2014. április 8., kedd

Vár állott, most kőhalom...*


Vannak országok, ahol várak vannak, nálunk  a történelmünk miatt főleg romok. Vannak ahol hegyek vannak, nálunk már a domb is hegy.
Ezért aztán minden kis vakondtúrást, követ, kövek alkotta romot megbecsülök, meg is érintek ( nekem fontos az érzékelés), melyek valahogy mégis ott állnak, ahol valaha építettek belőle, és valahogy a mienk maradt.  
Én személy szerint elámultam, hogy milyen szép Szarvaskő várának romja Döbröntén, különösen így tavasszal a friss szélben, a hegyről a távolt is láttató tiszta időben. 
Nem tudtam, hogy ott van a rom, Holdgyöngy ajánlotta a falut egyszer, és beírtuk a GPS-be, hogy hazafelé arra jöjjünk. 
Már a falu miatt is megérte volna megállni, de a nagy lankás tér, a fehér, sárga, lila virágok, sőt, a juhok, a gazdájuk és a gazda rohangáló kutyája miatt bárhogy is, de ott kellett lennünk. 
A rom csak ráadás volt, és az a tény is, hogy a gyógyulásom elősegítése összekapcsolható a szükségszerű úton levés élménnyé alakításával. Erre vágytam...




*Kölcsey Ferenc

7 megjegyzés:

  1. A legelső fotó csodálatos, s a verssorokhoz nagyon illő.

    VálaszTörlés
  2. gyönyörű hazaszeretetet fogalmaztál meg


    Szarvaskő nekem különösen fontos, személyes érintettség...sosem fog elmúlni

    VálaszTörlés
  3. Tényleg, G. engem is megmosolygott, amikor a hegyeinkről beszéltem (voltunk is a Mátrában, a Balatonnál), kinevetni ugyan nem akart, mert érzékeny voltam rá... Aztán, amikor "igazi" hegyek között nyaraltunk (az Alpokban, az Atlaszban), elfogadtam, hogy szelíd dombokról van szó, de a szépségük nem változott...

    VálaszTörlés
  4. Holdgyöngy, Krikszi, Katalin, ti voltatok is ott, és osztjátok a véleményem, hogy szép hely.
    Katalin, szerencsére az ország nem azonos az aktuális politikával és néhány emberrel, így szerethető, és én szeretem is.Ugye, így jó? Személyes érintettség? Akkor neked nagyon fontos!
    Rózsa, én is éppen úgy vagyok, ahogy te, nagyon érzékeny az ország értékeire, és nem nagyon szeretem, ha leértékelik.
    Nincs magas hegyünk, ami van "kitüremkedés", azt akár lehet hegynek is hívni( Mihez képest? A Hortobágyhoz képest mindenképpen!), ha nem is magas, de igenis hegy! Pl. a Somló is az!:-)
    Mikor olvastam a Szarvaskő várát jelző táblát, akkor M. mondta is, hogy az egy rom.Igen, van belőle bőven! Rögtön védtem a mundér becsületét, elvégre mi védtük sokszor a nyugatra fekvő területeket stb, volt aki romboljon.
    Megegyeztünk abban, hogy rom, és ő sem szokott kinevetni, mert tudja, hogy harapok, vagyis én is érzékeny vagyok, ahogy te voltál!:-)
    Ami szép az szép itt is, máshol is!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu