2013. március 10., vasárnap

Mivel útba esett...

..., betértünk abba faluba, ahol egyszer kinéztünk egy házat, amiről lehetett teljes egy hónapon át álmodozni, majd letenni a tervről.A ház ablakában még mindig kinn van az eladási szándékot jelző tábla. Bennünk viszont már nincs meg a vételi szándék különböző jól átgondolt "hiányaink" miatt. 
A szőlővel futtatott, tornácos parasztház azért mégis szívem csücske maradt. Ha csukott szemmel pihenőhelyet képzelek el magamnak, ilyen helyet látok magam előtt, de döntésünk azóta is helyesnek bizonyult.
Parasztház után szándékosan és véletlenül is közeli falvak kastélyaiba ( Röjtökmuzsaj, Nagycenk) keveredtünk el, volt rá egy fél délutánunk.
Lám-lám, mekkora a választék álmaink lakhelyeit illetően!:-) 
Ha választani kell mégis inkább a parasztház lenne a kiválasztott, de az egyik kastélyban leültem kicsit egy pattogó tüzű kandalló mellé, pontosan úgy, ahogy a filmekben láttam, hiszen nézek én Agatha Christie és Jane Austen filmeket! Arra gondoltam, hogy igen, ezt most jó, majd kicsit később szívesen hazamegyek a lakótelepi lakásba, mert tulajdonképpen szeretek ott otthon lenni.


16 megjegyzés:

  1. Nekem ez sötét, inkább a parasztház. Azokat a képeket szívesen néztem volna, miért nem csináltál?:( Régebben ,mikor egyedül éltem én is panelben laktam, szerettem, praktikus volt.

    VálaszTörlés
  2. Stali, neked is!:-)

    Kovtama,sok korábbi kép van a gépemben, mert szívemnek csücske minden parasztház.Most alig csináltam.
    Viszont nem tudom mit sért, és mit nem más házának a nyilvános publikálása.Ezért erről a házról akkor sem tettem fel, mikor esetleges vétel ügyben megnéztük.Ingatlanközvetítésnek számít-e? Vizes, sok munka lenne vele, de kevés a pénz, és nem is tudnánk ott eleget lenni. Amúgy meg akkor is tetszik.
    Panel praktikus, de hiányzik a kert, és a nagyobb tér a tárolásra.Ezért örök gond a selejtezés.
    Szeretem a lakásom mindennek ellenére.

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon jól esett az a félhomály ott a pattogó kandalló tűz mellett. Talán mert nincs kandallóm, és a tűz is vonz.
    Meg a víz, a szél, a föld...

    VálaszTörlés
  4. Szépek a képek... bár engem is a parasztház rusztikus, idilli hangulata vonz, azért szívesen üldögéltem volna a kandalló tüzénél is... :-)

    VálaszTörlés
  5. Eva:)volt egy telkem Koszegszerdahelyen, talan irtam mar, ott szerettem volna paraszthazat..de a kastelyban is tudnek teli honapokban esteket adni:D en remelem este fotokkal terek vissza, bar egyszeru szepseguek lesznek, ha lesznek persze:)

    VálaszTörlés
  6. Chanson, van amit jobban szeretünk, de ha kastély kandallója adatott szombaton, ám legyen!;-)

    VálaszTörlés
  7. Ágnes, ha megyünk át Kőszegszerdahelyen( mert néha szoktunk), akkor gondolok majd rád is.
    Várom a képeket, az egyszerű szépségűeket különösen szeretem!

    VálaszTörlés
  8. Az én álmaim parasztházát lebontották....
    Én is ültem abban a teremben, igaz akkor kánikula volt, s bizony jól esett a terem hűvöse...az esküvőnket terveztük oda,de nem jött össze.... Azóta ha arra járunk, néha már tettem sétát a kastélykerben, sőt a fűszerkertjüket is volt szerencsém megismerni.

    VálaszTörlés
  9. Másik szép helyre jött össze az esküvő?
    Mesélj arról parasztházról, légy szíves!

    VálaszTörlés
  10. szépségesek a képeid, finom színek, meleg barátságos hangulat

    VálaszTörlés
  11. Persze, a képeid mindig gyönyörűek, Éva! Mert képes vagy a hangulatot egyénien megragadni!
    Gilbert mindig kastélyról álmodott, én meg lehúztam lábánál fogva a földre, hogy "el tudod képzelni, mennyi ablak vár ott pucolásra?"
    Egy férfi mit mond erre? "Ha kastély van, személyzet is jár hozzá, nem kell izgulni!"
    Aztán, hálistennek, se kastély, se személyzet, természetesen...

    VálaszTörlés
  12. Szép napot!
    Meghatározó egy ilyen döntésnél a mindennapi megközelíthetőség. A nagy hóesés idején páromat kivittem az Apáca kertbe és megkérdeztem: Mit szólsz? Milyen most itt? Tudod, mit jelent innen gyalog dolgozni, orvoshoz, gyógyszerért menni vagy csak egy ismerőst egy pohár italra meghívni? Mindennapokban ezt tudni kell bevállalni. Ezért érdemes ilyen helyeken az ősz és a tél napjait is megízlelni, hogy milyen az a kandalló amikor ki van hűlve úgy +15 fokos kinti hőmérsékletnél. Azért elég hatalmasak ott a belső terek.

    VálaszTörlés
  13. Flora, igaza volt Gilbert-nek a személyzetet illetően:-), az már más kérdés, hogy se kastély, se személyzet a mi életünkben nem lesz. Egyébként meg zavarna is, ha nem főzhetnék, és a mosott ruhákat nem teregethetném ki...

    VálaszTörlés
  14. Kedves Tibor, a megközelíthetőség még rendben is lett volna, de elég pénz nem volt rá, de energiánk sem a felújításra, mert alapokig kellett volna lemenni, annyira vizes volt stb. Ha jobb állapotban van egy ház, akkor még drágább.
    Egyébként sem tudnánk annyit ott lenni, mert egy-egy helyünk már van ahol otthon lehetünk, most már inkább a közelebbi távolabbi mozgások, utak érdekelnek.
    A kandalló hangulata tetszik és a pattogó tűz hangja, a kellemes meleg.
    Egyébként ha valaki valamit nem akar, megtalálja a kifogásokat. Legtöbbször jogosak is.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu