Összetartozás

Volt már az összetartozásról egy olyan képem, amelyen rajta volt a kötődés, csak akkor a kezek mutatták ezt.
Nem előre eltervezett a mostani kép sem, csak lenéztem egyszer a kőszegi Teaházban az asztal alá, és ezt látva, meg is örökítettem. 
Képre tervezni egy ilyen látványt nem tudok, csak gyakran észrevenni az éppen láthatót.
Igen, tudom... Egyszerű módja a kötődés kifejezésének, de valahogy én így is  "működöm", nem akarom már bonyolítani a kapcsolataimat sem. 
Készítettem több képet is akkor, de végül csak ezt hozom el most ide a narancsárga falak, a besütő napfény és a vérnarancs ízű tea színe helyett. Talán egyszer hozok belőlük is.
Szeretem a hangulatokat mutató képeket, de vannak olyan képek, melyek "beszélnek" is a sokat megértő és érzékeny látókkal.

Ezeket is láttam

 

Múlt csütörtökön a kórházban voltam, de csak egy kontrollon és gyógyszert iratni, semmi baj nem történt velem.

- A házunk előtti járdán egy ifjú művész alkotása volt, amin krétával rajzolt két virág is nyílt már. Kicsit már megkoptak ugyan, de mivel a járdán sokan járnak, nem is lehetnek örökéletűek ott azok a rajzok.

- A kórházban az adminisztrációs szoba ajtaján szintén virágok voltak, élénk színűek és nem is igaziak, de hosszan tartó dekorációnak szánták őket a betegek számára, tehát a célszerűség valósult meg. 

- Az egyik orvos szobájának ajtaján fából készült lepkék voltak egy zsinórra felfűzve, és megnéztem őket is.

- Egyre több a rügy a kórház parkjában. 

- Az utolsó kép ma reggel készült az ablakomból. Kellett egy kis zoomolás, de még közelebb nem tudtam már hozni a kis rügyeket (bimbókat?), mert akkor már életlenek lettek  volna. 

Rossz képek?

M. fotói  szombaton a kora reggeli nordic walkingozásán készültek. 

Várta újra a napkeltét, mert tetszett neki az a vörösen fénylő gömb, amit  egy héttel korábban látott, és már nemcsak a telefonját vitte magával, hanem a fényképezőgépét is. 

Szerette volna megörökíteni a látványt, de elkésett, mert még mindig az erdőben volt, amikor már felkelt a Nap. 

Miután visszajött, be is jelentette hamarosan, hogy a képek nem sikerültek.

Kiválasztottam mégis kettőt közülük, és ha lehet két ellentéteset hozni, akkor ez most sikerült.

Egy kis impresszionizmus is van ez első a képben, és ha fotóként sikertelen is lett, de egy festményként mégis szívesen nézegetném.

Csak a fák ágain át látható elmosódott napkelte van rajta narancssárga színnel, a másodikon pedig a lehető legegyszerűbb képen egy annál is egyszerűbb időjárásjelentés: az aznapi ég egy részlete kékben.:)

Március

"Március mindig úgy érkezik, mintha nem lenne teljesen biztos a dolgában. Nem tél már, de még nem is tavasz. A levegőben ott marad a hideg emléke, de a fény már más szögből esik be az ablakon, és az ember észreveszi, hogy tovább marad világos, mint tegnap.

Március a bizonytalanság hónapja. Kabát kell még, de néha már túl meleg. Fúj a szél, ami nem jeges, csak makacs. Az utcákon a fák még csupaszok, de a rügyek már tudnak valamit, amit mi még nem merünk kimondani.

Van benne valami ígéret, de nem harsány. Nem olyan, mint a május, ami már biztos magában. Március inkább suttog. Azt mondja: talán. Talán most. Talán sikerül. Talán megint el lehet kezdeni.

Az ember ilyenkor kicsit türelmetlen. Elég volt a sötétből, a bezártságból, a hosszú estékből. De a természet nem siet. A föld lassan enged. A fény lassan győz.

És talán bennünk is így történik. Nem egyik napról a másikra. Nem nagy fordulatokkal. Csak apró elmozdulásokkal. Egy séta hosszabb lesz. Egy ablak gyakrabban nyílik ki. Egy gondolat kevésbé nehéz.

Március nem a megérkezés. Március az átmenet.

És néha az átmenet a legfontosabb rész."

( Forrás: Merj élni - Facebook))

Kávézás nárciszokkal

Mutatok egy kis pihentető látványt az egyik kávézásunkról, és leírom mellé még azt, hogy egy soproni cukrászdában tegnap is tavasz volt már.

Rögtön ellenőriztem a nárciszokat, de igaziak voltak, és minden asztalra tettek belőlük.

A Doktor Zsivágó című film megint eszembe jutott, és ezek a kis virágok emlékeztettek engem a benne látott nagy nárciszmezőre.

Az ablakon át beáramlott a napfény, még sárgábbá téve az amúgy is sárgát, és az almáspite is finom volt a kávéval együtt. 

Ezen a szombat délutánon sem történt "semmi" ugyanúgy, mint azon a napon, mikor csak a Nap sütött, és ennek volt hírértéke számomra.

Tavasz az udvarban

Pénteken reggel elmentünk M. szülőfalujába, az Ausztriában lévő Oberloisdorfba, hogy találkozzunk ott az öccsével. 

Miután megérkeztünk, hagytam őket beszélgetni, úgysem sokat értek németül. Hamarosan kimentem a nagy udvarba a tavaszt keresni, mert mikor egy hete az erdőben sétáltunk, nem találtam ott még egy jelét sem az új évszaknak. 

Rájöttem azonnal, hogy a fűben óvatosan kell lépkednem, mert mindenféle színű primulák nyíltak mindenhol.  

Pipitér is volt, melyből sok van a lakótelepem füvében is, és volt hunyor is, amit már elég régen láttam.

A barkák fölött felhők nélküli kék volt az ég, éppen úgy, ahogy a tavasz nagykönyvében meg van írva.

Az erdőben a nekem hiányzó rügyek is meglettek végül az udvar végén ott, ahol az  egymásra rakott, de  még csak kupacba szórt fahasábok is voltak. 

Lesz még munka velük.

Rálátni a barkák mögött lévő templomtorornyra, M.-t abban a templomban keresztelték meg, és gyerekkorában oda járt misékre.

Ha búcsú van augusztusban Oberloisdorfban, mi is megyünk a délelőtti misére, és kijövetelkor M. mindig találkozik régi falubeli ismerősökkel: csodálkozások, kézrázások, beszélgetések és közös emlékezések... 

Végül annak a garázsnak az oldalán, ahol M. öccsének a traktorja van, egy már rozsdásodó sarkú fémtáblát láttam meg egy németül írt szöveggel. 

M. később a kérésemre lefordítta nekem, és  így hangzik magyarul:

Ne hazudj, ne csalj, ne lopj!  A kormány nem tűri a konkurrenciát!

Nem is írok többet már.
Láttam tegnap a tavaszból is, és a fenti mondattal az eddig "hiányzó tudásom" is pótoltam!
Hogy M. öccse mikor és miért kalapálta fel oda azt a táblát nem tudom, de később sem firtattam...

       

      

      

     

     

    

      

      

   

     

      

Napsütésben

 "Más nem történt. Sütött a nap."  (Fekete István)

Egy eseménytelen nap híre. 

Hányan köszönnék meg ezt a rövid híradást, ha a mostani felbolydult világunkban csak ennyi lenne nekik a napi esemény, és nem a túlélésükről is szólna. 

Ami számunkra már egy természetes állapot, azt a megszokásokból kilépve, tudni kell még mindig értékelni is.

Ez már nem annyira természetes.

Nem mindig vesszük észre azt, ami nekünk magától értetődő, mert egyszerűen csak belesimulnak már az életünkbe.  

Egy reggel a nyitott ablakomon át beengedtem a napfényt, és olyan helyre húztam a fotelt, hogy engem is érjen a napsütés.

Csukott szemmel ültem ott, abban a számomra még mindig békés kis világomban, a Nap  egész nap sütött, és ennek hírértéke is volt számomra.

Én pedig mindig értékelem az ilyen, vagy az ehhez hasonló híreket, mert már megtanultam, hogyan lehetek elégedett velük.

Tőzikéket keresve

Nézd, árnyékod hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? - s hogy tükröződni

Látod a vízben az eget?

(Reményik Sándor:  Csendes csodák-részlet)

Ha kevés lenne számunkra a végtelen ég látványa, nézzünk le a vízre, és ott is  láthatjuk.

Csáfordjánosfán az árteret is elöntő Répce folyó vizén tükröződött az ég és tükröződtek még a fák is.

A  tavaszi tőzikéket mentünk volna nézni, de helyette még mindig csak havat találtunk. 

Az ártéri erdőig, ahol a virágok szoktak nyílni, az áradó folyó vize miatt lehetetlen volt eljutni, és a híd is víz alá került. 

Március elején az ott lévő erdőben ( 20.4 hektár) becslések szerint 8 millió tőzike virágzik akkor, amikor már visszahúzódott a kiöntött folyó vize.

Egyszer volt szerencsénk éppen a megfelelő időben érkezni, hogy láthassuk a fehér "virágtengert". 

Mikor legutóbb ott jártunk, ha  a tőzikéket még nem is, de a hóból kikandigáló egyéb virágok sárga szirmai már megmutatták magukat.

Hírek helyett inkább a napkelte

Egyszer írtam arról, hogy pénteken késő éjjelig a híreket olvastam, és nagyon felzaklattak.

M. szombaton kora reggel elment az erdőbe és a környékére nordic walkingozni. Mikor ő már úton volt, akkor én még mindig aludtam, és mikor megjött, én már a számítógép előtt ültem újra. 

Így volt, sajnos.

Az ő legelső és a legfontosabb híre viszont ez volt számomra:

A harkai domb előtti kis ködben szép volt a napkelte.

Tudtam, hogy az ő hírét kell hallgatnom, és inkább az ilyeneknek helyet teremteni az elmémben.

Azt is mondta még, hogy készített képeket, hogy én is megnézhessem azt a szépet, amit látott.

Csak egyet sajnált mikor megnéztük őket, hogy a Nap nem annyira vörösen izzó gömb rajtuk, mint amilyen  a valóságban volt.