A parkolótól a Fő térig kis őszi jelek kísértek végig és velük a szeptemberi kék ég. Ha már megnéztem az eget, a lámpákra is vetettem egy pillantást, talán még egy-egy pillantásnál hosszabbat is.
A Fő térre érve a megszokott színes házak vártak, és a "színes" szó eszembe juttatta a fák leveleinek később várható látványát is. A házak előtt emberek ültek a napfényes oldalon és ettek, ittak de főleg kávéztak.
Közben fúvószene hangja is hallatszott egyre hangosabban.
Közelebb mentünk, és kicsit hallgattuk még a zenét. Majd elvonultak a zenekarok, és mindegyiket ütemes taps kísérte, ahogy elhagyták a templom előtt lévő addigi helyüket.
A Szentháromszág-szobor mellett álltunk, és a megfáradt köveken angyalokra, szentekre és glóriákra láttam kissé hunyorogva, mert a szeptemberi napsütés mindig megtalálta a szemem.
Az égről a templom falaira néztem, majd az előtte álló jól ismert alakra, és mivel az emberek elindultak a templom már kinyitott ajtaja felé, mi is követtük őket.












