Versek egy kerítésen

Van Sopronban egy szép polgári épület, Lenck-villának hívják, és most már múzeumként működik. Nemcsak kívül szép, hanem belül is. Mikor először voltam ott, élmény volt számomra. Találni egy olyan helyet, ahol ezzel az érzéssel találkozhatunk, mindig kincsnek számít. 

Vasárnap nem mentünk be, hanem megnéztük a nagyon hosszú vaskerítésére kiakasztott verseket. Mindig így ünneplik a Magyar költészet napját, és amit jó volt látni, hogy olvasgató embereket és gyerekeket is láttam a kerítés mellett. 

Én is közöttük voltam, és sok verset elolvastam. Egyéb Költészet napi programok is voltak  a villában április 11-én mint mindig.

Ha pár lapot megfordított a szél, a járókelők megálltak, és helyreigazították őket. 

M. is nézegette a verseket, és megkérdezte egy szóról, hogy mit jelent. Olyan kiejtéssel mondta, hogy nem értettem. Aztán végre kitaláltam, hogy "Magány" volt egy vers címe. Lefordítottam neki, majd az új tudással elégedetten olvasgatta tovább az ismeretlen nyelvű sorokat.

Bementünk a kertbe is, kicsit körülnéztünk, és láthatóan kitavaszodott már ott is. 

Télen voltam bent utoljára az épületben, mikor a télikertjében egy nagyon szépen feldíszített fenyőfa is állt. Olyan igazi szép és izléses volt, és Adventkor jólesett a szemnek a látvány.

Készítettem egy bejegyzést is utána, de nem tettem fel végül a blogomra, mert az adventi gondolatok kerültek előtérbe. Talán mégis elhozom majd ide, hogy lássátok a benti képeket is, mert érdemes. 

Mert ami szép, az szép!

Egy történet az örömömről

“Először nem vesznek rólad tudomást, aztán kinevetnek, majd harcolnak ellened, végül győzöl.”

Magyar Péter

Végig azzal telt a tegnapom, hogy reménykedtem.

Ez a remény főleg az előző két hét alatt erősödött bennem, mert láttam az egyre nagyobb és nagyobb tömeget a kampánygyűlésein. Kellett a remény az országnak, és ő meg tudta adni.

Valaki megfogalmazta, hogy mi Magyar Péter egyik érdeme, amely így hangzott: "Népszerűvé tette a politikát még a fiatalok körében is". A fiatalok el is mentek szavazni, és még más korosztályból valók is. Hogy némely fiatal hogy viselkedett, az már egy más téma.

Szerintem kellett már a változás Magyarországon, és tudtam, hogy mindenképpen lesz is. Egy félelmem volt csak, hogy hogyan és milyen áron történik meg, ha nem megy "simán".

De simán ment, és a TV-ben a győzelmére ilyen szavak jöttek: cunami, lavina, földrengés, KO...

M. egész nap velem volt, és szinte magyarrá vált, annyira figyelt mindent. Igaz, máskor is ezt tette, ha Magyarországról volt szó.

Még szavazni is eljött velem, éppen csak nem szavazhatott osztrák állampolgár létére, de ha lett volna joga és lehetősége, meg is tette volna.

Biztos volt abban is, hogy hova tenné az X-et! Ő döntött így, és nem én tettem meg ezt sem helyette. Szabadságot adunk egymásnak.

Este együtt figyeltük a választási műsort a TV-ben, ő a számítógép előtt is. Nem kellett hozzá magyar tudás, mert a számok egyértelműek és érthetőek voltak számára is.

Végül együtt örültünk!

Ha valaki másra szavazott tegnap, és nem rá és az ő pártjára az szíve-joga, tiszteletben tartom a döntését.

De most én hadd örüljek!

Veszek egy mély levegőt, és nagyon szorítok a következő miniszterelnökünknek, hogy meg tudja valósítani a mellette állókkal azt, amit ígért nekünk. Nem lesz könnyő dolga!

Bízom benne, hiszen azért szavaztam rá!

Így legyen, és csak jót kívánok neki a következő négy évre!:)

Az energiája megvolt eddig is, és az emberek nagy többségének támogatása adja neki az erőt a jövőben is.

A húsvét vasárnapi ebéd

Húsvét vasárnap egy görög étteremben találkoztunk, és az odavezető utunkon volt sok tavaszias látnivaló is. 

Mikor láttam, hogy nem bent, hanem kint leszünk, azt hittem, hogy fázni fogunk. Mikor  elindultunk haza, már megváltoztattam a véleményem, és a többiekkel együtt már azt mondtam, hogy a legjobb ötlet volt a megérkezett tavaszban ebédelnünk.

A kis kétéves hozta a formáját, nem foglalhatom ennél jobban össze. 

Csokinyuszit bontogatott, ajándékba kapott könyvet lapozgatott, mivel a  könyvnek része volt egy plüssnyuszi, azt is puszilgatta. 

Mikor ebédre került a sor mindenből evett, amit a felnőttek is ettek. Amit én nem rendeltem  (mert nem), ő abból még repetázott is, és ez a polip volt.

Szemben ültem vele, tehát kedvemre kattintgathattam őt. 

Sok kisautó került elő egy táskából, és mind olyan volt, ami egy kisfiúnak tetszhet: tűzoltó-, rendőr- mentőautó, traktor és egy markoló is, melynek kanalába végül a fiúcskánk ebédjéből is került. 

Az autókat átlökte hozzám az asztalon, én visszaküldtem neki őket, és sokáig nem unta meg ezt a játékot sem.

Az egyik szomszéd asztalnál volt még egy kutya is, odament az anyukájával hozzá, hogy  megsimogassa, majd leguggolt, és így is nézte tovább a kutyát.

Bejárt mindent: lépegetett, kúszott, mászott, elesett majd egyedül mindig felállt...

Sokáig ettünk, mert közben beszélgettünk is, de ő fáradhatatlanül szórakoztatott minket. 

Ahogy elnéztem a ruháját, a mosógépnek is sok dolga lehetett miután hazaértek. 

Biciklivel vitték haza, mert a szülők azzal is érkeztek, és kellőképpen védték a fejét és a nyakát is mielőtt elindultak. Nem nagyon tetszett neki ( szemöldökráncolás!), de nem kérdezték meg őt. Egy kis nyöszörgés után bele is törődött  a megváltoztathatatlanba.

Minden finom volt, hiszen a görög konyha jó, és mi is jól tudtunk választani magunknak az étlapról. 

Csak a tavaszi fényben álló poharakról hozok most képet, melyen M. retsinája is sárgállik, és  legyen végül még itt egy rózsa is, mely asztali dekorációként szolgált. 

  

  

  

  

A magyar költészet napjára

Dénes György: Szépen felelni

 

 

Örökkön együtt a világgal,

szembeszegülve a halállal,

mindig az ember mosolyáért,

nem koporsóért – nyoszolyáért.

 

Bölcső fölött dúdolni hosszan,

kis lángot óvni meghatottan,

mosolyogni – ha törten, vénen,

elmélázni egy falevélen.

 

Értelmét vetni minden szónak,

szépen felelni, hogyha szólnak,

mert szó igaza arany-ablak –

és az igazak megmaradnak.

A húsvéti reggelink

Azért mentünk szombaton este a misére, és nem vasárnap reggel, hogy a  húsvéti reggelire legyen elég időnk. Kapkodva azt nem lehet enni, arra időt kell szánni.

Volt számomra két hazai is az asztalon. Az üveges torma és a kalácsunk is magyar volt, és azon belül is nagyon hazai, mert Sopronban vettük mind a kettőt. 

A cukrászdában vett kalács méretére azt mondhatom, hogy hatalmas ugyanis 3 napig azt ettük a kávénkhoz. Minden más a vendéglátó ország terméke volt. M. vette, és tette le elém őket mind a két húsvéti napon.

Nem voltam ott, mikor M. levette a polcról még itthon a tormát. Csak később kérdezte meg, hogy a "csemege" szónak van-e  köze a csípősséghez. Ez volt ugyanis a címkéjére írva, és nem tudta, hogy mit jelent. Mondtam neki, hogy nyugodtan eheti majd, mert jót választott még véletlenül is. Legalább bővült a magyar szókincse, hátha később is emlékezni fog erre a  szóra.

Aggódott az üveges torma miatt, de mégis vett friss tormát is. 

Gondosan reszelgette, és annak az erejétől nem félt, pedig az a torma a  számból az orromon át még az agyamat is megcsiklandozta. 

Gondolom az övét is, de egyszer sem panaszkodott.:)

        

       

      

     

Feltámadás

"Feltámadott! – Ezt zengje ajkatok!

Ezt vallom én, nemcsak az angyalok.

Feltámadott! Én hitetlen hitem!

Nehéz öröm elhinni ezt híven.

Ellene mond tudás, tapasztalat,

Nem volt ilyen soha az ég alatt."

( Fejes Ádám: Feltámadott - részlet)

Nagyszombaton este fél 9-kor kezdődött a feltámadási szentmise. 

Mindketten elvettünk a bejáratnál lévő gyertyákból egyet, és az alig megvilágított templomban mi is leültünk. A várakozás csendje volt körülöttünk, csak az érkezők lépteinek koppanása hallatszott, majd fokozatosan azok is elhalkultak. 

M. elment, hogy meggyújtsa a saját gyertyáját, és mikor visszajött, adott nekem is lángot belőle, hogy mindkettőnknek legyen sajátunk is a többi már pislákoló fény mellé.

Nem értettem a német nyelvű misét most sem, de éreztem, és tudtam mindent szavak nélkül is. 

A templom sötétjéből a fénybe való átmenet mindenki számára ugyanazt jelentette, és felhangzott a Lumen Christi is betöltve a tágas teret. 

Utána a még mindig égő gyertyám remegésénél, és a csillárok fénye alatt is néztem, ahogy előttem lehajtott fejjel hosszan imádkozott egy  fiatalember.

 

 

                     

A pillanatokért

Újra megcsinálnám, ahogy már meg is tettem, hogy csak a pillanatokért éljek ott és akkor, ahol éppen vagyok:

"Erdő, víz, virágok, majd egy nagy rét szalmabáláinak tövében leheveredés csak úgy, mert addigra elfáradtam, és nagyon kívántam. 
A föld abszolút közelségét is akartam, és fölszedni belőle az energiát is. 
Egyszerűen csak elnyúltam terv és szándék nélkül!
Nem akartam mást és többet utána sem, csak még erdőt, még vizet, virágot, és valahol újra megpihenni a napsütésben.
Ez volt a lényege annak a napnak, miért is szaporítsam tovább a szót."

Gróf Széchenyi István (1791-1860) gondolatai

Tisztelek minden véleményt - kivéve a megvásároltakat - ezeket megvetem. 

Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját. 

Szélsőségek soha nem vezetnek célhoz.

Aki lop, az tolvaj, s az ok, amely őt lopásra bírta, akármilyen legyen is, a tolvaj nevet nem törli le róla.

Az önismeret a legnagyobb bölcsesség.

Az ember annyit ér, amennyit használ.

A szív mindarra tökéletesen alkalmatlan, aminek sikere számításokon alapul.

Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz.

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva

ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a

nép azokat a silány fickókat minél előbb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány

kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van

a hiba.

Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy

munkáljon, alkosson, teremtsen.

A képet Sopronban a Széchenyi téren készítettem, mikor egyszer ettől a szobortól

pár méterre percekig várakoztam. Elkészült a kép, mert már akkor tudtam, hogy

kellhet majd egy saját is.

Báró Eötvös József gondolatait már korábban feltettem.

Helyzetjelentés egy lakótelepi tavaszról

Egy hete történt:

El kellett mennem a postára, és  vittem magammal a fényképezőgépem is. Nem tudhatom, hogy hányan éltek rajtam kívül lakótelepen. Mivel én ott lakom, és egy lakásban, úgy érzem meg kell mutatnom, hogy mit láttam múlt hétfőn délután a postához vezető  nem hosszú utamon.

A magas házak között megálltam itt-ott, hogy közel hajoljak egy virághoz vagy levélhez. Sokkal többet láttam ennél a tavaszból,  de csak ennyi képet hoztam, még így is túl sokat.

A télikabátomban voltam, meleg sapkát tettem fel, amin mégis átfújt a hideg szél, és menet közben igazgattam, a homlokomra jobban ráhúztam, hogy védjem.

Persze, hogy rácsúszott a szememre a lefelé húzások után, és közben visszafelé is kellett nyomnom a sapkát, hogy lássak is. Szóval, föl és le is tologattam majdnem egyidőben.:)

Kezemben a fényképezőgép, a botom és egy táska, mert még vásároltam is.  Mindent a fantáziátokra bízok, hogy lássatok engem, amint így megyek az utcán az ellenszélben.

Fényképezni sem volt könnyű, mert viharos erő mozgatott mindent, azért néha sikerült mégis elkapni egy-egy nyugodt pillanatot is. Ekkor születtek meg a képek.

Már majdnem hazaértem, amikor elkezdett esni még az eső is, és végül az esőcseppektől pettyes kabátomban nyitottam ki az ajtóm. 

Nem is végül, hanem végre!

Az időjárással ez volt a helyzet, de virágok és levelek is voltak már, sőt, egy helyen láttam, hogy egyszer orgonák is lesznek.