2012. március 28., szerda

Gyalogolni jó

Nemcsak heverésztem ám a szalmabálák tövében vasárnap, hanem tempósan mentünk is. 
Régóta elképzeltem már magam  "nordic walking" közben. Északi gyaloglás vagy síjárás magyarul, de én maradok az angol megfelelőnél,  ez a közismert használat itthon is.
Megvettük vasárnap délelőtt a botokat, már korábban kérdezgettünk egy barátot a technikáról. Aztán egy óra múlva megálltunk egy nagy, füves, sík terepen, majd egy erdőben is, és mentünk, mentünk. M. diktálta a tempót, ahogy a képen is látható!:-) Utána bot nélkül is sétáltunk, miért is legyen mindig az a nagy igyekezet?
Úgy látom, tetszeni fog. Én a gerincem miatt nem futhatok, úszni nagyon időigényes ( odamenni, vetkőzni, öltözni, hajat szárítani.) Torna? Talán egyszer. Mostanában marad a gyaloglás egyre növelve a távot.
Kert nincs, ülőfoglalkozás van, mozogni pedig kell!




U.i.: Zsóka, ugye tudod, hogy eszembe jutottál közben  miközben a messzi távolba néztem?:-)

10 megjegyzés:

  1. Régóta tervezem ennek a módszernek a kipróbálását. Eddig mindig találtam valami jó ürügyet arra, hogy miért ne tegyem. Azonban a mozgás ahogy írtad nagyon fontos lenne! Így azt hiszem ideje rávenni magam és elkezdeni kipróbálni ezt a sportot.

    VálaszTörlés
  2. Az én orosom is felírt nekem NAPI félóra járást - egyvégtében, nem összesen... Igazáb

    VálaszTörlés
  3. Azóta nem mentem a a botokkal, mert hol reggel 6-tól, hol este 10-ig dolgozom.Helyettesítünk, mert 2-en betegek.
    Közben mozogtam is másképp. :-)Most éppen a folyosó végi ablakokat pucoltam le. A 6 ablaktáblából csak egy nyitható, a többit kihajolva, valami hosszú izére rongyot erősítve, kifelé billegve tisztogattam.Jelentem, nem estem ki!
    Vettem egy ablakpucoló rudat a végén szivaccsal, meg olyan lehúzó gumival a másik elég jelentős összegért, mert állítható a rúd. Az első 3 percben szétesett. Most nyugtatom magam, mert összeszerelni sem lehet újra!
    Ezek a mostani történéseim, viszont mozogtam!:-)))

    VálaszTörlés
  4. ...hoppá, elszaladt a lovam, mielőtt befejeztem volna! Ha babonás volnék, azt gondolnám, hogy jobb nem leírni, ami következett volna: időveszteségnek érzem a járkálást, pláne egyedül!

    VálaszTörlés
  5. Flora, ha gyalog mennék be a munkahelyre, az éppen félóra lenne. Visszafelé is annyi. Erre mit teszek? Busszal megyek, mert az utolsó pillanatban indulok. Ezen is változtatnom kell.
    Most pedig egy kis kakaót kívántam meg, és csinálok is magamnak, levezetem az ablakpucolós bosszúságom.Tisztább, de kicsit maszatosabb, mint volt, mert nem értem el bizonyos pontokat!:-)

    VálaszTörlés
  6. Flora, ideért a bejegyzésed vége!:-)
    Nem időveszteség, egyszerűen szükséges a mozgás.Én legalábbis elkényelmesedtem, és érzem az izületeimben, izmaimban. Csontritkulás megelőzéséhez is kell.
    Most rászántam magam, remélem, nem csak kezdeti lelkesedés!!!

    VálaszTörlés
  7. Évikém, amikor megláttam a képet, valóban "mondtam a magamét". Szegény"kislányt" megint magára hagyták, de nem kell félteni őt! Csak helyeselni tudom és dicsérni Benneteket, hogy ezt a hasznos "barátot" kipróbáltátok, állitólag nagyon jól megmozgatja az ember minden porcikáját. Használjátok egészséggel.

    VálaszTörlés
  8. Szia Zsókám, úgyis tudod, hogy nem mindig tett ekkora előnyre szert, de én ide ilyen képeket akartam hozni, ahol háttal van! Fő az inkognitó!:-)
    Éreztem a jó kis fáradtságot, főleg a vállaimban és a karomban. M. is, pedig ő többet sportol általában. Mondjuk nálam többet nem nehéz!:-)
    Szeretettel gondolok Rád!

    VálaszTörlés
  9. És mindehhez idén milyen csodás tavaszunk van! Holnap lesz egy apró korrekciós műtétem, de friss varratokkal vasárnap már megyek medvehagyma-túrára. Elvégre bolondok napja lesz :)

    VálaszTörlés
  10. Marvin, műtéten legyél gyorsan túl, és jöhet az élvezet!:-)
    Jól hangzik a medvehagyma-túra!Jó étvágyat utána hozzá.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu