2012. április 30., hétfő

Van úgy...

..., hogy az ember nordic walking botokkal a kezében elindul torony iránt hátul a kertek alatt. Még nagyon el sem fáradtam egy órai gyaloglás után, mikor az első osztrák falu templomtornyát elértem ( Schattendorf). Mivel még volt bennem erő, a legközelebbi magyar falu tornyát is megcéloztam visszafelé úton (Ágfalva).
Akár haza is  jöhettem volna gyalog, mert erővel bírtam, de a Nap tűzött, és én nem kentem be magam naptejjel, és éreztem, hogy le fogok égni. Meg is történt sajnos, fejem is fáj, pedig általában figyelek arra, hogy ne történjen meg, de most itthon maradt a naptej.
Tanulság levonva, és tényleg vigyázni kell!
Busszal jöttem végül haza, de volt még fél órám indulásig, tehát a falu kocsmájában kötöttem ki. Bementem volna a templomokba is, de mind a kettő zárva volt.
A fröccsöző, söröző hazaiak figyelték a "hölgyet":-), mikor csak ásványvizet kért. Élvezem az ilyen helyzeteket, ha tehetjük a helyi kocsmákba mindig bemegyünk, ott üldögélve, figyelve, sokat megtudhatunk a faluról, és mindezt olyan stílusban előadva, hogy jókat nevetek is magamban. 
M. ha velem van ugyan nem érti a történeteket, de néha fordítok neki, mert érdemes.
Most ő fordíthatott volna nekem, ha egyáltalán megértette volna a nyelvet, mert hiába magyar település Ágfalva, a falu lakói egykoron németek voltak, és nyelvjárásukat, az ún. „heanz"-ot (a Burgenlandban is beszélt német nyelvjárást) ma is használják. 
Ez is történt ma velem a tornyokat megcélozva!:-)







2012. április 29., vasárnap

Csak az öregek...

...tudnak olyan türelemmel várakozni, a visszatérő gyerekeikre- így is *építeni a szeretetet-, ahogy Mama teszi a hirtelen jött nyári melegben a hűvös falak árnyékában kinn az udvaron. A közel 90 év bizonyára megtanította őt arra, hogy miért a nagy sietség, aminek vagy akinek el kell jönnie,  úgyis megérkezik.
Ha erre is tanít az idő, akkor jó.
Az udvaron már sok virág el is virágzott, mert a természet is csendben teszi a dolgát, bent is csend, a cédula is ott van az asztalon, hogy sokat kell inni, mert kell a folyadék. Nincs mindig aki figyelmeztesse, csak cédulára írt a betűk teszik meg.
Az újságok (melyek leginkább az egyház hírei) és a szemüveg mellett ott a nagyító is, hogy olvasni tudjon. A TV-t, rádiót már nem mindig hallja. Talán ez a lelki béke titka? 
Közben visszatérünk egy temetésről, mert aminek el kell jönnie úgyis eljön... 
Fájós lábai már nem engedik, hogy ő is részt vegyen rajta. Hát, türelemmel vár minket, érdekli, hogy a temetőben, hogy zajlott a búcsú a végleg távozottól, majd ölbe tett kezekkel figyelmesen követi az unokákról a híreket, mert tulajdonképpen az a legfontosabb, hogy róluk tudjon. Kimondatlanul is, beérett bölcsességgel azt tudatja velünk, hogy a jövő van előttünk, nem a múlt.


*A türelem tulajdonképpen a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb.

(Simon András)



2012. április 26., csütörtök

Eperrel az ölemben

Ma késő estig 8 órát fogok dolgozni úgy, hogy délután lesz egy előrehozott ballagás is az összes szervezésével és élvezetével.
Holnap reggel 6 órai kezdéssel 10 órányi munka vár rám a hosszú hétvége előtt. Ezek tények, végig kell csinálni, és ezt csak úgy tudom, ha tudomásul véve a jó oldalát is keresem. Különben morgás az egész, az meg minek, csak nő a stressz, kikerülni pedig úgysem lehet.
Ruháimat már kitettem, hogy átvasaljam a ma délutáni ballagási programokra, ablakok nyitva, por letörölgetve. 
Utána  viszont kiültem az erkélyre a napsütésben, mivel  kora nyarat ígérnek, és az időjárás próbálkozik is már megvalósítani. 
Epret is ettem, hozzátartozik a közelgő nyárhoz.
A lakótelepi erkélynek megvan a funkciója az otthon és az utca között. Kint is vagyok, bent is vagyok, otthon is és az utcán is lebegve valahol ég és föld, a kék és zöld, egyedül és emberek között  vadgalambot vagy a napot kívánó alsó szomszéd nénit is hallgatva.Mindezt most éppen eperrel az ölemben.
Illik is az egyéniségemhez ez a kint is, bent is, kitárulkozva is és bezárkózva is. 
Olyan vagyok, mint egy erkélyem, melynek " fala" úgy takar, hogy üvegből van.


2012. április 25., szerda

Titkos vallomás


Sokszor tele van a fejem akár közlésre is kívánkozó gondolatokkal, de annyira személyesek, hogy végül belém szorulnak, mert nemcsak rólam szólnak. Részese vagyok, de valaki más életének a rám vetülő hatásai, és így inkább hallgatok, mert nemcsak magamról írnék, ha írnék. Zavar a megoldatlanságuk is, és nem a neten akarok róluk másokkal is megosztva gondolkozni. 
Hogy akkor így nem teljes a blog, egyoldalú, és elveszítek olvasókat, akinek így nem felelek meg? 
Úgyis magamnak írom, "csak" olvasóim is vannak( szerencsére) ! Legyen így, legyen veszteség, de ki az, aki mindent kiír a blogjában. Úgyis rám vár sok minden megoldása az életemben, de a lelkiismeret, az együttérzés, a szeretet és a gyengeség is vegyül bennem, mely gátol lépések megtételében. Leginkább a gyengeség, de van, akivel nem tudok erős lenni, ha egyébként van is bennem erő.
Szívesen olvasok máshol is látszólag lényegtelen dolgokról, történésekről is, melyek ugyanúgy az életének részei. Sőt, az ilyen blogok a kedvenceim, melyek kellően diszkrétek, és mégis őszinte betekintést engednek írója az életébe, látszólag egészen érdektelen pillanatokba, de ezek a finom kis mozzanatok, a képekkel  együtt engem lekötnek. Végül ott ragadok, és életem részévé válnak ismeretlen ismerősként.
Akkor egy lényegtelen, mégis rólam szóló hír, amiről írok. 
Vasárnap voltam a bolhapiacon, és a tavaszi napsütésben ott volt egy 100-asért egy karácsonyi doboz Jenny Nyström illusztrációjával. Tetszett a hóesés, a nagy esernyő, a hangulat, és már beleképzeltem aprósüteményt is. Mert én még tavasszal is gondolok a karácsonyra, és várom a  jöttét, akkor is, ha messze van.
A karácsonyi képekkel pedig úgy vagyok, hogy vagy végtelenül egyszerű legyen, elég egy fenyőág, vagy már-már giccsbe hajló " Tündérország" legyen rajta".




2012. április 24., kedd

Nagycenken

A kávé mellé adott kis omlós szív örömmel töltött el, a kávé felfrissített. 
Folytatva az utat, láttam, hogy már sárgállnak az út melletti repceföldek. Még nem egységes a szín, arra még várni kell, de várok, mert a sárgálló repceföldek látványának kivárására mindig is volt időm. Meg egyébként is, tudom én sürgetni azt, amit természet  a maga tempójában jól tesz?
A Széchenyi szobor talapzatán sok koszorút láttam, itthon megnéztem milyen évforduló lehetett, ami a  legnagyobb magyart érinti. Április 8-án halt meg 1860-ban. 
Olvastam a mondatot a talapzaton: "Magyarország nem volt, hanem lesz". Csak tudna üzenni  mai vezetésnek, mert így ebből mi valósul meg? 
Aztán bementünk a  templomba, amit ő kezdett építtetni, de elkészültét már nem érte meg. 
Majd a falu határában még egy írás Széchenyitől: "Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen."
Mit mondjak erre? Így legyen! 
Már megint erősödik bennem a szorongás, volt 1-2 "könnyebb?" hónap január után.


2012. április 22., vasárnap

Virágok és falak

Halat ettünk ebédre, mit is ettünk volna a Fertő-tó partján, utána elindultunk... 
A virágszirmok, kövek, falak nagy összhangban voltak az utcákon, mennyi eltérő tulajdonság fér meg egymással békében. Minden pontosan ott és úgy volt, ahogy lennie kellett, és nem is olyan messzire ott a tó, némelyik udvarból, a temetőből is látni lehetett egy keskeny csíkot belőle a nádas mögött.
Bekukkantottunk az udvarokba, egy rés mindig van a kapun. Vagy már kapu sincs, a tekintet így pláne bejut. Elképzeltük, hogy alakítanánk, ha a mienk lenne valamelyik.
Én már nem is tudom mikor töltöttem ki lottószelvényt. Még akkor, mikor toll is kellett hozzá, és nem internet. 
M. mikor visszatértünk a neten töltött ki egy lottót. Láttunk egy eladó házat, sok lenne a munka vele, de már gondolatban be is rendeztük.
Lottón egyébként nem nyert M. ma este, én pláne, ha nem is lottózom, a ház másé lesz talán egyszer, de jó volt felújítani és berendezni képzeletben. 
A képzelet ingyen van.


U.i.: A képen szereplő házak közül egy sem az a ház, amit "berendeztünk", de sétánk résztvevői voltak.

2012. április 21., szombat

Olvasás

Károlyi Mihályné ( Andrássy Katinka) emlékiratait olvasom.


"Mindenkinek, még a legjelentéktelenebb embernek is az élete feljegyzésre érdemes, ha becsületesen történik, anélkül, hogy az illető érdekesebbnek, jobbnak vagy rosszabbnak tüntetné fel magát, mint amilyen. S amikor már életünk nagy része mögöttünk van, el kell jutnunk odáig, hogy mintegy távolról szemléljük önmagunkat, tárgyilagosan – hiúságtól, előítéletektől, önigazolástól mentesen...
Az írás szükségképpen megmutatja az igazságot. Csak az együgyűeket lehet félrevezetni, az okos olvasó könnyedén megkülönbözteti a hamisat az igazitól. Kétféle hazugság veszélye fenyeget: egyrészt a szándékos hazugságé, másrészt meg azé, amely az író tudatalatti önbecsapásának következménye”

( Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban – részlet az Előszóból)

2012. április 20., péntek

Katica egy napsütéses délelőtt

Mert arról is írok a blogban, ami leginkább foglalkoztat, de arról is, ami csak apró momentum, de mégis szerepe van a napjaimban. 
Egy katicabogárnak hogy lehet jelentősége egy szabad péntek délelőttön?
Miután kiderült, hogy foglalkozásom miatt ismerem azt a fiatalt, aki társaival hidegvérrel életeket oltott ki, gondolataim másfelé terelése érdekében kiülök az erkélyre, a napsütésre, az illatozó, frissen mosott ruhák mellé, és egy katicának az erkélyüvegen megtett hosszú útját figyelem.
Nem segített a katica...

2012. április 19., csütörtök

Alexis Zorbász és én

Változó az együttlétem Zorbásszal.
Hol elhagy, és élvezi valahol a napfényben táncolva, udvarolva az életét, hol visszajön hozzám, mert hívom. Akkor már ugyanis nagyon hiányzik az életélvezete, aztán újra talán már én hagyom el -soha nem szándékosan-, hogy később visszavárjam.
A könyvet egyszer kölcsönadtam, nem került vissza. Nem emlékeztem kinek adtam oda, így visszakérni sem tudtam. Milyen kellemetlen valamit visszakérni, ha valaki nem adja önként. A felejtéssel így egy kellemetlen helyzetet is elkerültem, remélem olvasgatja az illető néha a könyvet. 
Tegnap bementem egy könyvesboltba, ott volt a polcon egy példány a könyvből, és megvettem.


2012. április 17., kedd

Lencse ebédre

Visszajött pár kiló, és ha egyedül vagyok hétvégén legszívesebben nem is főznék, de szeretek főzni. Élmény számomra, kikapcsolódás és öröm. Miért hagynám ki?
Sofia egykor leírt lencsés receptje még akkor megtetszett, mikor először olvastam. Már régóta meg akartam csinálni, és vasárnap el is készült.Tényleg nagyon finom. Megjegyzem, hogy én oreganóval ízesítettem, egy kis Erős Pistával tettem csípőssé, és az Őrségben vett, szép emlékeket előhozó tálból kanalaztam ki.
Egyébként Sofia receptjei közül sokat elmentettem, van egy külön mappám, érdemes mindet kipróbálni. Egyszerűek, gyorsak, az "egészséges" kategóriába írhatók számomra, és nem azok a  degeszre tömők.
Még többet kell mozogni, mert hiába is írok sétákról, esetleg túrázásokról, ennél többet ülni, mint amennyit én teszek, már nem lehet. Ha több kalóriát viszünk be, mint amennyit felhasználunk, az bizony meglátszik rajtunk.
Sofia, köszönöm a receptet és mindent, amit a blogod és a személyed adott, és reményeim szerint ad még nekem.


2012. április 16., hétfő

Ott maradt egy toll

A távolban madarak repkedtek, hallottam a visító hangjukat.
Tartották a távolságot, mégis jelen voltak.
Előttem csak egy toll volt már belőlük, egy jelzés, hogy valamikor ott jártak. 
Elmentünk egy tó mellett szombaton, kértem, hogy álljunk meg, nem lehet csak úgy gyorsan elmenni amellett, ami olyan természetközeli, és ha haragosan is, de szép. Sőt, még szebb számomra, mint  a napsütéses, nyugodt arca. Ízlés dolga!
Lakótelepi lelkem már kiéhezett erre a látványra, a szélre is, és a cipőmbe ragadt iszapra is. 
M-é is, mert ő hajlamos lenne tovább menni, aztán mégis egyetért azzal, hogy jó volt. 
Ő megy a cél felé, én inkább úton vagyok. Hozzáteszem, hogy ez nem kritika, hanem ténymegállapítás.



2012. április 14., szombat

Próbálkozások

Mi tetszik jobban? A szemérmesen, már zöld levelekbe takarózó, vagy a magukat nem rejtegető, ágaik rajzolatát nyíltan mutató fák? 
Emberek esetében sem tudom eldönteni, hogy a zárkózottság vagy a kitárulkozás tetszik-e inkább. Illetve tudom, hiszen vannak, akik közelebb állnak hozzám.
Ha magamról van szó, az egyik a rám jellemző valóság, a másik az olykor vágyott én, mellyel néha próbálkozom.
Marad is a próbálkozás, és bár ez néha egyre jobban megy, mégsem igazi célom a fejlődés. Senki sem bújhat ki a bőréből...



2012. április 11., szerda

Emlékképek



Soha nem az egészet látom visszatekintve, mert azt lehetetlen. Az egész csak egy érzés,  amit  hazahoztam magammal és magamban , utána egészen kis képek villannak fel, nőnek naggyá, és maradnak bennem hosszabb-rövidebb ideig, hogy átadják magukat egy újabb képnek. Ezek a részletek! 
Esőben nagy kalapban birkákat legeltető juhász, ahogy nézett utánunk, és mi vissza rá.
Egy apa, aki Dörgicsén egyedül házat épít a lányának, és mi első alkalommal az alapok ásása kellős közepén szóba elegyedtünk vele. Azóta minden évben visszamegyünk megnézni, hol tart a ház az ő épülésében, helyesebben hol tart a munkában az apa.
Egy ősz hajú öreg pap, aki kijön egy parókiából, majd egy düledező istállóban tartott autóval elhajt.Mi még nézegettünk nála az épület udvarán egy kicsit, mert sok volt a nyíló jácint ( mint nagymamám egykori udvarán), és szép fehér volt az épület fala.
A Tihanyi Apátság templomába végre nem kellett jegyet venni, mert misére készültek, és az ima ingyen van. Imádkoztam, nem kértem, hanem megköszöntem.
A színek? Fehér és halványrózsaszínes pasztell, és haragosan erős, esőmosta zöld a keret hozzá.

2012. április 9., hétfő

Balaton



Húsvét előtti két napot a Balaton mellett töltöttük. A kettőből igazából másfél lett, mert a második délutánján esett az eső, de úgy alaposan. Igaz, autóban ülve élveztem ezt is szokás szerint. Egyébként mindig éppen kikerültük az esőt, így tudtunk mászkálni. Ha kicsit megáztunk, akkor meg úgyis megszáradtunk később!
A tó vízének mindig változó színe kedvencem, az a türkizes zöldes-kék nagyon vonz. Minden együtt volt, ami kellett a lelkemnek. Beszélgettem éppen halat kifogó büszke pecásokkal( szószátyár vagyok, ha utazom), olyan közel mentem állatokhoz, hogy megcsípett a villanypásztor, feltámadó szélben hullámverés hangja, madarak, kacsák bambulása csak úgy, ismert helyek újralátogatása: Balatonfüred, Tihany, Dörgicse( úgy szeretem!), Balatongyörök, Keszthely. Minden csupa fehér és rózsaszín virág, és nagyon zöldell a most éppen gyakran vízgyöngycseppes fű. 
Esti tóparti séta is volt és finom halászlé.
Magyarpolányban is voltunk úton a tó felé, megnéztük, végigjártuk a kálváriát. Ajánlom mindenkinek.

2012. április 7., szombat

Húsvétra szeretettel


Áldott húsvéti ünnepet kívánok minden kedves látogatómnak!

2012. április 5., csütörtök

Régi iskola

Minden iskolának illata van. Lehet, hogy ezért mentem be e régi gimnáziumomba, hogy ezt érezzem? 
Már nem gimiként működik, de még mindig az oktatást szolgálja csak magasabb szinten, mióta az egyetemhez tartozik. Az ajtaja nyitva, és nem tudtam ellenállni annak a szorító érzésnek, hogy lenyomjam a kilincset.
Régen voltam az épületben, mindig féltem, hogy megkérdezik, hogy  mit keresek ott.
Felmentem az emeletre az utolsó osztálytermünkig, ami ugyan zárva volt szombaton, de a kilincse a régi. Szemben a WC, ahová a fiúk cigizni jártak, osztályfőnök rendszeresen ellenőrizte ezért. 
A lépcsőfordulóban most is megtorpantam, ahogy régen, mikor abban bíztam, hogy látom tízpercekben azt a szőke, szemüveges, okos fiút, akiért dobogott plátóian a szívem. Miért is jött fel ő is mindig az emeletre? 
Ablakon kinézve ott a tér, ahol kitartóan és hangosan óbégatva gyakran énekeltünk tanítás után a menzai ebédre várva.Végül az igazgatóiban közöttünk ki, mert az iroda ablaka is a térre nyílt.:-) 
Semmi sem, mégis minden a régi volt, és megsimogattam a falat. 
De tényleg, mert ilyen érzelmes vagyok!

2012. április 4., szerda

Vagy sok idő telt el...

... a régi, első randevú óta, vagy az emlékezet, ez a "rettenetes és édes adomány"* kopik, de mikor visszamentünk egy hirtelen ötlettől( enyém!) vezérelve az első randevúnk színhelyére szombaton este fagyizni, akkor én úgy emlékeztem, hogy a hely földszintjén ültünk anno, M. azt mondta, hogy  az emeleten.
Így most is odamentünk.
Én arra ugyan emlékeztem, hogy annak az évnek a karácsonya előtt volt a nevezetes esemény, M. megmondta pontosan, hogy december 16-án este 7-kor. Majd kiválasztotta az asztalt is múlt szombaton, ahol akkor ültünk.
Én is emlékszem a napra, azt hittem legalább olyan jól, mint M., de most az ő "emlékezőkéje" meglepett. 
Örültem neki, mi mást is mondhatnék még erről!:-)




* "Rettenetes és édes adomány, hogy emlékezni tudunk."
Gyökössy Endre

2012. április 3., kedd

Rálátás a megtett útra


Újra eljött  a hétvége, és annak próbája, hogy érdekel-e engem ez a nordic walking téma, vagy csak kihunyásra ítélt fellángolás, mint már néhány elhatározás eddigi életemben.
Jelentem, alig vártam, hogy kezembe vegyem a botokat, és amolyan tavaszi szél vizet áraszt, friss áprilisi időben elinduljunk. Éreztem, ahogy száll ki belőlem a sok nem szeretem gondolat, mielőtt bekötné az izmaimat, a szemem pedig már nagyon akarta azt a látványt, amit találtunk pár km-re az otthontól.
Cél csak annyi volt, hogy visszataláljunk majd egyszer az autóhoz, egyébként meg, amerre vitt a lábunk...
Azt sem bántam, hogy egy kisebb dombra felérve átláttam mindazt, amit addig megtettem. Ezt sem mindig mondhatom el, pedig szükségem lenne a megtett útjaimra történő gyakoribb rálátásra.
Olyan zűrös volt a hét a munkahelyen, otthon, az országban, hogy gondoltam én is arra, amit Biedermann Izabella írt a blogjában, hogy talán zsákot kellett volna húzni a fejére :-), végül  én "csak" sapkát húztam a nagy szél miatt, de a délelőtti hóesés már nem ismétlődött meg délután.
Azt is elmondhatom, amit eddig ritkán, hogy én fáradtam el később, és nem M.
Történnek még csodák!

2012. április 1., vasárnap

Elmélet és gyakorlat


Elhatározom, hogy nem megyek bolhapiacra, aztán mégis... 
Van egy új-régi csészém, és nem kérdezem miért. 
Mert ha mégis megtenném, akkor az lenne a válasz, hogy van már sok csészém, és a birtoklás pillanatnyi örömével egyébként sem nem fedhetek el semmit.
Ez lenne a válasz, amit az eszem diktál, de én nem a logikus, hűvösebbik felem faggatnám.
Valami mélyebb, másabb, a logikától távolabbi, szívközeli mondatok adják meg a kérdéseimre a választ, melyeket már fel sem teszek.

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu