2012. augusztus 7., kedd

Utaztunk...


„…Kell utazás is, vad hullám-emlék,
kell a mennyország, és kell a nemlét.
Kell bele homlok s hajlabirintus,
kell gyönge járás, és kell a virtus.
Gondolat is kell, bele a lélek,
egy kis könny, kicsi bú, s kell egy vércsepp.
Messzi út is kell, várakozás, bölcs,
mint ki az erdő méhe-szülött tölgy…”


Vitéz Ferenc: Varázsszer - részlet


 ..., hogy hazautaztassuk az utazót.
Thomas féléves spanyolországi tanulás és tömör mediterrán életélvezet:-) után vasárnap délelőtt érkezett meg a pozsonyi repülőtérre, és mi kimentünk elé, hogy túlsúlyos ( 80 Euro ráfizetés a + 4 kg-ért!) csomagjaival hazavigyük egy barátjával együtt Bécsbe. 
Soknak tűnik ennyi út, de másfél óra alatt Pozsonyban vagyunk innen, a szlovák főváros és Bécs között pedig még rövidebb idő alatt.
Mi már előző nap, szombaton kora délután elindultunk Pozsonyba, hogy legyen egy kirándulás számunkra is. 
Este is élveztük még a várost, amúgy is megismerkedési évfordulónk volt nem régen, kicsit megünnepeltük azt is.




Repülőgép másnap korábban érkezett, mint a kiírt időpont. Szerencsére időben ott voltunk, már számomra az is csoda hogy valami nem késik, hanem korábban ott van. Az is csoda, ha egy országnak van repülőtere! :-(
Útközben is mesélt Thomas, otthon is laptopról képes illusztrációval ment a folytatás, bár a Facebookról ismerős képek köszöntek vissza, mégis jó volt az előadás is mellé. 
Elmondta a jövőre vonatkozó terveit is. Egy viszonylag hosszú, intenzív élményekkel töltött időszak alakít, új tervek szövögetésére késztet.
Ebédre- mivel főzni nem volt időnk- elmentünk egy Schnitzel Haus-ba bécsi szeletet enni. Thomas úgyis régen evett hazait!:-) Vékony, mégsem száraz, hanem ropogós, van benne valami titok, ami miatt egy jó Wiener Schnitzel mindig asztalhoz ültet.
Ez is  a naphoz tartozott.






3 megjegyzés:

  1. A 3-4. fotód meseszép!Igen, ráfizettetni nagyon tudnak! Fiam is utazott már Pozsonyból északra éppen. Úgy jött ki neki. Ő is holnap indul Angliába dolgozni.

    VálaszTörlés
  2. Szép volt az este Pozsonyban, esti képeket is csináltam.
    Minden jót a fiadnak, kívánom, hogy sikeres legyen a munkája Angliában.
    Thomas direkt fapadosra vett jegyet( Ryanair, akik a befuccsolt bp-i repülőtérre is lecsaptak rögtön),hogy olcsó legyen a jegy ára, de a 4 kg plusz fél év után könnyen összejött. Főleg a könyvek miatt.
    Így mégis drága lett az utazás végül.

    VálaszTörlés
  3. Cirip, töröltem a párbeszédünket, olvastad, amit akartam. Nem tudtam veled másképp közölni,csak itt, mert nem tudtam hozzád bemenni az email címedért.Azóta sem jutok be a blogodba, talán egyszer...
    Remélem!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu