2015. július 22., szerda

Újra


Visszaállt a rend azzal is, hogy ma elmentem Veszprémbe egy elég hosszú kihagyás után.
Busszal mentem, mert M. másfelé sátorozik szó szerint. :-)
Minden rendben volt, egy dolgot leszámítva, de azt is mondhatnám, hogy ennek is most van itt az ideje. Mert mindennek megvan! Visszafelé délután úgy fél 6 körül láttam egy árnyékban lévő utcai hőmérőt, amely 39 fokot mutatott. Korábban sem volt alatta, pláne a napsütésben. Olyan igazi katlan mellett állok érzés volt mindenhol.
Kerestem a légkondicionált helyeket, még "plázacica" is voltam elég sokáig. Ittam, kiizzadtam, ittam, kiizzadtam, és nem is tudom, hogy egyenes vonallal vagy hullámossal tudnám lerajzolni mindezt, de a folyamatosság benne volt. Hiszen úgyis tudjátok milyen napokat élünk, együtt éljük át ezt a hőséget az országban.
Jó ötlet, hogy diákok egyszer használatos poharakban vizet osztottak. Megszoktuk már, hogy hőségriadókor osztják a vizet, és milyen jól tud esni! Mindenhol elfogadtam vagy kértem. Helyesek voltak a gyerekek, igazi szép feladatnak tekintették azok, akikkel találkoztam. Azonnal kérdezték, hogy tölthetnek-e újra a poharamba. Most kivételesen nem palackokban vagy zacskókban adták. A lényeg, hogy adták.
Ami nagyon megragadta még a figyelmem, a piros postaláda, amelyekből egyre kevesebbet látunk. Ezen az is rajta volt, hogy mikor ürítik, tehát valóban szolgál még minket.



10 megjegyzés:

  1. jé, rossz helyre írtam? csodás üde képeid!, ezek fergetegesen kellemes perceket szereztek nekem, remek szemed (s szerkezeted) :)))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem helytelen eme tett! :-)

      Ahogy láttam nálad 51 fok is volt az erkélyen. Most hálás vagyok, hogy délután nem süti a nap a szobákat. Így is 29 fok van benn. Légkondim nincs, de a ventilátort pörgetem.
      Gyakorolni kell az új géppel, csettegtettem Veszprémben.
      Tegnap hánytam este, ma is hányingerem van, szerintem a tegnapi nap betett nekem ebben a hőségben. Ma csak módjával leszek kinn, vagy egyáltalán nem. Jó a besötétített( árnyékozott szobában, vízzel és könyvvel.
      Anyunak mindene van, nincs miért kimennem, pedig lenne intézni valóm, de nem ma teszem meg.
      Szóval a szemem és a szerkezetem remek! Köszönöm! :-)

      Törlés
  2. Üdítő képek! Remélem, a hőség is alábbhagy, mire odaérünk...
    (Éva, írtam neked egy e-mailt.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtaláltam az e-mailt el is olvastam. Köszönöm, válaszolok rá még ma.
      Vasárnap megy 30 fok alá a hőmérséklet, ahogy nézem, remélem keletre is minél előbb odaér, mert ez így embertelen.

      Törlés
  3. És nem csak itthon van ilyen kegyetlen idő.Horvátországban-szerintem öngyulladás volt,leégett szinte az egész sziget.:(
    Már nagyon nehezen bírom,de ma valahogy kicsit jobban.
    Éjszaka én is arra ébredtem,hogy hányingerem van és folyamatosan,pedig alig voltam napon.
    Vagy valami mástól volt?

    Hősnő vagy,hogy kimerészkedtél Veszprémbe.Én ha tehetem,csak a ventilátoros lakásban vagyok.Még a kertbe se.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze máshol is, ha az olvasók közül valaki szenved még más országban is a hőségtől, akkor részvétem. Viszont úgy akarom nézni, hogy mikor, ha nem most.
      Múlóban a hányinger, de ehhez itt benn kell lennem, nincs is kedvem kimenni. Talán enyhe napszúrást is kaptam tegnap, vagy az UVB is besegített.
      Örülök, hogy kicsit jobban tűröd, nem tudom mitől van a hányingered, de a hőségtől lehet.
      Itt most felhős az ég,árnyékban " csak" 30 fok, támad a szél, és zivatart olvastam előrejelzésként Sopronban délutánra. Így legyen, és menjen még máshova is! Pl. hozzátok!

      Törlés
  4. Amikor atkoltoztunk ebbe a hazba, az a nyar volt hasonlo meleg itt.Az elmult 2-3 nyar huvos, az idei is.20-22 fok, kiveve az elmult hetvegen 30 volt, de csak ket napig, meg kicsit jol is esett.Emlekszem arra a forro nyarra, a vegen utaltam minden percet, mert nem lehetett kimenni a szabadba meg este sem.A bezartsagot nem kedvelem es telen is sokat vagyunk bent.
    Remelem hamarosan megy hozzatok a huvosseg, az itteni, megvaltas lesz tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha rád gondolok az időjárással kapcsolatban, akkor a tél jut az eszembe. Azok a mélységes mínuszok, a befagyott víz, a hó...
      Kellemesebb ott a nyár ezek szerint, itt most a 4. hőhullám kapott el minket, ahogy valahol olvastam. A Balaton is 30 fokos.
      Minden jót neked abban a kellemes hőmérsékletben.

      Törlés
  5. Hurrá! Egy igazi Régiévás bejegyzés!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszatértem önmagamhoz, többet tudva rólam...

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu