2014. április 19., szombat

Tihany felé félúton


Ezen a héten nem jöttünk haza aznap Veszprémből, csak másnap. Jó volt nem rohanni, volt időnk kálváriát nézni, Balatonnál megállni, másnap a nádasdladányi (Nádasdy család) és a fehérvárcsurgói ( Károlyi család) kastélyt látogatni, a repceföldek pedig mindenhol virágoznak, így sárga csíkok mellett mehettünk az autóval.
Benne volt egyfajta szomorú düh a természetben az elmúlt napokban, ami aztán megszelídült mire hazaértünk, de minket csak lökdösött végig az utunkon, és hagytuk, mert jó volt. Még jó, hogy szeretem az ilyen időt, de ha nem, akkor is elviseltem volna.
A Balatont is korbácsolta  a szél, pezsegve kicsapódott a medréből, én időnként félreugrottam valami nevetős sikolyfélét hallatva, ha nagyobb hullám közelített, mert csak az az egy cipő volt velem az útra.
Leparkoltunk, és sétáltunk a parton. Ha csak sütött volna a balatoni nap egy tipikus képet láttatva, hamarabb elfelejtettem volna- bár emlékképektől nehezen válok meg-, így viszont biztos, hogy emlék lesz belőle.


A Húsvéti előkészületekkel végeztem. Ma kenyeret kellett már csak vennem. A szokásos stratégiámat követtem. Időben elkezdeni, listázni, és szépen kialakul az ünnep előtti napra minden.Még a porszívózás hátra van, megterítem az asztalt is ma este. Holnap anyuval leszek, hétfőn M-nal, ez is hagyomány nálunk: önmagam megosztása.
Jut is, marad is...:-)

4 megjegyzés:

  1. Off!

    Még nem próbáltam, majd holnap!:-)Azt is ideírom, hogy sikerült-e, mert nem vagyok benne teljesen biztos.


    http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/04/19/igy-pucolhat-fott-tojast-tiz-masodperc-alatt/

    VálaszTörlés
  2. Viszont kivànom neked is,a csalādodnak is.

    Otthon vagy bizonyàra. Keveset olvasok ròlad,remélem minden rendben.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu