2015. július 9., csütörtök

Igaz a hír

"Öröm nélkül egy ember sem élhet."
Aquinói Tamás

Még múlt héten M-nak megírtam Skype-on, hogy jobban vagyok, sőt, jól vagyok. Ő elújságolta a srácoknak, akik azt mondták neki, hogy azért ezt a hírt feltétlenül ellenőrizze. Korábban, március vége óta ugyanis nem láthatták rajtam az örömöt, a pillanatokból összetevődő boldogságot, ami mint olvastam valahol nem más, mint a lélek békéje és nyugalma. 
A békés öröm olajoskorsói  azonban szinte tele vannak, az első 10 percben látta, érezte, hogy igazat mondtam, és mikor másnap átöleltem egy platánfát séta közben, hogy erőt nyerjek belőle, akkor is azt mondta, hogy tényleg olyan vagyok, mint régen.




10 megjegyzés:

  1. Akkor én ennek most nagyon örülök, és nagyon jó egészséget kívánok! Sokszor betértem ide ismeretlenül is, és olvastam soraidat már elég régóta, de nem szóltam hozzá. Köszönöm, h szép perceket, idézeteket ajándékoztál nekünk mindig finoman, kedvesen. Biztosan érzed, hogy milyen sokan küldjük Neked a pozitív, szeretettel teli energiákat akár írásban, gondolatban, akár imában. Az idézeteket is köszönöm. Meg azt is, hogy a nap végén mindig ünnep volt olvasni soraidat. Nagyon örülök, h ismét itt vagy. Külön köszönet a kirándulós-barangolós bejegyzésekért, mert azokat nagyon szuper volt olvasni. Elnézést, h elsőre ilyen hosszan írtam. Üdvözlettel: Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márti, köszönöm, hogy írtál. Az energiák bizonyára segítettek, én hiszek ebben.
      2 könyv volt bent velem a kórházban, mindkettő a pozitív gondolkodást segítő.Sok minden kellett, hogy kimásszak a gödörből. Csak az akarat kevés. Orvos is ezt mondta,
      Nem kell elnézést kérned, írj máskor is, sokat vagy keveset. Örömmel veszem a szavaidat!

      Törlés
  2. Annyira boldog vagyok, Éva! Még jöhetnek nehéz percek, de olyankor már vissza tud gondolni, az ember, hogy ha egyszer kimásztam belőle, megint sikerülni fog. Legalábbis nekem ez erőt adott anno.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orvos, beteg szájából is hallottam, hogy vannak, akik évekig...Mert önmagunk, a csoportos pszichoterápia, és a megfelelő antidepresszáns hármas egységéből, ha egy is hiányzik, borulhat az egész. Nekem a gyógyszer megtalálása volt a hosszú, pedig kellett.
      Igen, kimásztam, és önmagam számára erőt adó. Nem akarok újra beleesni, de tényleg kell a múltbéli példa a sikerre. Másnak is ezt mondom, aki az osztályon még mélyen van. Meglesz, sikerülnie kell!

      Törlés
  3. Évikém együtt örülök Veled, megcsináltad, és ez a lényeg! Örülj most már a SZERETTEIDNEK! Jövünk mi is, mert szükségünk van Rád! <3

    VálaszTörlés
  4. Kölcsönös a szükség. Köszönöm nektek!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu