Szombat délután

Előveszek egy papírt, éppen akkorát, amekkorára ráfér néhány szó, és összeírom, hogy mit akarok venni majd a boltban. Nem hagyatkozom az emlékezetemre, nem olyan könnyű már nekem visszamenni, ha valamit elfelejtek. A bot ugyan a kezemben van, de mégis nehéz eljutnom odáig. Elindulok, de csak majd hétfőn, addig van itthon még minden. Élvezem itthon - most éppen egyedül - a hétvégét, és nem mozdulok ki. Olvasok majd sokat, ez lesz a fő programom.

Kell a friss levegő is, kinyitom reggel az ablakot, kikönyökölök, és hosszan nézem a járdára, a fűre hullott egyre több levelet. Sárgák, barnák. Mélyeket lélegzem, érzem, ahogy a tüdőmbe árad a kissé már nyirkos hideg. Olyan őszi minden. Majd becsukom az ablakot, és bekapcsolom a fűtést. Még hivatalosan nincs itt az ideje, de szolgáltatják már a meleget. Aki akar úgyis spórol vele, de szerintem sokan akarják a benti kellemes hőmérsékletet különösen hétvégén, mikor sokan vannak otthon. Adja az otthonosság érzését így ősszel, szeptember végén, mikor már közel az október is, és egyre inkább érezteti magát velünk az új évszak  a maga minden szépségével. Jönnek majd az  "emberes" hónapok.

Kávét csinálok, kikészítem az olvasandó könyveket, de előtte az ablakból kattintok egy képet a levelekről, a fotelomba helyezett könyvekről, és írok a nem lényeges gondolataimról. Már megint nem fontosak, de megosztom őket, így tudatom az olvasóimmal, hogy jól vagyok még mindig, és ilyen dolgok is jártak a fejemben.

Találkozások

Vasárnap M. fiai, a hozzájuk tartozó feleség és a barátnő jött hozzám látogatóba. Ebédeltünk egy kedves étteremben, utána kávéztunk, sütiztünk, és beszélgettünk nálam. Jött a pici fiúcska is, aki aznap volt 4 hónapos. Kis izgő-mozó, olyan, mint egy hátára esett bogárka, aki kalimpál a lábaival, ő az ökölbe szorított kis kezeivel is. Közben gügyög, hangosan nevet, kacag, már ha hasra fordítják felnyomja magát, és megemeli a fejét is. Szépen fejlődik, ahogy mondják a szülei, ő a napsugár az életükben.

Ma délután egy barátnőm jön hozzám. Már mióta tervezzük, hogy így lesz. Egyszer nagyon meleg volt, egyszer nagyon hideg és esős az időjárás. Volt úgy, hogy ő utazott el, volt úgy, hogy én. Nem tudtunk összejönni, valami miatt mindig halogattuk  a személyes találkozást. Most végre megvan az időpont, és nagyon örülök, hogy együtt lehetünk. Majd beszélgetünk, utazós képeket nézegetünk, eszegetünk, iszogatunk, és közben lassan ránk esteledik.

Volt kiknek teríteni, elővenni a szüleim nászajándékba kapott csészéit, volt és van kiket örömmel várni, figyelni, mikor szólal meg a csengő, mikor állhatok ki az ajtóba, és nézhetem mikor bukkannak fel a lépcsőn. Hozzám jönnek, az egyedüllétemet megtörik, és már nem csak WhatsAppon, Messengeren és telefonon vagyunk kapcsolatban.

A forró, nyári napok és az azt követő hideg eső után eljött az arany középutas, napsütéses, a langyosan meleg ősz, az egyedüllét után társaságban vagyok, a csend után szavakkal, nevetéssel is múlik az idő. 

Jó, hogy kiegyenlítődik minden, így lehet élni, így jó lenni, örömmel, békében, társaságban is.

Itt az eső

Nem szólok egy szót sem azért, ami éppen most van. Nem akartam már a hőséget, nagyon nem akartam. Sok volt, szinte belebetegedtem.

Most 5 fok van a pár nappal ezelőtti 35 helyett, megállás nélkül esik az eső, fúj a hideg szél, lehűlt a lakás, sötét van. A redőnyök végre felhúzva. Azt kell elfogadni, amit ad a természet, és én most nem sírok azért, mert elmúlt a nyár. Az utcára kinézve fákról levert, tapadós, sárga levelek, fénylő, vizes járda és út, amit látok. A lakótelepen elkezdték ma a fűtést, melegek a radiátorok.

Mikor reggel elvégzem a dolgom, még visszafekszem pár percre, és élvezem az eső kopogását az ablakon. Visszagondolok a forróságra, és mosolygok. Vége van! Ezt akartam, megkaptam.

Mikor

még iskolába jártam vagy dolgoztam, és elkezdődött a tanév, mindig lehűlt kicsit a levegő. Megjelentek az első sárguló falevelek, a fény is egyre tompább lett, és  frissebbek lettek a reggelek. Igaz, mikor hazafelé tartottunk délben a reggeli pulóvert kézben kellett hozni. A szeptember megmutatta az arcát, ha még nem is teljesen. Most nem így van. Tart a kánikula, és nincs sok remény arra, hogy sokkal kellemesebb lesz az idő lesz ezen a héten. Talán 30 fok alá is megy a hőmérséklet hétvégén (hozzátették, hogy néhol lesz ez így csak), de már ez is jó dolog. Milyen lehet az átmelegedett iskolákban, az osztálytermekben ülni a gyerekeknek órákon át.

Találkoztam egy barátnőmmel. Ettünk egy menüt egy közeli étteremben, utána fagyiztunk és beszélgettünk. Átbeszéltük többek között az időjárást is, miközben folyt rólunk a víz. Csak  a fagyi hűtött le kicsit minket. Abban a fagyizóban voltunk, ahonnan anyu volt erkélyére lehet látni. Lehúzott redőnyöket láttam, és ezúttal senki nem volt az erkélyen.

Tegnap hosszan beszéltem egy másik barátnőmmel is, de telefonon. Igyekszem kapcsolatban lenni emberekkel. Szeretem, ha a magam ura vagyok, ha egyedül vagyok, de a kapcsolataimra is figyelmet fordítok. M. is írt az útjáról WhatsApp-en. Képet is küldött. Minden rendben, egyelőre Németországban van, csak később érkezik meg Franciaországba, ahol hosszabb ideig lesz.

Holnap könyvtárba megyek. Összeírtam már pár könyvet, amit ki akarok hozni. A könyvek is társaim. Mikor megjövök a könyvtárból, leteszem a fotelem mellé őket egymásra helyezve, és elkezdem újra lapozgatni őket. Először a könyvtárban teszem meg ezt velük. Majd kiválasztom az elsőt, és elkezdek olvasni. Érzem az örömöt, ami átjár az első oldalt elkezdve.

Ahogy fogynak az egyik oszlopból a könyvek, átrakom őket egy másikba, az olvasottak oszlopába. Nem sietek velük, lassan, figyelmesen olvasok, ami tetszik többször is átolvasom.

Ma elkezdődött az új tanév, gondolok a gyerekekre, majd figyelem őket dél körül, ahogy hazafelé mennek hangosan beszélgetve, az első élményeket ízlelgetve.

Rózsákról hoztam képeket. Nincsenek új képeim. Emlékszem, mikor beleszagoltam, beletemetve az arcom a melegtől erősen illatozó virágokba...Mennyire hozzátartoznak a jelenhez a múlt emlékei! Elég hozzá néhány véletlenül megtalált rózsa képe.

Az utóbbi pár napom...

M. erkélyén van édes szőlő, érő füge, rózsaszín leander és borostyán. Jó kiülni oda a sárga napernyő alá, és olvasni. A növények jótékonyan takarnak a szomszédok elől, és a meleg, olykor forró augusztusi szélben susognak a levelek. A közeli templom toronyórája üti az órák számát, így követem az idő múlását. 
M. egyik nap elment a boltba, és én addig olvastam az árnyékban. Mikor megjött láttam, hogy virág van nála. Tudtam, hogy az enyém, de mégis feltettem az eléggé buta kérdést, hogy én kaptam-e. Természetesen igen. Csak úgy minden indok nélkül, és nem is kell néha ok, hogy az ember virágot kapjon. 
Láttuk a pici babát is. Most 3 hónapos. A közös vacsorán ő is ott volt. Kissé nyugtalan volt a drága, mert 2 oltást is kapott aznap, de hősiesen kibírta, végül ránk is nevetett, gőgicsélt, és nagy szemekkel figyelt minket. Olyan tökéletes a pici. Mindene megvan kicsiben, szép a gömbölyödő a pofija, puha ujjacskái, talpai, apró körmei...
A napokban megkóstoltam az erkélyen lévő saját szőlőt, a fügét, volt csendes kávézás, délutáni pihenő, hűsító fagyizás, békés olvasás, és az ebédekhez finom vörösbor is. Egy-két kortyot ittam csak, de jólesett. A napsütésben szép rajzolatú árnyékok díszelegtek a falon, olvasás közben figyeltem a mozgásukat, ahogy az idő előrehaladtával kúsztak egyre inkább felém. 

Máskor is békés, nyugodt napjaim vannak, gondoskodom és közösen gondoskodunk róluk, hogy mindig azok legyenek. Most sem csalódtam bennük. 

Hasonlókat kívánok nektek is.

                                    

Apróságok...

Sokat van a redőnyőm ritkára véve lehúzva. Beszűrődik a  fény, de mégis a kinti hőség, a forróságot adó napfény ellen is véd. Olvastam, hogy a sötét lakás is segít depressziósnak lenni.  Nem szeretnék ilyen állapotba kerülni. Tudom milyen érzés, és olyan nehéz kilábalni belőle. Ha elmúlik a hőség, akkor felhúzom majd a redőnyt, és beengedem a fényt, de addig vállalom a lehetséges depresszió kockázatát, és marad a félhomály. Tulajdonképpen szeretem, nincs ellenemre az erős fénynélküliség.

Egyformán telnek a napjaim az utóbbi napokban. Mikor már arra gondoltam, hogy elég az egyhangúságból, akkor kapok egy üzenetet M. fiaitól és a hozzájuk tartozó hölgyektől, hogy szerveznek egy közös vacsorát, és menjek el rá. Ehhez M. is kell, aki elvisz Ausztriába, hogy találkozzam velük. Mivel ő is hivatalos, megoldódik a dolog. M. ír hamarosan, hogy mikor jön értem. Most várok rá, és közben írom a gondolataimat a félhomályról, az egyhangúságról. Mind a kettő elmúlni látszik. A hőség egyszer abbamarad, hiszen közeledik a szép szeptember, és valami mindig történik, mely ad valami újdonságot, megtörve a napok egyformán folyását.

Hogy még mi jut eszembe? Múltkor rácsodálkoztam, hogy milyen sok árnyas, lombot adó fa és színeket adó virág van a lakótelepünkön. Kell a sok zöld, a virágok változatos színe, és bár nem tudom kik ültették őket, hálás vagyok nekik. Valaha volt munkájuk segít élvezni az otthonom környezetét, és jóleső érzéssel tölt el. 

Ilyen apróságok, ilyen gondolatok járnak a fejemben, míg várom a csengetést, és megérkezik M. Várni is jó dolog tulajdonképpen, jönnek a szinte semmitmondó gondolatok, melyeket megoszthatok másokkal. Mert hála a blogoknak, az őket íróknak, a kommentelőknek, soha nem vagyok teljesen egyedül, és ők megbocsátják nekem, hogy sokszor írok lényegtelen, de mégis bennem lévő gondolatokról. Legalábbis remélem...

A Balaton mellett

A Balaton mellett töltöttünk pár napot. Nem strandoltunk, de hajókáztunk és sétáltunk Csopakon és Balatonfüreden. A legnagyobb hőségben pedig pihentünk a szállásunkon. Én már nem fekszem ki a napra, elmúlt az az időszakom, elég annyi barnulás, amennyit az utcán összeszedek nyaranként. 

Elmentünk a csopaki Petrányi Borteraszra ebédelni, sétáltunk a Füredi Tagore Sétány platánfái alatt, várt ránk a Jókai sétahajó is, és tettünk egy 1 órás utat Tihany felé. Hallgattam a hullámok surrogását, a hajókürtöt, a gyerekhangokat, néztem a vitorlásokat és a Tihanyi Apátság fehér tornyait. 

Emlékszem néhai Jutka barátnőm szavaira, aki mindig megnézte, hogy szép ember-e a kapitány. Jót nevettünk mindig, mikor megállapítottuk, hogy igen, szép ember. Elmúlt az az idő, mikor még Jutkánál nyaraltam, és ilyen buta kérdésekkel is múlattuk az időt fiatal korunkban. Fiatalság, bolondság.:)

A Balaton szép emlékeket idéz fel bennem, főleg miatta. Egész nap szinte a strandon voltunk, az anyukája rántott pontyot csinált nekünk vacsorára, és az apukája Csopakról hozott nekünk bort. Beszélgettünk a nagypapájával is, majd kártyázás után fáradtan nyugovóra tértünk. Szép idő volt az életemben ez az időszak.

A Tagore Sétányon borfesztivál van most még hetekig, a bor mellé lehet venni pogácsát, zsíroskenyeret lilahagymával, sült halat és kolbászt. Leültünk mi is egy kis bort inni, és friss pogácsát enni mellé. 

Eltelt 3 nap, még tart a nyár. Most itthon besötétített szobában vagyok, elég volt a fényekből, a színekből és a hőségből, de gyűjtöttem megint szép emlékeket.

Osztálytalálkozó

Szombaton osztálytalálkozón voltam. Nem kerek évfordulón, de mégis összegyűltünk egy volt osztálytársam kertjében. Ő volt az egyik szervező. 49 éve érettségiztünk, még leírni is nehéz. 

Volt bográcsban készült marhapörkölt, hozzá fehér kenyér,  kovászos uborka, savanyúság. Mindenki hozott süteményt és italokat. Arra a házigazdának nem volt gondja, a bőség zavarával küzdöttünk.  Szép időnk volt, nem volt nagy hőség, lengedezett a szél, és mi beszélgettünk. Mennyit számít a 4 év, amit együtt töltöttünk. Bátran megnyíltunk egymásnak, nem féltünk egyetlen témától sem,  előhoztuk a jó, a rossz dolgokat, a betegségeket, válásokat, együttléteket... Előkerültek képek, megkopott emlékek, fényes tervek, nevettünk is sokat. 

26-an érettségiztünk az osztályban, és csak egy hunyt el közülünk. Az emlékére mécsest gyújtottunk, csendben állva emlékeztünk rá. A legutóbbi találkozóm, még ő is ott volt, idén februárban azonban leállt a szíve teniszezés közben. Gyors halál, nem szenvedett. Meg is említettük, hogy ilyen halált kívánunk magunknak. Persze, minél később.

Sok kép készült, de nem hozok belőle ide, mert rajta vagyunk mindegyiken. A bográcsban rotyogó marhapörköltről és az én adagomról azonban teszek fel képet. Ezeken nincs rajta véletlenül senki. Nagyon jól sikerült, finom volt, a vendéglátónk kezét és tudását dícséri.

Jövőre lesz az 50. évfordulónk. Remélem, hogy sokan összejövünk, és senki nem távozik addig az élők sorából. Így legyen! 

Kapolcson

Nem minden évben megyünk Kapolcsra, de mégis úgy alakult, hogy tavaly is voltunk, és idén is. 

Meleg, égető napsütés, forró, selymes por, mely a szandálomban elől be- hátul kijön, kiszáradt fűbe süppednek a lépéseim. Egy kék kút mellett sokan állnak, pohárba, ásványvizes palackba eresztik a vizet. Én is beállok a sorba, a víz fröcsköl, csobogó hangot ad, a lábaimra sűrű cseppekben hull. Iszom, felfrissít, folyatom a kezemre is, végighúzom a vizes kezem az arcomon. Hamar megszáradok, a hátitáskámba teszek egy kis vizet, jó lesz későbbre.

Fiatalok, idősek mennek az úton, autók kerülgetik őket. Mindenki türelmes, senki nem siet. Kerámiák, szappanok, édességek, élénk színek, rétesek, kolbász és lángos illat, a patak partján sokan ülnek, fekszenek, belemennek a vízbe, mely bokáig ér. Hallom, arról beszélnek, hogy hideg, jó felfrissülni a tikkasztó, júliusi hőségben. Kötél is kifeszítve a patak felett, rajta egyensúlyoznak. Akiknek sikerül végigmenni rajta, azoknak taps jár.  

Mikor már annyira elfáradunk, hogy nem bírjuk tovább, odamegyünk a parkoló autóhoz. A hőmérő 41 fokot mutat, beindul a klíma, nem is tudom mi lenne nélküle. Persze, meglennénk akkor is, de jobb így. Becsukom a szemem, élvezem a frissítést, és elindulnunk.

A szállásra megyünk, lezuhanyozom, és kiülünk az árnyas teraszra olvasni. Vasárnap késő délután van, hirtelen feltámad a szél, esőt hoz. Csepp hull cseppre, leteszem inkább a könyvet, és figyelem az égi áldást. Régóta vártunk rá. Egy kicsit lehűl a levegő, és arra gondolok, hogy a kapolcsi por most sárrá alakul. Megúsztuk eső nélkül, míg ott voltunk pénteken és vasárnap. Talán jövőre is megyünk.