A megérkezésünk napja

  

  

 

   

 

 

1. Négy napot Szlovákiában töltöttem  M. családjával, amely már az én családom is. Tudtam, hogy a szállásunk egy faházban lesz és örültem is, hogy így majd könnyen megtaláljuk. Aztán kiderült, hogy ott szinte minden ház faház. Megsaccoltam, és úgy körülbelül a házak 80%-a. Megtaláltuk végül a mienket is, még ha nem is azonnal.

2. Gyűlik a család. Yano figyeli, ahogy a nagybácsiék is megérkeznek. Leírtam a kicsink nevét, mert nem akarom mindig "fondorlatos" módon megkerülni, ha  írok róla.

3. A házhoz szerencsére egy terasz is tartozott, ott lehetett összegyűlni, beszélgetni és enni. Yano és az apukája szemrevételezte a helyet, utána a picink megpihent kicsit.

4. Az asztalon egyelőre csak egy kancsó víz, ami nagyon fontos volt, mert állandóan szomjas voltam.

5. A teraszról ezt láttuk, pár méterre volt tőlünk a kerítés.

6. Felmentünk a szobánkba. Szerencsére a háziak behúzták a függönyt érkezésünk előtt, így nem melegedett át nagyon a szobánk.

7. Mindig érdekes megtudni, hogy mit láthatunk, ha egy új helyen kinézünk az ablakunkon. A függönyt már félig el is húztuk, hogy megtudjuk.

8. Ezt láttuk végül minden nap a szobánkból.

9. Irány a fürdőszoba legalább kezet és arcot mosni. Ez az ablak is tetszett a kilátással együtt.

10. Mire leértünk, Yano már a nappalinkkal ismerkedett. A 4 nap alatt kúszott, mászott és "trappolt" egyfolytában. Napközben csak néha ült le vagy aludt egy keveset.

11. Az asztalon sok gyümölcs látható. M. öccse előző nap hozott a kertjéből  barackot és almát, a többiek is hoztak az útra. Összegyűlt egy elég nagy adag, de ettük szorgalmasan, és így el is fogyott.

12. Hamarosan elindultunk vásárolni a reggelikre és a főzésekre. Az áruház parkolójából rá lehetett látni a falucskánk templomának tornyára.

13. Vásároltunk, és közben a bevásárlókocsinkba Yano kapaszkodott addig, amíg el nem engedte, és utána lehetett figyelni vagy keresni őt.

14. Erről  a  képről nem is kell többet írnom. Hátul még Csabai is van, az a legutolsó kolbász a háttérben, de a név még így is olvasható.

Tisztábban

 

Kaulics Gellért:  Az idő tükrében-részlet

Az évek súlya vállaimra simul,
nem nyom le, inkább emel csendesen.
Minden nap új réteget von lelkemre,
és egyre tisztábban látom önmagam.

Ha az utolsó sorban leírtak is megvalósulnak, akkor én még azt sem bánom, hogy öregszem, sőt már meg is öregedtem.

Közlemény: Egy kis blogszünet következik, de amíg visszatérek, addig is örömmel látlak itt benneteket. 

Ezt a képem is bizonyítja!:)

Két óra a Balatonnál

Két órát töltöttünk Balatonfüreden mindössze, mert mikor jöttünk haza Kapolcsról, megálltunk ott. Mindegy is mennyi időnk volt rá, egyszerűen kellett a tó vize. Láttuk a virágokat, a hajók indulásának vagy érkezésének a látványát, a vitorlások rúdjainak erdejét. 

Mégis leginkább a virágok sokasága tűnt fel legelőször.

A kacsák  a köveken pihentek, csak néhány úszkált, az egyik éppen a fejét  víz alá dugva, és a kis fenekét a közönségének mutatva keresgélt. 

Egy olyan pillanatot is elkaptam, amikor egy hajós éppen a kötelet eldobta, és ez a mozdulat került rá  a képre. Nem akartam, de mégis így sikerült. Jó időben voltam jó helyen, és megörökítettem egy lényeges pillanatot a lényegtelenek közül. Egy valahol történő  lehorgonyozást.

Ami leginkább kellett: a víz színe, ez az otthon érzést jelentő zöldes-kék, de  akkor éppen az a halványzöld.

Az "otthon lenni" érzést nem véletlenül írtam le. Néha átsuhan rajtam egy ilyen  pillanat, amely nemcsak egy pillanat ideje, hanem egy mindig bennem lévő érzés kis töredéke, amely éppen akkor és ott  üzent is nekem. 

Hogy ez az üzenetet eljutott hozzám csak a bőrömön látszódott meg, mindössze egy  gyorsan  eltűnő libabőr volt a hőségben.

"Csak" egy udvar Sopronban

      

                       

                   

                                        

                                      

                                                                                                                                                                     

                                            

Sopronban sok belsőudvar és kapualj van, de mindegyikbe nem is néz be az ember, mert akkor csak oldalra nézve tudnánk ebben a városban menni.

Most egyet hozok el közülük egy olyat, ahol vannak ívek,  de lépcsők és korlátok egyenes vonalai is, találhatunk egy kis művészetet, színt is adó virágokat, és a legfontosabbat, egy embert.

Egy olyan embert, aki már nem fiatal, napsütésre vágyik, de az sem zavarja, hogy az újságának a fehér lapjaira vakítóan éppen ráesik  a fény.

Sétáltunk ott, nem foglalkozott velünk, de azért ránk is nézett. Egyre csak fogytak az elolvasatlan sorok, és a kiváncsisága bizonyára nem enyhült a hírek tudomásul vételével sem. 

Annak ellenére sem, hogy ő már nagyon sok oldalt elolvasott az "újságjából".

Vasárnap

                           

Tegnapi történések pár pontban és a szokásos hozzájuk tartozó képekkel.

1. Kellett már egy kis gyümölcs, mert kb. egy hete nem voltam boltban, és nem volt itthon semmi. Ma elmentünk vásárolni, került 3 féle gyümölcs a bevásárlókocsiba. Hazajövetel után megmostam őket, 2 tányérra raktam belőlük, és ez az adagom már nincs meg.

2. Nyári kényeztetés Bailey's fagylaltkehellyel. Jól megpakolták tejszínhabbal, de elfogyott róla.

3. A szomszéd utca, az enyém is ilyen, de csak éppen ott jutott eszembe az autóból kattintani. Azért mutatom meg, mert jó dolog, hogy ilyen fák vannak a lakótelepen, és nem is kevés. Mikor építették a lakótelepet az építkezéssel együtt már ültették is őket. Kicsik voltak a költözésemkor, de nagyok lettek tegnapra (is). 

A platánok és a hársfák a győztesek közülük. Ősszel sok ágat levágtak, a város kertészei rendezgették őket. Ezeknél még dúsabbak voltak, és fent jobban összehajoltak alagutat formálva.

4. Egy kis furcsaság, ami nem is annyira furcsa.Tegnap lemosattuk az autót. A kapolcsi por még rajta volt, és nem kis mennyiségben. Mosás közben a szélvédőn át ezt is láttam. 

5. A nyár és a tél együtt. A redőnyön át besütő napfény mintája a fotelra tett pléden.

6. Végül az utolsó, és nem is kell erről a  képről sokat írnom. A tegnapi hőmérséklet 12:30 körül Sopronban.

Egy újabb "Morzsa"

Morzsák a címkéje a blogombaan azoknak az örömöknek, melyek engem értek, és szeretném, ha ti is tudnátok róluk. Kerül közéjük most egy új:

Kapolcson eljött az ebédidő, és mi legalább egyetlen helyen még meglévő két szabad helyet kerestünk magunknak. Egy padon volt is, de ott egy táskát is láttunk. Gondoltuk, hogy ez annak a jele, hogy valaki lefoglalta magának addig, míg végig állja  a sort, és megveszi az ebédjét. 
A helyzet nehéz volt, mert egyik kézzel a rollátorom irányítgattam a tömegben (nem könnyű), másik kezemben egy papírtálcában a kolbász és a kenyér.
Indultunk volna tovább kutatni, de közben megérkeztek a táska tulajdonosai. Megkérdeztük, hogy tényleg foglalt-e az a hely. 
Rám néztek, majd a rollátoromra, és azt mondták üljünk le, majd ők keresnek máshol helyet. 
Köszönetet mondva, és kicsit szégyellve is magam azért, hogy másnak okozunk kellemetlenséget,  elfogadtuk az ajánlatukat.
Azért néha eszembe jutott, hogy vajon nekik sikerült-e végül helyet szerezniük. 
Pásztáztam a terepet, és megláttam őket. Egy közeli padon ülve ebédeltek.
Mit mondjak? Jót tett a kissé kínlódó lelkiismeretemnek a látvány.

SOS

Balogh Zsuzsanna: Segítséget kér a természet

Mosolyogva is lehet sírni,
Úgy befelé, némán.
Csak a jóról szeretnék írni,
De a téma szemlesütve néz rám!
Szomjas a Föld, porba hullt az imánk,
Közösek a gondok, közös a hibánk.
Minden nap lángol valahol az erdő,
Pusztul az élet, veszélyben a jövő!
Amit kaptunk, nem szabadna elfelejtenünk,
De pénz lett a bálvány, az lett az Istenünk.
Kiszárad a Föld, nem fogja sokáig bírni,
Ideje lenne a baj felett végre kezet fogni.
Lelkiismeret nélkül élni biztosan lehet,
Csak annak az árát nem az issza meg.
Eszembe jut Apám, milyen büszkén nézte a kertet,
Nem vágott ki soha fát, hanem ültetett.
A régi emberek úgy tisztelték a természetet,
A földje végén a parasztember keresztet vetett.
Megemelte a kalapját, ha esett az eső,
Nem is hagyta magára soha a Teremtő.
Most haragszunk egymásra, haragszunk a világra,
Elérkezett az idő az összefogásra!
Mentsük meg a fákat, mert nélkülük nincs élet,
Segítségért könyörög a természet!

Növények

    

Néhány növény, amelyek utamba kerültek mostanában.

Van közöttük szép gaz is, mert a gazok nagyon szépek tudnak lenni, és van egy kis a száradó levelek által mutatott őszsugallat is az utcán. 

Az utolsó képen egy kicsi piros bogaracska is látható. Talán bodobács, vagy ki tudja mi. 

Ez még a nyár, de azon a füredi utcán egyre több már az ősz megérkezése előtt,  korán elbúcsúzott faleveleket is láttam. 

Még ki tudtam kerülni őket, de ha majd avarrá vastagodnak, nem tudom ezt  megtenni.

Azt, hogy rajtuk kell majd járnom, kényszerhelyzetnek fogom hívni, és ez soha nem azonos  egy választási  lehetőséggel, melyben  én dönthetek.

Volt ilyen az életemben, és hogy nagyon nehéz feladatként éltem meg az is mutatja, hogy néha még mindig álmodom róla. 

Megtörtént már, hogy sírva ébredtem...

Égünk

 

Petró Árpád: (V)égünk - részlet

Árnyékban negyven, a hőség rettentő,
felforrt fejeken vizes zsebkendő.
Piheg a város, ragad az aszfalt,
édes tölcsérben olvad a fagylalt.

Megírom ezt a bejegyzést, mert péntekig van aktualitása állítólag.

Az előrejelzés arról szól, hogy akkor jön egy kis lehűlés, és ahogy megfogalmazták: 

"A forróságból kánikula lesz". 

Igazi vígasz, köszönjük, de valami ennél is jobbra vágytam!  

Kiadós eső kellene,  de erre utaló szót nem hallottam és nem is olvastam.

Fagyiban nem volt részem mostanában. Ahhoz, hogy legyen a legközelebbi fagyizóba kellene elmennem ( az utcánk közepén), vagy a boltba jégkrémért. Inkább nem, jól megvagyok nélküle. 

A város tényleg piheg, és ha 40 fok nincs is, de majdnem annyi. Az aszfaltban majd a nehéz járművek gumiabroncsainak mintázatát később láthatom. Lehet, hogy kis víz áll majd bennünk ősszel, vagy a redőkbe télen porhavat fúj a szél. 

Nem is a pénteket várom, hanem inkább az őszt és a telet. Tulajdonképpen egész nyáron ezt a két évszakot várom annak ellenére, hogy a jelen megélésének híve vagyok.

Kibírom, mindent kibírok, és nem is akarok nyöszörögni, de most mégis írtam arról, ami kikívánkozott belőlem. 

Mert nemcsak az izzadtság kivánkozik ki belőlem.