Soproni ablakok

Csukott ablakok, nyitott ablakok, az üvegek mögötti virágok, a megújuló és maradó kopottságok, a színek sokasága és tükröződések...

Ezt is láthatom Sopronban, ha feltekintek a házak falaiban megbúvó ablakokra.

Láthatom őket olyan kíváncsi tekintettel, mint bárhol máshol, csak az otthonosság érzése erősebb bennem mégis, ha a saját városomban vagyok.

Tavasz van, és már egyre több ablakot nyitnak ki, az üvegek mögé virágokat is tesznek, hogy mindenki láthassa őket. 

Ezért sem kell sehol lehajtott fejjel járni, és a mindenre nyitott szemek is csodákra képesek.

Károlyi Amy: Ablak

Az ablak fontos. A van-nal, nincs-csel

kapcsol össze, a bent-tel, kint-tel.

Pár millió fényévet enged

besugározni a padlóra,

mintha a sugár végcélja volna,

hogy hozzád jusson -

Gondold meg, kéz,

ki az ablakot csukod,

tárod,

milyen kozmikus mozdulat,

mellyel a mindenséget kirekeszted,

bebocsátod.

Az embergyerek

Az embergyerekek a legelesettebbek a világon. Teljesen védtelenül születnek meg, de ösztönösen tudják, hogy a körülöttük lévő felnőtteknek szeretniük kell őket, különben nem tudnának megfelelő módon gondoskodni róluk. 

Nem elég etetni és ruházni őket. Gépek is életben tudnának tartani egy csecsemőt, ám akkor nem fejlődhetne ki benne az intelligencia és a kedvesség, és tényleg különös teremtmény válna belőle. 

Mindehhez úgy jut hozzá, hogy szülei gyengéden gondoskodnak róla, énekelgetnek neki, beszélgetnek vele, ringatják, csiklandozzák, szeretgetik: ettől a baba megtelik életerővel, és úgy dönt, hogy az élet szép. 

Ebben a szituációban testi-lelki szükségletei egyaránt kielégítésre lelnek, emellett egy alapvető felismerésre is jut: "Biztonságban vagyok és szeretnek". 

És ezt örökre magával fogja vinni.

Steve Biddulph

  

Grillezés és egyebek

Szombaton délután családi összejövetel volt M. fiatalabbik fiánál. Grilleztünk, finomakat ettünk, de leginkább a kicsi fiút néztük. 

Nekem élmény volt látni, hogy sokat nőtt, okosodott, mindent kipróbált, mindennel játszott (jégkockákkal is), és kitartóan ette a felnőttek ételeit. Ha újra tettek még a tányérjába, az is elfogyott. A kezei és a szája maszatos lett, de mindig volt, aki letörölje.

Mi felnőttek beszélgettünk, és mint egyetlen magyar a társaságban fogadtam és megköszöntem a gratulációkat az április 12-i választás eredményéért.

Majd témaváltás után megnéztük a fiúcska egyre inkább alakuló saját szobáját,  és a nem régen vett új ágyát. 

Ő bemutatta, hogy az alváson kívül mit lehet még csinálni rajta: felmászni rá, majd le is mászni, hason feküdni vagy hanyatt fekve a lábakat feltenni  a falra, és úgy pihenni. Egy babát is lehet felvinni társaságnak a már összegyűrt paplanra, és  egy kicsit még ott is dédelgetni.

A bemutató később folytatódott, csak már a szülei ágyán.

 

     

Égi művészet

        

        

   

        

Napsütésben mentünk be egyszer egy épületbe, ahol még az árnyékok mintáit is tudtam nézni, de mikor kijöttünk már sötétkék volt az ég. A változásnak ezt a folyamatát közben észre sem vettem.

Fel sem kellett nézni az égre, mert szemmagasságban volt a tintakék szín. Nem tudom, hogyan csinálták ezt a felhők, de megtették, mert szinte a földig leereszkedtek.

Az út hazáig 25 perc volt. Nem unatkoztam, mert a szélvédőn és az oldalablakon át néztem a változásokat. A kék közben sötétszürke lett, különböző színárnyalatok is keletkeztek, a felhők pedig úsztak és gomolyogtak.

Szeretem, mikor a lenti természet a fenti magassággal átfordul már a  művészetbe.

Még nem kezdett el esni az eső, mikor betértünk egy nagyáruházba vásárolni. Húsz percig voltunk bent, és miután végeztünk, a liftre várva az üvegfalon át már az esőtől vizes utat és járdát láttam.

Mikor kijöttünk a garázsból az ablaktörlőnek már feladata volt, és sebesen mozgott, de az új esőcseppek mindig gyorsan pótolták a már korábban  eltűnteket.

Anyák napjára

 Andrássy Réka: Újra

Könnyen él, kinek nem volt semmije soha.

A hiány több, mint egy üres szoba.

Hányszor megfogadtam, hogy nem nyitogatom,

mégis magától mozdul a karom.

Kattan a zár, billen a kilincs

és arcomba ordít, ami nincs.

Lassan lehullanak szememről a fátylak.

Anya, nézd, hozzád öregedtem

s most újra látlak.

" Csak" egy kéznyújtás

Egy újabb fotó a mappámból egy egykori kampánygyűlésről, mert megígértem, hogy hozok még belőlük. 

Egy már fent van, és bevezető mondatok is vannak hozzá. Megígértem azt is, hogy többször már nem írom le őket.

Nekem tetszik a kép, de ez egyéni döntés.

Valami alapján azonban mégis el kell döntenem, hogy mit mutatok meg másnak is, mert senkit nem tudok előtte megkérdezni. Tehát felteszem a blogomba azt, ami nekem tetszik, az olvasóim pedig  majd eldöntik, hogy nekik is kedvükre való-e vagy sem.

Többet nem is akarok írni erről a fotóról, mert elmondja helyettem, amit elmondhatnék.

Sajnos a készítőjét most sem tudom megnevezni.

Újra a lakótelepi tavaszról

Nagyon úgy néz ki, hogy csak akkor nézem a lakótelepi tavaszt, amikor gyalog a postára megyek. Hétfőn még egy bankba is el kellett mennem, és vittem az útra a fényképezőgépem, ahogy már máskor is tettem.

A tavasz idősebb lett a múltkori híradásom óta. Az orgonák rügyeiből virágok lettek, sokkal több a levél is a fákon, és a földön lévő virágszirmokon már járni lehet. Rájuk kellett lépni,  mert annyit nem lehet kikerülni. 

Még mindig nem sötétült be a levelek zöld színe, majd csak nyárra teszik meg, még egyelőre a fiatalságukat élik sok világos árnyalattal.

Mindenhol pipitérmezők, az öreg fák megviselt törzséból gyenge hajtások igyekeznek nőni, és a fű is szebb színű még most, mint máskor.

Egy elárvult tollat is találtam, amely nem kereshette már az egykor ott elrepült szárnyas gazdáját, csak emlékeket őriz.

A platánfák még egyhelyben toporognak, nehezen adják meg magukat a tavasznak. Az ágaikon és a leveleiken át még mindig látni lehet az eget, míg a többi fa már tetőként zárja el a szemem elől a kék látványt, amikor felfelé tekintek.

Úgy gondoltam induláskor, hogy a természet nézegetésével kárpótolom majd magam a postán és a bankban elvesztegetett időmért, de a postán 2 perc, a bankban pedig 4 perc kellett mindössze, hogy elintézzem az ügyeim. 

Tehát örömökből állt az a nap, és  ezt még ez a néhány képem is bizonyítja.

 

Virágszirmokon lépkedve

 

 

Az Ausztriában lévő Mattersurgban, ahol M. nyolc évig járt gimnáziumba, elmentünk a temetőbe, hogy megkeressük egy volt tanárja sírját.

A parkolóból egy út vezetett a vaskapuig, és figyeltem, hogy mit látok az életből, ráadásul  a tavaszi életből, a végső nyughelyek helyszínéig. 

Azt már tudtam, hogy minden zöld lesz, és áprilisi zöld, hiszen még nagyon friss volt minden. 

Felettünk fehér és rózsaszínű virágos fák ágai találkoztak, az egyik szín átnyúlt a másikba, és alig kibogozhatóan keveredtek össze. Hogy minden ideális legyen, nem volt felettünk felhő sem a kék égen.

Így már tökéletes volt amit láttam, de nem hiszek a tökéletességben.

Voltak a járda és a fű találkozásánál egy hosszú csíkban összeálló, lehullott virágszirmok is, és ez már szerencsére egy kicsit rombolta az ál-illúziót. 

Fennakadtak, és éppen ott, mert  korábban a szél tette a dolgát.

Majd megláttam egy hölgyet, aki lehullott virágszirmokon tolta egy  kerekesszékben a már nagyon idős anyukáját, akit gondos kezek egy pléddel takartak be. 

Ha csak ennyit láttam volna egész nap, akkor is azt mondanám arról a napról, hogy érdemes volt elkezdenem, és nem is felejtem majd el.

Volt ebben az anya-lánya párosban egy megjegyzendő, és később emlékként előhívható történés az egyébként mozdulatlan látványban. 

Nem volt már ál-tökéletesnek látszó minden már körülöttem, és éppen emiatt volt szép az a rövid út számomra. Az igazi életet mutatta a hulló szirmokkal és az öregkorral.

Végül feltűnt a temető kápolnájának fehér tornya, és ez azt jelezte, hogy megérkeztünk oda, ahol végül megtaláltuk a keresett  sírt is. 

Tanulás

 

Múlt szombaton falujáráson voltunk Ausztriában. Én így hívom, mert négy faluban voltunk. 

Egy lakótelepinek ez egy jó program. A nap sütött, az ég kék volt, és a virágok csak annyira voltak rózsaszínűek, mint ami még számomra elviselhető.

A virágok elfogadják azt, ha a másiknak másmilyen színű szirmuk vagy formájuk van. Ha tudnának viselkedni, azt mondanám kultúráltan, méltósággal és elfogadással teszik mindezt, mert a közös céljuk az, hogy a tavasz szebb legyen velük.

M-nak intéznivalója volt, hagytam, hogy tegye a dolgát, és én addig egy fa virágjait nézegettem és fényképeztem.

Aznap eléggé összejöttek a gondolkodni valóim, de még egy plusz feladatot adtam  magamnak a már meglévőkhöz. 

Azon is gondolkoztam (egy kicsit), hogy vajon a virágoknak jobb-e, vagy nekem.

Végül nem döntöttem ott el, hogy melyik lenne nekem a kedvezőbb élet.

Pár nappal később már mégis azt mondom, hogy inkább továbbra is ember szeretnék maradni. 

Természetesen nem nagybetűvel írva, csak egy kisbetűs ember a maga bonyolultságával együtt, és nagyon sokat tanulnék a virágoktól.