Elhagytuk a Duna partot, és visszaindultunk a parkoló felé.
M. szokás szerint megelőzött, de most annyira, hogy el is tűnt. Lassú vagyok, sokszor megállok fényképezni, és közben nő közöttünk a távolság.
Egy meredek utcán mentünk felfelé, és megláttunk egy sárgán fénylő ablakot. Pince volt vagyis egy borozó, és nem lehetett nem benézni. Hangulatos hely volt régi fabútorokkal, és gyertyák égtek bent a mesterséges fény mellett.
Én egy kicsit elkezdtem aggódni, hogy találunk vissza az autóhoz, mert nem jó a tájékozódó képességem. Masato viszont ezt mondta: "M. nincs itt, de én itt vagyok". Kell mást hallani egy kicsit elbátortalanodott embernek? Majd feltoltam a rollátorom az emelkedőn a következő utcáig.
Aztán ismerős volt már a sárga fa a sárga falú templommal, és tudtam hol vagyok, hogyan jutnék el egyedül is a célomhoz.
A szőlősorok mindenhol egyformák, de mikor elindultunk befelé a városkába, nem láttam azt a szép szürke gazt, amit akkor már észrevettem. A fiú is megtudhatta tőlem, hogy az ilyen szinte "semmi" növény nekem jobban tetszik, mint egy hosszúszárú eladásra növesztett rózsa.
Ha már rózsáról van szó, akkor végül még leírom, hogy a parkoló mellett rózsák voltak. Október végi megroggyanásukban láttam őket, és végül nem az autónál, hanem a rózsák mellett vártam meg M.-t és Masatot.
Közben ők elintézték a parkolójegyet, és nekem tetszett a rózsa is, mert nem tökéletes állapotában találkoztam vele.
Sötétben értünk végül haza, de mivel korán sötétedik már, nem is volt nagyon késő.
Szerintem 6 óra lehetett.
