2014. február 25., kedd

Sopronbánfalva

természetesen nemcsak a felújított kolostor épületéből áll. 
A parkolóból egy rövidebb úton mentünk fel az épületig, lefelé már egy hosszabbat választottunk, mert ez volt az aznapi séta, és drukkoltunk, hogy ne ázzunk meg nagyon a döntésünk miatt. Én még egy kőművessel is beszélgettem az eső újabb megérkezéséig, mert érdekelt egy éppen felújítás alatt álló ház néhány részlete. M. egyszer így jellemzett valakit: "Még nálad is többet beszélget idegenekkel!" Hmmm! Mivel leginkább tényeket közöl- vagyis nem dicséret vagy kritika a cél-, így nem tudom, mit is akart ezzel jelezni nekem.
A templomig és a kolostorig vezető lépcsők melletti szobrokról lekerültek a téli védőruhák. Nagyon is kellett nekik, mert rossz állapotban vannak. 
Tetszettek a füstölgő kémények is, hétvégi otthonlétekhez meleget kell teremteni, elvégre még február van. 
Régi házakat is nézegettem, találgattam, hogy vajon miért szeretném őket, ha az én (mi) otthonom lenne, mit alakítgatnék rajta, hogy rendezném be, aztán el is képzelem magam benne. Jó játék!
Találtam egy nagyon aprócska régi házat, egy kis kék ablak fogott meg rajta. Egy kis részlet is beindítja a fantáziámat. Illetve leginkább egy kis részlet indítja be, és onnan már könnyű folytatni!




9 megjegyzés:

  1. A *kis részletek indítják be a fantáziám* játékot nagyon-nagyon szeretem, ez áll hozzám a legközelebb, meg a régi épületek és egyéb régi dolgok is... de szép lehetett ez a Sopronbánfalvai kirándulás!

    VálaszTörlés
  2. szeretem az ilyen februári sétákat (is)
    a fények olyanok, mint soha máskor,a nyirkosság és a kékek , zöldek, másmilyenek, mint máskor, szebbek...
    a részletek is szebbek: a kis kék ablak engem is megfogott (de a nyirkos fal visszatántorított)

    azon meg akkorát nevettem, amit M mondott az idegenekkel való beszédről (engem nem ismer, tehát fogalma sincs hogy milyen az, ha vki tényleg sokat beszélget idegenekkel,.... még nálad is többet:)))))

    VálaszTörlés
  3. Katalin, szerintem abban a házban nem is laknak, nem néztem meg alaposan, hogy kiderítsem. Ha nem veszi meg senki, bizonyára a nyirkosságnak nagy szerepe van ebben. Csak a kis kék ablak a jó benne, és amúgy nagyon jó helyen is van.
    Érdekes,hogy ismerősökkel nem beszélek annyit, mint idegenekkel. Az idegenek is érzik ezt, mert azonnal belemennek a jó napoton kívül is egy kis eszmecserébe, sőt, ők kezdeményeznek.
    Szóval te lekörözöl!!! :-)))
    M. nem beszélget idegenekkel. Csak néz, hogy én már megint lemaradtam valahol beszélgetni vagy fényképezni. Magyar tulajdonságnak tartja a közvetlenséget, a könnyű kapcsolatteremtést. Meghagytam ebben a tudatban.

    VálaszTörlés
  4. Kavics, ingyen is van a játék, sőt, a képzeletünkben házunk is van! :-)
    Miért ne, ugye?
    Legelőször egy konyhát alakítok ki magamban, utána ha a szobáról van szó, akkor mindig azt képelem el, milyen lehet ott télen és karácsonykor. Az udvart is " berendezem".

    VálaszTörlés
  5. Katalin, igen, a februári séták jók. Szeretem a visszafogott ( szép) színeket, szeretek kicsit átfagyni a sétában, sőt, ázni, hogy utána meleg helyen jöjjön a kuckósodás.Ezzel most semmi újat nem mondtam!

    VálaszTörlés
  6. lehet, hogy azt gondolod, semmi újat nem mondtál, én mégis annyira szeretem, amikor mesélsz ilyeneket...

    VálaszTörlés
  7. Nem fotóztad a házakat? Imádom azokat a fotókat. Nincs itt kálvária véletlenül? Kék ablak: a kerítés új, ilyenkor szoktam elmerengni a lakókról. A volt lakókról.

    VálaszTörlés
  8. Katalin, mesélek, olykor ismételve, amiről tudok, ami van az életemben.:-)Ha van aki szeretni, az csak jó.

    VálaszTörlés
  9. Holdgyöngy, nem nagyon nem más házát feltenni a netre, mert tartok attól, hogy jogokat sértek. Ha véletlenül van rajta egy ház a képen, vagy egy részlet, akkor jó, de ha tudatosan hozom, hogy megmutassak egy házat, azt már nem szívesen csinálom.
    Lakókról én is szoktam merengeni.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu