2014. február 9., vasárnap

Kásás jég és hullámzó víz


"Megszelídült kavicsok
morcognak talpam alatt,
ahogy haladok óvatosan..."

( Jószay Magdolna)

Hétvégén több friss levegőt szívok, mint hétköznap, és kevesebb ember van körülöttem. Ezek is fontos különbségek a hétköznapjaim és a hétvégéim között, melyeknek vágya valahogy mindig megérik szombatra.
Tegnap vettem észre a Fertő-tó mellett azt, hogy ha lassan is, de színesedik a közeli világom, és nem olyan volt körülöttem minden, mintha kifejezetten fekete-fehér képekre szolgált volna témát, ami persze soha nem volt ellenemre, mert szeretem a black&white képeket. Egyszer bizonyára ilyenekkel veszem magam körül pusztán élvezetből. 
Nem volt túlbonyolítva a hétvégém se fiatalon, se idősödve, én magam sem szerettem volna soha túlbonyolítva lenni, de ebben nem voltam mindig sikeres.
Vissza a hétvégéimhez: most is olyan dolgok adták a félóránál nem sokkal hosszabb szombati séta maradandó lényegét, mint a friss szél könnyeztető jelenléte, és a vizes kavicsok látványa, és a régen látott, februárhoz képest túlzottan is kék ég. 
Ha valaha mást szeretnék, az a távolság növelése lenne, aztán persze visszajönnék, hogy újra elkezdhessem tágítani a teret más irányba úgy igazán szabadon, mert ez hiányzik nagyon, de most más feladatom van!




25 megjegyzés:

  1. Irigykedve olvastam,hogy nálatok sütött a nap és kék volt az ég...sajnos itt ahol én lakom az ég szürke napok óta és nyálas,ködös nemszeretem idő van...

    VálaszTörlés
  2. A képedről az jutott eszembe, hogy ezen a télen sem láttam a Fertő-tavat úgy, ahogy szerettem volna (mondjuk, sehogysem) - befagyva, jegesen, kristálytiszta téli hidegben.... pedig ez egy nagy vágyam! (nagyon szép képek, és olyan jó tényleg látni a kéket!)

    VálaszTörlés
  3. Éva, ma már újra szürke! :-) Ilyen az élet!

    VálaszTörlés
  4. Krikszi, ritkán fagy be úgy, hogy korcsolyázni is lehet rajta. Volt szerencsém hozzá 2x szilveszterkor, nagyon jó volt csúszkálni vagy tipegni rajta, mert én nem tudok korizni.:-)
    Kívánom, hogy egyszer jöjjön össze a szép téli Fertő-tó látványa neked is! Még többet nyújt számomra, mint a nyári.De ez már az én mániám!:-)

    VálaszTörlés
  5. Az utolsó mondatod rólam is szólt, én is erre vágyom. Itt süt a nap, mellényben voltam kint, de vizes minden, így még erdőre indulni sem érdemes, beragadunk a sárba. Pedig Zsebi de nagyon örülne neki, s én is, ÉN IS.

    VálaszTörlés
  6. de szép


    ha kiadnál egy fotóalbum-könyvet, megvenném:))))

    VálaszTörlés
  7. Jól tetted, hogy kihasználtad a friss levegő és a napfény lehetőségét! Itt nagy szél fúj és mindig két zuhancs között vagyunk, így a séta kockázatos...

    VálaszTörlés
  8. Holdgyöngy, vagyunk még páran, akik az utolsó mondatra vágynak. Az érti igazán, aki benne van, de más is átérezheti.Szakad, ömlik itt is. Hal a sütőben, ablakon hangosan kopog az eső. Délután kuckózás lesz!

    VálaszTörlés
  9. Katalin, köszi.:-) Az albumkészítés nem az én műfajom, az már az üzlettel kapcsolatos intézni valók sora, és távol áll tőlem. Én csak kattintgatni szeretek.
    ha mégis rászánnám magam, nem kellene venned, kapnál belőle!
    Most itt a blog szeretettel.

    VálaszTörlés
  10. Rózsa, mint fent írtam, jelenleg villanyt gyújtós sötét van délben, és szakad az eső. Tegnap ajándékba kaptuk azt a a sétálós időt a tó mellett. Nem is tudtuk mekkorát nyertünk.
    Nálatok sokszor esik, azt tudom, ráadásul kitartóan.

    VálaszTörlés
  11. Keresztyén,
    és a vizet- főleg ott ahol a csónakok vannak kikötve- itt-ott kásás jég fedte, ami szép árnyalatokat adott neki.
    A felhőket már a közeli faluban, Fertőrákoson kiszúrtam( Fertőrákoson), ahol szintén járkáltunk. Gondoltam menjünk ki a tóhoz is( 5 perc), mert ezek a felhők a kék égen, a vízzel nagy élményt adnak így együtt.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép képeket hoztál, és a listámon, amin a Fertő-tó is szerepel most vastagon átíródott. Már egy jó ideje készülünk oda is. Fertőrákos hallatán gyerekkori emlékek képe jött fel..Köszönöm Éva :-)

    VálaszTörlés
  13. Kavics, milyen fertőrákosi emlékeid vannak gyermekkorodból?
    A tóból sajnos nem nagy terület maradt nálunk.Ami érdekes, hogy sok osztrák mégis átjön a kevés magyar oldalra( pedig ugye nekik több van!), mert nálunk megmaradt kicsit természetközelibbnek. Mondhatnám úgyis, nem fejlesztették annyira agyon.
    A tavat körbe lehet tekerni bicajjal is, elég jól kiépítették a kerékpárutat.Fertőrákosról pedig egy jó séta Mörbisch gyalog.Én nagyon lassan bámészkodva teszem meg 40 perc alatt az utat, de kerékpárút is vezet oda, és hajókázni is lehet nyáron Mörbischen át, ha jól emlékszem Illmitzbe.
    Mikor mentünk Fertőrákosra szombaton, láttuk, hogy elkezdtek nagyon építkezni a kőfejtő mellett. A barlangszínházat teszik rendbe.

    VálaszTörlés
  14. Éva, a kőfejtő. Gyerekfejjel csak álltam ott és azt gondoltam valami csodahelyen járok. Az is, tudom :-) Azt hiszem kavics lényem ott született meg a nagy kövek között :-)
    Aztán Fertőszéplak, ahol egyik nagyapám sírja van, rendszeresen jártunk oda.
    Olvastam, hogy kiépítették a kerékpárutat és már alig várom, hogy felfedezhessük!
    A barlangszínház felújítás alatt? De jó hír!!! köszönet :-)

    VálaszTörlés
  15. Márta, a téma adott volt, fény is volt hozzá!:-)

    VálaszTörlés
  16. Kavics, nekem a Kőszívű ember fiai jutott régen eszembe róla. Hiába laktunk hozzá közel a filmben láttam először a kőfejtőt.
    Fertőszéplak? Szeretem az ottani szép fehér tájházakat.
    Hol nőttél fel?

    VálaszTörlés
  17. A csónakos kép csodálatos. Magávalragadóan gyönyörű a színvilága.

    VálaszTörlés
  18. Van valami megindító abban, ahogy télen a csónakok kikötve fáznak a parton.

    VálaszTörlés
  19. Már nagyon régen jártam Széplakon..bennem is a szép és csendes utcák, a temető és egy nagyon kedves család emléke él. Ha idén sikerül a Fertő-tavi kirándulás, talán belefér ez is, az is. Jó 140 km-re nőttem fel ezektől a szép helyektől.

    VálaszTörlés
  20. Jaj, de szép képeket csináltál!
    De jó volna élőben látni!

    VálaszTörlés
  21. Kavics, köszönöm a választ, és a " "beszélgetésünket"!:-)

    VálaszTörlés
  22. Pipulka, nagyon reménytelen az élőben látás esélye?

    VálaszTörlés
  23. Háát, elég messze van tőlünk, egy nap alatt nem járható meg.
    Majd talán ha Tibornál lesz a blogtali, elvisz minket :-)

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu