Tavaszi munka

A Fertő tóhoz mentünk, és útközben megálltunk. 

Szőlők között haladt az utunk, és mivel szőlőtermő vidéken élünk, egy gyakori látványban volt részünk.

Szép volt látni a virágzó fákat, a felkarózott szőlőtövek sorait és közöttük a gazdát is.

Tudja a dolgát, évek tapasztalatai rakódtak le benne már, és az időjárásnak, a keresletnek,  a szőlőbetegségeknek kiszolgáltatva teszi mégis a dolgát. 

Jó, hogy megálltunk akkor, mert így ráláthattunk a szőlőre és rá is. 

Az is jó, hogy végül elkészítettem ezt a képet arról, hogy a  természet él, és  elkezdődött a munka.

Ez az élet rendje, és nem is nagyon bonyolult.

Kicsit másképp a politikáról

Elkövetem azt a hibát, hogy figyelem még mindig a politika eseményeit.
A kampányidőszak elmúlt, a választás megvolt, most már a munkára, a vesztes és a győztes párt támogatóinak megbékésére kellene törekedni.
A kommenteket olvasva erre még csak esélyt sem látok, durva, gyalázkodó és trágár szavakkal találkozom, és végeláthatatlan szópárbajokkal. 
Megbékélésről, elfogadásról, belenyugvásról szó sincs.
Ahol nyugalmat leltem, azok nem magyar Facebook oldalak voltak, és mondanom sem kell, hogy mindegyiknek nő volt a gazdája. 
Senki nem úgy értékelte Magyar Pétert, mint politikust, hanem a külsejét dicsérték. Végre egyetlen negatív jelzővel sem találkoztam. Végre! 
Csupa elismerő szót kapott, és elindult a képei csereberéje is, linkeket láttam, hogy hol lehet róla képeket találni. 
A legnépszerűbb fotót róla lent megláthatjátok, legalábbis ezalatt volt 21.000 szívecske, like és kommentek sokasága.
Radnai Márkot is felfedezték már a hölgyek és Pálinkás Szilvesztert is, egyre népszerűbbek a magyar események a szereplőikkel együtt. 
Meghallgattam még egy dalt is Magyar Péterről, mert az  is van már.
Itt tartunk most, erről is tudok beszámolni, mert ilyen is van. Hogy ez jó vagy rossz nekünk? Egy biztos, hogy egészen más miatt kapta a sok szavazatot a támogatóitól.
Lehet, hogy felfedezik az én blogomat is rajongók, és elmentik maguknak ezt a képet. Persze, hogy adom, legyenek vele boldogok!
Remélem, gyalázkodók nem jutnak el hozzám, mert akkor vége lesz a blogom kommentjei eddigi békés nyugalmának. Miért van annyira jelen a  mocskolódás?
Természetesen nem akarok általánosítani, mert azt  nem szeretem, inkább a szomorú tapasztalat beszél belőlem, mert láttam, amit láttam, és főleg olvastam, amit olvastam.

Az ellenállás

"De mi hozta létre mindezt? Nem lettünk hirtelen buták. Ez nem csupán kulturális válság: ez egy szisztematikus „kiképzés”, amely jutalmazza az idiótaságot és felmagasztalja a tudatlanságot.

Egy olyan időből jövök, amikor a szavaknak súlyuk volt. Mielőtt beszéltünk, meghallgattuk a másikat; mielőtt ítélkeztünk, megpróbáltunk megérteni. Az utóbbi évtizedekben viszont egy fokozatos eldurvulásnak voltam tanúja – nem is annyira a kultúráé, hanem magáé az emberé. A közösségi média ennek tökéletes példája. A közösségi média nem tájékoztat: felkorbácsol. Nem magyaráz: leegyszerűsít. Nem párbeszédet teremt: egymás ellen fordítja az embereket.

Egy olyan társadalom tükre, amely nevetségessé tette a kritikát, gyanússá a kételyt, unalmassá a hozzáértést. Szinte hősi ellenállás kell ahhoz, hogy kivonjuk magunkat mindebből. Egy világban, amely butának akar látni, már maga a gondolkodás is az engedetlenség egy formája. Mert miközben minden az idiotizmus felé sodor, a gondolkodás marad az ellenállás utolsó formája."

Umberto Eco

A kertek alatt

 Andrássy Réka: Könnyebb

Tavasz lett végre, jó szagú,

megkönnyebbül most minden.

Könnyebben cipellek téged

és könnyebb magamat is vinnem.

Nézem ahogy nyújtózkodnak a fák,

zsibbadt karjaikkal a Napot keresik.

A tél még a kertek alatt lopózik erőtlen,

de a sárga nárciszokban folyton elesik.

Kitisztul a levegő, átlátszóbb lesz a tér,

áttetszővé válnak bennem is a falak.

