2014. április 17., csütörtök

Távol

"Nem csoda, hogy Isten visszahúzódott a szavakból. Hogy tettenérhetetlen. Csak így képes meglátogatni azokat, akiket különben sose érne el."
(Pilinszky János)



Olykor jó távol lenni, jó, még a szavaktól is. Sőt, időnként még annál is jobb, és a napokban éppen ilyen érzés volt bennem, vagyis az a bizonyos "még annál is jobb".
Jó volt kicsit csendben lenni, jó volt a csendben is lenni, ahol a süvítő szél hangján kívül más hang nem volt, és a fű is szinte földig lapult az erőtől. És azok a felhők! Hogy tud az időjárás éppen ott és akkor olyan lenni, amilyennek éppen lennie kell?
Valami kimaradt  a nevelésemből, amit most én keresek, és találok meg magamnak, vagy engem keresnek... Ezt nem lehet akarni, ez egyszer csak jön, bizonyára mert készen vagyok rá?! 
Van oka is, több is, talán az egyik legnyomósabb az, hogy jó lenne hinni, hogy van valaki, aki tényleg tudja, hogy milyen vagyok én, és mi van valójában a szavaim mögött.  Gondoljon ember bármit rólam, akkor már nem is számítana! Legyen, aki előtt nincs szégyellnivalóm, és számadással is leginkább már csak neki tartozzam.
Veszprémfajszon felmentünk a dombra, a tetőn megálltunk, elidőztünk, majd még le is értünk, és az ég kímélve minket csak akkor szakadt le azzal a sok vízzel, mikor éppen becsuktuk, vagyis egy szélroham bevágta az  autó ajtaját.
Megvárta míg megtettük az utat, de talán azt sem bántam volna, ha nem! A sálamat így is elvitte a szél valahova messzire, nem tudom végül min akadhatott fel! 
Mindegy is, ott maradt!


19 megjegyzés:

  1. Szépek a fotók. Éva, ha benéznétek legközelebb Gyulafirátótra, megköszönném, ill. nem én, Fodorka. Ő gyűjti blogján a kálváriákat. S mikor én majd egy éve arra jártam még üresek voltak a stációházak. Először azt hittem, azt fotóztad. Közel van, szinte egybeépítve Veszprémmel.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen írtál, érződik a „jóindulatú nálam több” jelenléte, és a minden mástól (másiktól) eltávolodás is...
    hasonló szépségű gondolatokat olvastam Izabellánál a csendről most,
    jó,
    nagyon jó bízni, hogy VAN, akinek fontosak vagyunk

    VálaszTörlés
  3. az az első kép, rendkívül sokat mondó

    VálaszTörlés
  4. Igazi ünnepi előzetes. Köszönöm. Kellemes Húsvéti ünnepeket.

    VálaszTörlés
  5. Hasonló gondolatok foglalkoztatnak már hetek óta, ezért olvasgatok csak csendben.
    Áldott ünnepet!

    VálaszTörlés
  6. Holdgyöngy, elmegyünk egyszer Gyulafirátótra, és csinálok neki képeket.Ha Fodorka gondolja, vegye fel velem a kapcsolatot, és szívesen küldök neki a már meglévő kálváriák képeiből. Mostanában voltunk. Márkó, Városlőd( te ajánlottad), Veszprémfajsz.
    editis@citromail.hu
    Bodajk is nagyon bennem van!

    VálaszTörlés
  7. Katalin, te már észrevetted és jelezted is itt a blogomom, hogy zajlik valami bennem.
    Vagy Ő keres engem, vagy én őt, végeredmény a fontos úgyis.
    Megnyugtató, vágyottan jó állapot.

    VálaszTörlés
  8. Zsóka, örülök neked, áldott Húsvétot nektek is!

    VálaszTörlés
  9. Saci, tényleg nehéz szavakba önteni mindezt, de nem is kell.Valóban a csend a legjobb, abban benne van minden.
    Áldott ünnepet neked is.

    VálaszTörlés
  10. A legjobb helyen maradt a sálad....A Feltámadást mutatva, lehet,hogy pont ő lesz egy kereszten a Lepel .
    Mélyen megérintenek Pilinszky sorai.
    / Ezt melyikben olvastad ? Úgy szeretném a gondolatait olvasni!/Köszönöm!
    Már megtalált Téged,te pedig elfogadtad,..nagyon úgy vélem...

    VálaszTörlés
  11. "Jó volt kicsit csendben lenni, jó volt a csendben is lenni" Kell nagyon sokszor, de a szavak leirva a csendben is jelen lehetnek...
    (Éva, írtam neked egy e-mail-t a free címedre, nem tudom, megkaptad-e, mert a citromail visszajött...)

    VálaszTörlés
  12. Rózsa, mostanában újra nehezebb a szavakkal bánnom. Biztosan a bennem lévő egyszerűbb, összetettebb érzések váltakozása okozza. Most éppen a csend a jó,a leírt szavak is csendesek( nem mindig!), de én most tényleg az igazi csendre vágyom. Majd elmúlik.:-)

    A freemailes mailed megjött!

    VálaszTörlés
  13. Mamka, ezt az idézetet, amit ebben a bejegyzésemben hoztam Pilinszky János: Naplók, töredékek c. könyvében olvastam.Könyvtári, szeretném sajátnak is tudni, de eddig nem sikerült megszerezni. Van két saját Pilinszkym is( kedvenc antikváriumon szerezte be nekem), amiket forgatok még tőle mostanában:
    - Csönd és közelség Pilinszky János füveskönyve

    -Pilinszky János: Húsvét
    Ez utóbbiban főleg az Új Emberben megjelent írásai vannak összegyűjtve.

    VálaszTörlés
  14. "Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem."
    (Jel.3,20)

    VálaszTörlés
  15. lehet, hogy nem is kéne keresni
    "Az Isten itt állt a hátam mögött
    s én megkerültem érte a világot..."
    (József Attila)

    VálaszTörlés
  16. Aldott. Husveti Unnepet kivanok!:)

    VálaszTörlés
  17. Éva! Ez az idézet jutott eszembe,amikor Rád gondoltam: "Nem keresnéd annyira, ha már meg nem találtad volna!"

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu