2012. augusztus 22., szerda

Ritmus


5 napos jól sikerült budapesti tartózkodás után a hazatérés öröméhez tartozik az idegen fürdőszoba zuhanykabinja után a saját fürdőszoba fürdőkádja, és a nagyon sok ember után a 4 fal közötti egyedüllét élvezete is. 
Öröm még elővenni az indulás előtt félbehagyott könyvet( el sem vittem, úgysem tudtam volna olvasni), és időnként benézni a mosógépbe, hogy pörögnek tisztulva a ruhák.
A tömegben sok-sok mászkálás, látnivalók felszívása az izzasztó melegben reggeltől estig, de megtettünk mindent, ami egy turistától hősiesen, de még élvezettel elvárható.
Autót ott hagytuk a szállás parkolójában, tömegközlekedést vagy lábakat használtunk, és jó döntésnek bizonyult.
Bejártuk Pestet, Budát, kimentünk az Ecserire is, részt vettünk az ünnep nyújtotta programokon mindig fényben, hol nappaliban, hol estiben. Most ezért is jó a félig besötétített szobában ülni.
Megvan a ritmusa a napoknak, zsúfolt program után itthoni csend, fény után a pihentető szoba félhomálya, hogy aztán egyszer minden kezdődjön elölről.
Szabadság után a munkahely jön hamarosan, de előtte még holnap érkezik a burkoló, hogy rendbe tegye az erkélyem. Hamarosan bepakolom a kinti székeket, előkészítem a terepet a munkára.



18 megjegyzés:

  1. szép

    és kb 10 robotellenőrzőt nem sikerült kiolvasnom, és beírnom,

    ennyiben is maradok

    VálaszTörlés
  2. Neked is, Marvin!
    Találtam már száraz faleveleket...

    VálaszTörlés
  3. Katalin, kivettem az ellenőrt.
    Nem tudom mennyire védi a blogot nem kívánatos víruslátogatóktól. Mindenesetre az írni szándékozó látogatóim idegeit nem védi. :-)

    VálaszTörlés
  4. Mint mindenben, itt is a kontrasztok erősítik egymást! Ha sosem mozdulnánk ki, meghalnánk az unalomtól... Igy viszont kellemes a meglelt nyugalom. Éljen a változatosság!

    VálaszTörlés
  5. És megterem a Harmónia.
    stali

    VálaszTörlés
  6. Nem ünneprontás inkább tény, ha kórházból térsz haza a legnagyobb öröm a legkisebb helyiség szabad élvezete. Ha valaki sokszor sok időt töltött kórházban megérti. Hát igen, mindenhol jó, de legjobb otthon. A megszokottban, a hozzád simulóban, a te teredben. Kicsit irigyellek a kiruccanásért, de én sem unatkoztam.

    VálaszTörlés
  7. mégegyszer visszanéztem, annyira szép, a kisherceges gyönyörű fotó

    VálaszTörlés
  8. Éva, küldtem levelet a citromailes címedre. :)
    Más: a kisherceg valójában kiskirálylány, amit sose értettem, mert viseletéről (mikor viselt egy mesebeli királylány hosszúnadrágot?), ülésmódjáról (ezt ugye nem kell magyaráznom?) is kifejezetten fiú, még akkor is, ha állítólag a művész a saját kislányáról mintázta).

    VálaszTörlés
  9. Flora, most élvezem az itthonlétet, és nem indulnék el ebben a pillanatban sehova.Majd bezzeg később, mikor elkezdődik a tanév!:-)))

    VálaszTörlés
  10. Stali, most dédelgetem magamban!

    VálaszTörlés
  11. Holdgyöngy, így van! Már elnézést, hogy emlegetem, de voltam olyan 4 ágyas kórházi szobában, hogy mindenkit műtétre készítettek elő, vagyis mindenki egyszerre kapott hashajtót.Nem részletezem...
    Igen a hozzám simulót élvezni itthon. Akartam magammal vinni vízforralót, hogy teát, kávét bármikor tudjak csinálni, de M. határozott volt, és itthon hagytuk. Indok: Ne vigyük magunkkal a kényelmet, hogy mikor hazatérünk, annál inkább élvezzük.
    Van benne valami!
    Egyébként csak a legszükségesebbet vittem magammal, de így is soknak tűnt.

    VálaszTörlés
  12. Katalin, meglátogatom mindig, ha Bp-re megyünk.

    VálaszTörlés
  13. Ági!
    Köszönöm, hogy szóltál, megtaláltam, válaszoltam.
    Igen, kisfiús kislány, és még mindig gondolkozom, hogy miért így készült el. Mindenesetre szeretem, tetszik.

    VálaszTörlés
  14. Éva, de kár, hogy Budapesten nem tudtunk találkozni, én az ünnepen Siófokon voltam. És öröm, hogy most már tudtam ide beírni!
    Nagy élmény lehetett, de annál jobb hazatérni. Én most nem tértem szívesen vissza, csak kötelezettségeim hívtak. Már nagyon vágyom arra, hogy ott éljek, Balaton-közelben, a nővéremmel. És érzem, soha nem adatik ez meg nekem.

    VálaszTörlés
  15. Gyönyörű élményekkel lettetek gazdagabbak. A lányom is élvezettel mesélt az eseményekről.

    VálaszTörlés
  16. Isabel, nem tudtál eddig írni ide? Technika vagy más okozta?
    Balatont szeretem én is, tulajdonképpen megunhatatlan.

    VálaszTörlés
  17. Adelid, jó volt, sok ember fárasztó volt, de nem vártam mást, és nem is csalódtam!:-)
    Jövőre is megyünk!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu