1.Mikor kinézek az ablakon a már jól ismert gesztenyefát látom. Láttam már színes őszi levelekkel, télen hóval az ágain, kora tavasszal az első gyűrött kis leveleivel, majd később "gyertyázni" a virágjaival. Most a kis szúrós burokban a még rejtőzkődő gesztenyéket látom.
2. M. erkélye olvasósarok is. Néha én is kint ülök, és olyankor mellettem szőlőlevelek vannak, felettem pedig napernyő.
3. Késő délután az ablak nyitva, a vele szembenlévők is, hogy kereszthuzat legyen.
4. Már nem kell ez a teáskanna! M. kitette látható helyre, hogy majd onnan valahogyan megszabaduljon tőle. Elhoznám magamnak, de nekem sem kell már több, és helyem sem lenne számára, mert dugig vagyok. Sajnálom, mert tetszik.
5. Nézem a neten az időjárásjelentést, mely melegrekordok megdőléséről is ír. Érzem az olvasott hírt magamon, mert folyik rólam a víz.
6. Megy a munka, és készül az ebéd. A konyhában így még melegebb lesz.
7. M. komolyan veszi (vette) a futást. Most már Nordic walkingozik, a futás már nehéz neki. Eddig viszont még nem láttam ezt a könyvet nála, mostanában vehette: "Futóbiblia".
8. Papírzsebkendő, de miért is van ott előttem? Időnként meg kell törölnöm az arcom.
9. Víz! Mindig azt veszem észre, hogy újra elfogyott. Indulok is rögtön egy újabb palackért.
10. Végül egy esti program. Itthon hanyagolom a foci VB-t a nem európaiaknak való időpontok miatt. M.-nál kétszer néztem, és természetesen nem éjjel vagy hajnalban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése