2012. március 13., kedd

Úton


Míg ittuk a kávét Eisenstadtban, meséltem M-nak -már nem először- múltbéli Ausztriába vezető útjaimról. A határ közelsége  adta a lehetőséget, saját autó hiánya azonban el is vette a gyakori, kényelmes mozgást. Utazási irodák viszont kínálták a fél- és egynapos, főleg buszos utakat akkor is.
Mekkora esemény volt a csak 6 km-re lévő határon ( határőrök, útlevél ellenőrzés...)átmenni a másik országba, ami egyúttal a szegénységemmel is szembesített, de azt is bizonyította, hogy a látnivaló az nem pénzfüggő, a nem gazdagnak is kijár! Mert az út fele vásárlás, fele városnézés volt. Külön buszt a különféle érdeklődésűeknek nem indítottak.
Fáradtan hazaérve még főztem a frissen megvett kávéból, és a szinte jutalomként járó szappannal  fürödtem, mert azért én is vettem ezt-azt, "a nem nagypénzű turista, de alázatos vándor".*
Nézegettem a képeslapokat, eltettem a múzeumi belépőt könyvjelzőnek, és vártam, hogy beteljen a film a fényképezőgépemben, hogy elvihessem előhívatni.
M. figyelt míg ittuk a kávét, és mellé lassan elfogyott a Mozart szelet is. Ő is elmesélte a régi magyarországi útjait, a határátkelés nehézségeit.
Megegyeztünk, hogy most könnyebb a mozgás, de azoknak a régi utaknak a varázsát a mostani megszokás nem homályosíthatja el.



 * Faludy György

12 megjegyzés:

  1. Éltünk is Ausztriában, gyakorta utaztunk is. Nem túl régen jártunk ebben a kisvárosban, amelyről éppen írtál. Hiába a közelség és átjárhatóság, a "külföldön jártam" érzés máig nem múlik. Csak a szomorúság nő amikor visszaérkezünk, mert itthon az eső csak elfed, mig odakint csillogóvá varázsolja az amúgy is tiszta, rendezett szépet.

    VálaszTörlés
  2. Én a kilencvenes évek közepén jártam itt. Máig szép élmény, akkor már megvolt a sétáló utca, a kastélyba egy japán csoporthoz csapódva jutottunk be. Nem akartunk lógni, így alakult. A fiam fordított, már amit értett belőle. Jók lettek a fotók, vissazhozzák máig is ezt a hangulatot.

    VálaszTörlés
  3. Ebből is látszik, mennyit változott az élet alig egy emberöltő alatt! "Nyugaton" (Franciaországban) 1973-ban jártam először, esküvőnket követő karácsonyi szünetben. Aztán az éveken keresztüli vízumok kínszenvedése... A rendőrségre bejelentkezés 24 órán belül... stb stb... Szinte nem hittük Gilbert-rel, hogy egyszer megváltozik minden, annyira "örökkévalónak tűnt...

    VálaszTörlés
  4. Alterego!
    A "külföldön jártam" érzés halványodik, pedig nem akarom. Itt ezen a vidéken akár 10 percre is átugrik az ember valamiért.Kőszegre os Ausztrián át járunk, mert Burgenlandon át menve gyorsabb és jobb az út.
    Szívesen megyek át a határon, de szívesen is jövök vissza. Így volt, így is lesz.
    Marvin, egyáltalán nem csodálkozom, hogy tetszik neked ez a mondat. Nekem is!:-)

    VálaszTörlés
  5. Holdgyöngy, a sétálóutcáról hoztam képet bőven, a kastély is szép az utca végén.A fiad tud japánul vagy más nyelven ment az idegenvezetés?
    Ahhoz képest, hogy tartományszékhely ( főváros?)kicsi. 10 ezer lakos. Valójában a régió igazi fővárosa Sopron lenne, de mint tudjuk, nem így alakult 1921-ben.
    Flora, nagyon megváltozott minden. Nagyon érzem, pedig azt a tortúrát nem kellett végigcsinálnom soha, amit nektek.Így lett volna természetes mindig, és így az most is.Az akkori nagy ellenőrizgetések miatt jobban tudatában voltam, hogy külföldre megyek, most ki-bejárkálunk olykor naponta többször is.( persze van a látványban különbség, nem erre gondoltam!)Illetve, úgy érzem Ausztria közeli részei már nem is külföld nekem, ahogy M. is "hazajár" ide osztrák létére.

    VálaszTörlés
  6. Flora, Franciaországba volt nekem is(?) a legkörülményesebb vizumot szerezni, oda kellett a legtöbb fotó,(5 biztos), adat, igazolás, mindenféle...(ez a 60-as évek elején volt még,) aztán mivel Scájcból csak Olaszországon keresztül tudtunk menni, az olasz vizumom , hiba volt tartózkodási, lepecsételték a ventigmiliai határon,mintha csak átutazó- lett volna, igy Olaszo-ba már nem tudtunk visszamenni később, vizum hiján, csak a Milánoi pályaudvart láttam belőle...
    ugyanúgy jártam Portorozban pár évvel később, a (nyugati)rokonaim gyakran átmentek Triesztbe, de én vizum hiján nem tehettem... arról nem is beszélve, hogy egyetemistaként volt olyan is, hogy nem engedtek ki külföldre , nem irták alá... (pedig akkor csak Bécsbe akartam menni a rokonaimhoz)

    VálaszTörlés
  7. Hmmm, azért ha a legtetején lévő, bordó székes képem megnézzük, nem sok szemetet látunk ám az utcán!:-)))

    VálaszTörlés
  8. hát semmi szemetet! patyolattiszta az utca!és gyönyörű... mint egy feltakaritott lakás...:)

    VálaszTörlés
  9. Ha megengeded, Aliz számára egy kis magyarázat, félreértések elkerülése végett: számomra nem a franciák állították fel a legtöbb akadályt, hanem magyar honfitársaim: magyar útlevelembe is kellett magyar vízum is (igaz, ingyen, míg Gilbert-nek fizetnie kellett), az osztrák és német vízumot csak sorrendben lehetett megkapni többszöri odautazással a párizsi konzulátusokon, a vásárhelyi rendőrségen 24 órán belül (még ha vasárnapra esett is!) be kellett ideiglenesen jelentkezni a szüleimnél - Mindszenten...
    Mielőtt megkaptam a francia állampolgárságot (3 évvel az esküvőnk után, Algériában), volt egy állandó tartózkodási engedélyem.

    VálaszTörlés
  10. Flora, azért is nem reagáltam Aliz mondataira, mert természetesnek vettem, hogy kettőtök között zajlik a párbeszéd, hiszen Aliz meg is szólított téged.
    Örülök, ha helyet adhatok beszélgetéseknek mások között is, szívesen veszem, nem is kell hozzá engedélyt kérni.
    Bárcsak vendégül láthatnálak benneteket közben valami finomsággal is!
    Legyetek így is otthon nálam!

    VálaszTörlés
  11. Flora, nem könnyítették meg az életeteket a hatóságok.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu