2016. december 29., csütörtök

Eltelt


a karácsony. Voltak félreértések, helyzetek tisztázása. Ki kihez megy. Természetesen fordítva tudtuk, aztán átbeszéltük, és nálam találkoztunk. 
Esemény!
Szarvasdíszítéses mániám  van, így esett, hogy ugyanazt a plédet vettem meg korábban, mint amit anyutól ajándékként  karácsonyra. De legalább más színűt, és az javít a helyzeten. 
Másnap jött Martin is a srácokkal, velük is ünneplés. Karácsonyfa mellé virág is járt( Éva nap).
Nem folytatom tovább, olyan volt a karácsonyunk, mint amit az ember kíván, végül meg is kapja, és örül neki.

2016. december 22., csütörtök

Látom


az alagút végét. Ott fénylik előttem karácsony, és én szinte mindent befejeztem. Holnap még két dolog vár rám, amit el kell intéznem, aztán jöhet az ünnep, a szépség, a megnyugvás. Így remélem.
A munkahelyi karácsony - melynek én voltam a szervezője -, sikerült, után a kollégákkal leültünk beszélgetni, és az általunk készített vagy vett ételeket elfogyasztani.  
Jól vagyok, megvan az a gyógyszer, amely segít. Nagyon sok minden kémia az emberi testben, az akarat, hogy jobban legyek, van amikor nem használ, gyógyszerek kell pótolni ami hiányzik belőle, pedig valaha megvolt. 
Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem könnyben úszik a szemem naponta.

Kívánok nektek áldott karácsonyt, teljesedjen be mindenkinek úgy, ahogy elképzelte.

2016. december 14., szerda

Karácsonyi műsor


Próbáljuk a karácsonyi műsort kisebb nagyobb nehézséggel. Hol ez a szereplő nincs, hol a másik, hol az egyiknek fáj a feje, hol a másiknak, és nem jelenik meg. Az ének sem megy úgy ahogy kellene. Aztán ma, a műsor előtt kezd összeállni minden. Kiülnek önként az ebédlőbe, és énekelnek. Van remény, hogy minden rendben megy holnap. A fa is feldíszítve áll már. 
A műsor után kicsit iszogatunk, eszegetünk a kollégákkal beszélgetünk a tanáriban emelkedett hangulatban, a műsor teszi azzá remélem, és maga a közelgő ünnep, mely egyre inkább bennünk van már.

2016. december 10., szombat

Mivel


Advent van, és érdeklődtetek felőlem, elmondom, hogy betegség és ihlethiány miatt voltam távol. A betegség múlóban, az ihlethiány tart még mindig, Dolgozom a betegszabadság után. Új főnökkel kezdtük, meg kell szokni, neki is minket.
Fő a kávé, kinn vannak az adventi kellékek, és próbálom azt a bizonyos hangulatot is elővarázsolni bennem, Jön a sötétedés, fénylik a gyertya az év eme szép szakában.
Legyen nektek jó, vigyázzatok magatokra!

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu