2013. március 22., péntek

Úgy kell a pihenés!

M. elutazott a fiúkkal hétvégére Szlovéniába, anyu lemondta az itt alvását, így többnyire egyedül leszek hétvégén, még és azt sem mondhatom, hogy bánom. Én soha nem bánom, ha egyedül lehetek. Mióta Balfra járok munka mellett, úgyis nagyon sűrű minden napom. 
El kellene menni könyvtárba is, és barkát venni a sírokra holnap. Próbálok legalább pár órát a "dolce far niente" szellemében is itthon eltölteni. Ahogy olvasom a tél nem adja meg magát. Vasárnaptól lesz újra havazás és viharos szél. A bevackoláshoz kitűnő háttér lehet, a szobámban a virágok a melegben kinyíltak.
Ma a munkahely nélküli délutánomon a kezelések utáni igényelt, de a soha meg nem valósuló pihenést terveztem. El is aludtam a fotelben.
Időnként még mindig begörcsöl a jobb oldalam( falkaparósan), akár veseprobléma is lehet. Kaptam is időpontot június 12-re a kiderítésére. Ez bizony nem mostanában lesz. Ha begörcsölök a sürgősségire kell mennem, így szólt a bölcs tanács! , így lerövidíthetem a hosszú várakozást. Nem lesz egyszerű odavánszorognom, de megoldom.
A Quo Vadis végére érek lassan. A keresztények szelídek és megbocsátók, még minden olyan romlatlan, a szerelmesek egymáséi lehetnek, a rossz meglakol...
Többször elolvastam Pál apostolról a sorokat, mert megnyugtat:

"Gyakran gondolt rá, hogy elhagyja Rómát, a hívők mint utánamennek, ő pedig elvezeti őket  a messze Galilea árnyas ligeteibe, a csendes Genezáret-tó partjára, ama pásztorok közé, akik szelídek, mint a galambok vagy mint a juhok, melyek a csombor- és nádrusréteken legelnek. S egyre erősebb vágy töltötte el halász-szívét a csend és pihenés, a tó és Galilea után..."


( Sienkiewicz)




14 megjegyzés:

  1. Az irigyelt csend... :-)

    Mondhatnám, már nem akarok hóesést, de hát nem ezen múlik... Nagyon hosszúnak tűnik ez a télutó...
    Jó pihenést, feltöltődést hétvégén!

    VálaszTörlés
  2. Júniusra kaptál időt? Ez durva.
    Az utóbbi 2 hónapban volt szerencsétlenségem megtapasztalni a magyar egészségügy viszonyait :(
    Szörnyűűű!
    Nemrég, az évforduló kapcsán olvastam a Fb-n egy Darwin idézetet:
    "Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény (...) így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon."

    Úgy tűnik, a magyar egészségügy erre épül. Lehet, hogy az időhúzással akarják kiszűrni, ki az életképes, ki az, akit még érdemes kezelni. Ha ki tudja várni az illető a vizsgálatot, bejutott a következő fordulóba, ha nem, akkor...

    Tudom, hogy csak az elkeseredettség szól belőlem, de ami itt van, az egy rémálom.

    Éva, kívánom, hogy gyógyulj meg mielőbb!!!

    VálaszTörlés
  3. Ellopta a rendszer a bejegyzésem!

    VálaszTörlés
  4. Chanson, ma délután remélem meg tudom valósítani a csendet. Délelőtt elindulok "ügyintézni", van egy listám.

    VálaszTörlés
  5. Katici, mindig így van. Anyu is várt egy időpontra múltkor 3 hetet. Mikor eljött az időpont, az orvos valami miatt mégsem rendelt. Választhatta volna a helyettesítő orvost, de nem tette. Újabb időpont újabb 3 hét.
    Nyugdíjkorhatár kitolva, egészségügy leépítve. Ha valaki még úgy hal meg, hogy még nincs nyugdíjban( egyre nagyobb az esély rá), nem kell legalább nyugdíjat fizetni neki.Pedig egy életen át fizette a nyugdíjjárulékot.Az idézet jó!:-(

    VálaszTörlés
  6. Holdgyöngy, ha a "Házak"-ra gondolsz, az is sorra kerül majd!:-)

    VálaszTörlés
  7. szépséges pillanatok képei, nyugalmas, szép hétvégét
    mert megérdemled:))


    (pszt, én a helyedben nem várnám meg a nyári időpontot, MOST mennék az ügyeletre)

    VálaszTörlés
  8. Katalin, most éppen nem görcsöl, nem mehetek az ügyeletre vagy a sürgősségire! Kiderül!
    Amint viszont legközelebb begörcsölök, hívok egy taxit, és bevitetem magam. Ügyeletet kihívni sem jó, mert, kapok egy injekciót, és másnap jöhet a háziorvos. Nála már voltam, de tehetetlen ő is. Csak beutalót tud adni az urológiára, hogy időpontot kérjek. Már tudjuk, június 12. az időpont.
    Írt egy 7 nyelven beszélő beutalót a sürgősségire is, de úgy elhajtottak onnan kis gúnnyal fűszerezve, hogy ihaj. Valamilyen szinten nekik is igazuk van, akkor éppen nem volt panaszom, de lassan már nem tudom a kezeléseket sem folytatni Balfon, mert jön a görcs főleg éjjel. Ha a vesémmel van baj, nem jók a kezelések sem a vesémre, de gerincemre és vállamra viszont kell. Kör bezárult!!!
    Hagynám az egészet, de mindkét szülőm egy vesével élt és él vesedaganat és veseciszta miatt!Benne vagyok a veszélyeztetettek körében.

    VálaszTörlés
  9. ezt azonnal felejtsd el, eszedbe ne jusson bevonzani ezt a sort,
    NEM

    semmi baj a veséiddel

    JÓL VAGY
    és
    TISZTÁK SZÉPEK A VESÉID,
    dolgoznak rendesen kedvesen
    ahogy kell

    VálaszTörlés
  10. Katalin, igazad van!:-)
    Júniusig és utána is ezt mondogatom majd magamnak a pozitív hozzáállás miatt.
    Ezt is mondogatom, de kellene egy orvos véleménye és UH vagy röntgen is. :-)))
    Én mindkettőben hiszek: a pozitív gondolkodásban is, de a szakorvost sem hanyagolnám, ha közel engednének hozzá!

    VálaszTörlés
  11. Van az úgy, hogy a kegyes füllentés - ellenőrizhetetlen, hiszen NEKED fáj "annyira" - megold egy problémát. És időben. Remélem, van érzéked eltalálni a megfelelő lélektani (és fiziológiai) pillanatot. Nincs helye a szemérmes moralizálásnak.

    VálaszTörlés
  12. Stali, ha görcsöl a jobb oldalam( mitől?),az nekem nagyon látványos. Se kiegyenesedni, se ülni, se állni, csak jajgatni tudok. Ezt a cirkuszt nekik ott nem játszom el úgy, hogy nincs is görcs. Ha lesz, akkor viszont be egy taxiba, és megyek a sürgősségire, csak a sofőr viseljen el az úton!:-)

    VálaszTörlés
  13. Elintéztem a könyvtárat, elhoztam az elkészült dioptriás napszemüvegemet.Még a múltkori olvasószemüveges akció része ez is. Vettem füstölt, főtt tarját, az lesz húsvétra most, tojás, torma is megvan. Barkát majd kedden veszek, akkor érek erre rá. Most már nem battyogtam ki a piacra a könyvekkel, a bevásárolt cuccokkal. A virágboltban pedig már pár szál is nagyon sok pénz, ahogy láttam.
    Ettem, csináltam magamnak teát, és most hagyjon engem mindenki békén ma délután, mert kedvezek magamnak. Vagyis a könyvtári könyveket nézegetem, egyet kiválasztok olvasásra, és ha elalszom, hát legyen úgy.
    Elviselhető a rend itthon, nem erőltetek ma délután ez ügyben sem semmit.:-)

    VálaszTörlés
  14. Hát kb. én is így engedélyeztem magamnak egy vasárnap délutánt, a hónap eleje óta ritkán volt alkalmam egyedüllétre, hát még pihenésre...
    A gyerekek jöttek minden hét végén, hozták-vitték a lányokat, most meg Agnès 93 éves nagypapájának temetésére jöttek. Nagyon szeretek velük, de néha ki kell pihenni a felfordulást...

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu