2014. április 11., péntek

Április 11-én

Régebben több verset olvastam, mostanában inkább regényeket. Ez nem jelenti azt, hogy kiszorult a vers az életemből, talán csak nagyobb lélegzeteket veszek mostanában, több időt szánok  a másik a műfajra.
Verseket már főleg a neten keresgélek, ha valamelyik megtetszik, akkor elmentem a "Versek" mappáim egyikébe, melyek sok éve léteznek. Még megvannak a rongyos borítójú hajdani füzeteim is, melyekbe verseket másoltan. Változott az ízlésem, ma már ezektől eltérőeket mentek  a mappákba.
Évekkel ezelőtt volt egy blogom, ahova leginkább verseket hoztam. A mostani blogomba csak néha hozok (részleteket többet), és inkább a magam gondolatait írom.
Úgy tűnik száll ki az életemből a vers, pedig mindig is ott volt, és ott is marad, semmi sem változott legbelül.
Sok éve volt a TV-ben egy pár perces műsor a: "Vers mindenkinek". Mindig vártam a Híradó után, a főműsor előtt. Üdítő volt, lélegzetet a vehetett közben a néző, pedig akkor még nem is volt annyi bóvli műsor és sok csatorna.
Voltak szavalóversenyek is, és sok nézőt vonzottak. 
A diákjaim kezében nem látok verseskötetet...
Ezek is szembe jutottak ma.




József Attila: Áldalak búval, vigalommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrízlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istenek téged felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.



11 megjegyzés:

  1. pedig itt az idő, hogy több verssel találkozzanak a fiatalok, amit lehet lájkolni, mert rövidebben többet tud kifejezni, jobban elolvasnák a netes világukban, színesedne a szókincsük, aktualitását látnák az örökérvényűeknek...a vers szerintem , minta dalszöveg - jobban bevésődik

    VálaszTörlés
  2. Ezt a verset először megzenésítve hallottam, azóta is szeretem :)

    https://www.youtube.com/watch?v=DfIuz9eB1lo

    VálaszTörlés
  3. Katalin, és mégsem, pedig műfaji rövidségük bele illene a világukba, és like-olni is lehetne őket.Nyomogatják a FB-t, nézik, változott-e valami rajta, függés már ez, nem tudnak a tanulásra sem figyelni.
    Vers csak annyi, amit az iskolában tanulnak, és kínlódva néha memorizálnak.

    VálaszTörlés
  4. Csillag, én a Szélkiáltótól hallottam először. Szívem csücske a zenekar, még abból az időből, mikor Pécsett éltem.

    https://www.youtube.com/watch?v=KKJ0Sh3kXk8

    VálaszTörlés
  5. A vers pedig azt kívánja, hogy megállapodjunk, hogy elmélyedjünk a felidézett képekben... Hogy közelebb férkőzhessen hozzánk vagy mi őhozzá...
    A mai rohanó világban kinek van erre ízlése? A gombokat nyomogatókból kihal.

    VálaszTörlés
  6. Rózsa, nem tudnak elmélyedni. Mindig vérmérséklettől függő harag, veszekedés van abból kis, ha tanulásra akarom rávenni őket.Örülök, ha könyv van a kezükben a tankönyvön kívül. Dicsérem őket érte!!!Azok a könyvek, melyeket én ajánlanék, már nem érdekesek a többségnek, mert azok nem vámpírosak.( pl.)
    A gimiseimmel könnyebb, a szakmunkásokkal reménytelen.
    Nem reagáltam eddig, de a hópárducos egybeesés tényleg figyelemre méltó. Több, mint érdekes.

    VálaszTörlés
  7. A versek, amiket hozol elgondolkodtatók, szépek, s ülnek mindig. Tavaly írtam róla, csináltunk költészetnapi programot, középiskolásoknak, elmondták, akár megzenésítve előadták kedvenc verseiket. Oly jó volt hallani őket, s széles palettáról merítettek, ez volt tán a legszebb. Dicsértük a kollégiumi nevelőjüket. Próbáld meg velük jövőre, hátha csak buzdítani kellene őket.

    VálaszTörlés
  8. Éppen tegnap volt egy beszélgetésem egy gimisemmel a függésről.Vele lehet is erről beszélni, mert nem eleve visít, ha megpendítem. Tudta, hogy a "nyomogatósok" közé tartozik, és elismerte, hogy ez erős függés. De éppen ezért tehetetlen már ellene, és látja, hogy a többiek is így élnek.
    Fokozatosan ront a tanulmányi eredményén. Ennek az is az oka, hogy édesanyja csak annyit kért, ne bukjon meg semmiből, és angolból minimum négyese legyen.( Egy viszonylag jóhírű gimiben)
    Mondtam, hogy én ennél többet kérek, és nem is visított ellene.De nem tudja felvenni a tanulás ritmusát. Azt is elfogadja, hogy tudás érték stb. Jó volt a beszélgetés, talán egyszer eredménye lesz. Talán...

    VálaszTörlés
  9. Holdgyöngy, régebben vittem is őket ilyen helyekre. Én most ez ügyben mélyponton vagyok velük.Fogok is erről a témáról beszélgetni velük.Most ezek a megjegyzések is elindították bennem. Idén több a szakmunkásom, és nem akarok ítélkezni felettük, de, de nem megy...Örülök, ha nem buknak meg több tantárgyból.Voltam az iskolájuk félévzáró értekezletén. Katasztrófa!
    Nem dünnyögök tovább, az sehova sem vezet, beszélgetek erről velük hamarosan...Valahonnan újra el kell indulni.

    VálaszTörlés
  10. Fájón aktuális - ma is.
    J.A.:Hazám
    stali

    VálaszTörlés
  11. Stali, igen, fájón aktuális az említett vers. Bármit elhozhattam volna belőle, de ezt a két sort teszem le ide:

    "...Fortélyos félelem igazgat
    minket s nem csalóka remény..."

    ( J.A.)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu