Egy érintés története

Fárasztó a nap, nagyvárosi a nyüzsgés, és egymás sarkába lép az ünneplő tömeg. Késő délután végre leülhettünk oda, ahol voltak még szabad székek, és ezzel egy nehéz, de végül eredménnyel záródó feladatot oldottunk meg. 

A poros lábunk zsibbadt fáradtsága igényelte már a pihenést, a kezünket az asztal szélére téve lazítottuk, egymást pedig éppen csak a másik felé közeledő ujjainkkal érintettük. 

Nem az összezáródó, és nem is az összefonódó ujjakkal, csak a közelség  érzésének megnyugtató biztonságával, és a kevesebb mint egy négyzetcentiméternyi bőrünk melegével.

Egy kis "használati utasítás" hozzám és a blogomhoz:)

Sokat nézegetem a régi fotóimat mostanában, ami nem volt eddig így.  
Jönnek elő az emlékek, de a velük kapcsolatos gondolataim már mostaniak, ami nagyon is természetes.
A képek maradtak olyannak, ahogy valamikor elkészítettem őket, de én már változtam azóta.
A blogomban egyre több régi képem van, bizonyára észre is vettétek, emlékszem a történetükre, és írok róluk a mai a szememmel is látva őket.   
Az írásaimmal továbbra is megmutatok magamból, mert árulkodnak rólam a soraim, de van, ami csak az enyém marad. Amiről viszont írok, az továbbra is igaz, semmi hamisítás nincs bennük.
A blogom inkább nyugiszoba lesz ezután is, mert erre van szükségem. 
Inkább ez legyen, mint dühöngő, mert próbálok a jóra és szépre fókuszálni, vígasztalódni is közben velük, és ezzel nem akarok idealizálni semmit egy hamis képpé alakítva, csak olyan irányba akarok menni a blogomban is, ami most jó és kell nekem. 
Talán másnak is így megfelelő, és természetesen most az olvasóimra gondolok. 
Nem akarok túl sokat rágódni, vagy újra élni a rosszat, ráadásul "közönséget" is bevonva, mert a ti lelkivilágotokat is óvnom kell.:)
A rágódás helyett egy kis gondolkozás-félére, elmélázásra, és a hangulatokba való elmerülésre még mindig szükségem van.
Rejtekhelynek is kell a blog, hogy menekülhessek a káoszosodó világ elől a híreivel együtt, melyeket természetesen követek, és el is ítélem, amit kell, de fárasztanak és szorongok tőlük.
Politizálni is csak a magam módján fogok, szerintem ti tudtok olvasni a sorok között is.:)

Mezítláb

 

Akkor most bővebben is a mezítlábasságomról! :)

Voltunk egyszer Somogyvámoson a Krisna-völgyben. Mikor bementünk az ott lévő templomukba, le kellett vennünk a szandálunkat vagy a cipőnket. 

Ez természetes volt számomra, mert tisztelek minden vallást, és az előírt szokásaikat is.

Hőség volt, és a hűvös kő jól is esett a talpaimnak, és valami szabadságérzetet is adott.

Mikor kijöttem a templomból, felvettem a szandálom, és elindultunk a völgy kijárata felé vezető nagyon hosszú úton, és mivel jó érzés volt korábban mezítláb lennem, döntöttem...

Levettem újra a szandálom, lóbáltam a kezemben, és már önszántamból mentem így tovább.

M. kérdőn rám nézett, és azt mondta, hogy itt már nem kell mezítláb lenni. Mondtam neki, hogy én így megyek továbbra is, mert így jó nekem, és nem a kell vagy a nem kell kérdése dolgozik bennem.

Száriban jött velem szemben egy a Krisna-völgyben élő nő, és a lábán saru volt. Mosolyogva rám nézett, és megkérdezte, hogy elfáradtam-e, hogy nincs rajtam a szandál. Mondtam neki, hogy nem, de annyira élvezem a mezítlábasságom!

Nevetve intettünk egymásnak búcsúzáskor.

Ez is én vagyok

A Nap január 21. és február 20. között halad át a Vízöntő jegyén. 

(Itt írom le, hogy a Vízöntőknek szóló napi horoszkópokat néha elolvasom, hogy utána rögtön el is felejtsem őket. Nem számítanak.)

Ez is az én körmöm. 

Nem a jelenből való a kép, hanem amikor még dolgoztam, és akkor is, mikor nyári szüneten voltam. 

A "flower-power" erőszakmentessége, a szeretetet és a béke kívánása a körmömön is volt  egészen kicsiben. 

Szeretem a jelképeket.

Volt ennél több virágom is, mert van egy olyan képem, melyen 20 évesen egy magam készítette koszorúval a fejemen mosolygok.

Vízöntő vagyok hatalmas szabadság és függetlenség vággyal, és nehezen viselem el azt is, ha meg akarnak változtatni, mert úgy könnyebb az életük, ha nem nekik kell megváltozniuk. 

Hitték, hogy egyszerűbb és kényelmesebb formálni, mint formálódni.

A Hair-ből Berger asztalon táncolós jelenetének  a végén én is kieresztettem a hangom vele együtt, és mikor Scott Mckenzie meghalt, akkor még többet  hallgattam a San Francisco című dalát.  ("Ha elmész San Franciscoba a hajadba tűzz néhány szál virágot...").

A nyári melegben a poros földutakon legszívesebben mezítláb járnék. 

Mikor ezt meg is tettem Somogyvámoson, a Krisna-völgy békés világában, az elégedettségnek egy olyan érzése volt bennem, mint amikor egy vágy teljesül.

„Harmony and understanding

Sympathy and trust abounding

No more falsehoods or derisions

Golden living dreams of visions

Mystic crystal revelation

And the mind's true liberation

Aquarius

Aquarius”

( From the musical Hair: Aquarius- excerpt)

"Összhang lesz és megértés
rokonszenv és bizalom
soha többé rossz akarat
győz az álom és kívánság
ragyogó szabadság

lelkünk megtisztul

Akvariusz

Akvariusz"

( a Hair című musicalből: A Vízöntő jegyében- részlet)

Aktuális

A lenti sorokat még 2012. január elején írtam a blogomba, miután Frauenkirchenből hazajöttem.
Átmásolom most ide őket újra:

"Szombaton egy templom mellett mentünk el és kicsit kételkedve ugyan, de lenyomtam a kilincsét. 

Lám, nyílt az ajtó és örültem, hogy nem misére, istentiszteletre, hanem csak a csendért, egy imáért és a látványért érkezőket is várja Isten háza. Nem is olyan természetes, hányszor nyomtam le hiába a kilincset. 

Az országért nem mondtam még ilyen mélyről jövő imát!"

 

Egy egyszerű kis történet emléke

Egyszer régen a mama kérésére M. miután levette a fóliát, felszeletelt egy kalácsot és nekiláttunk...

Tiszta, egyszerű íz, semmi túlbonyolítottság a vendéglátásban. Hagytuk, hogy a terítő  félrecsússzon, és tányérok sem voltak.

Mennyire elég csak a pattogó tűz a konyhában, egy kalács és hallgatni, hogy mi történt egy kis falu életében, de leginkább a szomszédoknál, mert valahol ott van vége az átlátható világnak 90 évesen.

A keze közben megpihent a járást segítő kereten, mely mindig a közelében volt, mint ahogy az a kis cédula is, melyen kézzel írva öt felkiáltójellel az volt hogy, "inni, inni, inni", mert azt mindig elfelejtett, és a fia félt, hogy míg ő távol van, a mama  kiszárad.

Közben láttam egy nagyon fontos szót a hímzett falvédőn, és csak remélni tudtam, hogy  a készítője életében is jelen volt a szeretet, aki még mindig ott ülhetett velünk abban a régi  konyhában, miközben minket nézett.

 

Fényképeken a részletek

Hoztam néhány képet pár részletről, mert ami jellemző rám, annak itt is helye van. 

Aki szokta olvasni a blogomat, már úgyis észrevette, hogy szívesebben fényképezem ezeket, mint a nagy egészet. 

Még megfogalmazni sem tudom, hogy miért alakult ez így. 

Mindenen gondolkozni sem akarok, a miérteket sem kutatom már annyira, tehát marad az elfogadása annak, hogy  "ez így van"! :)

1. Virágok a József-kút vizében a heiligenkreutzi apátságban. Jártunk a falu temetőjében is Vetsera Mária sírjánál.

2. A soproni Deák Étterem étlapjának fedőlapja. Rátettem azt az egy szál levendulát, amit korábban sokáig szorongattam. Végül letettem oda, mert szabaddá akartam tenni a kezem. A borító vagy fedőlap nagyon lényeges dolog, mert az első benyomás is sokat számít, és valóban az egész étlap tetszett.

3. Közel ültünk egy színes tapétához Veszprémben.

4. Szeretem a régi, főleg fehér ágyneműket. Egyszer az Őrségben ilyenben aludtam, és hálás voltam a házigazdáknak, hogy ennyire a helyhez illővel tiszteltek meg. 

5. Szárad egy blúzom az erkélyemen a nyári melegben.

6. Régi napernyő a soproni Lenck-villában, ami most múzeum. Nagyon szép hely, majd egyszer írok róla  a blogomban.

7. Ülök a fotelemben és pörgetem egy könyv lapjait. 

8. Levelek egy szökőkút vizében Kremsben.

9. A Duna hullámai által formált homok fodrai és egy kósza őszi falevél Dürnsteinben.

Az épülő optimizmusomról

''szavak nélkül ragyogás

tölti ki minden percem,

e hernyótestből ékesen

égre száll pillangólelkem.''

(Jáger László: Pillangó-részlet)

A csipkés aljú blúz és a farmer után egy újabb ruhadarabom képét hoztam el azzal a gondolattal, hogy februárban egyelőre még csak a sálamon lévő pillangót nézhetem. 

Az igaziról tudom, hogy az élet nagy változásaira is utal, hiszen ami először egy pete, az hernyóvá, majd  bábbá alakul, és később egy gyönyörű lénnyé változik.

Én erre a folyamatra alapozva építgetem az optimizmusom, mert a pillangó fejlődése  azt is jelenti számomra, hogy bármilyen szép és jó is lehet még abból, amelyről addig nem is gondoltam volna.

Mi ez, ha nem optimizmus?

Ezt olvasom "A magyar nyelv értelmező szótárá"-ban az optimizmusról:  derült, bizakodó életfelfogás, szemlélet, különösen az emberiség haladásába vetett törhetetlen hit; derűlátás.

Bizakodó életfelfogás?! 

Tetszik, és nagyon is kell ez nekem, hogy felépítsem magamnak mégis azt, amit mostanában már inkább rombolnak.

Van problémám azzal a "töretlennek" hívott hittel is, amely az emberiség haladásának irányáról szól. 

Ott valahogy mindig megrepednek az építkezésem falai.

Ne lopj!

Van ahol a hetedik parancsolat még működik, és a becsület keze dobja be a kitett dobozba az árat, mert még létezik, ahol egy üzlet erre épül. 

Az eladó nincs is ott, és mégis fogy az áru és gyűlik a pénz is.

A "kis" emberek saját tapasztalatai használhatónak mutatják ezt a cserét, különben nem lenne már sem hokedli, sem rajta az áru, sem a pénzes doboz...

A bibliai tízparancsolat  tiltja más tulajdonának jogtalan elvételét: 2Móz 20:15. 

De létezik más is, ha valaki Isten törvényét már régen nem ismerné vagy nem értené: Büntető Törvénykönyv (Btk.) 396. §-a!