Aki télen él

Az előző bejegyzésemben felmerült az, hogy vannak, akik " téli emberek", mert ebben az évszakban érzik igazán jól magukat. 

PDL örült, hogy társra lelt bennem, és így ő sem a többiektől eltérő "csodabogár". Aliz-Julinak pedig megígértem egy kommenetemben, hogy elhozom Krasznahorkai László pár mondatát, melyeknek örültem, mikor megtaláltam őket.

Különböző emberek vannak, és én is bőven beleférek ebbe a tél szeretetemmel, ellentétben a többség tavasz várásával.

Kis dolog ez a világ nagy problémái között, említésre sem méltó, de én mégis  egy bejegyzést is szánok rá, és  főleg az idézet miatt.

Egyébként pedig úgy látom, hogy "így" is elfogadható vagyok!:)

Mikor olvastam ezeket a sorokat, igazolva láttam magam, mert vannak még olyanok, "akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy."

Ahogy Eszterné is kilépett a hidegbe miután meglátogatta Pflaumnét, és megtudhatjuk, hogy hova is tartozik az évszakok élhetőségét illetően: 

"...a hideg nem forró kályhák oltalmából szemlélt tűrhetetlen Rossz, hanem az élet természetes közege, akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy, s északról megjön a sarki szél, hiszen bennük csupán a tél tisztíthatja meg a látást, hűtheti le a szabályozhatatlan indulatokat, s szervezheti meg újra  a nyári verejtékezésben szétesett gondolatok zavaros tömegét..."

(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája-részlet)

Vágyódás és elfogadás

"Bennem van valami hiányérzet, amit még megnevezni sem tudok, de a hideg, szürke fém és a puha, sárga pléd ellentéte feszül bennem valóságként és igényként.
Kis örömöket aggatok a két végpont közötti kötélre, és azon araszolgatok hol erre az oldalra, hol a másikra, meg-megállva néha valahol ott középen, és erősen kapaszkodom."

(Korábbi írás a  blogomból)

Mindig érzem a különbséget a december, és az azt követő 2 hónap, a január és a február között.  

Olyan, mint amikor a megszokott otthonból átcsöppenek egy idegen helyre, és közben nincs átmenet.

Az érzés ahhoz hasonlít, mint amikor  honvágyam van  egy másik országban.

Én ezt inkább érzem, de nem tudom a különbséget megfogalmazni. A hideg és meleg színekkel és a lélek megváltozott hőmérsékletetével van jelen bennem.

Nem  is a tudat dönt, hanem egy a lélekben lakó érzés, amely nem beszél, mert még a szavakat sem ismeri a különbség kimondására.

Vágyódások vannak, lehet egyik dolgot jobban szeretni a másiknál, és én a telet szerető vagyok.

De a jelenben élünk,  és  közeledik már valami, ami újat hoz, melynek elfogadása szintén természetes dolog.

Ez már szavakkal is kimondható tényközlés:

Kint süt a Nap, és a hőmérőm ebben a napsütésben 19 fokot mutat.

Téli hangulat

Kint már a latyakba átmenő és koszosodó hó volt a + 8 fokban. 

Bent égett a tűz, a teánk is hamarosan megérkezett, és mi citromot facsartunk, mézet csurgattunk bele, közben azt is néztük, hogyan változik egyre sötétebbre a színe.

Kavargattuk is, bele-belekortyoltunk, és így telt vele az idő addig, míg megkaptuk az ebédünket.

Az ottlévő hangulat csak egy ráadás, talán a tél egyik utolsó üzenete volt számunkra, adott még meleget, színeket és ízeket, hogy elégedetten búcsúzhassunk el majd tőle.

Akár a napunk éleit is tompítani képes órákat töltöttünk ott el, ha egyáltalán kellett volna bárminek is az élét tompítani aznap.

Mert eszembe jutott...

Hóesés

Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó,
mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz,
a szemét nem tudja nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog

Végre az, az, amit akarok

Ez egyszer az, amit akarok

Eljött és vastagon kavarog

Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,

csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen

S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,

sár helyett nagyon kívánni hóesést

Hát megjött, gazdagon kavarog

Ez egyszer az, amit akarok

Végre az, az, amit akarok

Eljött és gazdagon kavarog

Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,

mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt

Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,

gyere, vágjunk neki

Vasárnap délután várost hódítani gyere el,

mert végre itt a hóesés

Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,

a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog

Végre az, az, amit akarok

Ez egyszer az, amit akarok

Megjött és gazdagon kavarog

Zeneszerző: Dés László

Szövegíró: Bereményi Géza

Előadó: Udvaros Dorottya

Séta a hóban

Tegnap délelőtt elmentünk sétálni a belvárosba, hogy ne csak az ablakból lássam a mostani havat.  Állítólag 20 éve nem volt ekkora, és szerintem egyhamar nem is lesz, ezért nem lehetett kihagyni. Kell jó pár nap mire eltűnik, mert annyi van belőle, és én akkora latyakban és bokáig érő vízben sem akarok majd akkor járkálni.

A képeket látjátok, azután készültek, hogy megérkeztünk, én most inkább az odavezető útról írnék.

M. pénteken este nem talált már a megszokott parkolóban helyet, így egy kicsit távolabb ment, és lapátolt egy autónyi területet a nagy hóban, és végül ott leparkolt.

Ma délelőtt újra előkerült a lapát, mert nem tudtam kinyitni az autó ajtaját a nagyon közeli hófaltól. 

Elindultunk volna, de csak a kerekek pörögtek, az autó nem mozdult. A lapát újra elő, még lapátolás, és többszöri próbálkozás után végre kijutottunk arról a helyről.

M. drukkolt, hogy mire visszaérünk, ne kívánja meg senki azt a felszabadított helyet, és ne kelljen újra máshol egy helyet kilapátolnia.

Egy gyerek feküdt hason a hóban, és nem akart megmozdulni, olyan jól érezte magát abban a helyzetben. Más gyerekek hóembert építettek, az anyukájak türelmesen várta míg befejezik az alkotást, pedig  még nagyon az elején tartottak. 

Közben azt láttuk az úton, hogy mindenki lapátol, és  próbálkozik kiszabadítani az autóját. A hókotró két oldalra tolta a havat, és így falat húzott  a parkoló autók mellé. A megközelíthetetlenség esete forgott fenn mindenhol.:)

A parkolóházba értünk végül, de csak a negyedik szinten volt már egy-két hely, tömve volt mire megérkeztünk. Máskor is így van, de most aztán tényleg!

A belvárost próbálták már megtisztítani, persze, hogy nem tökéletesen( mert mi tökéletes?), és én a rollátoromat taszigálva haladtam valahogy, szerencsére M. sokat segített közben. 

Mikor visszaérkeztünk a sétánkról láttuk, hogy a már kilapátolt helyünkre nem vágyott senki, újra ott parkolhattunk le. 

A lapát viszont újra előkerült, mert az autóig vezető korábban M. által készített keskeny utacskára valaki közben rálapátolta a havat, és ezért egy újabb utat kellett készíteni, hogy ma is megközelíthessük az autót. 

  

 

   

Még tart a tél

Itt van még az ablakomból készült néhány tegnapi kép, mert az aktualitásuk nem múlt el továbbra sem.

Képzeljetek el engem, amint ott állok a nyitott ablak előtt, és még hálóingben (semmi túlöltözöttség!) szorgalmasan kattintgatok. Kicsit  várok is néha közben, hogy lehetőleg legyen ember vagy autó  is képen, hátha a sok fehér szín túl egyhangú lesz, pedig a hó volt a lényeg!:)

Igyekeztem nem nagyon kudarcot vallani a fotókkal, de  közben zúdult be rám a hideg levegő is, olyan igazi a bőrt is karcoló és csontig hatoló.

El is jöttem onnan elég gyorsan, mert  nem volt szükségem egy megfázásra, és egy kis idő eltelte után mentem csak vissza folytatni.

Közben az ablakkeretre tapadt elég sok hóból behullott az ott lévő fotelemre, mire észrevettem, már elkezdett olvadni. Összekapartam, és kidobtam a többi közé.:)

Tegnap nem voltam kint, de ma elmegyünk a városba sétálni, és remélem, hogy  még szép a hó. 

Tegnap volt a legszebb a fehérségével és az  érintetlenségével, de akkor elmaradt a séta.

Vasárnap délután várost hódítani gyere el,

mert végre itt a hóesés

Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,

a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

( Bereményi Géza: Hóesés-részlet)

Időjárásjelentés

,

Az én házi és mindig megbízható időjárásjelentésem az ablakomon át történik. Ma reggel is így volt.

Egy érintés története

Fárasztó a nap, nagyvárosi a nyüzsgés, és egymás sarkába lép az ünneplő tömeg. Késő délután végre leülhettünk oda, ahol voltak még szabad székek, és ezzel egy nehéz, de végül eredménnyel záródó feladatot oldottunk meg. 

A poros lábunk zsibbadt fáradtsága igényelte már a pihenést, a kezünket az asztal szélére téve lazítottuk, egymást pedig éppen csak a másik felé közeledő ujjainkkal érintettük. 

Nem az összezáródó, és nem is az összefonódó ujjakkal, csak a közelség  érzésének megnyugtató biztonságával, és a kevesebb mint egy négyzetcentiméternyi bőrünk melegével.

Egy kis "használati utasítás" hozzám és a blogomhoz:)

Sokat nézegetem a régi fotóimat mostanában, ami nem volt eddig így.  
Jönnek elő az emlékek, de a velük kapcsolatos gondolataim már mostaniak, ami nagyon is természetes.
A képek maradtak olyannak, ahogy valamikor elkészítettem őket, de én már változtam azóta.
A blogomban egyre több régi képem van, bizonyára észre is vettétek, emlékszem a történetükre, és írok róluk a mai a szememmel is látva őket.   
Az írásaimmal továbbra is megmutatok magamból, mert árulkodnak rólam a soraim, de van, ami csak az enyém marad. Amiről viszont írok, az továbbra is igaz, semmi hamisítás nincs bennük.
A blogom inkább nyugiszoba lesz ezután is, mert erre van szükségem. 
Inkább ez legyen, mint dühöngő, mert próbálok a jóra és szépre fókuszálni, vígasztalódni is közben velük, és ezzel nem akarok idealizálni semmit egy hamis képpé alakítva, csak olyan irányba akarok menni a blogomban is, ami most jó és kell nekem. 
Talán másnak is így megfelelő, és természetesen most az olvasóimra gondolok. 
Nem akarok túl sokat rágódni, vagy újra élni a rosszat, ráadásul "közönséget" is bevonva, mert a ti lelkivilágotokat is óvnom kell.:)
A rágódás helyett egy kis gondolkozás-félére, elmélázásra, és a hangulatokba való elmerülésre még mindig szükségem van.
Rejtekhelynek is kell a blog, hogy menekülhessek a káoszosodó világ elől a híreivel együtt, melyeket természetesen követek, és el is ítélem, amit kell, de fárasztanak és szorongok tőlük.
Politizálni is csak a magam módján fogok, szerintem ti tudtok olvasni a sorok között is.:)