Még egyszer a "Haza"

"Azt hiszem, ilyennek születtem, vagy már a születésem előtt is ilyen lehettem. Mindenesetre az első gyerekkori emlékeimet már ezen a láthatatlan, finoman szőtt, de minden pillanatban jelenvaló függönyön át látom. Kiszáradt, üres csigaházak, derekamig érő páfránylevelek, a kút kövén vastag moha. Nézek egy bogarat, ahogy megpróbál bemászni egy kavics alá. Nagyanyám lassú léptei a veteményeskertben. Határozottan érzem, hogy idegen vagyok itt, de az egész mégis szívfájdítóan otthonos. A növények között leülni. Beülni az egyik öreg, Máltáról való leander alá. Megszólal a harang. Hároméves lehetek, csillog egy keskeny ösvény a leander korhadt ládájának falán, egy meztelencsiga hagyta maga után. Levelek árnyai, harangszó, és az a néhány centi hosszú, csillogó út."

Győrffy Ákos: Haza (részlet) 

Két napppal ezelőtt elkezdtem írni Győrffy Ákos könyvéről, és részleteket is hoztam belőle a blogomba. 

Ha valamit elkezdünk, és még örülünk is neki, azt nehéz abbahagyni. 

Ezért  van fenn most még egy részlet a könyvből, hátha valakinek ezek a sorok is megtetszenek.

Talán valakinek már az egész könyv is tetszene azután, hogy olvashatta az ízelítőket belőle.

Tudom, ízlés dolga.

Régimódi öröm

Képeslap érkezett Görögországból M. fiatalabbik fiától mindhármuk aláírásával. Persze, Yanonak az apukája besegített, de egyszer ő is megtanul majd írni.

Azt is írhatnám, hogy ez nem nagy újság, de úgy gondolom, hogy azért mégis elég figyelemre méltó. Valaki fáradságot vett a  mai üzenetküldős világban hogy vegyen, megírjon, bélyeget ragasszon egy képeslapra és még postát is keressen. Postaláda talán nem is volt már sehol.

A képeslapon bélyeg, azt is régen láttam már és a posta bélyegzője. Ahogy látom, kézzel ütötték a képeslapra.

Szerintem a postás is felfigyelt a lapra a sok számla és egyéb hivatalos levél között.

Végül odakerült a lap a M.-nál az általam használt számítógép monitora mellé.

Saját fotókat is küldtek Kosról, azok WhatsAppon érkeztek.

Szerencsére volt közöttük olyan is, ahol háttal áll az apa és a fia, vagyis a blogomba is feltehető a kép.

Haza

"(Holtág) Akkoriban mindig ősz volt. Tavaszra, nyárra, télre nem emlékszem. Csak egyetlen hosszú, végtelennek tűnő őszre, amelyben nem volt idő, nem kezdődött és nem múlt el semmi. A kertek végében rakott tüzek füstje lebegett a folyó fölött. Ez a hosszan elnyúló, mozdulatlan füstcsík keretez be minden képet abból az időből. Az őszi, fanyar füstök illatára ma is összerándul a gyomrom, és a szívemben valami megremeg, mintha gyenge áramot vezettek volna belé.

A mezőkön rothadó körték illata. Valamivel lejjebb, közelebb a folyóhoz pedig az ártér hűvös iszapszaga. És mintha mindig alkonyodott volna, nem volt reggel és nem volt délután, csak egy folyamatos félhomály."

 Győrffy Ákos: Haza (részlet) 

Mikor a könyvtárban megláttam a polcon Győrffy Ákos: Haza c. könyvét, a borítója tetszett meg. Ez a ködös erdőrészlet a színeivel, a színek összhangjával, melyeknek látványa személyes erdei séták emléke is volt.

Megnéztem, hogyan kezdődik a könyv és tetszett, amit olvastam. 

Valahol kinyitottam a könyvet találomra, és ott is tetszett.

Hazahoztam, és sajnáltam mikor a végére értem, mert nagyon nekem való a könyv. Olyan szomorkásan igaz, érzékeny, leíró, hangulatátadó, de elgondolkodtató is. 

Érzem a könyvet, mert valószínű nem is érteni kell. Az a kis melankólia benne különösen tetszik. Aki már egy kicsit ismer tudja is ezt rólam, hogy én így érzek.

Megvettem saját példányban is, hogy ha bármikor szeretném újra elolvasni- vagy csak úgy beleolvasni-, meglegyen a polcomon.

Nem ott van most, hanem a fotelom mellett...

A Kőszegi Szüret és Fúvószenekari Találkozó/2.

 

Vasárnap bementünk a kőszegi Jézus Szíve templomba, amelyet felújítottak, és október 1-én 17:00 órakor volt a külső felújítása utáni ünnepélyes megáldása.

A felújítás négy éven át tartott, és nagyon sok munkával járt.

Láttuk sokáig felállványozva, és most már állványok nélkül áll Kőszeg belvárosában.

Kívül nagyon szép lett a templom, de a benti látvány is lenyűgözött. 

Miután elvonultak a fúvószenekarok kinyitották a templomot, sokan látni akarták belülről, és mi sem hagytuk ki az alkalmat.

M. múltkor azt mondta Kőszegről, hogy egyre szebb. Miután kijöttünk a templomból azt mondta, hogy nem tudta, hogy ilyen szép. (Pedig voltunk már bent.) Mikor délután leültünk kávézni azt hallhattam tőle, hogy milyen jó, hogy létezik Sopron és Kőszeg.

Hoztam képeket, melyek a teljes látványt és a hangulatot ugyan nem adják vissza, de némi ízelítővel szolgálnak.

Így is lehet

Masato nagyon köhögött és tudtam, hogy meg fog fertőzni, hiszen sokat ültünk közel egymáshoz. Meg is történt, és olyan beteg lettem utána, hogy nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire.

Múlt szerdán alig vártam, hogy M. hazahozzon, de előtte még együtt megebédeltünk. Masato tudta, hogy nem vagyok jól, de nem nézett rám evés közben, nem is váltottunk egy szót sem, pedig jólesett volna az együttérzése.

Felöltöztem, egy zsebkendőért nyúltam be a hátitáskámba, és ott megtaláltam egy titokzatos ajándékot. Annyira japán volt, hogy tudtam, ki csempészte be oda. :) Rögtön megköszöntem neki, és ő annyit mondott, hogy azt remélte, csak otthon találom majd meg.

Hazaértem, és a kezembe akadt még egy másik meglepetés is, amit korábban nem vettem észre.

Nem is egy, hanem már két szavak nélküli "bocsánatkérés" is volt Masatotól a kezemben. 

Október 1.

Úgy jött el október első napja, hogy szinte észre sem vettem, hogy eltelt a szeptember. 

Az ősz kezdetének alaposabb megfigyelésére nem szántam külön időt, csak valahol útközben mindig megálltam, és akkor mohón néztem, mert egyszerre akartam pótolni, amit addig  elmulasztottam.

Az ablakkeretbe zárt világomat hiába néztem az üvegen át  a jeleket kutatva,  még mindig zöldek a sokat látott fáim levelei. 

A hangulatokat más által leírtakból szedegettem össze. A költőket és az írókat, megihlette a szeptember, és már előre olvasgattam az ezt követő hónapokról is.  Várakozva belehelyeztem magam a puha avarba, a ködbe, fagyba, az első hóba és a leveleket szegélyező csipkés zúzmarába a régi képeim segítségével is.

Egyelőre még előttük a szép színű október, a szétfolyó akvarellek sokasága, és nem hagyom majd ki az erdőben az arany őszt sem.

DEERZSI

szép lassan elfogy
a zöld, az őszi titkok
tarkasága győz

"...de a melegsége valahol elveszett"

 

Polgár Olga: Egy szeptemberi reggelen

Félhomályban botorkálva
nyitom a spalettákat.
A Nap már ontja fényét,
de melegsége valahol elveszett.
Párás ablakaimon az üveg...
Milyen jó volt rajzolni rá gyermekként!
Ma már nem teszem, csak nézem,
ahogy cseppet formálva lefolyik,
majd megpihen az ablakkereten.
Ásítva nyúlok köntösömért.
Belebújtatom ősz ölelte lelkemet.
Megborzongtam ablakomon átlátva,
hogy a fák ágait mozgatja
a reggeli lehelet.
Szorosabbra húzom köntösömnek övét,
mintha ezzel több meleget adna.
S elfordulok a konyha felé,
az őszt odakint hagyva.

Bernadette

Főleg azoknak hoztam, akik még nem látták a videót. Ha vannak még olyanok, mert  nagyon népszerű lett  a kis hölgy.

A 13 éves Eva Molenmaker azzal vonta magára a világ figyelmét, hogy lenyűgöző énekesi produkciót nyújtott XIV. Leó pápa előtt.

A fiatal tehetség fellépése a pápa franciaországi apostoli látogatásához kapcsolódik:

• A helyszín: Az eseményre a híres francia katolikus zarándokhelyen, Lourdes-ban került sor.

• A szerep: A dél-franciaországi Fuveau-ból származó Eva a Bernadette de Lourdes című musicalben alakítja a címszereplőt, Szent Bernardette-et.

• Az előadás: A pápa látogatása alkalmából Eva Szent Bernardette korhű ruhájába bújva énekelt az egyházfőnek. A produkció különleges hangulatát az adta, hogy maga Bernardette is pont ekkor tájt, 14 évesen élte át a Szűzanya-jelenéseket a lourdes-i barlangnál.

( Forrás: Internet)

A Kőszegi Szüret és Fúvószenekari Találkozó/1.

             

 

 

  

  

  

  

A parkolótól a Fő térig kis őszi jelek kísértek végig és velük a szeptemberi kék ég. Ha már megnéztem az eget, a lámpákra is vetettem egy pillantást, talán még egy-egy pillantásnál hosszabbat is.

A Fő térre érve a megszokott színes házak vártak, és a "színes" szó eszembe juttatta a fák leveleinek később várható látványát is. A házak előtt emberek ültek a napfényes oldalon és ettek, ittak de főleg kávéztak. 

Közben fúvószene hangja is hallatszott egyre hangosabban.

Közelebb mentünk, és kicsit hallgattuk még a zenét. Majd elvonultak a zenekarok, és mindegyiket ütemes taps kísérte, ahogy elhagyták a templom előtt lévő addigi helyüket.

A Szentháromszág-szobor mellett álltunk, és a megfáradt köveken angyalokra, szentekre és glóriákra láttam kissé hunyorogva, mert a szeptemberi napsütés  mindig megtalálta a szemem.

Az égről a templom falaira néztem, majd az előtte álló jól ismert alakra, és mivel az emberek elindultak a templom már kinyitott ajtaja felé, mi is követtük őket.