2012. augusztus 15., szerda

Titkos kertben

Úgy éreztem titkos kertbe csöppentünk múlt vasárnap délután, ahol csalán, rozsdásodó zár és barna-kék színekben rejtőzködő Mária őrzi csak a mohát, a birsalmát és a békalencsével fedett itt-ott előbukkanó vizet. Igazából soha nem tudtam milyen is a titkos kert, de tetszik a hangulata az elnevezésnek.
Miután a titkos jelzőt végül ráhúztam az általunk látogatott fallal körülvett, buja növényzetű kastélykertre, az embernél kötöttem ki gondolataimban( ahogy szoktam):
Valaki mesél nekem valamit, és hozzáteszi, hogy ez titok, ne mondjam el senkinek. 
Akkor a titok őrzője miért tette meg? Ha másról adott így információt zavaró, ha magáról, akkor még megbocsájtható.
Lehet, hogy  kikívánkozik belőle, hogy enyhüljön a feszültség, bízik is bennem, ebben van valami számomra hízelgő, de az alapkérdés azért bennem motoszkál. 
Végül úgysem mondom el senkinek, önbecsülésből sem teszem, pedig az ember esendő, és mégis erősnek kell lenni.



14 megjegyzés:

  1. Ó az az utolsó fotó! Igazad van, ha titok tartsa meg. Kolléganőm ilyen titkos, de mindenkinek ezt mondja, a végén derül ki. Mire jó!?

    VálaszTörlés
  2. Általában kiderül, hogy más is tudja a "titkot", de legalább nem tőlem.Ez jó érzés, legalább emiatt jól alszom!:-)

    VálaszTörlés
  3. Én is így vagyok vele: elsősorban önbecsülésből tartom meg, de kifejezetten nem bírom, ha valaki más titkait bízza rám, azzal, hogy "Csak neked mondom!"
    Viszolygok ettől a mondattól...

    VálaszTörlés
  4. ha már ketten tudnak valamit, nem "titok", de tényleg ne add tovább! miért is tennéd?!(nekem is sokszor sokan elmondják a "titkaikat", de csak azért, mert tudják, hogy biztos nem adom tovább... igy annyi mintha maguknak mondanák, s talán szükségük van a megfogalmazásra, ami igy csak könnyebb!)

    VálaszTörlés
  5. Flora, valahogy én is így vagyok ezzel a mondattal. Azt várja el valaki tőlem, amit ő sem tart be. Én élvezem, hogy helytállhatok, és tetszik a feladat, hogy nem beszélek róla másnak.

    VálaszTörlés
  6. Aliz!
    Tényleg kell a megfogalmazás a tisztánlátáshoz, és ez gyakran akkor történik meg, ha elmondják valakinek a bennük kavargó érzéseket.
    Olyannak, akiben bíznak. Mert egyszerűen beszélniük kell róla.

    VálaszTörlés
  7. hát erről van szó! mégis csak egyszerű ez... (még a pszichoanalizis is igy működik: csak az a lényeg hogy a páciens elmondja , ami nyomja szivét (a "tudatalattiját" azon a diványon, a terapauta meg elég, ha csak meghallgatja... (vagy ha úgy csinál legalább:)) a lényeg az elmondáson van, amitől megkönnyebbül, aki mondja...

    VálaszTörlés
  8. Aliz, elég gyakran vannak"pácienseim". Pontosan tudom a szerepem, főleg meghallgatnom kell. Ha véleménynyilvánításra is felkérnek, azt is elmondom.

    VálaszTörlés
  9. tényleg titokzatos az az utolsó kép, amikor rákattintottam, és felnagyítódott(bocs), jó darabig nézegettem, aprólékosan.
    Szépek a színei,
    de nekem valahogy zavaró, talán büdös is az a rohadó, pálló víz (?)
    az egész olyan félelmetesnek tűnik, mi kerülhet napvilágra, ha megzavarom a csend nyugalmát

    VálaszTörlés
  10. Igen, zavaró is lehet a látványa a békalencsés víznek. Ezért volt az egész ottlétben valami titokzatos, mint a mesében. Meseillusztrációk jutottak eszembe.
    Viszont egyáltalán nem volt büdös, semmi rothadó szagot nem éreztem még a közelében sem.
    Hogy mi van a békalencse alatt? Ki tudja?

    VálaszTörlés
  11. A titok akkor titok, ha az ember képes megtartani magának. Ez a nehéz dolog. Ha csak az illető titka, akkor tényleg kibeszélési kényszer, de ha már ketten vannak a "titok"ban, akkor az már nem biztos, hogy az.

    Én is meghallgatós típus vagyok...

    A békalencsés víz látványa nekem nem zavaró, hiszen az nem a rothadás velejárója, az is egy élő, fotoszintetizáló növény, nekem egy szép viziszőnyeg.

    VálaszTörlés
  12. Ha mas titkat mondom el, az csunya dolog, pletykanak is hivhatom. En is meghallgatos vagyok. Nincs ekezetem!
    Csütörtök ota Bp-en vagyunk ebben a forrosagban, es meg csak most sürüsödnek igazan az ünnepi programok. Most eppemn sziesztatunk,mert ne lehet birni különben a hajtast!:-)

    VálaszTörlés
  13. Gondoltam - reméltem - hogy nyaralsz valahol!
    azért egy kis kellemes pihenést is!
    Igaz, annál jobban esik majd otthon!

    VálaszTörlés
  14. Szia Flora!:-)
    Pár órája értünk haza, jó volt, sokat mentünk, és igyekeztünk az aug. 20-i programokon is részt venni.
    Mosógép mos, és élvezem az itthont is közben.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu