Hosszú hétvége

A hosszú, pünkösdi hétvégét a Balatonon, Révfülöpön töltöttük, de elmentünk hajókázni Balatonfüredre is. 

M. családjával voltam, a picivel együtt 7-en voltunk. Jó, árnyas szállásunk volt és kedves vendéglátónk, aki szerencsére jól beszélt németül is, és így tudott beszélgetni mindenkivel. Egyébként hagyott minket pihenni.
A fiúcska kedvenc játéka 2 partvis és 2 lapát volt. Azokat húzogatta, tologatta a folyosónkon, ami csak hozzánk tartozott, nem zavartunk senkit, de bennünket sem zavart senki. Voltak játékai is, de azok nem számítottak. 

A 3 szoba egymás mellett volt, volt konyhánk is, de közös volt a folyosó egy nagy asztallal, székekkel. Együtt reggeliztünk, vacsoráztunk, beszélgettünk, és figyeltük a legkisebbet.:)

M. olvasott is, én is vittem könyvet, csend volt és nyugalom. A hidegfront jöttéig meleg volt, mikor megérkezett az eső, lehűlt vasárnap délután a levegő, de jól is esett a hőség után.

Nem is írok most többet, jó volt, szép volt, talán még megismételjünk egyszer ezt az együttlétet, és eljövünk erre a helyre újra.

Emberek között

Múlt csütörtökön grillpartyra mentünk az idősebbik fiú barátnőjének a családjához.  A barátnő  és az egyik unoka születésnapját is ünnepeltük egyben. 16-an voltunk összesen. Emberek között voltam, beszélgettem, jól esett a találkozó. Nehezemre esik továbbra is az egyedüllét, örülök, ha kilépek a falak közül. Most megtehettem.

A pici fiúcska egyre többet tud menni. Most már csak kb. minden 10. lépésnél huppan le, de egyedül is fel tud állni. Szívesen gyönyörködtem benne, ha elindult, akkor vonzotta a szemem a billegő menése. Mindenki mosolygott rajta, nem csak számomra volt élmény.

Olyan háznál voltunk, ahol nagy kert van, sok virággal. Nyíltak éppen, sétáltam, élvezettel nézegettem a számomra a rengeteg csodát. Egy lakótelepen élőnek különösen fontos ilyen helyre menni. Sok munka van egy kerttel, de a látványa szépséges. 

Kiültem egy kerti székre beszélgetni, kicsit le is pirult a bőröm. Nem volt akkor éppen valami meleg, de az UV sugárzás a napon erős volt. Most már meleg van, több mint 30 fok, és csak egyre erősebb melegedést mondanak a következő napokra. 

Itt a nyár.

Napi rutinról és egyébről...

A Nap hol kisüt, hol beborul az ég. Mindig más hangulatot adva a szobámnak, ahol a számítógép van. Most is várok valakire miközben írok. Múltkor a barátnőmre vártam, most M-re, aki ma délután eljön hozzám. Most írta, hogy hamarosam indul. Az út ide 43 perc. Még van időm írogatni.

Elég eseménytelenül telnek a napjaim. Délelőtt házimunka, és a reggeli kávém mellett blogok e-mailek, Facebook, hírek olvasása.  Ez utóbbi nem igazán jó program mostanában. A politikát szörnyűnek találom, sajnálatos, hogy így alakul. 

A délután is a számítógépé és általában a könyveké. Most leginkább csak egyet olvasok, a Háború és békét továbbra is. Este TV-t nézek.

Néha kizökkenek a napi rutinból, ami általában másnak köszönhető. Leginkább M-nek, aki  a szervező, és neki van családja, akiket lehet látogatni. Hamarosan lesz egy ilyen programunk. A kicsi fiú közben egy éves lett, őt is látom majd. Már megteszi az első önálló lépéseit kisebb bukásokkal, jó lesz majd nézni az igyekezetét. 

Keresem a szépet és a jót is a napjaimban. Nem szabad, hogy nélkülük múljanak el. Nem sok virágom van, de legutóbb kaptam egy újat a barátnőmtől ajándékba. Ő az, aki csütörtökön volt nálam. Most locsoltam meg a virágot, és remélem, sokáig örömömre szolgál. Ez is a legutóbbi jó dolog közé tartozott.

Egy számomra kedves ember írt tegnap. Régen hallottam róla, jó volt olvasni a sorait. Örülök, hogy gondolt rám, nem is gondoltam arra, hogy a Messenger pittyegése az ő jelentkezését jelenti.

Ennyit mostanra, nem sok mondanivalóm van, de azt a keveset megosztom veletek. Szép napokat kívánok!

Napjaimról

Míg várok egy barátnőmre, írok pár sort. Felhívott, hogy eljönne hozzám egy kicsit beszélgetni. Addig még van időm míg ideér, hogy hozzátok is szóljak.

Esőre áll az idő, egész nap borult az ég. Én  nem bánom, mert szeretem az ilyen időjárást. Figyelem, hogy mikor kezdenek el kopogni az esőcseppek az ablakomon és az ablakpárkányon. Békés pillanatok lesznek, megnyugtató hangok. (Közben eleredt az eső, hallom a kopogásokat.)

Hogy mi történt velem a napokban? Nem vagyok mostanában valami jó hangulatban. Nem írhatok mást, csak ami van. Volt már jobb kedvem is, néha nem tudok parancsolni  a könnyeimnek sem. Folynak, mint az esőcseppek az ablakon. Számomra a sírás megkönnyebbülés, nem fogom magam vissza.

Nem voltam itthon, tegnap jöttem haza. M-nél voltam pár napot, beszélgettünk, olvastunk, ő a számítógépét javítgatta, csend is volt körülöttünk. Nézegettem azt is, hogy nő a szőlője az erkélyén.

Finomakat főzött. Volt 2x káposztás tészta is (jó kis cvekedli), amit nagyon szeretek. Csak megköszönni tudom neki, hogy gondoskodott rólam. 

Én hozzáfogtam Tolsztoj: Háború és béke című regényéhez.  Még nem olvastam, pedig szeretem az orosz klasszikusokat. Régóta készülök arra, hogy elolvassam. Eljött az ideje, egy darabig elleszek vele. 4 kötetes kiadásban olvasom, még csak az első könyv közepénél vagyok, és tetszik. Nem is vártam mást tőle.

M. egy kórház mellett lakik, az ablakából az épület tetejére látni, oda, ahova helikopter is le tud szállni. Hallottam egyszer a hangját, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy éppen leereszkedik. Már vártak rá a fehér köpenyesek hordággyal. Vajon kinek volt ilyen rossz a hétvégéje, hogy valószínű egy baleset után kórházba kerül? Én még mindig jobb helyzetben vagyok másnál vagy itthon, mint éppen  most.

Újra kaptam virágot M-től csak úgy, örültem neki, mint mindig. 

Nem aggódni

Néztem egy főzős TV műsort, és abban elhangzott valami, amire felfigyeltem. Egy séf mondta a szakácsának főzés közben: " Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami éppen következik. Olyan, mint az élet." 

Rögtön úgy éreztem nekem szól. Mostanában nagyon előre gondolkozom. Ami még rendben is van, de előre is aggódom. Lassan így tönkre teszem magam, ami semmiképpen sem jó. Érzem, hogy rossz a  hangulatom, és ennek egyéb tünetei is vannak már. Fáj a gyomrom, sok a savam, zsibbad a fejem...

Igyekszem legyőzni mindezt, keresek elfoglaltságokat, nem fekszem le napközben, hogy eltereljem a figyelmem a gondjaimról, a gondolataimról. Tudom, hogy sokat vagyok a négy fal között, keveset vagyok kint, kevés emberrel találkozom,  nem tudok rendesen, fájdalom nélkül járni, és félek attól, hogy majd egyszer idősek otthonába megyek. 

Ez utóbbi aggaszt különösen, ezen gondolkozom, pedig meglátom milyen lesz majd, ha odakerülök. Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami éppen következik, ahogy a séf is megmondta. Tegnap ezzel a gondolattal feküdtem le, és el is aludtam.

Most éppen itthon vagyok a saját otthonomban, kár még aggódnom. Tudom, hogy sok mindent kell majd elintéznem akkor, ha eljön az idő, de most még elég, ha egy listát készítek, és amit tudok, azt megteszem addig is. A többi majd rám vár abban az egy hónapban, ami a hívás és az idősek otthonába érkezés között kell hogy megtörténjen. Majd akkor intézkedem. Nem félni, nem megijedni, nem aggódni... A jelenre figyelni, hiszen meg lehet találni benne a szépséget. Annyi ebben az igazság.

Olyan jó volt ezt most leírni magamnak és nektek. Kicsit jobb lett.

Egyedüllét, magány

"Ha képes vagy egyedül leülni egy kávézóban, vagy élvezni egy filmet egymagad, akkor bármire képes vagy.

Egyedül lenni nem magány.

Ez erő.

Ez a saját jelenléted megbecsülésének művészete,

annak képessége, hogy önmagad barátjává válj,

hogy figyelj a gondolataidra,

és ne keresd folyamatosan a külső visszaigazolást.

Sokan félnek a csendtől.

Rettegnek attól, hogy egyedül vacsorázzanak, vagy hogy mellettük üresen marad egy szék a moziban.

Pedig ezek azok a pillanatok, amelyek a leginkább formálnak minket.

Megtanítanak önállóságra, önellátásra, szabadságra.

Akik elsajátították az egyedüllét művészetét—

bármit képesek uralni."

A Facebookon találtam ezt az idézetet. Nem volt alatta az, hogy ki írta, így én sem tudom ide írni. Tulajdonképpen így élek. Egyedül nézem sokszor a filmeket, egyedül étkezem. Vacsorázni ritkán szoktam, csak ezért nem írom ide, hogy egyedül is vacsorázom.

Régen jártam kávézóba is egyedül, ma már nem, mert nem nagyon tudok elmenni. De nem volt ellenemre bárhol meginnom egy kávét csak úgy, bárki nélkül. Figyeltem a hely hangulatát, a fényeket, az embereket. Most itthon, egyedül iszom a kávémat, jelenleg is itt van mellettem egy csészével, míg írok. Moziban is voltam már egyedül.

Remélem, hogy egyedül lenni, nem magány. Azért jólesik, ha van velem valaki. Leginkább M., aki jön hozzám, vagy én megyek hozzá. Érzem, hogy ilyenkor jobb a hangulatom. Tulajdonképpen az embert nem egyedüllétre teremtették, de ha így alakul az élete, el kell viselne, rá kell hangolódnia. Ezen dolgozom most is, mert az életem ilyen.

Sokat vagyok egyedül...

Eltelt a húsvét

Eltelt a Húsvét nem voltam egyedül. Vasárnap M. egy barátját, gyerekkori szomszédját hívta meg. Idősek otthonában él 8 éve, volt miről beszélnünk. Kíváncsi voltam, hogy ő hogyan éli meg az ottlétet. Nem panaszkodott, bármit kérdeztem tőle, válaszolt rá. M. fordította a németet angolra.

Hétfőn a fiatalabbik fiúval és a családjával voltunk. Volt húsvéti reggeli is tojással, sonkával, tormával, ahogy szokott lenni ilyenkor.

Sok apró dolgot is figyeltem a napokban. Láttam, ahogy a fiúcska feláll kapaszkodva, és mindennel játszik. Van neki sok játéka, de egy vékony, műanyag doboz zörgése és gyűrögetése volt számára az egyik igazi élvezet. Lapát, egy kis seprű, madzag, a számítógép kábelei is felkeltették az érdeklődését.

Néztem ahogy virágzik a nárcisz, ahogy a dudorodik a bimbó is, és vártam, hogy kibomoljon. Láttam az ablakon át, ahogy a pár napja még csupa virágba boruló fa már leveleket is hozott. Hallgattam, ahogy kopog az eső, és lecsorog az ablakon az esőcsepp, de néztem szintén az ablakon át, ahogy fújja a szél az erkényen lévő szőlőleveleket, ahogy futnak a felhők, süti a nap a tavaszi fákat, a szemközti falakat. Tetszett, ahogy illatozva, tisztán  szárad egy fehér ing. 

Áhitattal figyeltem, ahogy a templomban szombat este a feltámadási misén az érkezésünkkor ránk váró sötétséget felváltotta a fény. 

Márta blogját is visszaolvasgattam, most 3 hétig nem lesz, várom, hogy újra jelentkezzen. 

Minden apró élményt elraktároztam, hiszem egyre inkább érzem, hogy ezekre van szükség tárgyak helyett.

Hétvégém

Vasárnap 11 órára elmentünk M. idősebbik fiához egy villásreggelire ( angolul: brunch-ra). Húsvéti hangulat volt, jól éreztük magunkat. Heten voltunk összesen. Beszélgettünk, eszegettünk, figyeltük a picit, aki már tud állni. Igaz, hogy még csak kapaszkodva, de úgy már lépeget is. Volt festett tojás, házilag sütött sütemény, mindenféle jó az asztalon, melyekből önkiszolgáló módon szedtünk.

A fiú, aki már természetesen férfi, csinált omletett is, annak, aki kért. Nagyon jól sikerült, a barátnőjétől tudom, hogy mestere az omlett készítésének. Megkaptam a nyuszis, virágos asztali dekorációt ajándékba, mikor eljöttünk.

M-nél figyeltem, hogy nő a szőlő az erkélyén, hirtelen kitavaszodott. Mikor jöttünk haza, láttuk, hogy virágzik a japán cseresznyefa is, és zöldülnek a fák.

Néztem nála, ahogy varrógépen megjavít valamit, ami jól sikerült. Hamarosan kaptam egy üzenetet WhatsAppon, hogy: " Szabómester vagyok". :) Az érdekesség benne az, hogy mindezt magyarul írta. Meg is lepődtem, hogy le tudta írni. Elég sok szót ismer már. A "szabó" szót a szomszédom vezetéknevéből tudja, a "mester"-t a polgármester szóból sajátította el egyszer. Azt, hogy "vagyok", pedig csak úgy tudja. Összehozta egyedül a mondatot az ügyessége dicséretére. Én is megdicsértem, mert mindig örülök, ha magyarul mond vagy ír valamit.

Örömmel töltött el az is, hogy kaptam virágot tőle egy délelőtt, csak úgy, mindenféle különösebb ok nélkül. Mindig jólesik, ha figyelmes hozzám. Szükségem van rá.

Kívánok nektek szép, áldott húsvétot!

 

A költészet napjára

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.