Erdei sétánk

           

 

   

     

 

    

   

    

Azzal a szándékkal indultam el az erdőbe, hogy hozok majd a blogomba néhány rügyről képet, vagy bármilyen más jelét annak, hogy vasárnap már beléptünk a márciusba.  

De semmit nem találtam vagy láttam, pedig kerestem őket a sétánk alatt. 

Ami zöld volt az a fenyők, a moha és a fatörzsekre felfutó borostyán, de ezektől el is vártam, hogy zöldek legyenek ilyenkor is, és emberi döntésként zöldek voltak még az erdei tornapálya eszközeinek fém részei is.

Sokan sétáltak aznap, és a legboldogabbak a gyerekek és a kutyák voltak, de az idősek is elindultak az erdei utakon.

Ha felfelé néztem, a csupasz ágak között az ég kék volt, olyan mint előző nap Kőszegen, és + 13 -14C volt aznap is.

Ha így marad a hőmérséklet, akkor  hamarosan berobban a természet, és a télből hirtelen lesz tavasz úgy, ahogy az előző években is történt. 

Pedig én a fokozatos átmenet híve vagyok.

Kőszegi napsütés

Kőszeg felé vezetett az utunk szombaton, és én készítettem újra az autóból pár képet a fákról is.

Semmi tavaszra utaló jelet nem mutattak még, csupaszok voltak az ágak mindenhol, de a Nap sütött, és +13C volt február 28-án délben.

Öt kilométerenként láttunk egy-egy kis hókupacot, melyek azt mutatták, hogy csak ennyi maradt meg az egy héttel korábbi nagy hóból. 

Megérkeztünk Kőszegre, és azt láttuk, ami a képeken is van.

A tavasz közeledtét érezték az emberek, és még ugyan dzsekikben, de már kint ültek a kávéházak és éttermek előtt, és ráérősen kávézgattak. 

Talán még fagyiztak is, és az arcukat már sokan a Nap felé fordították, a színes házak fölött pedig tiszta volt és kék az ég, ahogy a költő is írja: "béke-kék"*.

* Buda Vladimír

Fázom

Elől vannak a meleg pulóvereim, még nem tettem el őket. 

Március 1-e van, de én két évszak között vagyok, a régitől még nem búcsúztam el, az újat még nem köszöntöttem.

Téli verseket már nem hozok, a tavasziakat már ugyan kerestem, de nem teszek fel belőlük egyelőre a blogomba egyet sem.

Tegnap nem bántam meg, hogy a melegebb sapkám tettem fel, mert így is átfújt rajta a szél.

Inkább írok most arról, hogy félek, hogy megfázom mint arról, hogy valójában melyek az igazi félelmem okai.

Tegnap késő éjjelig olvastam a híreket, amit nem lenne szabad tenni lefekvés előtt, mert nem segítenek elaludni. 

Fáztam tőlük még a meleg lakásban is, mert nagyon hideget árasztott szinte minden olvasott mondat és minden látott kép.

Sem meleg pulóver, sem sál, de még a meleg sapkám sem véd meg tőlük.

Egyes emberek részéről több józan ész melegíthetne csak fel, de az valahol eltűnt a saját országomból és a világ nagy részéből is.

A stressz helyett...

Az autóból való fényképezés előnye, hogy közben mindig sokat láthatunk, a hátránya pedig, hogy sok az elmosódott kép. 

Folyamatosan jönnek a fák, és a látványuk egy letekert filmszalag egymást követő képeihez hasonlítanak.

Ha tudnának, akkor a sorban állók fák a harmonikus együttélésre taníthatnának, a szántóföld magányos őrzői pedig az egyedüllét kihívásaira. 

Én ott és akkor már nem akarok tanulni, el is teszem a fényképezőgépemet, és csak a szememmel kattintgatok. Elfogadom, hogy  ami megmarad, az megmarad, ami elvész, az menjen is. 

Igyekszem a belső békém keresni, ha nem is én foglalkozom a külső "útjavításokkal". 

Nagyon rögös és kátyús mostanában az út, és én csak egy kis aszfaltmunkás vagyok,  majd  43 nap múlva tudok résztvenni  a javításban.

A belső utam pedig már csak az én dolgom...

Egy februári napon

Mikor a lenti képeket készítettem, találtam pár madártollat is a vízparton, ami azt jelentette, hogy korábban madarak is repültek ott. 

Akkor viszont annyira magányos volt minden, hogy ez szinte hihetetlennek tűnt.

A hangjuk sem hallatszott még távolról sem, teljes volt a csend körülöttünk, és ezt a hangulatot mi sem törtük meg szavakkal, csak azt néztük, hogyan festi szürkévé az égbolt a vizet.

Februári alkony jött,  és én el is időztem ott egy darabig a kis tó partján, mert a  víz látványa mindig vonzott. 

A tollat békén hagytam, nem akartam felszedni, mert miért is tettem volna. Maradjon ott, ahova lehullott.

Ezen a héten elbúcsúzunk a februártól, és jönnek majd a színesedő alkonyatok az aranyhidakkal a vízek felszínén.

Erre is gondoltam, miközben továbbra is azt a kis zöldesszürke tavat néztem kavicsokkal a talpam alatt.

  

    

   

   

Aki télen él

Az előző bejegyzésemben felmerült az, hogy vannak, akik " téli emberek", mert ebben az évszakban érzik igazán jól magukat. 

PDL örült, hogy társra lelt bennem, és így ő sem a többiektől eltérő "csodabogár". Aliz-Julinak pedig megígértem egy kommenetemben, hogy elhozom Krasznahorkai László pár mondatát, melyeknek örültem, mikor megtaláltam őket.

Különböző emberek vannak, és én is bőven beleférek ebbe a tél szeretetemmel, ellentétben a többség tavasz várásával.

Kis dolog ez a világ nagy problémái között, említésre sem méltó, de én mégis  egy bejegyzést is szánok rá, és  főleg az idézet miatt.

Egyébként pedig úgy látom, hogy "így" is elfogadható vagyok!:)

Mikor olvastam ezeket a sorokat, igazolva láttam magam, mert vannak még olyanok, "akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy."

Ahogy Eszterné is kilépett a hidegbe miután meglátogatta Pflaumnét, és megtudhatjuk, hogy hova is tartozik az évszakok élhetőségét illetően: 

"...a hideg nem forró kályhák oltalmából szemlélt tűrhetetlen Rossz, hanem az élet természetes közege, akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy, s északról megjön a sarki szél, hiszen bennük csupán a tél tisztíthatja meg a látást, hűtheti le a szabályozhatatlan indulatokat, s szervezheti meg újra  a nyári verejtékezésben szétesett gondolatok zavaros tömegét..."

(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája-részlet)

Vágyódás és elfogadás

"Bennem van valami hiányérzet, amit még megnevezni sem tudok, de a hideg, szürke fém és a puha, sárga pléd ellentéte feszül bennem valóságként és igényként.
Kis örömöket aggatok a két végpont közötti kötélre, és azon araszolgatok hol erre az oldalra, hol a másikra, meg-megállva néha valahol ott középen, és erősen kapaszkodom."

(Korábbi írás a  blogomból)

Mindig érzem a különbséget a december, és az azt követő 2 hónap, a január és a február között.  

Olyan, mint amikor a megszokott otthonból átcsöppenek egy idegen helyre, és közben nincs átmenet.

Az érzés ahhoz hasonlít, mint amikor  honvágyam van  egy másik országban.

Én ezt inkább érzem, de nem tudom a különbséget megfogalmazni. A hideg és meleg színekkel és a lélek megváltozott hőmérsékletetével van jelen bennem.

Nem  is a tudat dönt, hanem egy a lélekben lakó érzés, amely nem beszél, mert még a szavakat sem ismeri a különbség kimondására.

Vágyódások vannak, lehet egyik dolgot jobban szeretni a másiknál, és én a telet szerető vagyok.

De a jelenben élünk,  és  közeledik már valami, ami újat hoz, melynek elfogadása szintén természetes dolog.

Ez már szavakkal is kimondható tényközlés:

Kint süt a Nap, és a hőmérőm ebben a napsütésben 19 fokot mutat.

Téli hangulat

Kint már a latyakba átmenő és koszosodó hó volt a + 8 fokban. 

Bent égett a tűz, a teánk is hamarosan megérkezett, és mi citromot facsartunk, mézet csurgattunk bele, közben azt is néztük, hogyan változik egyre sötétebbre a színe.

Kavargattuk is, bele-belekortyoltunk, és így telt vele az idő addig, míg megkaptuk az ebédünket.

Az ottlévő hangulat csak egy ráadás, talán a tél egyik utolsó üzenete volt számunkra, adott még meleget, színeket és ízeket, hogy elégedetten búcsúzhassunk el majd tőle.

Akár a napunk éleit is tompítani képes órákat töltöttünk ott el, ha egyáltalán kellett volna bárminek is az élét tompítani aznap.

Mert eszembe jutott...

Hóesés

Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó,
mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz,
a szemét nem tudja nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog

Végre az, az, amit akarok

Ez egyszer az, amit akarok

Eljött és vastagon kavarog

Vasárnap délután, és semmi lárma nincs,

csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen

S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem,

sár helyett nagyon kívánni hóesést

Hát megjött, gazdagon kavarog

Ez egyszer az, amit akarok

Végre az, az, amit akarok

Eljött és gazdagon kavarog

Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,

mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt

Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,

gyere, vágjunk neki

Vasárnap délután várost hódítani gyere el,

mert végre itt a hóesés

Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,

a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog

Végre az, az, amit akarok

Ez egyszer az, amit akarok

Megjött és gazdagon kavarog

Zeneszerző: Dés László

Szövegíró: Bereményi Géza

Előadó: Udvaros Dorottya