2013. április 27., szombat

A lassulás vágya....


Hajtós nap, előtte kevés alvás és nappal szinte kánikula volt. Hazaértem munkából, majd Columbo és Poirot vár rám, és este 9-kor lefeküdtem, ami nálam nagy szó.
Anyu 2x is telefonált már( eddig nem tudott), én pedig nem mertem zavarni,mert sokat alszik, a csengetés zavarja őt is, a szobatársakat is. 
Zuhanyozni szeretne, hajat mosni, és az itthoni szobájában a saját heverőjén feküdni, de fel sem tud kelni, nem hogy ezeket megtenni.
Hányszor mondtuk már itt is, hogy kevés kell a boldogsághoz! Tudok zuhanyozni, hajat mosni, a saját szobám heverőjén aludtam. Nem igazán becsültem meg este ezt a jó dolgom, de tudatosítani kell. A hétköznapi apróságok is lehetnek kiváltságok, és mégsem törődünk vele. Én sem mindig, csak az erre való  törekvésem erősödik!
Minden gyors, pedig én most lelassulni szeretnék. 
Beszéltem valakivel miközben egy hófehér fához értünk, hogy most kellene gyorsan lefotózni, mert másnapra már megfogyatkoznak a szirmok, és inkább zöld lesz, mint fehér. És valóban így lett!
Minden olyan gyors, és én lassulni szeretnék.( Tudom, hogy egyszer már leírtam!)



A képen a soproni kórház egyik épülete. Az az épület, ahova most sűrűn járok, mert itt a sebészet. Egy hónapja még hóban voltunk itt. Zajlanak az események minden téren...
Ma reggel hó helyett virágszirmokat söprögettem az erkélyemen. Arra gondoltam, hogy ezt mennyire "szirupos" leírni, de ha egyszer ez van.:-) 
Erről tudok írni.

28 megjegyzés:

  1. Éva, próbáld meg kicsit elterelni a gondolataid, mert a stressz kikészít téged is.

    Olvastam mi történt Anyukáddal:( Olyan szörnyű, mikor nem tud az ember semmit tenni, csak várni a következő lépésre.
    Én is megjártam már a hadak útját...

    VálaszTörlés
  2. Orsi, próbálom, de napi programom az, ami most zajlik.A stressz már eléggé felőrölt annak ellenére, hogy próbálok kimászni belőle.De próbálok, mert igazad van, és én is tudom!
    Évek óta így élek, csak hol erősebb, hol kevesebb a stressz. Mivel anyunak nincs más csak én, nem tudja levenni a vállamról senki azt, amit igényelnék.A blogomból láthatod, hogy menni apró trükköt bevetettem már, de egy nagyobb pihenés kellene, amit nem tudok megtenni, mert én vagyok itthon minden egy személyben!:-) Fontos ember!:-))))))
    Ezek szerint te is megjártad a hadak útját. Ha egyszer tudsz róla mesélni, szívesen olvasnám!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva, minden soroddal egyetértek! Pedig még milyen fiatalon rá kellett jönnöd (igaz, van aki egész életében nem találja fel ezeket az egyszerű, de olyan nagyon fontos igazságokat!)
    "A hétköznapi apróságok is lehetnek kiváltságok, és mégsem törődünk vele. (...)
    Minden olyan gyors, és én lassulni szeretnék."
    Pont ezt gondolom én is sokszor, és igyekszem megállni néha.

    VálaszTörlés
  4. kozmetikus arcmasszírozása




    illóolajos lassú fürdő




    szabadban alvás




    ZENE zene zene

    VálaszTörlés
  5. Flora, mos a mosógép, addig megállok egy kicsit a teregetésig. :-)Ma itthon leszek már délután, vettem magamnak egy kis jégkrémet, és az erkélyemen azt kanalazgattam!Valami dobostortás jégkrém, van rajta ropogtatnivaló grillázs is.Nagyon értékelem ezt a lehetőséget!:-)Fontos igazságok pedig jönnek, jönnek...

    VálaszTörlés
  6. Stali, sajnálom, hogy rosszul fogalmazok a blogomban, ha azt hiszed, hogy én most el tudok menni a Balatonra láblógatásra és naplementézésre. Most írhatod, hogy csak tőlem függ minden stb!:-)
    Aki nincs ilyen helyzetben, az úgysem érti meg, és tudom, hogy jót akarsz, mint mindig! Autóm nincs, gyorsan nem tudok megfordulni egy esetleges mostani balatoni felhőtlen lazítgatásomból. Holnap pedig dolgoznom is kell, ügyeletben leszek.
    Meg egyébként is inkább segítek anyut etetni és tisztálkodni, mert felkelni nem tud. Felfekvés ellen vettem kenőcsöt ma neki!Fel kellett mosnom is ma nála( onnan jöttem haza nem régen), mert ő a soros a folyosó takarításában.Szomszédéknak mániája figyelni, ki hogyan sikálgat.:-D
    Engem nem érdekelne ez irányú kitartó összpontosításuk, de anyusom megkért rá még kórházba menetele előtt. Hát jó!
    Ennyit a balatoni naplementémről.:-)

    VálaszTörlés
  7. Katalin, ok, majd adagolom magamnak folyamatosan, amit tudok!:-)Illóolajos lassú fürdő összejön!

    VálaszTörlés
  8. Mindezeket én is átéltem apukámmal. Azért én nem voltam egyedül, ketten a testvéremmel beosztottuk a munkákat. Mikor hazajött a kórházból nála is aludtunk, s egy pillanatra sem tudtuk magára hagyni . Én is vágytam haza, az én házamba, pedig apukáméba töltöttem a kamasz éveimet. Most sajnálom, hogy nem töltöttem vele sokkal több időt, nagyon hiányzik.
    Kívánok sok erőt, kitartást, és mérhetetlen szeretetet.

    VálaszTörlés
  9. Nem erre gondoltam, sot.

    A balatoni naplemente giccs, ha nem a valosagban eled meg.
    Dehogy gondoltam volna masra. Ez most nem a maganpihenes ideje.


    VálaszTörlés
  10. Mennyire vágyom én is lassan élni. Eleve ez az alaptermészetem, és meg vagyok "erőszakolva" a mostani világban.

    Sudokrem nagyon jó, mi is azt használjuk az öregotthonban, ne sajnáld anyudtól, bár borsos az ára. Nem tudom, te mit vettél. És hát gyakran kéne forgatni különböző helyzetekbe,jobbra, balra, persze csak ha lehet, meg félig ülőhelyzetbe stb.. Bár ez a nővérkék dolga lenne. A lepedőt mindig simogasd ki alatta nagyon, és ügyelj arra, hogy ne maradjon rajta egy szem morzsa sem vagy valami egyéb. Egy apró morzsától is pikkpakk kialakul a felfekvés.
    Ha pelus van rajta -bár ezt kétlem, mert a nővérek igen kényelmesek, és felnyomják a katétert ami sok bajt, fertőzést okozhat -a pelus alatt is jól kend be.

    VálaszTörlés
  11. "cseresznyefákról hull a hó, nem is hó az mert nem olvad"...
    Minden jót, anyukádnak IS... (és mielőbbi jó cseresznyézést" is...)

    VálaszTörlés
  12. Drága Éva! Régen jártam nálad. Most olvastam vissza! Jobbulást kívánok Anyukádnak!!! Nagyon átérzem a helyzeted, mert én is ezt csináltam kb. egy hónapig. Apukám kórházban volt két hétig, mert egyáltalán nem evett és annyira legyengült, hogy már nem birt felkelnei. Előtte ahogy tudtam mentem hozzá (90 km), hogy "etessem", nem sok sikerrel. De hála az égnek és mindennek, elkezdett enni, már otthon van! És tervez..., ami a legfontosabb, mert már majdnem feladta. Vigyázz magadra és Anyukádra! Szeretettel gondolok Rád!:))

    VálaszTörlés
  13. Kedves Éva, mélyen együttérzek veletek. Ez most olyan gyászhírszerű, de nem jut eszembe jobb kifejezés.
    Ismerős érzésekről írsz. Tudom, milyen ez a testi-lelki fáradtság, amikor az embernek egyszerűen nincs energiája magára sem.
    Nekem sokat segített a blogvilág. Volt egy hely, ahol a kórházból hazaérve ki tudtam kapcsolódni, s kicsit elfelejteni a mindennapokat. Lelkiismeretfurdalás nélkül, mert ez is fontos.
    Egyrészt, hogy gondolkodtam a következő poszton,... másrészt a blogosok, akiket olvasok elkalauzoltak egy más világba. Hihetetlenül sokat segítettek ezzel, anélkül, hogy tudtak volna róla. Pl Te is, mivel téged is olvaslak. :) Mérhetetlen hála van bennem irántatok emiatt.
    Éva, mindig várom a fejleményeket. Nagyon, nagyon, nagyon drukkolok, hogy a lehető legjobban jöjjetek ki ebből a helyzetből.
    Küldök egy nagy hála-, és egyben erősítő ölelést :)

    VálaszTörlés
  14. Szeretnék írni neked okosakat, bölcseket, de tudom minden trükköt ismersz. Így csak annyi, hogy sokat gondolok Rád és lélekben veled vagyok.
    Legyen elég erőd a mindennapokhoz. Majd eljön a lassulás és a pihenés ideje is. Akkor pedig ezekre a napokra fogsz sokat gondolni, amikor Anyud segíthetted,és mosolyt adhattál neki. Minden dologban van szépség. Még az ilyen nehéz napokban is. Tudom, hogy megtalálod őket.

    VálaszTörlés
  15. Jó, hogy vagytok Nekem, tényleg jó!Sokat segítetek nekem ezt tudnotok kell.
    Most jöttem haza a kórházból van egy kis időm, majd este megyek dolgozni csak.
    Erdős Éva, azt hiszem az a baj, hogy egyedül vagyok. Még ha megajándékoznám magam azzal egy kicsit, hogy elmegyek valahova hosszabb időre( annyira kellene!), akkor sincs senki, akire rábízzam, hogy biztonságban tudjam. Nem akar senkit. 13 éve tart ez a szolgálatom, akkor halt meg apu! Mostanra fáradtam el úgy nagyon igazán.

    VálaszTörlés
  16. Stali, számomra annyira egyértelmű volt a fogalmazásod, de végül is te tudod, hogy értetted.:-)

    VálaszTörlés
  17. Pipilka, Medifleur krémet vettem, azt mondták neki, azt vitessen be. Nekem ezt adta át üzenetként, gondolom ez is jó.
    Ma már 2-3 lépést tett az én, majd később járókeret segítségével is. Arra fel tudja akasztani a katéteres zacskót és a két "izé-mizét", amibe a vér, a váladék ürül a sebből. Kisimogattam, a lepedőt.Katéter fenn van kedd óta, de azt mondták ameddig önállóan nem tud valamennyire is járni, addig muszáj. Pelenkával nem foglalkoznak, anyu sem akar hallani róla. Köszönöm a tanácsokat.

    VálaszTörlés
  18. Tipitá, nagy megkönnyebbülés lehet, hogy apud kezd helyre billenni. Anyu ebédelt míg ott voltam. Húsleves, lencsefőzelék sült hússal, úgy láttam ízlett neki.:-)Vittem neki nasit, amit kért.

    VálaszTörlés
  19. Aliz, én is várom már azt a cseresznyézést!:-)

    VálaszTörlés
  20. Katici, nekem is nagyon jó, hogy vannak blogos társak. Sokat segítenek, egyetértek veled nagyon.Köszönöm szépen a gondolataidat.Minden jót kívánok!

    VálaszTörlés
  21. Boró, anyu már sokkal jobban van, szerintem most már gyorsul a gyógyulása. Szerencsés kimenetelűnek mondható eddig a műtét, most majd ha sétálgat, akkor erősre is kap.
    Keresem a szépséget, most annyira fáj a fejem, hogy nem találom. Enni,inni kellene valamit talán. Főzni nem tudtam, majd keresek valamit. Tudom, hogy magasabb szempontból céloztál a ezeknek a napoknak a szépségére.

    VálaszTörlés
  22. Tényleg nem hanyagolhatod el, hogy magadra IS figyelj.
    (Gyorsan idevigyorgom, hogy az egész balatoni naplemete csak azért került ide, mert Te írtad: "szirupos" lehet, ahogy a szirmokról írsz.)

    VálaszTörlés
  23. Stali, aha, kezdem érteni az összefüggéseket!:-)

    VálaszTörlés
  24. Ha megengeded, most megsimogatlak.
    Nem ígérem, hogy rövidesen felszabadultabb, pihentebb leszel. Csak azt, hogy gondolok Rátok.

    VálaszTörlés
  25. Szia, új olvasóként jelentkezem Nálad. :)
    Anyukádnak mielőbbi jobbulást, és gyors gyógyulást kívánok, Neked pedig erőt és kitartást!

    Az előttem szólók, már mindent megírtak, sok újat nem tudok hozzáfűzni:)
    Talán csak..Nekem az ellazulásban egy régi, sokat olvasott,forgatott tud segíteni, amit szinte kívülről fújok,így nem kell figyelnem, megértenem, felfognom,mit olvasok, mégis élvezem.

    VálaszTörlés
  26. Kedves Patrícia, köszöntelek nálam, és köszönöm a tanácsot és a jókívánságot.
    Várlak máskor is!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu