Séta a hóban

Tegnap délelőtt elmentünk sétálni a belvárosba, hogy ne csak az ablakból lássam a mostani havat.  Állítólag 20 éve nem volt ekkora, és szerintem egyhamar nem is lesz, ezért nem lehetett kihagyni. Kell jó pár nap mire eltűnik, mert annyi van belőle, és én akkora latyakban és bokáig érő vízben sem akarok majd akkor járkálni.

A képeket látjátok, azután készültek, hogy megérkeztünk, én most inkább az odavezető útról írnék.

M. pénteken este nem talált már a megszokott parkolóban helyet, így egy kicsit távolabb ment, és lapátolt egy autónyi területet a nagy hóban, és végül ott leparkolt.

Ma délelőtt újra előkerült a lapát, mert nem tudtam kinyitni az autó ajtaját a nagyon közeli hófaltól. 

Elindultunk volna, de csak a kerekek pörögtek, az autó nem mozdult. A lapát újra elő, még lapátolás, és többszöri próbálkozás után végre kijutottunk arról a helyről.

M. drukkolt, hogy mire visszaérünk, ne kívánja meg senki azt a felszabadított helyet, és ne kelljen újra máshol egy helyet kilapátolnia.

Egy gyerek feküdt hason a hóban, és nem akart megmozdulni, olyan jól érezte magát abban a helyzetben. Más gyerekek hóembert építettek, az anyukájak türelmesen várta míg befejezik az alkotást, pedig  még nagyon az elején tartottak. 

Közben azt láttuk az úton, hogy mindenki lapátol, és  próbálkozik kiszabadítani az autóját. A hókotró két oldalra tolta a havat, és így falat húzott  a parkoló autók mellé. A megközelíthetetlenség esete forgott fenn mindenhol.:)

A parkolóházba értünk végül, de csak a negyedik szinten volt már egy-két hely, tömve volt mire megérkeztünk. Máskor is így van, de most aztán tényleg!

A belvárost próbálták már megtisztítani, persze, hogy nem tökéletesen( mert mi tökéletes?), és én a rollátoromat taszigálva haladtam valahogy, szerencsére M. sokat segített közben. 

Mikor visszaérkeztünk a sétánkról láttuk, hogy a már kilapátolt helyünkre nem vágyott senki, újra ott parkolhattunk le. 

A lapát viszont újra előkerült, mert az autóig vezető korábban M. által készített keskeny utacskára valaki közben rálapátolta a havat, és ezért egy újabb utat kellett készíteni, hogy ma is megközelíthessük az autót. 

  

 

   

Még tart a tél

Itt van még az ablakomból készült néhány tegnapi kép, mert az aktualitásuk nem múlt el továbbra sem.

Képzeljetek el engem, amint ott állok a nyitott ablak előtt, és még hálóingben (semmi túlöltözöttség!) szorgalmasan kattintgatok. Kicsit  várok is néha közben, hogy lehetőleg legyen ember vagy autó  is képen, hátha a sok fehér szín túl egyhangú lesz, pedig a hó volt a lényeg!:)

Igyekeztem nem nagyon kudarcot vallani a fotókkal, de  közben zúdult be rám a hideg levegő is, olyan igazi a bőrt is karcoló és csontig hatoló.

El is jöttem onnan elég gyorsan, mert  nem volt szükségem egy megfázásra, és egy kis idő eltelte után mentem csak vissza folytatni.

Közben az ablakkeretre tapadt elég sok hóból behullott az ott lévő fotelemre, mire észrevettem, már elkezdett olvadni. Összekapartam, és kidobtam a többi közé.:)

Tegnap nem voltam kint, de ma elmegyünk a városba sétálni, és remélem, hogy  még szép a hó. 

Tegnap volt a legszebb a fehérségével és az  érintetlenségével, de akkor elmaradt a séta.

Vasárnap délután várost hódítani gyere el,

mert végre itt a hóesés

Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett,

a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

( Bereményi Géza: Hóesés-részlet)

Időjárásjelentés

,

Az én házi és mindig megbízható időjárásjelentésem az ablakomon át történik. Ma reggel is így volt.

Egy érintés története

Fárasztó a nap, nagyvárosi a nyüzsgés, és egymás sarkába lép az ünneplő tömeg. Késő délután végre leülhettünk oda, ahol voltak még szabad székek, és ezzel egy nehéz, de végül eredménnyel záródó feladatot oldottunk meg. 

A poros lábunk zsibbadt fáradtsága igényelte már a pihenést, a kezünket az asztal szélére téve lazítottuk, egymást pedig éppen csak a másik felé közeledő ujjainkkal érintettük. 

Nem az összezáródó, és nem is az összefonódó ujjakkal, csak a közelség  érzésének megnyugtató biztonságával, és a kevesebb mint egy négyzetcentiméternyi bőrünk melegével.

Egy kis "használati utasítás" hozzám és a blogomhoz:)

Sokat nézegetem a régi fotóimat mostanában, ami nem volt eddig így.  
Jönnek elő az emlékek, de a velük kapcsolatos gondolataim már mostaniak, ami nagyon is természetes.
A képek maradtak olyannak, ahogy valamikor elkészítettem őket, de én már változtam azóta.
A blogomban egyre több régi képem van, bizonyára észre is vettétek, emlékszem a történetükre, és írok róluk a mai a szememmel is látva őket.   
Az írásaimmal továbbra is megmutatok magamból, mert árulkodnak rólam a soraim, de van, ami csak az enyém marad. Amiről viszont írok, az továbbra is igaz, semmi hamisítás nincs bennük.
A blogom inkább nyugiszoba lesz ezután is, mert erre van szükségem. 
Inkább ez legyen, mint dühöngő, mert próbálok a jóra és szépre fókuszálni, vígasztalódni is közben velük, és ezzel nem akarok idealizálni semmit egy hamis képpé alakítva, csak olyan irányba akarok menni a blogomban is, ami most jó és kell nekem. 
Talán másnak is így megfelelő, és természetesen most az olvasóimra gondolok. 
Nem akarok túl sokat rágódni, vagy újra élni a rosszat, ráadásul "közönséget" is bevonva, mert a ti lelkivilágotokat is óvnom kell.:)
A rágódás helyett egy kis gondolkozás-félére, elmélázásra, és a hangulatokba való elmerülésre még mindig szükségem van.
Rejtekhelynek is kell a blog, hogy menekülhessek a káoszosodó világ elől a híreivel együtt, melyeket természetesen követek, és el is ítélem, amit kell, de fárasztanak és szorongok tőlük.
Politizálni is csak a magam módján fogok, szerintem ti tudtok olvasni a sorok között is.:)

Mezítláb

 

Akkor most bővebben is a mezítlábasságomról! :)

Voltunk egyszer Somogyvámoson a Krisna-völgyben. Mikor bementünk az ott lévő templomukba, le kellett vennünk a szandálunkat vagy a cipőnket. 

Ez természetes volt számomra, mert tisztelek minden vallást, és az előírt szokásaikat is.

Hőség volt, és a hűvös kő jól is esett a talpaimnak, és valami szabadságérzetet is adott.

Mikor kijöttem a templomból, felvettem a szandálom, és elindultunk a völgy kijárata felé vezető nagyon hosszú úton, és mivel jó érzés volt korábban mezítláb lennem, döntöttem...

Levettem újra a szandálom, lóbáltam a kezemben, és már önszántamból mentem így tovább.

M. kérdőn rám nézett, és azt mondta, hogy itt már nem kell mezítláb lenni. Mondtam neki, hogy én így megyek továbbra is, mert így jó nekem, és nem a kell vagy a nem kell kérdése dolgozik bennem.

Száriban jött velem szemben egy a Krisna-völgyben élő nő, és a lábán saru volt. Mosolyogva rám nézett, és megkérdezte, hogy elfáradtam-e, hogy nincs rajtam a szandál. Mondtam neki, hogy nem, de annyira élvezem a mezítlábasságom!

Nevetve intettünk egymásnak búcsúzáskor.

Ez is én vagyok

A Nap január 21. és február 20. között halad át a Vízöntő jegyén. 

(Itt írom le, hogy a Vízöntőknek szóló napi horoszkópokat néha elolvasom, hogy utána rögtön el is felejtsem őket. Nem számítanak.)

Ez is az én körmöm. 

Nem a jelenből való a kép, hanem amikor még dolgoztam, és akkor is, mikor nyári szüneten voltam. 

A "flower-power" erőszakmentessége, a szeretetet és a béke kívánása a körmömön is volt  egészen kicsiben. 

Szeretem a jelképeket.

Volt ennél több virágom is, mert van egy olyan képem, melyen 20 évesen egy magam készítette koszorúval a fejemen mosolygok.

Vízöntő vagyok hatalmas szabadság és függetlenség vággyal, és nehezen viselem el azt is, ha meg akarnak változtatni, mert úgy könnyebb az életük, ha nem nekik kell megváltozniuk. 

Hitték, hogy egyszerűbb és kényelmesebb formálni, mint formálódni.

A Hair-ből Berger asztalon táncolós jelenetének  a végén én is kieresztettem a hangom vele együtt, és mikor Scott Mckenzie meghalt, akkor még többet  hallgattam a San Francisco című dalát.  ("Ha elmész San Franciscoba a hajadba tűzz néhány szál virágot...").

A nyári melegben a poros földutakon legszívesebben mezítláb járnék. 

Mikor ezt meg is tettem Somogyvámoson, a Krisna-völgy békés világában, az elégedettségnek egy olyan érzése volt bennem, mint amikor egy vágy teljesül.

„Harmony and understanding

Sympathy and trust abounding

No more falsehoods or derisions

Golden living dreams of visions

Mystic crystal revelation

And the mind's true liberation

Aquarius

Aquarius”

( From the musical Hair: Aquarius- excerpt)

"Összhang lesz és megértés
rokonszenv és bizalom
soha többé rossz akarat
győz az álom és kívánság
ragyogó szabadság

lelkünk megtisztul

Akvariusz

Akvariusz"

( a Hair című musicalből: A Vízöntő jegyében- részlet)

Aktuális

A lenti sorokat még 2012. január elején írtam a blogomba, miután Frauenkirchenből hazajöttem.
Átmásolom most ide őket újra:

"Szombaton egy templom mellett mentünk el és kicsit kételkedve ugyan, de lenyomtam a kilincsét. 

Lám, nyílt az ajtó és örültem, hogy nem misére, istentiszteletre, hanem csak a csendért, egy imáért és a látványért érkezőket is várja Isten háza. Nem is olyan természetes, hányszor nyomtam le hiába a kilincset. 

Az országért nem mondtam még ilyen mélyről jövő imát!"

 

Egy egyszerű kis történet emléke

Egyszer régen a mama kérésére M. miután levette a fóliát, felszeletelt egy kalácsot és nekiláttunk...

Tiszta, egyszerű íz, semmi túlbonyolítottság a vendéglátásban. Hagytuk, hogy a terítő  félrecsússzon, és tányérok sem voltak.

Mennyire elég csak a pattogó tűz a konyhában, egy kalács és hallgatni, hogy mi történt egy kis falu életében, de leginkább a szomszédoknál, mert valahol ott van vége az átlátható világnak 90 évesen.

A keze közben megpihent a járást segítő kereten, mely mindig a közelében volt, mint ahogy az a kis cédula is, melyen kézzel írva öt felkiáltójellel az volt hogy, "inni, inni, inni", mert azt mindig elfelejtett, és a fia félt, hogy míg ő távol van, a mama  kiszárad.

Közben láttam egy nagyon fontos szót a hímzett falvédőn, és csak remélni tudtam, hogy  a készítője életében is jelen volt a szeretet, aki még mindig ott ülhetett velünk abban a régi  konyhában, miközben minket nézett.