2012. augusztus 28., kedd

Fogadkozás

A régen várt kinti esőben a benti béke is nagyobb. Én legalábbis így éltem meg vasárnap délután.
A konyhában( társasági életre alkalmas sparherddal és kredenccel is bíró hely)  és a szobában, belehallgattam a beszélgetésekbe. Sok mindent értek, és csekély német tudásommal néha válaszolok is, ha kérdeznek. Egyébként pedig M-t befogom tolmácsnak, ahelyett, hogy már tényleg ráállnék a németre. Az angol elkényelmesít, nem is akarom ezt a tényt tagadni. 
Holnaptól elkezdem a munkát. Ma felhívott egy általam nagyon kedvelt kollégám, és közölte, hogy otthon talált állást. Nem kell ingáznia, hiányozni fog, de neki valóban így jobb.
Tehát lesz új kolléga, lesznek új gyerekek, tervek is, pl. a német tanulása számomra.
A szeptember a január után fogadkozásokra nagyon alkalmas hónap. Aki nem fogadkozik, annak meg úgyis mindegy...:-)
Én csak a németet terveztem be, de ez sem a soron következő hónapon múlt. 
Egyszerűen tényleg kell!






17 megjegyzés:

  1. Bárcsak esne az eső, de nem fog mostanában.:( Szeretem,mert beburkol azon a helyen,ahol vagyok.Persze otthon a legjobb.:)

    VálaszTörlés
  2. Egy ideig sokat fogadkoztam. Hol ezért, hol azért. Az elmaradt feladatok miatt aztán dühös voltam magamra. Ma ritkán fogadok meg bármit. Önkényeztetésből, hogy ne kelljen később bántani magamat, ha mégsem csinálom meg amit ígértem.
    :)

    VálaszTörlés
  3. Mennyi finomság! A képeken és a sorokban is.

    VálaszTörlés
  4. Mammka, igen az eső beburkol. Tulajdonképpen egy otthoni vasárnap délután nagyon jó.Most nem otthon voltam de majdnem. Jön az ősz leszünk mi még beburkolva eleget.
    Elő egy könyv ilyenkor, beszélgetés vagy csak úgy belealvás mindenbe.
    Fejléc, vittünk ajándékvirágot, és leesett belőle egy. Később megtaláltam az esőben az udvaron.

    VálaszTörlés
  5. Györgyi, én is sokat fogadkoztam régen, le is írtam, aztán következő karácsonykor elővettem, újat gyártottam stb.
    Már nem teszem, még újévkor sem.Kezdeni bármikor bármit lehet. Egyszerűen csinálni kell. Itt szokott bebukni vagy sikerülni a dolog.
    Gyerekkoromban nagy fogadkozásaim voltam szept. elején.
    Két hétig tartott...:-)

    VálaszTörlés
  6. Marvin, a sütit ettük a befőtteket csak úgy megtaláltam egy hátsó szobában.
    Képek?
    Megjegyzem, hogy bejegyzéshez tudok feltölteni képeket, de az " elrendezés" akármi nem működik hirtelen, amivel az oldalsávban vagy a fejlécen a képet cserélhetném.
    Majd kiokoskodok valamit, vagy megjavul magától, vagy hagyok mindent így, és nem cserélgetek képeket.
    Marvin, de tudod, ha hirtelen megbolondul valami a blogban. :-)
    Nem egy egyszerű helyrerakni, jobb talán nem is birizgálni a további rontás elkerülése érdekében.

    VálaszTörlés
  7. Én sem szeretek fogadkozni. Az angol után azt mondják nehezebben megy a német, nekem fordítva sem volt jó. Amikor angolul kellett volna megszólalni mindig németet mondtam. Én felhagytam vele, pedig tudom, kellene az angol is egyre jobban.

    VálaszTörlés
  8. Adelid, én mindig angolul beszéltem az órákon, mikor németül kellett volna.
    Nem tudom, hogy valaha előfordulna-e, hogy németül szólalok meg az angol helyett. Most kizártnak tartom.
    Nem iratkozom nem tanfolyamra, itthon próbálom megoldani a tanulást.
    Eléggé rendszertelen a munkaidőm, sokat kellene mulasztanom.

    VálaszTörlés
  9. Szorítok neked! Az emeber tervez valamit, érlelődik benne, s egyszer nekiugrik. Tapasztalat. Én sajnos nem beszélek nyelveket, nem jó. Azt hiszem nyelvérzékem sincs. A fiam hogy került akkor hozzám? Neki nagyon jó! A fotóid szokásos szépek!

    VálaszTörlés
  10. Holdgyöngy, sokszor elterveztem a német tanulását. neki is ugrottam már párszor.
    Az angolt tudom használni M-nal és a fiatalokkal, akik a környezetünkben vannak. Mind jól beszélik a nyelvet.
    Csak az idősekkel nem tudok beszélni, pedig de jó lenne. Jó lenne szólni M. anyukájához, nagynénjéhez, beszélgetni az öccsével...Látom, hogy hogy néznek rám, próbálkoznak, de nem megy. Ez a legfőbb motiváció most.
    Nem ők fognak megtanulni magyarul. Pláne a nagynéni és a mama közel 90 évesen.
    Fiad milyen nyelve(ke)n beszél?

    VálaszTörlés
  11. ó, a régi szeptemberi fogadalmak!
    nekem szinte a tanév jelenti az "év"-et, valahogy eszerint telik az idő, előbb tanultam, aztán tanítottam, utána a gyerekeknek jött az óvoda-iskola, mindig jelen volt a tanév rendje:)

    én szeretem a fogadalmakat, még ha nem is mindig valósulnak meg azonnal. mert kis elvetett magok ezek, amik bármikor előbújhatnak:)

    VálaszTörlés
  12. Lillácska, az elhatározások, fogadalmak nélkül tényleg nehéz előbbre jutni. Én is inkább azt akarom itt írni, hogy nem időhöz kötött fogadalmaim vannak.Nem várok velük január vagy szeptember 1-ig.Ezeken a dátumokon nem teszek fogadalmat.
    Úgyis akkor tudom őket teljesíteni, ha megérnek bennem már, ha képes vagyok rá. Egyszer eljön az is, hogy a kis elvetett mag előbújjon, ahogy te is írod.:-)
    Köszönöm a hozzászólásodat, örültem neki.

    VálaszTörlés
  13. Kellemes újrakezdést, Éva! Eszembe jut az a szeptember, amikor először - és véglegesen - kizárult az életemből az iskola, Berlinben, 1976-ban... Fájdalmas emlék ma is, inkább megpróbálom bővebben megírni a blogomon...

    VálaszTörlés
  14. Flora, várom az írást. Most értem haza az újrakezdésből. Elfáradtam, egy kicsit pihenek. Itt is üldögélek a gép előtt, utána irány a fotel, ahol általában alszom egy kicsit, mikor ilyen "állapotban" vagyok.
    Fotelban inkább el tudok aludni délután, mintha most lefeküdnék egy kicsit.

    VálaszTörlés
  15. mindig olyan hangulatosak a képeid, hogy legtöbbször csak gyorsan átfutom őket, nehogy irigykedni kezdjek...:-)

    VálaszTörlés
  16. Isabel!
    Jó, hogy jössz, ha a blogod pihen is.:-)
    Téma mindig ott hever előttem:
    ajándékba vitt virág, süti vagy idős kezek és az általuk eltett befőtt képében.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu