2013. augusztus 3., szombat

Augusztus eleji szombat



"...a szilva sötétlik a hirtelen estben,
az illatok úsznak, a fák sutyorognak,
a tört cserepekre telepszik a gerle,
a pára a könyvlapot ívbe csavarja vagy
átvonalazza, az ízek, a régiek,
újra megérnek e lusta melegben..."

Zsille Gábor: Újra - részlet

M. öccsének programja volt, a közel 90 éves mamát ebben a hőségben egyedül hagyni különösen nem ajánlatos, így odamentünk vigyázni rá.
Odajöttek a srácok is, 56 km-t bicikliztek egy barátjuktól, hogy eljussanak a mama házához. Fiatalok, jól bírták, zuhanyozás után ebéd, majd előtte, alatta, utána beszélgetés.
Régen találkoztam velük, vártuk is már a fiúkkal, hogy együtt legyünk. Thomasszal jó étvággyal megkopasztottunk később egy ribizlibokrot, míg kölcsönösen szóval tartottuk egymást, Markus lemosta a biciklijét, miközben megtárgyaltuk, amit akartunk, aztán még folytattuk máshol. Mama közben lepihent, M. is bóbiskolt, majd olvasott, és neki is volt megbeszélnivalója a fiúkkal.Tulajdonképpen be nem állt a szánk.
Közben anyut hívtam, hogy vele is minden rendben van-e. 
Melege van, nem szereti, és vasárnap nálam ebédelünk. Itt is fáj neki, ott is, úgy érzem eléggé rossz hangulatban van, öntenem kell belé a lelket. 
Sokat kell beszélgetni vele is, ami tulajdonképpen abból áll, hogy meghallgatom őt, és közben kellő önfegyelemmel kezelem továbbra is különbözőségeinket. Ennek lényege, hogy a saját  egomat -az önbecsülésemet azért még éppen megtartva- háttérbe szorítom, és hagyom hogy az övé kiteljesedjen. Nem egy nagy ügy? :-)
Így egészen jó vasárnapot tudunk majd összehozni miután a szombatom már jól sikerült, mert nekem is töltekeznem kell, hogy továbbadjam türelemmel megáldott erőként azt a bizonyos éppen megszerzett "töltetéket"!



16 megjegyzés:

  1. az a földrepottyant szilva valami csodaszép

    kiadhatnál egy fotóalbumot:)))
    a címe az lehetne: "hazatalálás"

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, azt a legnehezebb kezelni az idősődő szüleinknél, hogy hirtelen ugyanabba a szerepbe kerülünk, mint amikor a kisgyerekeink anyukáivá váltunk.... de ez nehezebb, anyaként háttérbe szorítani az egónkat és saját magunkat annyira természetes...
    Egyébként szép napotok volt:).

    VálaszTörlés
  3. Ahogy Katalin írta: a szilvás kép nagyon szép! meg a ribizli közelről...meg a vaskarika...szóval megint szépeket hoztál:)

    VálaszTörlés
  4. A múltkori "művész-szemhez": más talán rálépett volna a leesett szilvára, magában átkozódva a következményeken; te megláttad benne a szép kép lehetőségét... Hát pl. ez.

    Különben csodállak az önfeláldozó türelmedért: nekem nem volt ennyi... Máig érzem a súlyát...

    VálaszTörlés
  5. Orsi, egy rozsdás vaskarika is lehet szép. Van aki annak látja, van aki csak csak nevet azon, aki így látja. Aki szívesen időz egy ilyen tárgy előtt, és többet is belelát, mint ami valóban látható, annak nem kell magyaráznom, miért szép.

    VálaszTörlés
  6. Rózsa, az önfeláldozó türelem vagy megvan vagy nem, de ha nincs meg, az nekem fáj! Lelkiismeretfurdalássá alakul.
    Azt hiszem érzed, tudod, hogy miről beszélek.
    Igen, pl. a szilvához kellett a "művész-szem", hogy lehajoljak hozzá, de olyan szép volt ott a fűben.

    VálaszTörlés
  7. Katalin, jó a cím!:-)Talán egyszer összegyűjtöm a kedvenc képeim, de csak a számítógépemen belül.Mi alapján döntsek? Márta elkezdte a képeivel ezt csinálni.

    VálaszTörlés
  8. Krikszi, kellemes volt a délutánunk a meleget leszámítva, de ez ellen úgysem tehetünk. Viszont erősen beborult, mintha zivatar közeledne, ebben a nagy hőségben még mindig.
    Idősebb korban visszatér az anyák egoja a gyerekkel szemben, talán a vezérszerep féltése tör elő, akinek ez fontos. Anyunál ezt érzem, de inkább a bizonytalansága hozza ezt elő belőle. Fél, ha nem úgy lesz, ahogy ő akarja, akkor ő nem tud alkalmazkodni, ezért erőnek erejével el akarja érni, hogy a saját elképzelései szerint menjen minden. Az meg ugye nem megy.Ezért nekem erősen szűrnöm, szelektálnom kell, mit engedek mit nem, hogy ne sértsem őt, de a magam élete is menjen, alakuljon a magam elképzelése szerint is.

    VálaszTörlés
  9. Off!
    Stali, múltkor sikerült kommentelnem nálad, most újra nem.
    Én ezt már tényleg nem értem!

    VálaszTörlés
  10. Fogalmam sincs, mit miert csinal blog.
    En ugyanis semmit. Vagy beenged eppen, vagy nem.

    VálaszTörlés
  11. Stali! A technika újabb megfejthetetlen titka.

    VálaszTörlés
  12. En termeszetesen a ribizliset viszem, mindket fotot:)

    VálaszTörlés
  13. Ágnes, finom volt a ribizli, jól esett.
    Vidd nyugodtan!:-)

    VálaszTörlés
  14. Pipulka, olyan békés hangulatot adott a bejgli és a mama a sparherd mellett.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu