éva, köszönöm, és további jó elmélkedést, töltődést a szép kis zugodban :)Eszter

    VálaszTörlés
  12. Eszter! Egymástól távol is közös sorsok, élmények múltban, jelenben.:-)

    VálaszTörlés
  13. elrohant mellettem a tavasz, mire kiülnék az erkélyre már forró nyár van:)

    VálaszTörlés
  14. Nem is volt tavasz! Hóból a nyárba mentünk, és már nem először.

    VálaszTörlés
  15. Katici, köszönöm. Pavenak leírtam, amit egyelőre tudok.Este még beszéltünk telefonon, azt mondta nagyon fél. Nehezen aludtam el természetesen.

    VálaszTörlés
  16. Abrosz sarkára négy nagyobbacska kavics, s a helyén marad..

    VálaszTörlés
  17. Márta! Köszönöm, egyszerű, de jó ötlet!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu