A kis tavunk

 

Írtam már a zöld Sopronról, és az akkor feltett képeken láthattátok, hogy valóban sok a zöld szín a városban. Hozzáteszem, hogy nyáron nem is olyan nehéz ilyennek lennie. 

Most is sok zöld színt mutató képet hoztam, és szintén Sopronban készítettem őket.

A lakótelepünk közepa táján található egy kis tó, tehát mindenkihez közel van. 10.000 ember lakik itt, és kell is a sok 4 és 10 emeletes ház közé egy kis pihentető nyugalom.

Tavasszal már pecások ülnek a partján azzal a kitartó türelemmel, amellyel csak ők tudnak. Télen mikor leesik a hó, kerül belőle a nádra és a vízbe síró fűzfákra.

Tanévekben pedig én mentem el mindig mellette a munkahelyemre. Figyeltem volna hosszabban is a vizet, benne a köröket és a vonalakat rajzoló kacsákat, ha nem időre kellett volna mindig mennem.

Szeptember 1.

Sokszor voltam Balfon ( 8 km innen) a gerincem kezelései miatt. Busszal jöttem haza, és ha még volt időm az érkezéséig a szanatórium parkjában sétáltam és nézegettem. A buszmegálló nem vonzott, az csak egy barna fadoboz volt a parkhoz képest.

A kezemben volt a megpakolt táska egy vizes törölközővel, fürdőruhával, papuccsal, egyebekkel és néztem az órát is, hogy a látvány miatt nehogy ne érzékeljem  az idő múlását,  és elmenjen majd nélkülem a busz.

Volt ott egy mindenki macskája is, aki  felnézett az érdeklődőkre, és mindig feleslegesen óvta tőlünk az ételét, hiszen senki nem vágyott rá. 

Volt pók is, aki szőtte a hálóját, és adott a szépségnek is, mert virágok szirmai közé feszítette ki a gyenge szálakat.

A színes virágok között virított sok sárga színű, hogy a napszínükkel ők legyenek a  legjobban  láthatók. El is érték a céljukat, mert észrevettem őket.

Mindehhez  társult a megszelídült szeptember eleji napfény, melyre egész nyáron át vártam.

Elérkezett mára szeptember elseje, sőt folytatódik ez a hónap, és a mai dátummal teljesült is egy kívánságom.

Most már újat

 

Steel: Megújulni

Megújulni kéne, lemosni végre
az önzés koszát, úgy nézni az Égre,
mint aki gyönyörködi, és nem mint ki

Istentől vár megváltó csodát. Most már
megújulni kéne, mint kacajgó nyár,
mely a legszebb színeket szertehinti.

Megújulni kéne, a monotonság
szürkeségét létünkről lesöpörni,
napjaink polcát mosollyal letörölni,
nem hagyni, hogy a harag, konok kórság

mérgezze bennünk a szeretni tudást.
Megújulni kéne, a sértettség oly
karakán dacát elhagyni, hiszen fojt
sokszor az a bántásból visszarúgás.

Megújulni kéne, ölelés-jólesőn
nyúlni a másik felé, és nem szúrni
félelem-tüskéket, látszat mögé bújni,
fájdalomtól futamodva szószegőn.

Megújulni kéne, a szerelem termál
vizében ficánkolva mártózgatni,
nem csalódás-sebeket számolgatni
míg az órakerék magányunkban megáll.

Megújulni kéne, virágos rétre
szaladni, őszintén látni a szépre,
a bánatot szívvel, belülről kisírni.

Megújulni kéne, felülni a szélre,
kézen fogva szállni csillagos éjre,
a jót és rosszat egy tenyérként vinni.

Sopron, augusztus 23. vasárnap

Még ezen a hétvégén is augusztus van, és még mindig nem lépünk át a  szeptemberbe. Akkor lesz majd  vége az igazi forró nyárnak, tompábbak lesznek a fények, de a szép szeptemberi kék ég még megmarad, de majd egyszer az is beszürkül.

Tettünk egy sétát vasárnap a városomban, égtek a színek, sokan voltak az utcákon, és feltűnt, hogy mennyi kisbaba volt kinn a szülők  karján vagy babakocsikban. Pici rózsaszín lábacskák és borsónyi ujjak kandikáltak ki kalimpálva a kocsikból.

A falak Sopronban színesek, a fák megnőttek, és már sok árnyékot is adnak. A régi szobrok talapzatán latin mondatokat lehet betűzni, és az ablakok üvegében tükröződéseket nézni.

Ívek, árkádok, virágok, oszlopok, zászlók, múzeumok, tornyok, fotókkal tűzdelt ősi várfal és a leanderek takarásában kávézó emberek. 

Hozzájuk jönnek még a  magukat egyre gyakrabban megmutató, de még  mindig inkább elbújó barna levelek is.

Újra Kőszegen

Szombathelyről Kőszegre mentünk, és talán úgy tűnik hogy aznap délután csak utaztunk és utaztunk, de mivel nagyon közel vannak ezek a helyek egymáshoz, egyáltalán nem volt probléma. Szombathelyről Kőszegre például csak 18 perc az út, és közben lehet fákat és felhőket nézni, a  tájat is, és hogy mi zárt be, és mi nyított ki a falvakban mióta legutóbb átsuhantunk rajtuk.

Nagyon sokszor voltunk már Kőszegen.

Nem jártunk volna annyit ott, ha M. szülőfaluja az osztrák oldalon nemcsak 10 percnyire lenne innen. Leírtam többször, hogy a kőszegi magyar-osztrák határátkelőn megyünk át mindig Ausztriába. Erre mondják, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal.

Megállhatunk mindig még a magyar oldalon ebben a városkában sétálni. Sétáltunk is itt  szombaton, ittunk kávét is egy boltíves étteremben, és ezek a boltívek nem újonnan építettek, hanem valóban régiek voltak egy régi házban.

Én fényképeztem is az ottlétünk alatt, mert nem lehetett nem megtenni. Közben találkoztam barátságos és segítőkész emberekkel, akik 1-2 percre még ismeretlen beszélgetőpartnerekké is váltak.

Sétálás közben M. azt mondta, hogy: "Kőszeg egyre szebb". 

Nádas Péter (Budapest, 1942. október 14. – Gombosszeg, 2026. augusztus 26.)

"Saját magamat, mint tünetet tárgyalom. Nem mulatságosan, ez kétségtelen, mert akkor az megint csak hazug, cinikus és olcsó lenne. Ilyesmit nem csinálok. Nem azért, mert jól nevelt vagyok, hanem mert rendelkezem az empátia képességével, bizonyos történelmi tapasztalattal, és úgy vélem, mindennek megvan a maga helye. A saját életemet például már csak szakmai okokból is képtelen vagyok tragikusként felfogni. Ez nem is lenne arányos, miután annyi tragédiát végignéztem. Sok minden történt velem, ez kétségtelen, de mindezt alapanyagként használom. Példatárként. Jellemzem a század, a családom, egy társadalmi osztály, vagy egy társadalmi utópia történetét. Én magam vagyok az egyetlen és legkézenfekvőbb anyag, amit fel tudok használni a munkámhoz." 

Nádas Péter: Világló részletek

"A Természetes ellenfény kétrészes portré-dokumentumfilm Nádas Péterről.

Az első rész belép Nádas Péter szerzetesi elvonultságába: megmutatja szent-profán hétköznapjait kerti tevékenység, kapálás, babfejtés, vagy éppen főzés közben, mialatt meséivel végigkalauzol írói pályájának alakulástörténetén; mesél a nehézségekről, a szükséges elvonulásról és a szereplés gyötrelmeiről.

A második rész reflexiós keretet hoz létre az író körül, a klasszikus, beszélő fejes dokumentumfilm zsánerének segítségével. Szakmabeliek és ismerősök beszélnek, vitáznak Nádas Péter egykori barátságairól, pályájának négy fő állomásáról, publicisztikai és közéleti szerepvállalásáról, esszéisztikájának problematikusságáról.

A portré így, a kétféle fókusz együttes érvényesülésével válik teljessé."

( Forrás: Port.hu)

Végül egy saját vélemény a filmről: 

Nekem nagyon tetszik. Ha csak az elejébe belenéztek, úgysem hagyjátok abba. Egyébként pedig angol feliratos is.

A csárda

 

Ahogy írtam, Szombathelyen megérkeztünk a Pásztor Csárdába, és eddig ahány csárdában jártunk, mind olyan igazi csárda kinézetű volt. Nem mintha tudnám milyennek kell lenniük, mert ez inkább egyfajta megérzés. 

Nem régies volt, hanem valóban régi, voltak fehér oszlopok és muskátlik is. A készülődő kovászos uborkák csak ráadások voltak, és ahogy beléptem az udvarra a legelső látványok a fénylő üvegek voltak, melyeken azonnal megakadt szemem. Nagyon szeretem a kovászos uborkát.

Sok-sok fa is volt rozsdásodó levélszélekkel, és néha felnéztem rájuk, miközben vártunk. 

A limonádé kellett, mert bár már egészen elviselhető volt a meleg, de az ajánlatuk között volt bodzás is, és nem hagytam ki. Egyébként is mindig szomjas vagyok.

M. krumplistésztája valóban le volt pirítva, és mikor kihozták nagy adagnak tűnt, de mind elfogyott.

Mikor végeztünk a csárda fehér fala mellett az ott parkoló autóhoz mentünk, és a kivágott ablakszerűségeken kikandikáló növényeket is néztem.

Kicsit még utánunk intettek búcsúzóul...