Szombat délután

Előveszek egy papírt, éppen akkorát, amekkorára ráfér néhány szó, és összeírom, hogy mit akarok venni majd a boltban. Nem hagyatkozom az emlékezetemre, nem olyan könnyű már nekem visszamenni, ha valamit elfelejtek. A bot ugyan a kezemben van, de mégis nehéz eljutnom odáig. Elindulok, de csak majd hétfőn, addig van itthon még minden. Élvezem itthon - most éppen egyedül - a hétvégét, és nem mozdulok ki. Olvasok majd sokat, ez lesz a fő programom.

Kell a friss levegő is, kinyitom reggel az ablakot, kikönyökölök, és hosszan nézem a járdára, a fűre hullott egyre több levelet. Sárgák, barnák. Mélyeket lélegzem, érzem, ahogy a tüdőmbe árad a kissé már nyirkos hideg. Olyan őszi minden. Majd becsukom az ablakot, és bekapcsolom a fűtést. Még hivatalosan nincs itt az ideje, de szolgáltatják már a meleget. Aki akar úgyis spórol vele, de szerintem sokan akarják a benti kellemes hőmérsékletet különösen hétvégén, mikor sokan vannak otthon. Adja az otthonosság érzését így ősszel, szeptember végén, mikor már közel az október is, és egyre inkább érezteti magát velünk az új évszak  a maga minden szépségével. Jönnek majd az  "emberes" hónapok.

Kávét csinálok, kikészítem az olvasandó könyveket, de előtte az ablakból kattintok egy képet a levelekről, a fotelomba helyezett könyvekről, és írok a nem lényeges gondolataimról. Már megint nem fontosak, de megosztom őket, így tudatom az olvasóimmal, hogy jól vagyok még mindig, és ilyen dolgok is jártak a fejemben.

Találkozások

Vasárnap M. fiai, a hozzájuk tartozó feleség és a barátnő jött hozzám látogatóba. Ebédeltünk egy kedves étteremben, utána kávéztunk, sütiztünk, és beszélgettünk nálam. Jött a pici fiúcska is, aki aznap volt 4 hónapos. Kis izgő-mozó, olyan, mint egy hátára esett bogárka, aki kalimpál a lábaival, ő az ökölbe szorított kis kezeivel is. Közben gügyög, hangosan nevet, kacag, már ha hasra fordítják felnyomja magát, és megemeli a fejét is. Szépen fejlődik, ahogy mondják a szülei, ő a napsugár az életükben.

Ma délután egy barátnőm jön hozzám. Már mióta tervezzük, hogy így lesz. Egyszer nagyon meleg volt, egyszer nagyon hideg és esős az időjárás. Volt úgy, hogy ő utazott el, volt úgy, hogy én. Nem tudtunk összejönni, valami miatt mindig halogattuk  a személyes találkozást. Most végre megvan az időpont, és nagyon örülök, hogy együtt lehetünk. Majd beszélgetünk, utazós képeket nézegetünk, eszegetünk, iszogatunk, és közben lassan ránk esteledik.

Volt kiknek teríteni, elővenni a szüleim nászajándékba kapott csészéit, volt és van kiket örömmel várni, figyelni, mikor szólal meg a csengő, mikor állhatok ki az ajtóba, és nézhetem mikor bukkannak fel a lépcsőn. Hozzám jönnek, az egyedüllétemet megtörik, és már nem csak WhatsAppon, Messengeren és telefonon vagyunk kapcsolatban.

A forró, nyári napok és az azt követő hideg eső után eljött az arany középutas, napsütéses, a langyosan meleg ősz, az egyedüllét után társaságban vagyok, a csend után szavakkal, nevetéssel is múlik az idő. 

Jó, hogy kiegyenlítődik minden, így lehet élni, így jó lenni, örömmel, békében, társaságban is.

Itt az eső

Nem szólok egy szót sem azért, ami éppen most van. Nem akartam már a hőséget, nagyon nem akartam. Sok volt, szinte belebetegedtem.

Most 5 fok van a pár nappal ezelőtti 35 helyett, megállás nélkül esik az eső, fúj a hideg szél, lehűlt a lakás, sötét van. A redőnyök végre felhúzva. Azt kell elfogadni, amit ad a természet, és én most nem sírok azért, mert elmúlt a nyár. Az utcára kinézve fákról levert, tapadós, sárga levelek, fénylő, vizes járda és út, amit látok. A lakótelepen elkezdték ma a fűtést, melegek a radiátorok.

Mikor reggel elvégzem a dolgom, még visszafekszem pár percre, és élvezem az eső kopogását az ablakon. Visszagondolok a forróságra, és mosolygok. Vége van! Ezt akartam, megkaptam.

Mikor

még iskolába jártam vagy dolgoztam, és elkezdődött a tanév, mindig lehűlt kicsit a levegő. Megjelentek az első sárguló falevelek, a fény is egyre tompább lett, és  frissebbek lettek a reggelek. Igaz, mikor hazafelé tartottunk délben a reggeli pulóvert kézben kellett hozni. A szeptember megmutatta az arcát, ha még nem is teljesen. Most nem így van. Tart a kánikula, és nincs sok remény arra, hogy sokkal kellemesebb lesz az idő lesz ezen a héten. Talán 30 fok alá is megy a hőmérséklet hétvégén (hozzátették, hogy néhol lesz ez így csak), de már ez is jó dolog. Milyen lehet az átmelegedett iskolákban, az osztálytermekben ülni a gyerekeknek órákon át.

Találkoztam egy barátnőmmel. Ettünk egy menüt egy közeli étteremben, utána fagyiztunk és beszélgettünk. Átbeszéltük többek között az időjárást is, miközben folyt rólunk a víz. Csak  a fagyi hűtött le kicsit minket. Abban a fagyizóban voltunk, ahonnan anyu volt erkélyére lehet látni. Lehúzott redőnyöket láttam, és ezúttal senki nem volt az erkélyen.

Tegnap hosszan beszéltem egy másik barátnőmmel is, de telefonon. Igyekszem kapcsolatban lenni emberekkel. Szeretem, ha a magam ura vagyok, ha egyedül vagyok, de a kapcsolataimra is figyelmet fordítok. M. is írt az útjáról WhatsApp-en. Képet is küldött. Minden rendben, egyelőre Németországban van, csak később érkezik meg Franciaországba, ahol hosszabb ideig lesz.

Holnap könyvtárba megyek. Összeírtam már pár könyvet, amit ki akarok hozni. A könyvek is társaim. Mikor megjövök a könyvtárból, leteszem a fotelem mellé őket egymásra helyezve, és elkezdem újra lapozgatni őket. Először a könyvtárban teszem meg ezt velük. Majd kiválasztom az elsőt, és elkezdek olvasni. Érzem az örömöt, ami átjár az első oldalt elkezdve.

Ahogy fogynak az egyik oszlopból a könyvek, átrakom őket egy másikba, az olvasottak oszlopába. Nem sietek velük, lassan, figyelmesen olvasok, ami tetszik többször is átolvasom.

Ma elkezdődött az új tanév, gondolok a gyerekekre, majd figyelem őket dél körül, ahogy hazafelé mennek hangosan beszélgetve, az első élményeket ízlelgetve.

Rózsákról hoztam képeket. Nincsenek új képeim. Emlékszem, mikor beleszagoltam, beletemetve az arcom a melegtől erősen illatozó virágokba...Mennyire hozzátartoznak a jelenhez a múlt emlékei! Elég hozzá néhány véletlenül megtalált rózsa képe.