2013. március 19., kedd

Magyarul

M. most jött meg a magyar tanfolyamáról, meg is lepődtem, mert szombaton még nem volt róla szó. 
Eredetileg spanyolra akart menni hétfőn, de nem indult, mert kevesen voltak. Utána választott egy mások spanyolt, az sem indult. Egy haladó francia is érdekelte volna, de végül nem tetszett neki az első óra. 
Aztán a magyar mellett döntött tegnap nagy hirtelen, és ma este volt az első órája. Illetve a sokadik első órája, mert már máskor is járt  magyar tanfolyamra, sőt, a  mostani tanárnő is tanította már. Hallottam eleget akkor a mini szoknyájáról!:-)
Kb. 10-en vannak a csoportban Bécsben, és M. szerint mind nagyon motiváltak. A tanfolyam februárban kezdődött, de ő csak most csöppent bele, tehát lehet az eddigi leckéket pótolni. Most beszéltük meg Skype-on, hogy segítek majd neki. Oldalról oldalra át kell vele venni a leckéket, ez a kívánsága.
Holnap elkezdem én is a németet csak úgy itthon könyvből, nem maradhatok most már tényleg szégyenben!





13 megjegyzés:

  1. Milyen érdekes élet!
    A németet meg meglehet tanulni könyvből-én is onnan tanultam, főként ha van, kivel beszélni, gyakorolni is :)

    VálaszTörlés
  2. Júlia, én is így tervezem!

    VálaszTörlés
  3. :)ennel, mar csak az tetszik nekem jobban, amikor franciabol angolra forditok, amit persze magyarra vegul:)

    VálaszTörlés
  4. Ágnes, nekem is tetszene, ha franciáról fordíthatnék. :-)Tetszik az a nyelv, csak nem tudom. Egyébként jó nyelvekkel foglalkozni.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szerencsések vagytok, hogy tudtok együtt gyakorolni, ez többet ér minden nyelvóránál - persze azért a két módszer együtt a nyerő. :-) Irigyellek ezért! :)

    VálaszTörlés
  6. Alessia, és eddig nem használtuk ki. Ott van az angolunk, amivel nagyon jól elvagyunk, és ez elkényelmesített minket.
    Sok minden ragadt ránk a másik nyelvéből eddig is, csak nem tudatosan.Nagy luxus kihagyni a tudatos tanulást is emellé.
    Mostanra érett be egyszerre nálunk az elhatározás úgy igazán?

    VálaszTörlés
  7. Akkor most már nemsokára három nyelven is társaloghattok, a félreértések elkerülése végett minden nyelven kimagyarázkodhattok!
    Gilbert is meg akart tanulni magyarul, elég jól is ment neki, de főleg passzívan, mert nem akart esetleg hibásan megszólalni... Ezt pedig muszáj megreszkírozni...

    VálaszTörlés
  8. Flora, németül én is sok mindent megértek, de nem szólalok meg.Ha tanulok bátrabb leszek.Olyan vagyok ezek szerint ezen a téren, mint Gilbert.
    M. is tud magyar szavakat.Éhen és szomjan már nem halna!:-) Gond csak akkor van, mikor magyarul megrendeli az ásványvizet, de a pincér megkérdezi, hogy szénsavasat vagy menteset kér. Akkor rám néz, és én folytatom az ő párbeszédüket. Valahogy így vagyunk!
    Vagy olyan kiejtéssel mond ki valamit hogy nem értik. Én kimondom, erre ő: Hiszen ezt mondtam!:-)

    VálaszTörlés
  9. Nekem "könnyű" volt, mert én voltam az egyik francia szakos kollégája (a másik 3 francia szakos férfi volt!), amikor hozzánk került, mint az első francia lektor a 12 órás tagozaton. Kísérleti osztályok voltak ezek, angolból és franciából, az egyetlen ilyen középiskola a hetvenes évek Magyarországán, Szentesen... Még az orosz tagozaton is csak max. 5 órában tanítottunk!

    VálaszTörlés
  10. Unokahúg családja: férj feleség egymással angolul, a szülők a gyerekekkel anyanyelvükön(magyar és macedon)beszélnek. Mikor csak az első gyerek volt még meg, ő az apa angol kérdésére a feleség felé macedonul válaszolt. Angolul nem tanították... Ez így jó motiváció lesz mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
  11. Flora, szinte hihetetlennek tartom, hogy abban az időben több óraszámban tanítottak egy nyelvet, mint az oroszt.Szép időszakod lehetett az.
    Holdgyöngy, nálunk is volt már nyelvi "káosz". :-)Volt úgy, hogy a fiúk orosz anyanyelvű barátja, annak francia barátnője és még egy magyar anyanyelvű is velünk volt.Mikor már túl nagy volt a keveredés,és nem tudott mindenki hozzászólni a párbeszédekhez, átváltottunk az angolra, és akkor mindenki mindenkivel tudott beszélni. Az angol-magyar-macedon hármas sem rossz.
    Kovtama, láttunk pár szépséges pusztuló parasztházat szombat délután.

    VálaszTörlés
  12. Ma már tanultam németül. Elkezdtem újra.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu