Van Sopronban egy szép polgári épület, Lenck-villának hívják, és most már múzeumként működik. Nemcsak kívül szép, hanem belül is. Mikor először voltam ott, élmény volt számomra. Találni egy olyan helyet, ahol ezzel az érzéssel találkozhatunk, mindig kincsnek számít.
Vasárnap nem mentünk be, hanem megnéztük a nagyon hosszú vaskerítésére kiakasztott verseket. Mindig így ünneplik a Magyar költészet napját, és amit jó volt látni, hogy olvasgató embereket és gyerekeket is láttam a kerítés mellett.
Én is közöttük voltam, és sok verset elolvastam. Egyéb Költészet napi programok is voltak a villában április 11-én mint mindig.
Ha pár lapot megfordított a szél, a járókelők megálltak, és helyreigazították őket.
M. is nézegette a verseket, és megkérdezte egy szóról, hogy mit jelent. Olyan kiejtéssel mondta, hogy nem értettem. Aztán végre kitaláltam, hogy "Magány" volt egy vers címe. Lefordítottam neki, majd az új tudással elégedetten olvasgatta tovább az ismeretlen nyelvű sorokat.
Bementünk a kertbe is, kicsit körülnéztünk, és láthatóan kitavaszodott már ott is.
Télen voltam bent utoljára az épületben, mikor a télikertjében egy nagyon szépen feldíszített fenyőfa is állt. Olyan igazi szép és izléses volt, és Adventkor jólesett a szemnek a látvány.
Készítettem egy bejegyzést is utána, de nem tettem fel végül a blogomra, mert az adventi gondolatok kerültek előtérbe. Talán mégis elhozom majd ide, hogy lássátok a benti képeket is, mert érdemes.
Mert ami szép, az szép!
Nagyon szeretem április 11-et. Ettől a születési dátumtól kaptunk egy csodálatos ajándékot, József Attilát. Számomra külön öröm, hogy pont ez a nap a Költészet Napja. Idén egy órácskára részese lehettem Szabó T. Anna és Dragomán György előadásának, bár ez túl hivatalos szó rá, sokan hallgathattuk őket, a színházterem majdnem tele lett. Fesztelen, kicsit évődős, szeretettel és kedvességgel teli beszélgetésüknek. Körülölelt a versek, a költészet szeretete, a kúltúrának, szépségnek, életszeretetnek a hangulata. Boldogan és felszabadultan jöttem haza.
VálaszTörlésA Psoztolj verset keretében régebben, mikor még dolgozni jártam, kinyomtatott versekkel indultam reggel dolgozni, és a munkahelyemig kiragasztottam, kitűztem a választott költeményeket. Egyszer egy épp virágozni kezdő orgonabokorra, nekem nagyon szép volt, szinte szimbólum-szerű a hely. (meg is keresem, hátha van képen róla)
rhumel
Jó lehetett az az előadás, és amilyen szavakkal írtál róla, az is ezt bizonyítja számomra. Nekem a költészet napi ünneplésem az volt, hogy egy vers a volt az aznapi posztom, sok blogon és a neten versekkel ünnepeltek, és én kedvemre olvastam őket, és elmentünk a Lenck- villa kerítéséhez. Hogy miért, azt már tudod a bejegyzésemből.
TörlésM.-nak mint sokszor máskor, erről a napról is a nulláról kellett indulni, hogy elmondjam mi, miért és mit... Hátrány nekem, hogy nem magyar, és sok minden nem természetes neki, ami az itt élőknek igen, pl. ünnepek. Előny, hogy taníthatom, és hallgatja is, amit mondok.
Faludy versét "olvasta", persze, hogy nem értette, de Kisfaludy nevét ismeri, mert voltnk Badacsonyban. Kérdezte, hogy van-e közük egymáshoz. Elmondtam, hogy nem, és erősen figyelt, mikor arról a 65 évnyi korkülönbségről beszéltem.
Micsoda ötlet volt tőled, hogy kinyomtatott verseket ragasztottál ki.
Azt az orgonabokrot szívesen látnám.
Minden virágban, gyengéd zöldben, szépséges napfényben a képeiden! Milyen jólesik ez a tavaszi látvány!
VálaszTörlésSzeretnék írni is egy hosszabb bejegyzést, de ez a hetem unokahúgom társaságában telik, tele örömmel, kellemes, bensőséges beszélgetéssel, sok nevetéssel is!
A Deák téren van a villa. A tér Sopron leghosszabb, és Európa második leghosszabb tere. El tudod képzelni, hogy mennyi a fa, bokor és virág van ott. Egy étterembe ( szintén Deák nevű) mentünk a villától, és a téren csupa zöld volt minden. Előtte már voltunk a Lenck-villa kertjében, és a képeken rajta van, hogy ott is mit láttunk. Igen, tavaszi volt a látvány.
TörlésJó lesz, ha majd írsz, mindig várom, de tudom, hogy most az unokahúgod van nálad. Legyen továbbra is nagyon jó az együttlétetek. Jó lehet most nektek!
Liebe Eva,
VálaszTörlésdein Spaziergang entlang des Zauns mit den Gedichten hat mich sehr berührt. Diese Vorstellung, dass Worte im Wind leicht flattern und Menschen stehen bleiben, um sie zu lesen oder wieder zurechtzurücken, hat etwas ganz Besonderes.
Ich finde es schön, wie du solche stillen Momente wahrnimmst und ihnen Bedeutung gibst. Gerade solche kleinen Begegnungen mit Poesie können viel Wärme schenken.
Auch die Szene mit der Übersetzung des Wortes „Einsamkeit“ ist mir im Gedächtnis geblieben – manchmal verbindet Sprache mehr, als man auf den ersten Blick denkt.
Und dein letzter Satz gefällt mir besonders: „Denn was schön ist, ist schön!“ – genau so ist es.
Bitte schreib weiter über diese besonderen Augenblicke. Deine Texte haben eine ruhige, feine Art, die lange nachklingt.
Vielleicht zeigst du uns ja wirklich noch einmal deine Bilder aus dem Inneren der Villa. Ich würde sie sehr gern sehen.
Alles Liebe für dich
Anette