A tavasz és a nyár az erkélyemen történő szárítások ideje.
Nagy melegben egy-két óra kell csak teregetés után, és már hozhatom is be a ruhákat, a legkönnyebben megszáradó vékony blúzokat, az ágyneműt és közöttük a fehér lepedőket.
Ez utóbbiak arra is jók, hogy kicsipeszelve erős napsütésben árnyékot adjanak a mögöttük lévő ablakoknak.
Sok éve mindenhol van már redőnyöm, és most ezek segítenek a hőségben, hogy 1-2 fokkal hűvösebb lehessen bent. A lepedőket a napsütés ellen tehát már nem használom.
Ha kimegyek leszedni a megszáradt fehér ruhákat, akkor a színük és a szemembe sütő napfény annyira elvakít, hogy bejövetelem után alig látok.
És én mégis ki-bejárkálok, mert kell a levegő illata a ruháimon. Inkább homályosan látok bent egy percig, csakhogy érezhessem majd magamon legalább rövid ideig azt a nem hivalkodó és inkább semlegesnek tűnő illatot.
Ha tényleg erre is akarok törekedni a kinti szárításokkal, akkor el kell felejtenem majd a Coccolino, Silan és Lenor nevű öblítőket.

Évek óta nem használok öblítőt, nem szeretem az illatukat.
VálaszTörlésVannak olyan illatúak közöttük, melyek engem nem zavarnak.
TörlésTudok a hátrányukról is, és inkább megszokásból ragaszkodom csak hozzájuk. Ezen változtathatok, remélem a megszokás nem ural annyira, hogy ne tudjam majd ezt megtenni.
Semlegeset, enyhe illatúaka használok. (azt hiszem az öblítők antisztatizálnak is, nem csupán az illatok a lényeges🤔)Kint most tényleg pikk pakk megszárad minden.
VálaszTörlésÉn is az antisztatizálás miatt használom, és puhább is minden tőle. Télen kell az illatanyaga is a benti szárításhoz, mert hosszabb ideig száradnak a ruhák, főleg a törölközök. Néha nemkívánatos illatuk is van, de csak akkor, ha tényleg hosszú ideig tart a vastagok szárítása.
TörlésÉn olyan fantázianevűeket használok, melyekben benne van, hogy: óceán, szellő, friss... stb. A virágillatúakat nem szeretem.
Több a hátránya a kemikáliák miatt mint az előnye, és mint fent is írtam, mindig használtam öblítőt, és ez erős megszokás már.
Még nem döntöttem arról, hogy mi legyen majd.
Mindennél jobban szeretem a napon száradó ruhák illatát és a puhító illatosító nélküli érdességüket is! Nálunk ez amúgy is viszonylag rövid ideig tart!... Télen a radiátorokra terítve szárítom őket, hogy ne kelljen napokig kínlódniuk. A radiátorok beindulása előtti pár hét a kellemetlen.
VálaszTörlésVan egy kinyitható ruhaszárítóm, azt használom szárításra. Radiátoron nem szoktam.
TörlésÉn a törölközők miatt használom az öblítőket, de akár meglennék nélkülük is.
Ha beindul a fűtés, már könnyen száradnak az én ruháim is. A fűtés előtti időszak valóban rossz, mert a vastagoknak keletkezhet egy nem jó illata. Dohos?
Ma mosni fogok, illetve a mosógép fog. Van itthon 2 flakon öblítőm is, tehát használni fogok belőle.
Aztán majd kitalálom a folytatást. Abba tudom-e hagyni a használatát vagy nem. Az eszem nemet mond, a megszokás igent.
That’s exactly the kind of summer detail I love: ordinary, almost invisible, but full of atmosphere. There’s something very different about laundry dried by air and sun instead of fragrance from a bottle. It feels cleaner, quieter, more real.
VálaszTörlésIn the summer I also like to dry outside, it's such a small atmosphere and detail that I always look for in my life.
TörlésI still have a fragrance for rinsing at home, unfortunately it's also a matter of habit. I try to forget about it in the summer, but in the winter I need the fragrance, especially for thick sweaters and towels. They dry slowly before the heating season, and sometimes they develop an unwanted smell.
Thank you for visiting my blog. Éva