2012. július 5., csütörtök

Hogy mennyi...

... folyadék párolog el az emberből nagy hőségben csak úgy üldögélve is egy lakótelepi lakás átmelegedett falai között, azt nem tudom. Délután anyu lakásában voltam, bútorok taszigálása, lefóliázása, kis és nagy, szükséges és szükségtelen dolgok elpakolása, függönyök levétele stb., stb folyt. Rólunk biztos hogy több víz folyt, mint általában nyugalmi körülmények között. :-)
Anyunál holnap kezdődik a központifűtés korszerűsítése. Ami ezzel jár: radiátorcserék, betonfal átfúrása sok helyen, csövek behelyezése és  por, por stb. Utána rendrakás, visszataszigálás, de az majd később. Festés is lesz ekkora munka után. Majd mindent folyamatosan.
Én már túl vagyok ezen pár éve, Anyu is túl lesz, amit tudok úgyis segítek. Holnap reggel én is 7-kor ott leszek, amikor elkezdik.
Mikor a pakolással végeztünk, a legnagyobb rendetlenség közepén félresöpörtünk ezt-azt a konyhaasztalról, és nekiálltunk sárgadinnyét enni.:-) Mikor karácsony táján emlegetjük az év történéseit, ezt biztosan benne lesz. Emlékszel, hogy a kupi közepén de jót sárgadinnyéztünk?!
Közben jött egy vihar, elkapott, hazafelé jövet. Jól megáztam, de élveztem, hogy szandálomon elől víz be, hátul ki.Az eső ritka kincs manapság, és a 21 fok is, ami van jelenleg.
Most pedig befekszem egy kád vízbe- mert ma még nem volt elég az ilyen-olyan vízből-, és olvasok benn egy darabig olyan "jaj-de- jó-nekem-egy-kis-nyugi" elégedett sóhajokkal.:-)


19 megjegyzés:

  1. Ja, akinek esőre is futja,,, Nálunk itt az Alföld közepén 40 fok, rekkenő hőség. A mai nap mindent felülmúl. Az előbb valami furcsa kürtölésre lettem figyelmes, kinézek, hát locsolják az aszfaltot. Na, ez itt nem szokás, vagy mégis?
    Jó pihenést a kádban!

    VálaszTörlés
  2. Soha jobbkor nem jöhet egy fűtéskorszerűsítés :)
    Kitartást nektek!

    VálaszTörlés
  3. Vígasztaljon a tudat, hogy szezonban a fűtés szerelése lényegesen több bosszúságot okoz. A fűtés hiánya meg pláne!

    VálaszTörlés
  4. Nálunk is ez zajlik , hetek óta világ vége!:)
    És most esik. és esik! Annyira jól esik:))))
    Kitartást a sok munkához!:)

    VálaszTörlés
  5. De jó, hogy jól vagy!
    Én is most végeztem, a napi munkával, már csak a Kutyival megyek sétálni és képzeld most folyik a víz a kádba, én is beleülök, majd utána olvasok. Hej de szép az élet :)
    Örömteli estét!

    VálaszTörlés
  6. Hát a hőségben a cipekedésért, a bőrre ragadt porért tényleg nem irigyellek!
    Itt is esik (a változatosság kedvéért!)...

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Mekkora öröm az eső!
    Nagyon-nagyon kell testnek, léleknek, földnek, és küldeném már keletebbre is,de valahol itt ezen a oldalon mindig elakad.
    Még a Híradóban is szót érdemelt a soproni nagy zivatar. Tényleg csak ömlött, ömlött, mint ha függöny lett volna előttünk.36 fokról 21-re ment le a hőmérséklet nagy hirtelen.
    Ha jól tudom, keletebben is lesz eső pénteken, szombaton. Kívánom az ott lakóknak!Jövő héttől egy kis enyhülés várható. Csak 30 fok körüli hőmérsékletekkel. De jó dolgunk lesz.:-)

    VálaszTörlés
  8. Fűtés korszerűsítése?!
    Nyáron szokták, na, de ilyen melegben?
    Igen, por, valósággal csurgó verejtékbe ragadva. Ez várható, de ma is koszos voltam, mint egy malac.Hát még holnap!
    Azért elképzelitek az élményt, mikor beleültem utána egy kád illatos vízbe!
    Köszönöm a jókívánságokat a munkához. Megcsináljuk.:-)
    Anyu nagyon félt tőle, harcolt ellene eleget( panelprogram), de beadta a derekát. Én 6 éve túl vagyok rajta, ablakcserén is. Jó nagy munka volt.

    VálaszTörlés
  9. Most csinálok egy adag limonádét, beülök a fotelbe, és jöhet Poirot!:-)
    Holnap pedig kora reggel hősi helytállás anyunál, de legalább ezzel is haladunk.
    Mondtam anyunak, hogy jöjjön át holnap pár órára hozzám, majd én ott leszek nála délutánig a mesterekkel, mert iszonyatos zajjal is jár a beton egész napos fúrása( tudom mi volt nálam), de olyan szemekkel nézett rám, hogy...:-)
    "Kapitány a süllyedő hajót hagyja el? Na, azt már neeem!":-)))

    VálaszTörlés
  10. El sem tudod képzelni, hogy irigylem azt az esőt!!! A szerelést azt nem, de nekem is lesz benne részem!:( Szóval, küldjél már egy kicsit erre is! Esőt, esőt, esőt...:))

    VálaszTörlés
  11. Tipitá, küldöm, küldöm...Nagyon küldöm! Csak ilyen hosszú ideig tartó forróságban lehet így kívánni lehűlést és esőt. Tényleg már csak nyöszörög mindenki miatta.
    Milyen szerelés vár rátok?

    VálaszTörlés
  12. Hazajöttem kicsit Anyutól, amit tudtam segítettem, majd visszamegyek, ha több gyakorlati hasznom lesz = takarítás délután.
    A beton fúrásának fülsiketítő zaja, és az a látvány, hogy darabokban hull az a kemény anyag csak kicsit különbözik a gipszfal fúrásától. Ez is port ad, csak púderszerű port, jó sokat, és finoman száll a levegőben, betelepszik mindenhová.
    Mesterek kaptak pogácsát, friss vizet, kávét. Én voltam a háziasszony. Közben kimentem a piacra málnát venni, mert holnap gyümölcstortát csinálok, és az lesz rajta a "finom piros".
    Hamarosan visszamegyek mert fizikai támasz mellé kell a lelki is. Nem könnyű látni a lakást romokban heverni, tudva persze azt, hogy mindez kellett, és lesz majd haszna az egész munkának.Anyu sokáig ellenállt, míg hirtelen beadta a derekát, mert nem lóghat ki a sorból, ha a többség a környezetében belement a panelprogramba, mely a fűtés( lakásba bejövő hő) egyéni mérését teszi végül lehetővé. Egységes a fűtési rendszer a lakótelep házaiban, kilógni a sorból nem lehet. Sok a munkával, pakolással jár, és az idősek különösen félnek tőle + hitelfelvétellel is jár( a ház veszi fel) és a lakók törlesztik.
    A mai világban anyu nagyon fél a hitelfelvételtől, ez is visszafogta.

    VálaszTörlés
  13. Anyukád félelme teljesen érthető. Ha majd kész lesz, már biztosan nagyon örül, hogy mégis belevágott.
    Jó, hogy van egy ilyen támasza, mint Te :) Elképzelem, miben lehet, aki egyedül van :(

    VálaszTörlés
  14. Hát nálunk is volt ilyen korszerűsítés, de nem fúrtak falat, se semmit, a radiátorokra szereltek föl ketyeréket. Persze vidéki nővérem épp a ti eseteket magyarázta. Szerintem ahogy a ház önkormányzata megrendeli, úgy mennek a dolgok. Hogy pont melegben csinálják? mikor megrendelik, még nem tudják, milyen idő lesz.

    VálaszTörlés
  15. Szuliko, van itt is olyan megoldás bizonyára, hogy csak ketyerét szerelnek fel.Nálunk szinte minden lakótelepi lakásban immár 6 éve a fúrás-faragás van, és a mérőórája mindenkinek kint van a folyosón, ott ahol bejön a hő a lakásba. Nálunk a közös képviselő olvassa le minden hónapban és jelenti a távhőszolgáltatásnak. A mi társasházunk még az elsők között volt 6 éve, én akkor ezen a rumlin átestem.
    Megrendeléskor persze, hoyg nem tudják, milyen idő lesz. A mi házunkban mikor csinálták 16 lakásban együtt volt az ablakcserékkel és éppen befejezték napra a fűtésszezon kezdetéig.
    Egyébként köszönöm, hogy írtál, ha jól emlékszem, még nem szólítottál meg.:-)

    VálaszTörlés
  16. Katici, nincs testvérem, én vagyok neki egyedül, persze, hogy segítek. Mikor nálam volt a munka, ő is igyekezett erejéhez mérten.
    Nem én vagyok egyedül. 15 lakás van anyuék házában, és ha jól látom minden idősnek van segítsége szerencsére.
    Egyébként nagyon megviseli őket ez a munka, kizökkenti a megszokott mederből, félnek, és ebben a melegben különösen megviseli őket.Amúgy meg nagy porral jár, és utána általában festés,tapétázás, mert akármilyen jól dolgoznak is, sérül minden. Tenyérnyi betondarabok esnek ki, kiszakad a tapéta stb. Beszéltem szomszédnénivel is. Hozzájuk kedden mennek, már fél.

    VálaszTörlés
  17. Még annyit,
    ha nem ment volna bele anyu, valahogy akkor is megcsinálták volna( láttam Hiradóban, hogy erőszakkal bementek a lakásba, talán egyedi eset), a hitelt ráterhelték volna a lakásra, és ilyenkor a bank nagyon észen van, hogy fillérekért megszerezze a lakást, lakó mehet utcára. Van olyan megoldás is, állítólag, hogy nincs fűtése az illetőnek, de ezzel lakhatatlan a lakás, és el sem tudom képzelni ezt megoldásként. Ezzel csak fenyegetőztek.(?) Anyu tudja törleszteni a hitelt, én is tudtam, de mi van, aki nem? Belekényszerítik( többség szavazata!), és ha nem tud fizetni valaki, jöhet a jelzálog. Ez van!

    VálaszTörlés
  18. Elnézésedet, Éva, tkp. mielőtt először beszólok, illett volna köszönnöm. Most pótolom, Isabel blogján böngészve kattintottam ide, és pont olyasmiről volt szó, ami engem is érintett/érdekelt.
    Ez az óriási átka a társasházaknak, illetve a panelházaknak, meg persze minden más átka is van, a közös dolgok miatt.
    Na szóval az én nővérem sem mai csirke ma már, egyedül van, és harmadik hete újít fel. Mert közben átvágták a villanydrótot is, ami persze hogy pár milliméterre volt attól a helytől, amibe bele kellett vágniuk. Az egész lakást tapétáznia kell, mert ugye kipótolva ronda. Én, ahogy írtam, megúsztam, nálunk lehetett választani, hogy régi radiátorra csak ketyere, vagy új radiátort is (ezt külön fizette mindenki saját magának). Persze csövet azért átvágtak emiatt, de az kiáll a falból itt. Nem úsztam meg pánik nélkül ezt sem, mert két nap múlva elkezdett csöpögni a víz, de jó sűrű csöpögés volt és éppen hétvégére. Az elkövető céget nem lehetett telefonon utolérni, hogy jöjjenek és javítsák ki. A gondnok már nem volt szolgálatban, a helyettes viszont - óriási szerencsémre - itt rohangált egész szombat délelőtt és meghegesztette. Különben az alá helyezett edényt félóránként cserélni kellett, el se tudtam volna menni itthonról, ha ez nem oldódik meg. Azóta nem csöpög, de arra a kb. húszcentis résre vennem kéne egy egész doboz radiátorfestéket, hogy lefessem. De ez nem történt meg a mai napig, eléje toltam valamit, és kész.

    VálaszTörlés
  19. Kedves Szuliko, dehogy vettem zokon, hogy nem köszöntél!:-) Csak meg akartam bizonyosodni, hogy tényleg nem szólítottál még meg.Örülök, hogy így alakult.
    Bizony úgy van, ahogy írod, nagy a kockázata ezeknek a munkáknak.Mikor nálam tették be a csöveket, úgy fordultak vele, hogy kitörtek vele ablakot. Üvegest szerezni, biztosítózni, persze, nem rögtön jöttek. Szóval ami rendben volt, az is tört!Tapéta le, betonfalból darabok ki...
    Nálam is mindenhol tapétázás volt, festés, mert ahogy írod toldozgatás-foltozgatás nem volt jó.
    Anyunál majd később lesz festés, addig elnézegeti a kisebb károkat, most nincs hozzá kedve, ereje.
    Ahogy olvasom nálad és a nővérednél sem volt semmi ez az egész fűtéskorszerűsítés. Milyen ismerős sorok. Nem irigyellek azért, mikor észrevetted a csöpögést, de legalább nem áztatott el.
    Ezen csak túl lenni új, majd helyrehoznia károkat, aztán jöhet az öröm, ha kipihentük a fáradtságot!:-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu