2013. április 21., vasárnap

Látszólag

eseménytelen hétvége, testen és lelken belül zajlik minden. Éjjel kettőig valami görcsös hexensussz-féle gyötört 6 órán át immár sokadik alkalommal, és most is alig találtam fekve is az enyhülést nyújtó pózt. Könnyek között aludtam bele az éjszakába. Reggelre elmúlt.
Az erkélyen üldögéléshez, az ott történő reggeli kávézáshoz napsütés is párosult, feltettem a napszemüvegem, és úgy néztem az utcát.
Skype is  dolgozott, jó az internet a kapcsolatok fenntartására. Lassan több az internetes ismerős és barát, mint az "igazi". Az utolsó szó nem jó erre, de úgyis tudja mindenki mire gondolok.
Konyhámban kívánságra fokhagymás oldalas és krumplipüré készült, desszertnek őszibarack befőtt, italnak szénsavmentes ásványvíz. Nincsenek nagy igények Anyu részéről. 
Vasárnapi ételek illata volt jelen a lakásban, ami lassan kiszáll a nyitott ablakon át. Éreztem és a fémek zörgéséből hallottam, hogy máshol is készült az ebéd.
Ez a lakótelepi közösséget is összetartó erő( érzek, látok sokakat, de nem zavarjuk egymást), közös a sors elérhető fizikai közelségben, de mégis lelkileg egymástól távol.
Hatalmasra nőttek a fák, mióta ideköltöztünk, nyári lombjuk hamarosan  falként takarja el majd a szemközti épületeket, melyet soha nem bánok. Így jön létre egy zárt világ a magas házak között.



23 megjegyzés:


  1. sajnálom a derékfájdalmasságod


    szép hangulataid vannak
    az az első kép, a fákról, ragyogó

    VálaszTörlés
  2. Vagyok így én is fákkal, azt hiszem ezt az időt érezzük többen is, nem is normális. Apám mondta, egy éve éppen ennyi volt a hőmérséklet, ő naplózza. Csak éppen nem télből....

    VálaszTörlés
  3. Sorstárs....:( Pénteken rettentő erős fájdalmak között vonszolódtam ki az ágyból.Még arra is képes voltam,.hogy felhívtam a dokit a kórházban,csakhogy enyhüljön a fájdalom.Doki nem elérhető,maradt a kenőcs és a fájdalomcsillapító.Jelenleg tűrhető,nem elviselhetetlen.Ki érti ezt?Influenza maradvány lenne mégis?

    VálaszTörlés
  4. A fájdalmak kiváltója frontátvonulás lenne? Remélem, be tudtad pótolni a rövid éjszakát egy kis sziesztával!
    Én is kiültem 2 órára a kertbe, a napra, de még pulóverben! 15° körül volt, de éjjelre lemegy 3°-ra. Azért nagy bátran kikapcsoltam a fűtést, főleg a gázszámla miatt...

    VálaszTörlés
  5. Flora! A gerincproblémáim a rossz gerincemből, a ferdüléséből a csigolyák elcsúszásából, az izmok aránytalan terheléséből adódnak. Fáj, görcsöl stb. Egy kis tüneti kezelést lehet rá kapni, de általában marad a fájdalom, és váratlan, hosszan tartó görcsök újabban.Talán van köze a frontoknak is hozzá, de nem ez a jellemző.
    Keresztyén, anyu holnap lesz túl a műtéten, már bent van a kórházban. most jöttem haza, segítettem neki bemenni. A várakozás és az addig folyamatosan tartó ügyintézés vizsgálatok és a bizonytalanság tényleg nehéz. Azt mondom, ha már menni kell,éppen ideje volt hogy bemenjen, mert már nehezen viseltük a helyzetet.
    Mammka, akkor te is sorstárs vagy. Szombaton nagyon szenvedtem.Dokit már nem hívok, voltam náluk eleget eredménytelenül egyelőre.
    Holdgyöngy, inkább legyen nyár, mint ez az átmenetet jelentő tavasz.
    Katalin, az első képet látom legtöbbször az ablakból.

    VálaszTörlés
  6. Keresztyén, mivel az msn egyesül a Skype-pal hamarosan, ezért én is áttértem a Skype-ra. Addig én is Messengert használtam szívesebben, de a kényszer változtatásra kényszerített.

    VálaszTörlés
  7. Sokat gondolok ma(04.23) Rád és Édesanyádra..

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm, most jöttem haza munkából. Fél 11-kor hívott a szobájából, akkor még nem tolták a műtőbe, de már infúzión volt. Szerintem azóta már folyik az operáció.

    VálaszTörlés
  9. Aggódva várom Édesanyádról a hireket. Szoritok mindkettőtöknek.

    VálaszTörlés
  10. Várom a híreket a keddi műtétről, szorítok

    VálaszTörlés
  11. Nagyon várom én is a híreket!!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Anyut éjjel újra meg kellett műteni belső vérzés miatt. Jelenleg az intenzíven van. Kapott vért, a gépi lélegeztetésről lekapcsolták délelőtt. Be tudtam menni hozzá, és pár szót váltottam vele, de inkább hagytam pihenni.Az orvosokkal tegnap is, ma is tudtam beszélni, kaptam információkat.
    Nem érzi jól magát egyelőre, köszönöm a gondolataitokat.

    VálaszTörlés
  13. Flora! Köszönöm.
    Leírom a mai fejleményeket, akit érdekel, és gondolt ránk. Éppen látogatóban voltam anyunál az intenzíven ma délelőtt, amikor visszaköltöztették az eredeti szobájába a sebészetre. Ahhoz képest amilyen állapotban volt, már sokkal jobban van.Úgy értem a körülményekhez képest. Már rendesen tudtunk beszélgetni.
    A sok vérveszteség és a második műtét nagyon legyengítette.Még kapott vért, és majd a vérnyomását is feljebb fogják tornázni.
    Ilyenkor már napról-napra jobban van a beteg, ahogy szokták mondani, és a magam tapasztalataimból is tudom.
    Tumor kinn, nyirokmirigyek kitisztogatva, várjuk a teendőket.

    VálaszTörlés
  14. Ó,hírek!Hála Istennek,hogy kicsit jobban van Anyukád!Sokat gondolok Rátok!

    VálaszTörlés
  15. Erősödjön, aztán úgyis kialakul. A teendőket meg elmondják, csak végre kell hajtani.

    VálaszTörlés
  16. Eddig eljutottunk, és ahogy az egyik orvos mondta, az egyik lépés adja majd a másikat. Elég kemény éjszaka és nap után vagyunk.
    Köszönöm a törődéseteket!

    VálaszTörlés
  17. sok erőt kívánok Neked és édesanyádnak is, a nehezén talán már túljutottatok, ez biztató, innen már el lehet lépegetni "jobb" felé
    hősök vagytok
    nagyon sokat gondolok Rád

    VálaszTörlés
  18. Én is sok erőt és mielőbbi gyógyulást kivánok édesanyádnak!

    VálaszTörlés
  19. egymás kezét fogva győzni fogtok Éva!

    VálaszTörlés
  20. Jobbulást Édesanyádnak, Neked sok türelmet, és kitartást kivánok. Sokat gondolok Rátok. Puszi.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu