Újra pontokba szedve

 

1.Találtunk még cseresznyét a szezonja után is, és ráadásul finomat.

2. Zuhanyozás után megláttam, hogy mennyire fénylik a galamb.

3. A kávéscsészém és a teásbögrém együtt  a képen. A kávé gyorsabban elfogy, a reggeli tea még délután is megvan sokszor. A kávét jobban szeretem, ez egyértelmű.

4. Egy kis fényképezőgépes játék a jégkockákkal és a citromkarikával. Csak bele kellett fényképezni a pohárba.

5. Káposztás cvekedliiii...!!! :)

6. Egy jó hír.

7. A vasárnap esti programunk. Egy kép a világbajnok csapat egyik boldog játékosáról.

8. A másik képen a vesztesek egyik játékosa, ráadásul éppen a nagy Messi bánkódását láthatjuk.

9. Ilyen is van, némelyik növény megkapja a vizet.

10. Most már mindenhol és minden learatva. A napraforgók viszont most élnek igazán.

11. Ezt már Sopronban készítettem. Onnan is tudni, hogy Magyarországon vagyunk, hogy végre Győrt hosszú ő-vel írják ki. Ausztriában ilyet nem látni, sorozatosan rövid ö-vel látható a város neve. Nincs a betűsablonjaik között az az ékezetes betű, ami ebben az esetben kellene.

Az Őrségben

Ha nyár, akkor az Őrség is, mert mi mindig akkor voltunk ott. A felfokozott tempójú világunkban a nyugalom, az egyszerűség és a múlt újra megtalálása.
Régen jártunk már arra, és pár napja megtaláltam egy bejegyzésemet, amit akkor írtam a blogomban, amikor egyszer éppen visszatértünk onnan. 
Szavak, felsorolások, hangok, ízek, látványok vagyis emlékképek vannak benne:

"Visszajöttünk az Őrségből. 
Friss minden élmény, ma délután értünk vissza. Érett, szinte zörgő búzamezők, távolban a hőség remegő levegőjén átsejlő aratások kavarognak bennem, nádtetős házak, omló vályogfal, rendezett porták, traktor zaja, reggeli kakaskukorékolás, esti kutyaugatás, a vérfű bordója a zöld réten, haranglábak, hűvös szoba a tikkasztó séták után, Fazekas Napok Magyarszombatfán, üdítő bodzaszörp egy kocsmában és frissen préselt tökmagolaj illata...
Azt hittem, már soha többet nem látok búzavirágot. Éppen a napokban gondoltam arra, hogy milyen régen  találkoztam vele."

A régi udvaron

   

   

  

 

Mikor még dolgoztam néha letettem  a tollam, és kimentem a munkahelyem kertjébe. Kicsi volt a kert néhány paddal, az egyik fenyőn madáretetővel és a gyerekeknek egy kis focipályával.
Voltak számomra ismeretlen kis virágok is. Lehet, hogy nem is virágok voltak, hanem csak vékonyka szárak, és rajtuk apró, színes pontocskák. 
Soha nem mutatkoztunk be egymásnak és nekem hiányzott, hogy nem tudtam meg a nevüket.
A fűben fehér pihék voltak, amely nem hó volt, nem is vatta, hanem a nyárfák szöszei. Beszálltak a tanulószoba ablakain, és a terem sarkaiban összegyűltek.
A hajamon is megtalálta néhány a helyét, és amikor a kollégáim bent észrevették,  lesimogatták őket róla.

Hans Castorp zöld levendulaszappana

       

        

       

       

„Kicsomagolta 

levendula illatát 

a nyári szellő.” 

Somogyi Judit

Itt van még (?) a levendula virágzásának az ideje.

Egyik kedvencemben, Thomas Mann: A varázshegy című regényében Hans Castorpnak egy zöld levendulaszappana volt a tisztálkodásához:

"Hans Castorp attól tartott, hogy átalussza a reggelit. Olyan kimerült volt előző este; de korábban talpon volt, mintsem kellett volna, s így volt ideje bőven, hogy tüzetesen elvégezze reggeli szertartásait  - rendkívüli civilizált szertartások voltak ezek, egy gumikád, valamint zöld levendulaszappan és hozzátartozó fürdőkefe játszották benne a főszerepet..."

Volt régen levendulaszappanom, de egy ideje nem szappant használok a tisztálkodáshoz, hanem tusfürdőt és folyékony szappant.

De ezt az idézetet  A varázshegyből mindig szívesen olvasom.

Elképzelem Hans szappanát, az illatát, és ismerem a reggelenkénti saját magam tisztálkodásának szertartásait is.

A napindításomban olyan fontos szerepet kap, mint a kávé.

Induljon a mai nap is!:)

A zöld Sopron

Mikor nyár van, a városomban nemcsak a virágok és a falak színesítik Sopront, hanem meglátom és észreveszem az ekkor uralkodó zöldet is. 

Miért lenne ez másképp ebben az évszakban? 

Annyira természetes, hogy ilyenkor jelen van ez a szín, hogy nem is vesszük észre. Ez már a megszokás hátránya, és egy saját városban különösen, mert már sokszor  nem is látunk, csak megyünk és megyünk célirányosan. 

Ezért is hangoztatjuk gyakran a blogokban is, hogy fel és le is kell nézni, ha az otthoni utcákon járunk, mert még vannak felfedezetlen apróságok körülöttünk: a kis zöld és árnyat adó szigetek, a folyosók korlátjait védő növények és a falakra felfutó levelekből álló élő függönyök.

Víz

Hogy nyáron szabad legyen a bőr lenge a ruha kell, és csak pár pántból álló saru. 

A víz látványra és ivásra is kell. Ha víz mellett vagyunk, lehet elemezgetni a színét is. 

A fotón a Velencei tó van, és én ritkán voltam ott. Egyszer télen egy tanfolyamon, és esti sétáink voltak csak az ezüst-fekete víz és a már csillagtetős ég alatt. Egész nap tanultunk, zúgó fejjel jegyzeteltünk 3 héten át, és fél óránk volt egy kis tavas, nádas, iszapos levegőt is szívni esténként.

Egyszer nyáron is megálltunk a tónál máshová tartva, és pár órát eltöltöttünk ott egy parti sétával egybekötve. 

A Balaton türkiz színű vizét nem találtuk, de egy kis szürkébe hajló zöldet és ezüst fényeset azonban igen.

Víz volt, és nyáron erre mindenképpen azt lehet mondani, hogy szép volt, jó volt (tán igaz sem volt).:)

Úticél

 Lívia Schmidt

/vice versa/

legszebb úticél -
naponta megfordulni
egymás fejében

Egy távkapcsolatban gyakran vagyunk úton, és egymás lakhelye az úticélunk, hogy  itt vagy ott, de találkozzunk.

Minden kapcsolatban van egy másik cél is, és soha nem az aszfalton juthatunk el addig. Ennek lényege még egy haiku megszabott számú szótagjaiba is belefér.

Ma az aszfalton jutunk el majd az célig...

Az elmúlt napok apróságainak listája/3.

                 

     

      

        

    

       

       

       

       

 

       

       

1. M. örök félelme a bőrrák, ezért minden nyár elején megveszi a védelmének adagját.

2. A víz mindig kell, és fogy is.

3. Mert szépnek tartottam a látványt készítettem egy képet róla. A bioszemét számára begyűjtött zacskók sorozata egy polcon.

4. M. ettől a teáskannától még mindig nem szabadult meg. Én azt mondom, hogy  szerencsére, de ő nem ezt mondja.

5. Biztos, hogy ezt nem Ausztriában hímezték!  Gondolkoztam, hogy honnan van, mert az egész terítőt látva biztos, hogy magyar. Szerintem anyu halála után, a lakás kiürítése körüli időből keveredett M.-hoz. Mondtam neki, hogy hozzon el amit csak akar.

6. Most is volt aki főzzön! M. konyhájában ő az úr. Ha főz, nem mehet oda be más. Ez nekem jó, mert akkor én szabad vagyok. Jól főz egyébként.

7. Itt valamit bizony elnézett. Az ketchup erős, rajta is van angolul, és ez neki nem lehetett volna gond. Véletlenül a kosárba került, ráadásul 2 dobozzal is. M. nem szereti az erőset, én pedig  a ketchupot nem, de ezúttal besegítek neki. Hadd fogyjon! Én  ugyanis szeretem a csípőset, és ha van mód rá "erőspistázom" is.

8. Ez bizony eső. Csak egy órán át tartott, és csak a levelek lettek vizesek tőle. Azok legalább szépek voltak és az is, ahogy néhány csepp legurult, majd végül  lecsöppent róluk.

9. Mikor odafelé mentünk, a szélturbinákra nézve azt mondtam: "Lesz áram!" Ennek  a képnek a készítésekor sem mondtam mást.

10. Csak egy felhőpaca a sok közül.

11. Aratnak!  M. azt mondta, hogy gyorsan fényképezzem le, és még éppen sikerült. John Deere kombájn, és M. számára ez egy nagyon tiszteletreméltó gép. Áhítattal szokta emlegetni.

12. Átgurulunk a határon.

13. Már Magyarországon köszöntenek minket a táblán.

Csak egy pohár víz volt

 

Sokszor csak annyit mondunk vagy írunk le, hogy vizet ittam, mert szomjas  voltam. Ez egy tény, több szót nem is érdemel!

Hőségben még kiegészíthetjük azzal, hogy nagyon szomjas voltam, és nagyon sokat ittam.

Pedig lehet, hogy ennél több is történt, a módja ahogy megkaptam a vizet, és ahogy letették elém.

Lehet szépséget kapni egy pincértől, és emlékként képet is csinálni róla. Később megtalálni a többi között, és mert nyár van aktuális a víz témája is, lehet feltenni újra  a blogomba. 

Olyan, mint régen az álmaim voltak, kékek és fénylő aranyszínűek. Azokban a ragyogó álmaimban nem volt nálam soha a fényképezőgép, és mire visszaértem vele a csoda-színek eltűntek. Végül sem a színek nem maradtak meg, sem képek nem készültek el róluk, aztán fel is ébredtem.

Mostanában nem álmodom már ilyeneket, talán mert már elérem a vágyaimat.

Igaz, úgy könnyű, hogy nem is kívánok sokat, és nem teljesíthetőket sem. 

Máskor sem tettem, de most még inkább nem.