Egy hőségben eltelt nap után este jó elindulni.
Az egyik előnye a viszonyag késői időpontnak, hogy akkor már nincs annyira meleg. Ez csak azt jelenti, hogy pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, de mégis érezhető.
A másik előnye, hogy a nagy forgalom már lezajlott, nyugodtan gurulhatunk a cél felé. Ha megelőz minket az autópályán valaki, az nagy valószínűséggel magyar rendszámú autó. Sok-sok tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal jobban sietünk vagy türelmetlenebbek vagyunk az utakon, mint az osztrákok.
A harmadik ok, ami nem is előny, hanem inkább színes szépség, hogy belemehetünk egy naplementébe, amely szinte egész úton elkísér minket.
Először még látszik a napkorong, majd egyre lejjebb megy, végül már csak a maradék fénye világít az ég alján. Mintha egy nagy ecsettel festett narancssárga csík találkozna a távoli dombok recés feketéjével.
Aztán már a szürke veszi át a szerepet az út melletti lámpák, az autópálya digitális tábláinak és az autók lámpáinak fénypontjaival.
Mire teljesen sötét lett volna, végül meg is érkezünk.
Jó, hogy viszonylag közel is laktok egymáshoz! Rengeteg időt, fáradságot lehet vele megtakarítani, ráadásul kielégíthetitek az együttlét kellemes pillanatai mellett az időnkénti egyedüllét nélkülözhetetlen vágyát is... Szép egyensúly, s ráadásul a naplemente megunhatatlan szépsége!
VálaszTörlésCsak ne lenne ez a forróság!
65 km-re, és 20 km kivételével autópálya, az ezzel együtt járó gyors haladással. A GPS számítása szerint 43 percnyi út.
TörlésKözben telik az idő: beszélgetés, rádió, csend és látványok. Pénteken éppen a naplemente.
M. kérte, hogy maradjak még egy napot nála, és én maradtam. Aztán még kettőt akart, de nekem már hiányzott az otthon. Ott is "otthon" vagyok már, de mégis...
Forróság bizony van, a tegnapi volt a legmelegebb nap Magyarországon, mióta mérnek. Minden melegrekord megdőlt, az 1920-ban mértek ilyen magas hőmérsékletet, azt döntötte meg a tegnapi.
Nem tudom most éppen mi van nálatok, de Franciaországról nem sok jót hallok. Mármint a mostani hőségről.
A lakásban több mint 30C van. Mit tegyek? Estére jön a pár fokkal hűvösebb, már ez is valami.