2012. június 12., kedd

Próbálkozások

Sétálni egy 300 lelket számláló falucska utcáin, visszaköszönni az Úrnapi előkészületeket végző embereknek. Hallgatni a pékség szerepét betöltő autó dallamát a vasárnap nyugodt óráiban. 
A falu egy háza akár második otthonunk is lehetett volna, mégis letettünk róla. Jól döntöttünk, a felújítás meghaladta volna erőnket, de legalább tettünk egy kis kitérőt ebbe az irányba is. Új lehetőségek átgondolása, tapasztalatok szerzése, majd ez a lehetőség elvetése mostani életünk részévé vált pár hétig. Feszegettük pénztárcánk, időnk, energiánk határait.
Beépült a gondolatainkba, olyat próbáltunk, amit eddig nem tettünk.
Minden marad a régiben. 



U.i.: Az első képen lévő ház, nem az a ház!:-)

10 megjegyzés:

  1. de jó a fa alatt állni szép az az utolsó kép...

    az meg, hogy az utcán termő cseresznyefa van, csak vidéken látni, jó volt most rajtafelejteni a szemem

    VálaszTörlés
  2. Igen, vannak dolgok-események-feladatok, melyek életünk részévé válnak néhány hétig. Mennyire lefoglalnak...aztán ki tudja, mi marad belőlük.Mennyire igaz....
    S amikor elmúlnak a dolgok, amik ezekben a hetekben lefoglanak, megírom, s jelzem:)
    Üdv, Júlia.

    VálaszTörlés
  3. Egy-egy ilyen messzemenő terv megvalósítása akkor se lesz késő, amikor már több időtök lesz rá! Jobb is talán "érni" hagyni az ilyesmit...

    VálaszTörlés
  4. Néha egy hirtelen elhatározással döntünk, s lehet úgy is jól. Meglehet, Nálatok is beválik.
    Az elmúlt hétvégét a Dunakanyarban töltöttük.Csodásak voltak arrafelé is az Úrnapi oltárok, virág kompozíciók.

    VálaszTörlés
  5. Az elmélet szép, de aztán a gyakorlat nem annyira.Nem is ezzel van a baj, ez benne van az élet mindennapjaiban. De felelőtlenül dönteni nem akarunk most a mai eladósodott világban. Nem hiányzik ez a nyakunkba úgy, hogy igazán oda sem akarunk végleg költözni, de kiköltekeznénk teljesen.Most számoltunk, gondoltuk át, hogy tényekkel is találkoztunk. Hogy mi minden lehet még benne a jövőben, az megint a jövő titka.
    Pár hétig lefoglalt a tervek szövése, a házat csak később láthattuk belülről.Addig az elmélet játszott fontos szerepet, mondhatom úgyis az álmodozás az ő napfényével.
    Most más napokat élünk.

    VálaszTörlés
  6. Éva, álmodni szép, álmodni jó. Közös álmodozással, egymásra nevetve a valóság felismerésével, hirtelen eldöntve, akkor most egy fagyi/sör lesz a legjobb - ám azonnali - megvalósítandó, na, ezek jelentik a mindennapok boldogságát. Nekem.
    Bocsánat, de ezt nagyon ide kellett írnom!

    VálaszTörlés
  7. Stali, a megvalósítható álmok okoznak igazi örömet.
    A nem megvalósíthatók is, míg azt hisszük, hogy esetleg...:-)Utána viszont tudni kell túllépni.

    VálaszTörlés
  8. Éva, a mindennapokban is megtalálom. A nagyobb álmok megvalósítása az, ami szinte sosem azonnal történik meg, de a tervezgetés is hoz szépet.

    VálaszTörlés
  9. Én is főleg a mindennapokban...

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu