2013. február 7., csütörtök

Lefekvés előtt

Az orvoshoz menést gyakran halogatom, mert annyit kell ott várni,  és úgy köhögnek a betegek. Nem csodálkozom rajta, csak tényként kezelem. Ha nem  a bajaimmal mennék már eleve oda, akkor ott betegednék meg. Máskor időpontot kérek.
Rászántam magam végül kedden, és 2 órányi várakozás után kaptam egy lórúgás antibiotikumot az arcüreggyulladásomra.
Szedem pár napig. Van amikor kikerülhetetlen, de sajnos  a velejáró kellemetlen mellékhatások is.
Hogy este a napom  átgondolós értékelésekor legyenek jócselekedeteim is- melyekre elalvás előtt gondolhatok a hibák mellett-, többek között írattam egy kolléganőmnek fel gyógyszert, hogy ne kelljen neki ezért elmennie a rendelőbe.
Továbbá szóltam valakinek, hogy újra van olyan esernyő egy boltban, amilyen nekem már van, és ami neki annyira tetszett, mikor a legutóbbi esőben azzal érkeztem. 
Hadd legyen neki is! 
Csak a sztárokat zavarja, ha egyforma holmijuk van!:-)




U.i.: Zsóka, ez az a mécses, amely érdekelt!:-)

13 megjegyzés:

  1. Jobbulást neke! Egy időben én is úgy aludtam el, hogy összegyűjtöttem a napi szépet és jót. Barátnőm kapott egy naplót, hogy minden napról egy szépet jegyezzen fel benne. Egy meseszép metszett papírból készültet. Akkor már adják meg a módját is!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást neked! Nem kellemes dolog. Gyerekkoromban éveken át kínlódtam vele magam is.

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást mindenekelőtt! Az orvosi váróterem az egy külön világ. Otthon, volt hogy összeverekedtek (!) a betegek, egyesek pofátlansága miatt, azóta van számhúzás, de a pofátlanok azért megmaradtak és nem húznak. Na nem lovallom bele magamat meg Téged sem, szerencsére túl vagy rajta, gyógyuljál.
    A pöttyös esernyőről: itt nagy divat, és egy jellemző történet: Egy orosz lány ismerősöm mesélte, hogy otthon náluk horribilis összegért árulták, és nagyon szeretett volna. Aztán meglátta, hogy itt Firenzében csak 5 euro az utcai árusnál, de ennyiért már nem kellett neki. Hát így működünk (néhányan), nem csoda, ha kihasználja ezt a kereskedő világ.

    VálaszTörlés
  4. Holdgyöngy, engem is foglalkoztat egy szép füzet jó dolgokkal.Aztán soha nincs belőle semmi...Egyszer talán egy nem szép füzetbe najd írok, azt nem fogom sajnálni.

    Ozser, 3. nap még csak, hogy szedem, olyan nagyon nem érzem még a hatását, de majd.

    Cirip, morgások itt is voltak. Megkérdeztem ki után jövök, kiszámoltam hányadik vagyok. Aztán csak úgy bekopogott, és bebocsátást nyert(ek) valaki(k), csak recept kell stb.
    Aztán jöttek időpontosok, és éreztem nő bennem a feszültség. Ha öltönyös vagy kosztümös jön aktatáskával az orvoslátogató, és hosszasan bent marad csak úgy.
    Semmi jóindulat nincs a váróban bennem. Én is betegség miatt vagyok ott.:-D
    A számhúzás nem működött.
    Az én pöttyös esernyőm sem volt több 5 euronál.Nekem mindig is tetszett a szürke alapon fehér pöttyös. Van ilyen sálam, már láttam, hogy van ilyen bögre is, de még nem állta az utam!:-) Esernyőm már van.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a jókívánságokat!

    VálaszTörlés
  6. Legutóbb a szakrendelésen, miután kivártam a soromat, közölték velem, hogy gyorsan leküldenek egy emelettel lejjebb, mert ott a problémám miatt hamarabb sorra kerülök. Miután lementem, és ismét kivártam a soromat, kb. 5 perc sem telt bele, már kint is találtam magam ismét a folyosón. A további tudnivalókat ráírták a papíromra, meg mit mivel, mikor hányszor. Aztán itthon olvastam el a tudnivalókat. Ennyi időt kaptam a szakorvosnál .
    Jobbulást kívánok Neked, gyógyulj meg, hamar!

    VálaszTörlés
  7. Nem is tudok mit mondani :) csak azt hogy mindenki gyógyuljon meg :) és hogy én (titok:) minden nap írok...füzetbe.

    VálaszTörlés
  8. jó tudni, hogy te is emberből vagy

    perszehogy elfogy az ember türelme, amikor visszaélnek vele,

    jobbulást kívánok

    szürkepöttyös bögrét nem, de drapp alapon vajszínpöttyöset igen sokat látni http://otthonvideken.blogspot.hu/2012/03/husveti-ajanlo-ajandek-dekor-shop-in.html


    : a zersernyőd szuper, a lányom is imádja a pöttyös esernyőjét, ilyesmi

    http://szepleszel.hu/termek/reisenthel-beauty-duo-szurke-pottyos.html

    VálaszTörlés
  9. http://www.vaniliaegbolt.hu/?lang=hun&pid=1721&Porcel%C3%A1n_b%C3%B6gre__-_Grey_Floral_-

    imádom

    VálaszTörlés
  10. Évikém jobbulást kivánok, nagyon remélem, hogy hamarosan jobb lesz.
    Köszönöm a gyertyás képet, szinte érzem a melegét, és illatát. Az esernyő is nagyon tetszik, még pöttyöset nem is láttam, kellemes szine van, és a pettyek is akkorák amekkoráknak kell lenniük.

    VálaszTörlés
  11. Éva,
    lehet nagyon jól is kezelni az ilyen dolgokat.Úgy látszik meg is oldják némelyik helyen. Az igazság az, hogy nálunk is lehet pl. telefonon is receptet iratni( a megszokottat), és lent megtaláljuk a portán.
    Mági,
    volt egy idő, hogy minden nap írtam a füzetembe. Naplónak is hívhatjuk. Leszoktam róla. Újra foglalkoztat, de türelmem nincs már hozzá.Talán, egy-két mondatos talán összejön.
    Katalin,
    persze, hogy emberből vagyok, és véleményt is nyilvánítok adott helyen, sőt, fel is húzom magam annyira emberből vagyok. :-D Bizonyám!:-)))
    Csak magammal tolok ki.Köszönöm a linkeket.Most fogom majd megnézni őket.
    Zsóka,
    esernyőmániám is van? Más mániám is, és ennek a pöttyös esernyőnek nem tudtam ellenállni. Nagyobb pöttyökkel és más színben lehet, hogy már nem kellene.Ez viszont rögtön szerelem volt.
    Igyekszem gyógyulni!

    VálaszTörlés
  12. Katalin, húúú, de milyen dolgok vannak azokban a linkekben! Köszönöm, fogom még őket böngészni.Még talán meg is lepem magam belőlük.

    VálaszTörlés
  13. Tamás, nem hiszem, hogy van ilyen mondás, de aki ennyi gyerek között van rendszeresen és buszozik is, az néha összeszed valamit.Én sem vagyok kivétel.
    Köszönöm, gyógyulok.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu