Gondolataim

Egyre többet gondolok az idősek otthonára. Különböző gondolatok vetődnek fel bennem. Például az, hogy mennyi dolgot felhalmoz az ember az élete során, aztán végül, ha az élete úgy alakul, és idősek otthonába kell mennie, milyen kevés dolgot vihet magával. Csak a legszükségesebbet, mert kicsi a hely, melyet ott kap. Kisebb, mint volt a lakása. Kiválasztja a legszükségesebbet, és viszi. A többi marad, másé lesz, odaajándékozza, végszükség esetén kidobja. Aztán mikor eljön az utolsó óra, akkor már semmit sem vihet magával. 

Más az, ha család van, nekik még szükségük lehet a holmikra, de ők is megválogatják, hogy  mit visznek magukkal. Mikor az ember valamit vesz, szüksége van rá, vagy ha nem is, akkor örömet okoz neki. Mert van birtoklási vágy, az öröm is szükségeltetetik, hát, megveszi vagy megkapja. Örülni kell nekik, használni őket a mindennapokban az életünk folyamán. Ez a legjobb megoldás. Egyébként meg semmi feleslegeset nem kellene megvenni. Jó dolog, ha az ember ellen tud állni nekik. Emlékeket, élményeket kell gyűjteni a sok tárgy helyett. Elkezdtem az elajándékozást is már. Jó érzés, különösen ha látom, hogy a megajándékozott örül is neki, és használja.

Ezekre is kell gondolni, csak sokszor későn érik meg az ember rá, hogy mindezt belássa.

Napjaim

Tegnap itt volt nálam egy fiatal hölgy az idősek otthonából, aki felelős lesz majd értem, ha oda kerülök. Érik az idő, hogy bemenjek, de most látom, hogy az majd mennyi előkészülettel jár. Remélem, hogy lesz majd erőm hozzá. Kérdéseket tehettem fel, és ő is tett fel nekem.

Nem tudom, mikor lesz ott majd helyem, de most kb. 20. vagyok a sorban, és évente 4-5-en mennek be. Ki lehet számolni mennyi év múlva kerül rám a sor, de a hölgy azt mondta, hogy ez nagyon változó. 

Sokat gondolkozom rajta, hogy fogom ott majd magam érezni, de most egy kicsit megvígasztalt Dóra. Remélem, hogy jó helyem lesz. Mivel egyre nehebben viselem az egyedüllétet, ott lesznek majd körülöttem, de mégis leszek a szobámban egyedül is. Ha nem tudom magam ellátni, meglesz a segítségem majd.

Ma délelőtt végeztem házimunkát, délután jön hozzám egy szerelő, aki kicseréli 2 vízórámat. Előtte csekket kellett kérni, befizeni az összeget a postán. Ezzel is volt dolgom, mindig van valami, de elintézem.

Volt múlt héten M. fiatalabbik fiához ebédmeghívásunk. Jól éreztük magunkat, figyeltem  a kicsit is, aki egyre nő. Az első képhez az írhatom, hogy papa pucolja az első cipőcskémet, mielőtt a játszótérre megyünk. Előtte kicserélte a pelenkámat is. 

A másodikhoz pedig azt, hogy már tudok állni, és időjárást is ellenőrizni.

Telnek a napok, és én mégis  rászántam magam, hogy a blogomba is írjak.Úgy gondoltam, hogy ma erre nem kerül sor, de változott az elképzelésem.:)

Eger és Debrecen

Múlt héten pár napot Egerben és egy napot Debrecenben töltöttünk, hogy ne mindig a négy fal között legyek. Szerencsénk volt az időjárással. Bár csípősen hideg  volt a hőmérséklet abban az 5 napban, míg távol voltunk, de szikrázóan ragyogó volt mellette a napsütés. Miután eljöttünk Egerből már másnap esett az eső, és így volt Debrecenben is. 

Hogy miért éppen Egerbe mentünk? M-nek volt egy szintén osztrák barátja, aki éppen egy éve elhunyt sajnos. Ő szeretett mindig ebbe a városba menni. Minden évben többször is oda utazott. Most az ő emlékére ugyanabba a hotelba mentünk, ahol ő lakott rendszeresen, és emlékeztünk rá, sokat beszéltünk róla. Talán lakott is abban a szobában, ahol mi szálltunk meg most. Voltunk már egyszer együtt is ebben a városban. 

A másik szeretett városa Szentendre volt. Egyszer ott is voltunk együtt vele. Régen volt, de jó emlékezni rá. Szeretem, mikor külföldi számára vannak szeretett magyar városok, büszke vagyok rájuk.

Sétáltunk a fent említett két városban. Egertől Debrecen csak másfél óra, egy nap alatt megjártuk. Kellemes élményeink lettek mind a két várossal kapcsolatban. 

Én kipróbáltam, hogy mennyit tudok menni. Vittünk botot és rollátort is számomra, általában ebéd utánig sétáltunk, délután pedig pihentünk. 

Elfáradtam, de megérte elmenni. Gondoltam a debreceni blogos társakra is. Közel voltam hozzájuk.:)

Mert egyetértek vele

 "Ó, milyen áldás, ha van valaki, aki könyvekről, kávéról, művészetről, zenéről, költészetről, moziról, hegyekről, holdról, esőről, naplementéről, őszről, erdőkről, virágokról, tengerről, kunyhókról, hóról, ködről, télről, fákról, folyókról, ábrándozásról, utazásról, régi fényképekről, kézzel írt levelekről, gyerekkorról, elefántokról, ételekről, együttérzésről, szerelemről, fájdalomról, örömről, szívfájdalomról, reményről, vereségről, vágyakozásról, szomorúságról, nosztalgiáról, izgatottságról, érzéketlenségről, csöndről, magányról, ölelésekről és létezésről beszél."

– Notes from Wanderer

Szeretek olvasni is azokról, melyeket az idézetben felsorolnak. A Facebookon olvastam nem is olyan régen ezeket a szavakat, és feltettem a sajátomra is, mert igaznak éreztem. Szeretek olvasni is, írni is ezekről, vagy hallgatni azt, aki ezekről beszél.

Túl lenni egy nehéz időszakon

Egyszer csak nagyon egyedül éreztem magam. Szinte fájt, rámtört egyfajta búskomorság, passzivitás. Írtam M-nak, hogy jöjjön el értem, legyen itt is és vigyen el magához is. Vészeljem át ezt a nehéz időszakot, ami valami miatt elérkezett hozzám. Eljött, maradt, elvitt, együtt beszélgettünk, hallgattunk, olvastunk, és könnyebb lett. A társasága segített.

Eltelt a február, elmúlt a kedvenc évszakom: a tél. Tudom, általában eléggé egyedül vagyok azzal, hogy nem várom annyira  a tavaszt, mint mások. Azért szeretek ám én  minden évszakot, köztük ezt az új, a virágokat hozó, napsütésest is, de én télen érzem igazán jól magam. 

Igyekszem megélni a soron következő heteket is, a virágszirmokat, madárhangokat, rendbeteszem az erkélyemet, kiülök majd a fénybe. Talán könnyebben sétálok, de a fájdalom úgysem múlik el a gerincemből, a derekamból, a csípőmből. Ez már velem marad, de az igyekezet az fontos. Igyekszem megtenni  a lépéseket, eszembe jut Partfal Márta, a biztatása, a szép Duna-parti képei, mikor  sétál, élvezi a friss levegőt, és nekem is kedvem támad hozzá. 

Kívánok nektek szép napokat, vigyázzatok magatokra, élvezzétek a jó időt!

Tulipán, japán étterem, fogacskák...

A Valentin Nap nem tudta magát belopni  a szívembe eddig, de mikor virágot kapok ebből az alkalomból, akkor arra gondolok, hogy mégis jó, hogy van. Ha valamit ünnepelni tudunk, akkor tegyük meg! Miért is állnánk ellent neki? 

Megint tulipánt kaptam, ugyanúgy, mint a születésnapomra. Nem tudtam, hogy M. tudja, hogy az a kedvenc virágom. Azt hittem, hogy megérzésből veszi nekem ezt a virágot immár másodszor is. Aztán kiderült, hogy már említettem neki, hogy szeretem a  tulipánt, és ezt ő megjegyezte. 

Szombaton egy japán étterembe szerveztek egy ebédet M. fiai. Azt hittem, hogy nem nagyon szeretem a japán konyhát (nem mintha sokszor próbáltam volna, sőt, egyáltalán nem!), féltem is attól, hogy mit fogok majd enni. Aztán mégis sikerült nekem való ételt választani, nem csak sushi, rákok és más tenger gyümölcsei voltak az étlapon. 

A szerencsesütimben a számomra szóló mondat az volt, hogy hallgassak  az ösztönös megérzéseimre. Hát, legyen, ha ezt tanácsolták nekem.:) Mindenki kapott egy-egy mondatot a süteményében, olvasgattuk őket, mielőtt megettük volna az őket takaró  édességeket.

A pici babának 2 foga is van már. Mivel sokat nevet, gyönyörködhettünk  a fogacskákban. Már segítséggel járni is tud. Szépen fejlődik, öröm nézegetni a kis pofiját, a kezecskéit. Az evőpálcikákkal dobolt az asztalon, nagyon tevékeny kisbaba.

Így teltek a napjaim, most M. nálam van pár napig, utána jönnek az egyedül töltött napok, ahogy eddig is szokott lenni. Lesz dolgom, elvégzem őket, de lesz lazítás, pihenés is. Minden folyik a megszokott medrében.

Jégvirág, árnyék, napjaim

Szeretem nézegetni a tél szépségeit. Mostanában az autó szélvédőjén lévő jégvirágot csodáltam meg. Mielőtt elindultunk, természetesen letisztítottuk, de sajnáltam, hogy nem utazik velünk még egy darabig.

Sok szépség van a kimondottan télieken kívül is. Szeretem nézegetni az árnyékokat is a falon, ahogy változnak, alakulnak, kúsznak az idő múltával. A függöny falra vetülő árnyékát nézegettem egyik nap, és készítettem egy fotót is róla. Eltűnik  a jégvirág és az árnyék is, de egy kattintással megörökíthetem őket, hogy megosszam másokkal.

Csendben telnek a napjaim. Megjöttem tegnap M-tól, ma már házimunkákat is végeztem, a délutánt pedig TV nézéssel, olvasással töltöm. Minden a megszokott medrében halad, és így tartom jónak. A január elfoglaltabb volt, most egy kicsit így jobb, hogy nem kell annyit intézkednem. Kipipáltam a naptáramban, amin túl kellett lennem. Én ilyen kipipálós vagyok, szeretem nézni, ahogy fogynak a feladatok. Utána átadhatom magam egy kicsit az édes semmit tevésnek is. Dolce far niente. Mert ez is kell néha, és ez nem lustaság. Persze, akkor, ha nincs előttem álló feladat. Akkor addig nem nyugszom, míg azokat meg nem csinálnom, hogy utána békében, nyugalomban legyek.

Szülinapról is...

Úton Veszprémbe, mikor elérjük a Bakonyt, sokszor fehér és zúzmarás a táj így télidőben. Előtte, utána semmi sem fehér, de ott élvezem a látnivalót, és kattintgatok az autóból. Igaz, alig havas minden, de idén itt nálunk olyan kevés hó volt, hogy az alig hónak is örülök. A zúzmara látványát pedig különösen szeretem.

A hónap végén ünnepeltem a születésnapomat. M. szerencsére meggyógyult  (csak kicsit köhög még), és el tudtam menni hozzá. Volt finom ebéd, virág, sütemény. Kaptam kívánságokat a Facebookon, Messengeren, WhatsAppon, a blogban. Telefonáltak is, hogy a jókívánságaikat kifejezzék. Ha nem lennék több helyen fenn a neten, akkor sokkal inkább egyedül lennék. Így naponta kapcsolatban vagyok emberekkel, el sem kell hagynom a lakást. Örültem minden kedves szónak, jó volt ünnepeltnek lenni. Nem nagyon tulajdonítok nagy jelenőséget a születésnapomnak, de most mégis jólesett, hogy gondoltak rám.

Fánkot is ettünk, megkívántam, és kétszer is volt a kávénkhoz.  Néha sötét, szürke volt az idő, néha sütött a nap, változatos volt az időjárás, míg M-nál voltam. Szeretem a sokféle időjárást, mindegyik valami miatt szép.

Olvastam egy Szabó Magda könyvet is, melyben karácsonyi írásai vannak. A címe: Daloljanak itt angyalok. Elmúlt a szép ünnep, de csak most találtam meg a könyvtárban a kötetet. Bármikor szívesen olvasok karácsonyi témájú könyveket, akár nyáron is, de januárban különösen, ha már nem tettem meg ezt decemberben.

Itt a vasárnap

Minden napra volt valami elintéznivaló ezen a héten: kórház, boltok, bank ( 2x is), fodrász... Most örülök, hogy itt a hétvége. Nem kell semmit sem csinálnom és elintéznem. Most éppen a mosógép mos helyettem, hallgatom a finom zúgását, és várom, hogy teregethessek. Szeretek tiszta ruhákat teregetni.

Volt a héten hó, el is olvadt aznap, az idő szürke, párás, hideg az utóbbi napokban. Nekem tetszik, jó alkalom a délutáni bekuckózásra. Minden időpontom délelőtt volt, délutánra végeztem velük, akkor a nyugalom várt rám már mindig.

Itt ülök most a már lassan kihűlő kávémmal a számítógép előtt, olvasgatom a blogokat, néha kommentelek. Híreket is olvastam, de abba is hagytam, nem keltek magamban szorongást.

A karácsonyra már nem emlékeztet semmi sajnos. Azért mégis! Egy bögre, amiből rendszeresen iszom a kávém és a teám. Egy barátnőmtől kaptam az ünnepre ajándékba.

M. napról-napra jobban van, kedden eljön hozzám. Régen láttam, csak WhatsAppon voltunk kapcsolatban az utóbbi két hétben.

Nincsenek más, jó, érdekesnek mondható híreim, ha csak az nem számít annak, hogy kipipálhattam  intéznivalókat ezen a héten. Jövő héten háziorvoshoz megyek, megbeszéljük a vérképemet, és hogy ez alapján kell-e változtatni némely gyógyszerem adagolásán. Ez is januárra volt betervezve, ezen is túl leszek. 

Elmegyek majd a könyvtárba is, mert ma befejezek egy könyvet, az utolsót, amit kihoztam múltkor. Szeretem az ilyen híreket, minden olyat, ami jó érzést kelt bennem. A könyvtár mindig az.

Előveszem a régi gyertyáimat is. Esténként égetem őket, élvezem a fényüket, a szelíd pislákolásukat. 

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

Hideg, szeles vasárnap délután

Vasárnap délután fél 3, és a sötét miatt meggyújtom az olvasólámpám a fotel mellett és velem szemben is, mikor elkezdek olvasni. 

Kint plusz 2 fok van, de ahogy látom a telefonomban az erős szél miatt a hőérzet Sopronban este mínusz 9 fok lesz. Igen, fúj a szél, viharosan nekifeszül az ablakomnak. Olyan halkan percegő hangot hallat, mintha homokot szórnának rá, néha meg olyat, mintha zászlóba vagy száradni kicsipeszelt lepedőbe kapna bele a szél.

Mikor kinézek az ablakon, látok néhány hópelyhet, és valakit, aki a kapucniját összeszorítja a nyakán, és kissé meggörnyedve nekifeszül a szembeszélnek.

Ilyen időben legjobb bent olvasni, és én meg is teszem. Lassan besötétedik, és azt is látom a telefonomon a pontos idő alatt, hogy itt a napnyugta 16.25-kor lesz. Nap ugyan sehol, de  közeleg az idő, hogy teljesen sötét legyen. 

Mindjárt folytatom az olvasást, csak leírom ezt a pár mondatot az egyedül töltött vasárnap délutánomról. 

Jelentkezem...

Január 6-án leszedtem a kis karácsonyfámról a díszeket és az égőket. Évek óta műfám van, hiányzik az igazi, de egyszerűbb így. Én már nem tudnám megvétel után hazahozni, és eltávolítani a lakásból az ünnep után. M-ra sem akarom bízni, így a magam ura vagyok ebben is.

Megköszöntem a fának, hogy annyi örömöt adott az év legszebb időszakában. Hiányzik a fénye a szobában. Levettem a bejárati ajtómról az ünnepi díszt is. Elől hagytam egy mécsestartót és egy huncut mosolyú kis angyalt, amit még 2017. karácsonyán kaptam ajándékba Anyutól, az utolsó együtt töltött karácsonyunkon.

Mivel nem fogadtam meg semmit, élem a megszokott életemet úgy, ahogy szoktam. Örülök, hogy nem voltam tömegben advent idején, nyugalomban, békében telt ez az időszakom. Vártam az ünnepet, és most hiányzik a fénye, a december aranysárga, fénylő színe.

M. beteg sajnos, így nem tudunk találkozni. Remélem, hogy teljesen meggyógyul. Köhög, nagyon fáj a torka, gyenge, szerintem influenzás. Nem ment orvoshoz vele, fekszik egész nap, teázik, kúrálja magát. Éppen most írt arról, hogy milyen állapotban van.

Nekem fáj a csípőm és a gerincem. Nagyon nehezen tudok járni. Ma boltban voltam, és sétáltam is egy kicsit, de alig vártam, hogy hazaérjek. Nem tudom, mi lesz, de ahova tudok majd gyalog megyek, hogy mozogjak. Ennyit az egészségünkről. Remélem, hogy jobb is lesz.

Sok intéznivalóm van januárban, szépen pipálgatom a naptáramban, amit már megcsináltam. Nem szeretem az ilyen napokat, de jó túllenni rajtuk. A február már nyugodtabb lesz számomra.

Visszatértek a hétköznapok a maguk szürkeségével együtt. Ebben a hónapban van a születésnapom, az adja majd az ünnepet. Messzire van még  a következő karácsony, addig még sok nap fog eltelni, remélem jó dolgokkal is. 

Kívánom, hogy az ünnepek után a ti napjaitok is jól teljenek, senki se legyen beteg, és az új év jól kezdődjön. Így legyen!

Mit ( nem) akarok még?

"Soha nem olvashatom el az összes könyvet, amit szeretnék.

Soha nem élhetem át minden ember életét, akivé válni vágyom, és soha nem lehetek részese minden sorsnak, amit álmodni tudnék.

Soha nem sajátíthatom el mindazokat a képességeket, amikről álmodom.

És miért vágyom minderre?

Azért, mert élni akarok. Érezni az élet minden árnyalatát, tónusát és a létezés minden lehetséges mentális és fizikai rezdülését.

De rettenetesen korlátozott vagyok."

Sylvia Plath

Régen többet akartam az élettől. Ma már nem. Megbékéltem a sorsommal, mindazzal, amit eddig elértem. A nyugalom, a béke, a pillanatok öröme, a csend, a jelen megélése, az évszakok figyelése, az otthon további megteremtése, a nyugdíj megérdemelt élvezete... inkább a vágyam.

Jelen legyenek az életemben a könyvek, de már nagyon megválogatom, hogy mit olvasok el. Régen a mennyiségre jobban figyeltem, ma már a minőségre megyek. Legyenek körülöttem még emberek, beszélgethessek, élvezzem a csendet is velük, nézhessem, ahogy egy kisbaba nő.

Legyen kedvem reggel mindig felkelni, és miután elvégeztem azt, amit elterveztem arra a napra, a fennmaradó időt néha magamnak is adhassam. Ez nem önzés, ez egy természetes kívánság. Fontos legalább annyit törődni magammal, mint mással.

Nem kell több tárgy, elég ami van, sok is. Néha megveszek majd azért valamit, hiszen nem akarom magam teljesen visszafogni, és ha valami nagyon tetszik, legyen részem benne. Mert a tárgyak jelenlétének öröme is fontos, de az érzelmek, az emberek, a törődés, az érintés, az illatok, a fények...fontosabbak.

A korlátozottságomat egyre jobban érzem, de már nem bánom. Ennyi adatott, kis lépésekkel haladok előre, kis terveim azért természetesen vannak, és örülök, ha azokat elvégzem. Beosztom az időm. Az igazi tervem, hogy nyugodtan, stresszmentesen éljem az életem.

Élni akarok még, megélni a napokat, de már megelégszem az apró dolgokkal is. Már nem érdekel, hogy rettenetesen korlátozott vagyok.