Homlokomról ráncos gondok peregnek

és felcsipegetik pöttömnyi madarak.

 

Úgy döntöttem korábban, hogy már nem teszem fel ezt a verset ebben az évben. Azt hittem, hogy elkéstem vele, mert mikor megtaláltam, akkor már április volt.

Azért gondoltam, hogy már nem aktuális, mert benne van ez a sor is: 

"A tél még a kertek alatt lopózik erőtlen".

Csak nem mutatom meg ezt a verset a blogomban, mikor már ebben a hónapban vagyunk?

Mégis itt van a mai posztom fő részeként, és van magyarázatom is, hogy miért.

Pár nappal ezelőtt M. elment egy hosszabb sétára a hozzá közeli Baden környékére, és ezeket a fotókat kaptam tőle.

A fehér virágokon fehér hó volt áprilisban, a másik kép alá pedig ezt írta: Nulla fok van most és köd.

Leírhatom, és még képekkel is bizonyíthatom, hogy a tél még mindig a kertek alatt lopózik, és ezért aktuális még a vers.

Versek egy kerítésen

Van Sopronban egy szép polgári épület, Lenck-villának hívják, és most már múzeumként működik. Nemcsak kívül szép, hanem belül is. Mikor először voltam ott, élmény volt számomra. Találni egy olyan helyet, ahol ezzel az érzéssel találkozhatunk, mindig kincsnek számít. 

Vasárnap nem mentünk be, hanem megnéztük a nagyon hosszú vaskerítésére kiakasztott verseket. Mindig így ünneplik a Magyar költészet napját, és amit jó volt látni, hogy olvasgató embereket és gyerekeket is láttam a kerítés mellett. 

Én is közöttük voltam, és sok verset elolvastam. Egyéb Költészet napi programok is voltak  a villában április 11-én mint mindig.

Ha pár lapot megfordított a szél, a járókelők megálltak, és helyreigazították őket. 

M. is nézegette a verseket, és megkérdezte egy szóról, hogy mit jelent. Olyan kiejtéssel mondta, hogy nem értettem. Aztán végre kitaláltam, hogy "Magány" volt egy vers címe. Lefordítottam neki, majd az új tudással elégedetten olvasgatta tovább az ismeretlen nyelvű sorokat.

Bementünk a kertbe is, kicsit körülnéztünk, és láthatóan kitavaszodott már ott is. 

Télen voltam bent utoljára az épületben, mikor a télikertjében egy nagyon szépen feldíszített fenyőfa is állt. Olyan igazi szép és izléses volt, és Adventkor jólesett a szemnek a látvány.

Készítettem egy bejegyzést is utána, de nem tettem fel végül a blogomra, mert az adventi gondolatok kerültek előtérbe. Talán mégis elhozom majd ide, hogy lássátok a benti képeket is, mert érdemes. 

Mert ami szép, az szép!

Egy történet az örömömről

“Először nem vesznek rólad tudomást, aztán kinevetnek, majd harcolnak ellened, végül győzöl.”

Végig azzal telt a tegnapom, hogy reménykedtem.

Ez a remény főleg az előző két hét alatt erősödött bennem, mert láttam az egyre nagyobb és nagyobb tömeget a kampánygyűlésein. Kellett a remény az országnak, és ő meg tudta adni.

Valaki megfogalmazta, hogy mi Magyar Péter egyik érdeme, amely így hangzott: "Népszerűvé tette a politikát még a fiatalok körében is". A fiatalok el is mentek szavazni, és még más korosztályból valók is. Hogy némely fiatal hogy viselkedett, az már egy más téma.

Szerintem kellett már a változás Magyarországon, és tudtam, hogy mindenképpen lesz is. Egy félelmem volt csak, hogy hogyan és milyen áron történik meg, ha nem megy "simán".

De simán ment, és a TV-ben a győzelmére ilyen szavak jöttek: cunami, lavina, földrengés, KO...

M. egész nap velem volt, és szinte magyarrá vált, annyira figyelt mindent. Igaz, máskor is ezt tette, ha Magyarországról volt szó.

Még szavazni is eljött velem, éppen csak nem szavazhatott osztrák állampolgár létére, de ha lett volna joga és lehetősége, meg is tette volna.

Biztos volt abban is, hogy hova tenné az X-et! Ő döntött így, és nem én tettem meg ezt sem helyette. Szabadságot adunk egymásnak.

Este együtt figyeltük a választási műsort a TV-ben, ő a számítógép előtt is. Nem kellett hozzá magyar tudás, mert a számok egyértelműek és érthetőek voltak számára is.

Végül együtt örültünk!

Ha valaki másra szavazott tegnap, és nem rá és az ő pártjára az szíve-joga, tiszteletben tartom a döntését.

De most én hadd örüljek!

Veszek egy mély levegőt, és nagyon szorítok a következő miniszterelnökünknek, hogy meg tudja valósítani a mellette állókkal azt, amit ígért nekünk. Nem lesz könnyő dolga!

Bízom benne, hiszen azért szavaztam rá!

Így legyen, és csak jót kívánok neki a következő négy évre!:)

Az energiája megvolt eddig is, és az emberek nagy többségének támogatása adja neki az erőt a jövőben is.

A húsvét vasárnapi ebéd

Húsvét vasárnap egy görög étteremben találkoztunk, és az odavezető utunkon volt sok tavaszias látnivaló is. 

Mikor láttam, hogy nem bent, hanem kint leszünk, azt hittem, hogy fázni fogunk. Mikor  elindultunk haza, már megváltoztattam a véleményem, és a többiekkel együtt már azt mondtam, hogy a legjobb ötlet volt a megérkezett tavaszban ebédelnünk.

A kis kétéves hozta a formáját, nem foglalhatom ennél jobban össze. 

Csokinyuszit bontogatott, ajándékba kapott könyvet lapozgatott, mivel a  könyvnek része volt egy plüssnyuszi, azt is puszilgatta. 

Mikor ebédre került a sor mindenből evett, amit a felnőttek is ettek. Amit én nem rendeltem  (mert nem), ő abból még repetázott is, és ez a polip volt.

Szemben ültem vele, tehát kedvemre kattintgathattam őt. 

Sok kisautó került elő egy táskából, és mind olyan volt, ami egy kisfiúnak tetszhet: tűzoltó-, rendőr- mentőautó, traktor és egy markoló is, melynek kanalába végül a fiúcskánk ebédjéből is került. 

Az autókat átlökte hozzám az asztalon, én visszaküldtem neki őket, és sokáig nem unta meg ezt a játékot sem.

Az egyik szomszéd asztalnál volt még egy kutya is, odament az anyukájával hozzá, hogy  megsimogassa, majd leguggolt, és így is nézte tovább a kutyát.

Bejárt mindent: lépegetett, kúszott, mászott, elesett majd egyedül mindig felállt...

Sokáig ettünk, mert közben beszélgettünk is, de ő fáradhatatlanül szórakoztatott minket. 

Ahogy elnéztem a ruháját, a mosógépnek is sok dolga lehetett miután hazaértek. 

Biciklivel vitték haza, mert a szülők azzal is érkeztek, és kellőképpen védték a fejét és a nyakát is mielőtt elindultak. Nem nagyon tetszett neki ( szemöldökráncolás!), de nem kérdezték meg őt. Egy kis nyöszörgés után bele is törődött  a megváltoztathatatlanba.

Minden finom volt, hiszen a görög konyha jó, és mi is jól tudtunk választani magunknak az étlapról. 

Csak a tavaszi fényben álló poharakról hozok most képet, melyen M. retsinája is sárgállik, és  legyen végül még itt egy rózsa is, mely asztali dekorációként szolgált. 

  

  

  

  

A magyar költészet napjára

Dénes György: Szépen felelni

 

 

Örökkön együtt a világgal,

szembeszegülve a halállal,

mindig az ember mosolyáért,

nem koporsóért – nyoszolyáért.

 

Bölcső fölött dúdolni hosszan,

kis lángot óvni meghatottan,

mosolyogni – ha törten, vénen,

elmélázni egy falevélen.

 

Értelmét vetni minden szónak,

szépen felelni, hogyha szólnak,

mert szó igaza arany-ablak –

és az igazak megmaradnak.

A húsvéti reggelink

Azért mentünk szombaton este a misére, és nem vasárnap reggel, hogy a  húsvéti reggelire legyen elég időnk. Kapkodva azt nem lehet enni, arra időt kell szánni.

Volt számomra két hazai is az asztalon. Az üveges torma és a kalácsunk is magyar volt, és azon belül is nagyon hazai, mert Sopronban vettük mind a kettőt. 

A cukrászdában vett kalács méretére azt mondhatom, hogy hatalmas ugyanis 3 napig azt ettük a kávénkhoz. Minden más a vendéglátó ország terméke volt. M. vette, és tette le elém őket mind a két húsvéti napon.

Nem voltam ott, mikor M. levette a polcról még itthon a tormát. Csak később kérdezte meg, hogy a "csemege" szónak van-e  köze a csípősséghez. Ez volt ugyanis a címkéjére írva, és nem tudta, hogy mit jelent. Mondtam neki, hogy nyugodtan eheti majd, mert jót választott még véletlenül is. Legalább bővült a magyar szókincse, hátha később is emlékezni fog erre a  szóra.

Aggódott az üveges torma miatt, de mégis vett friss tormát is. 

Gondosan reszelgette, és annak az erejétől nem félt, pedig az a torma a  számból az orromon át még az agyamat is megcsiklandozta. 

Gondolom az övét is, de egyszer sem panaszkodott.:)