2014. április 21., hétfő

Húsvét 2014

Felhajtás nélkül telik az ünnep, és én ezt így szeretem. Még szerencse, hogy  a többiek is így.
M-nak van sejtése arról, hogy létezik olyan, hogy locsolás, fel is világosítottam a lényegéről, és mutattam neki a netről képeket. Olyanokat, ahol vödörből locsolják falun a legények a jányokat.:-) Lefordítottam neki  a" Zöld erdőben jártam"-ot, és ő önként megígérte, hogy jövőre megtanulja.
Mivel látta a vödrös képeket, leszögeztem, hogy azért  túlzásokba ne essünk, de ha akar, meglocsolhat. Akarta, persze, hogy akarta hunyorogva és somolyogva... 
Óvatosan tettem egy kis vizet egy pohárba, és úgy a képembe löttyintette, mint annak a rendje, még a hajamról is csöpögött. Mégis sok víz került  a pohárba!:-)
Szóval adtunk a tradíciónak, azonkívül anyusommal is sonkáztunk, tojásoztunk, tormáztunk, és M-nal is. 
Nem kellene ennyit enni, de ott van előttem és finom.Majd visszafogom magam legközelebb. Örök ígéret ünnepekkor. Nyugodtan telik a délelőtt, - ez már maga ünnep - váratlan locsolók tudom, hogy nem jönnek. Önvédelemből már régen leépítve az ilyen "meglepetés". 



U.i.: A torma még mindig valahol az orrom és a homlokom között tevékenykedik!:-)

16 megjegyzés:

  1. Nálunk sincs nagy felhajtás,együtt vagyunk,és ez az igazi öröm:)
    Szintén leépítve,a váratlan,amúgy egész évebn ránk sem néző locsolók.

    Unokaöcsém a Skanzenben van a néptáncosokkal a húsvéti hagyományokat elevenítik fel a látogatóknak.Jövőre felmegyünk mi is a kislánnyal,állítólag nagyon hangulatos,igazi,békebeli,vidám napok ezek ott.Csak azért írom,mert akár élőben is megmutathatod majd a párodnak ezt a hagyományt,és húsvéti programnak,kirándulásnak is jó lehetőség.

    Jó pihenést,szép napot az ünnep hátralévő részében Neked/Nektek!

    VálaszTörlés
  2. :)))
    inkább azt mondtad volna M-nek, hogy a vízbe mártott orgonával kell meghinteni a szívének kedvest:)))
    (nem is tudtam, hogy ez a locsolkodás csak magyar szokás)

    VálaszTörlés
  3. Éppen az előbb mondtam többféle süti készült, s valahogy mindnek helye lett. Én is így vagyok az ünnepléssel ahogy te, s a munkát is megtaláltuk ünnep ide, vagy oda.

    VálaszTörlés
  4. Tálaló, én is úgy gondolom, hogy egyszer majd elmegyünk valahova( skanzen), ahol megmutathatom ezt a hagyományt.
    Nyugiban telt az ünnep hátralévő része is.

    VálaszTörlés
  5. Nálunk sem volt felhajtás,csak szép nyugodtan.:)
    Én is hajamról csöpögő vízzel és átöltözéssel úsztam meg a locsolást 2x is.:)
    Azt szeretem,ha a család férfitagjai locsolnak meg.És így van,nálunk is leépítve lett..:)

    VálaszTörlés
  6. Holdgyöngy, a munkát megtaláltam, de nem vittem túlzásba. Eleve főtt sonkát vettem, és sütit is csak egy félét csináltam.A többit vettem, azt is csak egyfélét. Khmmm!
    Ez van/ volt!
    Nálunk ennek a kevésnek lett helye, talán azért mert kevesen voltunk rá, és mindenki szent elhatározással akarja megvonni magától a sok édes falatot. Ha nincs túl sok, talán egyszerűbb!
    Te adtál gondolom másnak is, vagy sok volt a vendég?

    VálaszTörlés
  7. Katalin, tényleg van vízbe mártott orgonával locsolás( meghintés), vagy te találtad ki? Nem egy rossz ötlet!
    Szerintem magyar szokás, Ausztriában pl. egyáltalán nem csinálják.
    Azt azért látni kellett volna, hogy milyen élvezettel löttyintette rám a vizet, aztán jöhetett a sonka!:-)

    VálaszTörlés
  8. Mamka átöltöznöm nem kellett, a vizet az arcomon szétkentem( újra mosakodás!), a vizes tincs megszáradt reggeli közben.
    Nálunk férfi ugye alig van, szomszéd, idegen nem jön. Egy lakótelepen már tényleg csak a legközelebbi hozzátartozókra redukálódott a locsolkodás.
    Gyerekkoromban nagymamáméknál még egyfolytában szólta csengő, jöttek a szomszédok és a rokonság is nagyobb volt.
    Egészen más világ volt.

    VálaszTörlés
  9. Éva, kétfelé csomagoltam, egyik a miénk lett, gazdája is lett estére szinte minden darabnak.

    VálaszTörlés
  10. van, van, tényleg
    nem én találtam ki, hanem egy ismerős távoli rokon férfi , akinek 5 lánya volt, (és a kedves, egyszerű felesége, meg az összes nőrokon) finom meglocsolására találta ki, nem büdi, és nagyon kedves szerintem
    (mikor először láttam, meghatott, mert nem voltam ilyen gyöngédséghez szokva akkor)

    VálaszTörlés
  11. Tetszik az ōtlet! Bevezetjük!

    VálaszTörlés
  12. Holdgyōngy,māsnak adni jò! Sokszor ezért készül bármi is.

    VálaszTörlés
  13. Nahát, milyen kis cseles ez a M! :) De nyilván tennie kellett valamit, nehogy véletlenül elhervadjál... ;)

    VálaszTörlés
  14. Clarisssa, de jó, de jó, hogy itt vagy!
    :-)))
    Mi van veled? Mióta nincs blogod, nem tudok rólad semmit.
    M. nagyon helyt akart állni, meg azért az elhervadás veszélye is nálam már erősen fennáll. Úriember segít a hölgynek!:-)
    M. nem igazán tudja, hogy kell locsolni, a képeken látta ahogy rázúdítják a vödör vizet a lányokra a legények, gondolta a pohárból is úgy kell. Nevettünk!
    Ez az orgonával, virággal locsolás ötlete nagyon tetszik.
    Legközelebb így kérem!

    VálaszTörlés
  15. Mindig olvaslak pedig, csak többnyire csendben. :)
    Köszönöm, jól vagyok. Van ugyan mögöttem néhány hullámvölgy, de már csak előre figyelek. Suli, spanyol tanulás, túrák és kirándulások, új kedves. Nem panaszkodhatok. :)
    Az orgonás locsolkodás ötlete nekem is tetszik. Majd népszerűsítjük! ;)

    VálaszTörlés
  16. Clarisssa! Köszönöm a tömör összefoglalót,tetszik, amit írsz. Hullámvölgy pedig mindig van.Neked magyarázzam éppen én?:-)
    Jó tudni, hogy olykor itt vagy velem a blogomban.
    Még egy kérdés: Befejezted már az egyetemet?
    Ha itt nem akarsz írni magadról,akkor:
    editis@citromail.hu
    De csak ha akarod, ha kedved van. Semmi nem kötelező, csak érdekel.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu