2013. augusztus 22., csütörtök

Augusztus 20.

Szeretném elérni, hogy mindenféle felesleges sallangtól megfosszam az ünnepeket. Aztán mégis ott kötök ki, hogy bár egy fehér gyertyával és esetleg egy fenyőággal szeretném ünnepelni például a karácsonyt - feltöltve a lényegével-, hogy aztán végül mégis jobban csillogjon, mint szeretném. 
Bár egyre jobb vagyok a feleslegek lefaragásából. 
Mégis kell a fény, a dekoráció, sokszor éppen mások miatt is, mert a fény valahogy összetart, ahogy a hagyományos látványok, események megszokása is. Nem vagyok híve az újításoknak ezeken a napokon.
Augusztus 20-án végigjártuk a programokat nappal, és zárásként este végignéztük a tüzijátékot. 
Elhessegettem magamtól a mellettem elhangzó 2000 éves, Néró által megfogalmazott, azóta is élő "Cirkuszt és kenyeret!"  sokszor igaz, de akár cinikussá is tehető, fanyalgó mondatot. Elvégre senki nem vonszolt oda senkit a bámészkodásra, és aki ott van, élvezze.
Néztem tehát  a gyorsan felfutó, kibomló, majd eltűnő esti csillogást, és közben örömöt éreztem, ahogy végig egész nap.
Vettünk kenyeret is, hosszan válogattunk a szemünkkel, míg végül ráböktünk a kiválasztottra, hogy aztán megfelezzük.



Nevetős örömöm abból is állt, hogy M. már használja néha a magyart. 
Így aztán előfordul, hogy "savas-mentes" ásványvizet kér, és a pincérnő kérdő tekintetét figyelve végül segítek, pedig híve vagyok az önállósodásának, ha szituációs idegennyelvi gyakorlatokra kerül sor !:-) 

9 megjegyzés:

  1. nem hiszem el, hogy nem értette a pincérnő, hiszen szoktuk "mentes" vizet kérni

    VálaszTörlés
  2. Úgy alapból értette, de neki azt kellett hoznia, amit a kedves vendég kért. De hogy egy üveg víz mentes is és savas is legyen egyszerre, az megoldhatatlan feladat volt számára, amit meg is értek. :-)
    A humorérzéke is elhagyta!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva!
    Ó! Szegény kis pincérnő.
    Egy nagy klasszikus az "Üvegtigris" erre kitűnő megoldást ad. Lali azaz Rudolf Péter bubis kanalával megoldja az ilyen helyzetet is "csak egy kicsit drágább", mert a buborékot ki kell szedni kanállal a vízből.:)))
    Így lehet legközelebb "savas-mentes" vize kedves M barátodnak.

    VálaszTörlés
  4. Pontosítom az idézetet:
    Lali azaz Rudolf Péter
    „Az egybubis az egy kicsit drágább, mert hát abból ki kellett vennem a többi bubit.”

    VálaszTörlés
  5. Tibor, de jól megadtad a megoldást! Az Üvegtigrisben vannak ötletek!:-)))Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Mekkora üzletet csinálhatott volna a pincérnő, ha előveszi a "bubis kanalát"!:-)

    VálaszTörlés
  7. Most sajnálom,hogy nem maradtunk a városban,felemelő volt a színelőadás.Nővérem szerint és neki elhiszem.

    VálaszTörlés
  8. Mammka!
    Határozott elhatározásunk volt, hogy "végigcsináljuk"!
    M. kijelentette, hogy nekik ennyi embert megmozgató ünnepük nincs, és a tavalyi szintén itt történő ünneplésünk után idén is akarta látni. Én sem voltam ellene.

    VálaszTörlés
  9. Tibor!

    http://www.youtube.com/watch?v=tMHihYJ0iqQ

    Ott a párbeszéd 0:18:38-nál.:-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu