2026. június 23., kedd

Kinti szárítások




A tavasz és a nyár az erkélyemen történő szárítások ideje. 
Nagy melegben egy-két óra kell csak teregetés után, és már hozhatom is be a ruhákat, a legkönnyebben megszáradó vékony blúzokat, az ágyneműt és közöttük a fehér lepedőket. 
Ez utóbbiak arra is jók, hogy kicsipeszelve erős napsütésben árnyékot adjanak a mögöttük lévő ablakoknak. 
Sok éve mindenhol van már redőnyöm, és most ezek segítenek a hőségben, hogy 1-2 fokkal hűvösebb lehessen bent. A lepedőket a napsütés ellen tehát már nem használom.
Ha kimegyek leszedni a megszáradt fehér ruhákat, akkor a színük és a szemembe sütő napfény annyira elvakít, hogy bejövetelem után alig látok. 
És én mégis ki-bejárkálok, mert kell a levegő illata a ruháimon. Inkább homályosan látok bent egy percig, csakhogy érezhessem majd magamon legalább rövid ideig azt a nem hivalkodó és inkább semlegesnek tűnő illatot.
Ha tényleg erre is akarok törekedni a kinti szárításokkal, akkor el kell felejtenem majd a Coccolino, Silan és Lenor nevű öblítőket.

8 megjegyzés:

  1. Évek óta nem használok öblítőt, nem szeretem az illatukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak olyan illatúak közöttük, melyek engem nem zavarnak.
      Tudok a hátrányukról is, és inkább megszokásból ragaszkodom csak hozzájuk. Ezen változtathatok, remélem a megszokás nem ural annyira, hogy ne tudjam majd ezt megtenni.

      Törlés
  2. Semlegeset, enyhe illatúaka használok. (azt hiszem az öblítők antisztatizálnak is, nem csupán az illatok a lényeges🤔)Kint most tényleg pikk pakk megszárad minden.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is az antisztatizálás miatt használom, és puhább is minden tőle. Télen kell az illatanyaga is a benti szárításhoz, mert hosszabb ideig száradnak a ruhák, főleg a törölközök. Néha nemkívánatos illatuk is van, de csak akkor, ha tényleg hosszú ideig tart a vastagok szárítása.
      Én olyan fantázianevűeket használok, melyekben benne van, hogy: óceán, szellő, friss... stb. A virágillatúakat nem szeretem.
      Több a hátránya a kemikáliák miatt mint az előnye, és mint fent is írtam, mindig használtam öblítőt, és ez erős megszokás már.
      Még nem döntöttem arról, hogy mi legyen majd.

      Törlés
  3. Mindennél jobban szeretem a napon száradó ruhák illatát és a puhító illatosító nélküli érdességüket is! Nálunk ez amúgy is viszonylag rövid ideig tart!... Télen a radiátorokra terítve szárítom őket, hogy ne kelljen napokig kínlódniuk. A radiátorok beindulása előtti pár hét a kellemetlen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy kinyitható ruhaszárítóm, azt használom szárításra. Radiátoron nem szoktam.
      Én a törölközők miatt használom az öblítőket, de akár meglennék nélkülük is.
      Ha beindul a fűtés, már könnyen száradnak az én ruháim is. A fűtés előtti időszak valóban rossz, mert a vastagoknak keletkezhet egy nem jó illata. Dohos?
      Ma mosni fogok, illetve a mosógép fog. Van itthon 2 flakon öblítőm is, tehát használni fogok belőle.
      Aztán majd kitalálom a folytatást. Abba tudom-e hagyni a használatát vagy nem. Az eszem nemet mond, a megszokás igent.

      Törlés
  4. That’s exactly the kind of summer detail I love: ordinary, almost invisible, but full of atmosphere. There’s something very different about laundry dried by air and sun instead of fragrance from a bottle. It feels cleaner, quieter, more real.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. In the summer I also like to dry outside, it's such a small atmosphere and detail that I always look for in my life.
      I still have a fragrance for rinsing at home, unfortunately it's also a matter of habit. I try to forget about it in the summer, but in the winter I need the fragrance, especially for thick sweaters and towels. They dry slowly before the heating season, and sometimes they develop an unwanted smell.
      Thank you for visiting my blog. Éva

      Törlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu