2013. április 25., csütörtök

Rendeződéseim....


Ha illatokként maradnának meg bennem ezek a napok, akkor a fertőtlenítő és a jellegzetes kórházi fémillat keveredne bennem a kinti fülledt nyárillattal.
Színek? Kék, fehér és zöld.
A háromszög is kirajzolódott már számomra: lakás-kórház-munkahely, valamint a három pontot összekötő buszvonal nem túl kusza szövevénye. A buszon való bambulós üldögélés most is a béke szigete számomra.
A fogyó napi tevékenységek kicsit helyrebillentik a fáradt ébredésem utáni állapotom már délelőtt, egyébként nyugalom van bennem, mint mindig, ha valamennyire rendezem a dolgaim, vagy rendeződnek az Isteni gondviselés jóvoltából. Valahogy úgy, ahogy  a feszültség is enyhül bennem a várakozás és a bizonytalanság csökkenésével.
Amúgy meg le a kalappal az orvosok, nővérek és az orvostudomány előtt! Amilyen állapotban kedd este Anyu volt, és ahogy ma -kevesebb, mint két nap után- láttam őt... Ég és föld  a különbség!
M. holnap hazajön Franciaországból, de eljönni nem tud, mert megfázott, és jobb, ha nem ragasztja át rám. Inkább otthon kúrálja magát, úgy döntött. Én vasárnap is dolgozom hétvégén, kórházba is megyek látogatni, de pár szabad órát mindenképpen összehozok magamnak is.
Munkahely? Itt a nyár, itt a jégkrém, és egy tanítvány malmozást igényelt tőlünk szabad perceinkben a mi teljes egyetértésünkkel.
Kemény csatákon vagyunk túl.


13 megjegyzés:

  1. örülök a rendeződésednek
    megnyugtató

    szép napot:)*

    VálaszTörlés
  2. Ezt a hirt vártam, két erős ember, ha összefog!! Puszi Mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
  3. Sajnos még a rossz bizonyosság is jobb a bizonytalanságnál, s az egészségügyi személyzet, ha olyanok, csodát tesznek, nemcsak testileg, lelkileg is. Szebb napokat nektek!

    VálaszTörlés
  4. Remélem, minden ok.
    Annyira magamra ismerek a soraidból..ezért is szeretek -többek között-idejárni; hogy látom, van más is, aki hasonló módon éli meg ezeket a dolgokat.
    Kitartást nektek, meglesz az eredménye.

    VálaszTörlés
  5. Gondoltam Rád-Rátok, Éva, sok erőt, gyógyulást kívánok.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, hogy itt jártatok! Ma voltam benn nála, nagyon gyenge, nem tud felkelni.A torka és a légcsöve is nagyon felsértve a sok csőledugás miatt. Két altatásos műtét egy napon belül, és csővel vizsgálták a lehetséges belső vérzést is, ami beigazolódott.
    Ezért nyitották fel újra a varratot, és a szivárgó erek nagy részét égették, vagy valahogy elzárták. Ők tudják mit kell tenni. A vérhígító sajnos bezavart, nem állt át a szervezet a Syncumar elhagyása után még egy műtét megfelelő kezelésére.Kapott vért, de még így is 80/40 a vérnyomása, ami nagyon gyengíti.
    A rosszindulatú daganat eltávolítva, de sok információ hiányzik, melyekre még két hetet kell várni a további lépések megtételéhez.CT eredményre várunk, mely a lehetséges áttéteket vagy szerencsés esetben hiányát hivatott kimutatni.
    Az én feladatom a segítés, és a lelki támogatás. Ez utóbbi a nehezebb!
    Bizonyára sejtitek.


    VálaszTörlés
  7. Mégis született néhány részlet részemről a blogban, de akik érdeklődtök, megérdemlitek. Nem akarok itt erősen ködösíteni, ha már egyáltalán megemlítettem,hogy anyu beteg.
    Mivel nem tudtam csak szépet és jót írni, közben a napjaink másképp is telnek!Ezért írtam róla, és az érdeklődésetek miatt folytatom.
    A mammográfiát kéretik nem hanyagolni!!!



    VálaszTörlés
  8. Tudom, igazad van a mammográfiát és egyéb szűrést illetően, különösen, hogy körülöttem is erősen csapkod a "ménkű"... Ma délután volt barátnőm temetése, 63 évesen, 3 hónap alatt elvitte... Nagyon megrázó volt a férj és a 3 felnőtt gyerek búcsúja... Mához egy hétre anya következik...
    Nagyon jó lesz, ha a tiéden segíteni tudnak!

    VálaszTörlés
  9. A mammográfia emlegetését most a helyzet konkrét ismerete adta. Akkor most leírom: anyu jobb mellét kellett eltávolítani rosszindulatú
    daganat miatt.
    Én is járok évente( volt hogy félévente javasolták), mert van ott benn minden ami nem kell, de eddig konkrét veszélyben nem voltam. Rákszűrésre is járok, ennyit tudok tenni a magam érdekében.
    Igen, csapkod a ménkű! Őszinte részvétem anyukád miatt.Minden nap gondolok rád!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm, Éva.
    Amig G. élt, nagyon számon kérte és betarttatta velem az ellenőrzéseket. Azóta, bevallom, folyik a strucc-politika...

    VálaszTörlés
  11. Rákszűrésen pár hete voltam, hasi ultrahang valamikor júniusban lesz( petefészkek vizsgálata és egyebeké ott bent).Mammográfiára szeptemberben megyek, akkor telik le az egy év. Voltam struccpolitikás is, de most inkább nem.Tényleg nagyon csapkod körülöttem is a ménykű!
    Légy szíves te is szánd rá magad, mintha G. mondaná.

    VálaszTörlés
  12. Olyan szép az a kép, ahol a virágok a popsijukat mutatják. Különleges, magávalragadó.

    VálaszTörlés
  13. Pipulka, tetszik, ugye?:-)))Szerintem is jó, ha körbejárjuk a szépet!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu