"Soha nem olvashatom el az összes könyvet, amit szeretnék.
Soha nem élhetem át minden ember életét, akivé válni vágyom, és soha nem lehetek részese minden sorsnak, amit álmodni tudnék.
Soha nem sajátíthatom el mindazokat a képességeket, amikről álmodom.
És miért vágyom minderre?
Azért, mert élni akarok. Érezni az élet minden árnyalatát, tónusát és a létezés minden lehetséges mentális és fizikai rezdülését.
Sylvia Plath
Régen többet akartam az élettől. Ma már nem. Megbékéltem a sorsommal, mindazzal, amit eddig elértem. A nyugalom, a béke, a pillanatok öröme, a csend, a jelen megélése, az évszakok figyelése, az otthon további megteremtése, a nyugdíj megérdemelt élvezete... inkább a vágyam.
Jelen legyenek az életemben a könyvek, de már nagyon megválogatom, hogy mit olvasok el. Régen a mennyiségre jobban figyeltem, ma már a minőségre megyek. Legyenek körülöttem még emberek, beszélgethessek, élvezzem a csendet is velük, nézhessem, ahogy egy kisbaba nő.
Legyen kedvem reggel mindig felkelni, és miután elvégeztem azt, amit elterveztem arra a napra, a fennmaradó időt néha magamnak is adhassam. Ez nem önzés, ez egy természetes kívánság. Fontos legalább annyit törődni magammal, mint mással.
Nem kell több tárgy, elég ami van, sok is. Néha megveszek majd azért valamit, hiszen nem akarom magam teljesen visszafogni, és ha valami nagyon tetszik, legyen részem benne. Mert a tárgyak jelenlétének öröme is fontos, de az érzelmek, az emberek, a törődés, az érintés, az illatok, a fények...fontosabbak.
A korlátozottságomat egyre jobban érzem, de már nem bánom. Ennyi adatott, kis lépésekkel haladok előre, kis terveim azért természetesen vannak, és örülök, ha azokat elvégzem. Beosztom az időm. Az igazi tervem, hogy nyugodtan, stresszmentesen éljem az életem.
Élni akarok még, megélni a napokat, de már megelégszem az apró dolgokkal is. Már nem érdekel, hogy rettenetesen korlátozott vagyok.
