2026. február 28., szombat
2026. február 27., péntek
Egy februári napon
Mikor a lenti képeket készítettem, találtam pár madártollat is a vízparton, ami azt jelentette, hogy korábban madarak is repültek ott.
Akkor viszont annyira magányos volt minden, hogy ez szinte hihetetlennek tűnt.
A hangjuk sem hallatszott még távolról sem, teljes volt a csend körülöttünk, és ezt a hangulatot mi sem törtük meg szavakkal, csak azt néztük, hogyan festi szürkévé az égbolt a vizet.
Februári alkony jött, és én el is időztem ott egy darabig a kis tó partján, mert a víz látványa mindig vonzott.
A tollat békén hagytam, nem akartam felszedni, mert miért is tettem volna. Maradjon ott, ahova lehullott.
Ezen a héten elbúcsúzunk a februártól, és jönnek majd a színesedő alkonyatok az aranyhidakkal a vízek felszínén.
Erre is gondoltam, miközben továbbra is azt a kis zöldesszürke tavat néztem kavicsokkal a talpam alatt.
2026. február 26., csütörtök
Aki télen él
Az előző bejegyzésemben felmerült az, hogy vannak, akik " téli emberek", mert ebben az évszakban érzik igazán jól magukat.
PDL örült, hogy társra lelt bennem, és így ő sem a többiektől eltérő "csodabogár". Aliz-Julinak pedig megígértem egy kommenetemben, hogy elhozom Krasznahorkai László pár mondatát, melyeknek örültem, mikor megtaláltam őket.
Különböző emberek vannak, és én is bőven beleférek ebbe a tél szeretetemmel, ellentétben a többség tavasz várásával.
Kis dolog ez a világ nagy problémái között, említésre sem méltó, de én mégis egy bejegyzést is szánok rá, és főleg az idézet miatt.
Egyébként pedig úgy látom, hogy "így" is elfogadható vagyok!:)
Mikor olvastam ezeket a sorokat, igazolva láttam magam, mert vannak még olyanok, "akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy."
Ahogy Eszterné is kilépett a hidegbe miután meglátogatta Pflaumnét, és megtudhatjuk, hogy hova is tartozik az évszakok élhetőségét illetően:
"...a hideg nem forró kályhák oltalmából szemlélt tűrhetetlen Rossz, hanem az élet természetes közege, akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy, s északról megjön a sarki szél, hiszen bennük csupán a tél tisztíthatja meg a látást, hűtheti le a szabályozhatatlan indulatokat, s szervezheti meg újra a nyári verejtékezésben szétesett gondolatok zavaros tömegét..."
(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája-részlet)
Címkék:
évszakok,
Idézetek,
Lélekbúvár,
Tél
2026. február 25., szerda
Vágyódás és elfogadás
"Bennem van valami hiányérzet, amit még megnevezni sem tudok, de a hideg, szürke fém és a puha, sárga pléd ellentéte feszül bennem valóságként és igényként.
Kis örömöket aggatok a két végpont közötti kötélre, és azon araszolgatok hol erre az oldalra, hol a másikra, meg-megállva néha valahol ott középen, és erősen kapaszkodom."
(Korábbi írás a blogomból)
Mindig érzem a különbséget a december, és az azt követő 2 hónap, a január és a február között.
Olyan, mint amikor a megszokott otthonból átcsöppenek egy idegen helyre, és közben nincs átmenet.
Az érzés ahhoz hasonlít, mint amikor honvágyam van egy másik országban.
Én ezt inkább érzem, de nem tudom a különbséget megfogalmazni. A hideg és meleg színekkel és a lélek megváltozott hőmérsékletetével van jelen bennem.
Nem is a tudat dönt, hanem egy a lélekben lakó érzés, amely nem beszél, mert még a szavakat sem ismeri a különbség kimondására.
Vágyódások vannak, lehet egyik dolgot jobban szeretni a másiknál, és én a telet szerető vagyok.
De a jelenben élünk, és közeledik már valami, ami újat hoz, melynek elfogadása szintén természetes dolog.
Ez már szavakkal is kimondható tényközlés:
Kint süt a Nap, és a hőmérőm ebben a napsütésben 19 fokot mutat.
2026. február 24., kedd
Téli hangulat
Kint már a latyakba átmenő és koszosodó hó volt a + 8 fokban.
Bent égett a tűz, a teánk is hamarosan megérkezett, és mi citromot facsartunk, mézet csurgattunk bele, közben azt is néztük, hogyan változik egyre sötétebbre a színe.
Kavargattuk is, bele-belekortyoltunk, és így telt vele az idő addig, míg megkaptuk az ebédünket.
Az ottlévő hangulat csak egy ráadás, talán a tél egyik utolsó üzenete volt számunkra, adott még meleget, színeket és ízeket, hogy elégedetten búcsúzhassunk el majd tőle.
Akár a napunk éleit is tompítani képes órákat töltöttünk ott el, ha egyáltalán kellett volna bárminek is az élét tompítani aznap.
2026. február 23., hétfő
Mert eszembe jutott...
Hóesés
Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó,
mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz,
a szemét nem tudja nyitva tartani
Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és vastagon kavarog
Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,
sár helyett nagyon kívánni hóesést
Hát megjött, gazdagon kavarog
Ez egyszer az, amit akarok
Végre az, az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog
Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki
Vasárnap délután várost hódítani gyere el,
mert végre itt a hóesés
Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,
a szemünk nem tudjuk nyitva tartani
Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Megjött és gazdagon kavarog
Zeneszerző: Dés László
Szövegíró: Bereményi Géza
Előadó: Udvaros Dorottya
2026. február 22., vasárnap
Séta a hóban
Tegnap délelőtt elmentünk sétálni a belvárosba, hogy ne csak az ablakból lássam a mostani havat. Állítólag 20 éve nem volt ekkora, és szerintem egyhamar nem is lesz, ezért nem lehetett kihagyni. Kell jó pár nap mire eltűnik, mert annyi van belőle, és én akkora latyakban és bokáig érő vízben sem akarok majd akkor járkálni.
A képeket látjátok, azután készültek, hogy megérkeztünk, én most inkább az odavezető útról írnék.
M. pénteken este nem talált már a megszokott parkolóban helyet, így egy kicsit távolabb ment, és lapátolt egy autónyi területet a nagy hóban, és végül ott leparkolt.
Ma délelőtt újra előkerült a lapát, mert nem tudtam kinyitni az autó ajtaját a nagyon közeli hófaltól.
Elindultunk volna, de csak a kerekek pörögtek, az autó nem mozdult. A lapát újra elő, még lapátolás, és többszöri próbálkozás után végre kijutottunk arról a helyről.
M. drukkolt, hogy mire visszaérünk, ne kívánja meg senki azt a felszabadított helyet, és ne kelljen újra máshol egy helyet kilapátolnia.
Egy gyerek feküdt hason a hóban, és nem akart megmozdulni, olyan jól érezte magát abban a helyzetben. Más gyerekek hóembert építettek, az anyukájak türelmesen várta míg befejezik az alkotást, pedig még nagyon az elején tartottak.
Közben azt láttuk az úton, hogy mindenki lapátol, és próbálkozik kiszabadítani az autóját. A hókotró két oldalra tolta a havat, és így falat húzott a parkoló autók mellé. A megközelíthetetlenség esete forgott fenn mindenhol.:)
A parkolóházba értünk végül, de csak a negyedik szinten volt már egy-két hely, tömve volt mire megérkeztünk. Máskor is így van, de most aztán tényleg!
A belvárost próbálták már megtisztítani, persze, hogy nem tökéletesen( mert mi tökéletes?), és én a rollátoromat taszigálva haladtam valahogy, szerencsére M. sokat segített közben.
Mikor visszaérkeztünk a sétánkról láttuk, hogy a már kilapátolt helyünkre nem vágyott senki, újra ott parkolhattunk le.
A lapát viszont újra előkerült, mert az autóig vezető korábban M. által készített keskeny utacskára valaki közben rálapátolta a havat, és ezért egy újabb utat kellett készíteni, hogy ma is megközelíthessük az autót.
2026. február 21., szombat
Még tart a tél
Itt van még az ablakomból készült néhány tegnapi kép, mert az aktualitásuk nem múlt el továbbra sem.
Képzeljetek el engem, amint ott állok a nyitott ablak előtt, és még hálóingben (semmi túlöltözöttség!) szorgalmasan kattintgatok. Kicsit várok is néha közben, hogy lehetőleg legyen ember vagy autó is képen, hátha a sok fehér szín túl egyhangú lesz, pedig a hó volt a lényeg!:)
Igyekeztem nem nagyon kudarcot vallani a fotókkal, de közben zúdult be rám a hideg levegő is, olyan igazi a bőrt is karcoló és csontig hatoló.
El is jöttem onnan elég gyorsan, mert nem volt szükségem egy megfázásra, és egy kis idő eltelte után mentem csak vissza folytatni.
Közben az ablakkeretre tapadt elég sok hóból behullott az ott lévő fotelemre, mire észrevettem, már elkezdett olvadni. Összekapartam, és kidobtam a többi közé.:)
Tegnap nem voltam kint, de ma elmegyünk a városba sétálni, és remélem, hogy még szép a hó.
Tegnap volt a legszebb a fehérségével és az érintetlenségével, de akkor elmaradt a séta.
Vasárnap délután várost hódítani gyere el,
mert végre itt a hóesés
Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,
a szemünk nem tudjuk nyitva tartani
( Bereményi Géza: Hóesés-részlet)
2026. február 20., péntek
2026. február 19., csütörtök
Egy érintés története
Fárasztó a nap, nagyvárosi a nyüzsgés, és egymás sarkába lép az ünneplő tömeg. Késő délután végre leülhettünk oda, ahol voltak még szabad székek, és ezzel egy nehéz, de végül eredménnyel záródó feladatot oldottunk meg.
A poros lábunk zsibbadt fáradtsága igényelte már a pihenést, a kezünket az asztal szélére téve lazítottuk, egymást pedig éppen csak a másik felé közeledő ujjainkkal érintettük.
Nem az összezáródó, és nem is az összefonódó ujjakkal, csak a közelség érzésének megnyugtató biztonságával, és a kevesebb mint egy négyzetcentiméternyi bőrünk melegével.
2026. február 18., szerda
Egy kis "használati utasítás" hozzám és a blogomhoz:)
Sokat nézegetem a régi fotóimat mostanában, ami nem volt eddig így.
Jönnek elő az emlékek, de a velük kapcsolatos gondolataim már mostaniak, ami nagyon is természetes.
A képek maradtak olyannak, ahogy valamikor elkészítettem őket, de én már változtam azóta.
A blogomban egyre több régi képem van, bizonyára észre is vettétek, emlékszem a történetükre, és írok róluk a mai a szememmel is látva őket.
Az írásaimmal továbbra is megmutatok magamból, mert árulkodnak rólam a soraim, de van, ami csak az enyém marad. Amiről viszont írok, az továbbra is igaz, semmi hamisítás nincs bennük.
A blogom inkább nyugiszoba lesz ezután is, mert erre van szükségem.
Inkább ez legyen, mint dühöngő, mert próbálok a jóra és szépre fókuszálni, vígasztalódni is közben velük, és ezzel nem akarok idealizálni semmit egy hamis képpé alakítva, csak olyan irányba akarok menni a blogomban is, ami most jó és kell nekem.
Talán másnak is így megfelelő, és természetesen most az olvasóimra gondolok.
Nem akarok túl sokat rágódni, vagy újra élni a rosszat, ráadásul "közönséget" is bevonva, mert a ti lelkivilágotokat is óvnom kell.:)
A rágódás helyett egy kis gondolkozás-félére, elmélázásra, és a hangulatokba való elmerülésre még mindig szükségem van.
Rejtekhelynek is kell a blog, hogy menekülhessek a káoszosodó világ elől a híreivel együtt, melyeket természetesen követek, és el is ítélem, amit kell, de fárasztanak és szorongok tőlük.
Politizálni is csak a magam módján fogok, szerintem ti tudtok olvasni a sorok között is.:)
2026. február 17., kedd
Mezítláb
Akkor most bővebben is a mezítlábasságomról! :)Voltunk egyszer Somogyvámoson a Krisna-völgyben. Mikor bementünk az ott lévő templomukba, le kellett vennünk a szandálunkat vagy a cipőnket. Ez természetes volt számomra, mert tisztelek minden vallást, és az előírt szokásaikat is.Hőség volt, és a hűvös kő jól is esett a talpaimnak, és valami szabadságérzetet is adott.Mikor kijöttem a templomból, felvettem a szandálom, és elindultunk a völgy kijárata felé vezető nagyon hosszú úton, és mivel jó érzés volt korábban mezítláb lennem, döntöttem...Levettem újra a szandálom, lóbáltam a kezemben, és már önszántamból mentem így tovább.M. kérdőn rám nézett, és azt mondta, hogy itt már nem kell mezítláb lenni. Mondtam neki, hogy én így megyek továbbra is, mert így jó nekem, és nem a kell vagy a nem kell kérdése dolgozik bennem.Száriban jött velem szemben egy a Krisna-völgyben élő nő, és a lábán saru volt. Mosolyogva rám nézett, és megkérdezte, hogy elfáradtam-e, hogy nincs rajtam a szandál. Mondtam neki, hogy nem, de annyira élvezem a mezítlábasságom!Nevetve intettünk egymásnak búcsúzáskor.
2026. február 16., hétfő
Ez is én vagyok
A Nap január 21. és február 20. között halad át a Vízöntő jegyén. (Itt írom le, hogy a Vízöntőknek szóló napi horoszkópokat néha elolvasom, hogy utána rögtön el is felejtsem őket. Nem számítanak.)
Ez is az én körmöm. Nem a jelenből való a kép, hanem amikor még dolgoztam, és akkor is, mikor nyári szüneten voltam. A "flower-power" erőszakmentessége, a szeretetet és a béke kívánása a körmömön is volt egészen kicsiben. Szeretem a jelképeket.Volt ennél több virágom is, mert van egy olyan képem, melyen 20 évesen egy magam készítette koszorúval a fejemen mosolygok.Vízöntő vagyok hatalmas szabadság és függetlenség vággyal, és nehezen viselem el azt is, ha meg akarnak változtatni, mert úgy könnyebb az életük, ha nem nekik kell megváltozniuk. Hitték, hogy egyszerűbb és kényelmesebb formálni, mint formálódni.A Hair-ből Berger asztalon táncolós jelenetének a végén én is kieresztettem a hangom vele együtt, és mikor Scott Mckenzie meghalt, akkor még többet hallgattam a San Francisco című dalát. ("Ha elmész San Franciscoba a hajadba tűzz néhány szál virágot...").A nyári melegben a poros földutakon legszívesebben mezítláb járnék. Mikor ezt meg is tettem Somogyvámoson, a Krisna-völgy békés világában, az elégedettségnek egy olyan érzése volt bennem, mint amikor egy vágy teljesül.
„Harmony and understanding
Sympathy and trust abounding
No more falsehoods or derisions
Golden living dreams of visions
Mystic crystal revelation
And the mind's true liberation
Aquarius
Aquarius”
( From the musical Hair: Aquarius- excerpt)
"Összhang lesz és megértés
rokonszenv és bizalom
soha többé rossz akarat
győz az álom és kívánság
ragyogó szabadság
rokonszenv és bizalom
soha többé rossz akarat
győz az álom és kívánság
ragyogó szabadság
lelkünk megtisztul
Akvariusz
Akvariusz"
( a Hair című musicalből: A Vízöntő jegyében- részlet)
2026. február 15., vasárnap
Aktuális
A lenti sorokat még 2012. január elején írtam a blogomba, miután Frauenkirchenből hazajöttem.
Átmásolom most ide őket újra:
"Szombaton egy templom mellett mentünk el és kicsit kételkedve ugyan, de lenyomtam a kilincsét.
Lám, nyílt az ajtó és örültem, hogy nem misére, istentiszteletre, hanem csak a csendért, egy imáért és a látványért érkezőket is várja Isten háza. Nem is olyan természetes, hányszor nyomtam le hiába a kilincset.
Az országért nem mondtam még ilyen mélyről jövő imát!"
2026. február 14., szombat
Egy egyszerű kis történet emléke
Egyszer régen a mama kérésére M. miután levette a fóliát, felszeletelt egy kalácsot és nekiláttunk...Tiszta, egyszerű íz, semmi túlbonyolítottság a vendéglátásban. Hagytuk, hogy a terítő félrecsússzon, és tányérok sem voltak.Mennyire elég csak a pattogó tűz a konyhában, egy kalács és hallgatni, hogy mi történt egy kis falu életében, de leginkább a szomszédoknál, mert valahol ott van vége az átlátható világnak 90 évesen.A keze közben megpihent a járást segítő kereten, mely mindig a közelében volt, mint ahogy az a kis cédula is, melyen kézzel írva öt felkiáltójellel az volt hogy, "inni, inni, inni", mert azt mindig elfelejtett, és a fia félt, hogy míg ő távol van, a mama kiszárad.Közben láttam egy nagyon fontos szót a hímzett falvédőn, és csak remélni tudtam, hogy a készítője életében is jelen volt a szeretet, aki még mindig ott ülhetett velünk abban a régi konyhában, miközben minket nézett.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
zene
x
Tájékoztatás
Az Éva című blogon található képek saját fotók.
E-mail címem: editis@citromail.hu
.jpg)