A gaz gazdagsága

Bizony Ausztriában is vannak gazos utcák és látva ezt, én elégedett is vagyok az itthoni utcáinkkal.

Ha már meglátom a rejtőzködni nem tudót, akkor észre veszem azt is, ami  tetszhet benne. 

Hozzuk ki a jót abból, amiből lehet...

A sok zöldben a búzavirágot is meglátom, mert foltokban kéklik, és egy kis lilát, mert az is kitűnik élénk színével a zöld hátteréből.

A járda és egy ház falának találkozásánál ott van egy másik lila, csak ez szúrós és bökős is, és egészen a combomig felér.

Az utolsó képen árnyék is van. A legnagyobb hőségben, nem sokkal déli 12 óra után kellett mennünk az utcán. Nem tudtunk az árnyékos oldalon menni, mert a Nap szinte teljesen felettünk volt, és mindössze ennyi kis árnyékot láthattunk a járdán,  mely párhuzamos csíkokkal kísért minket végig utunk egy szakaszán.

Szemtől szemben

  

El kellett indultunk, és éppen egy óra előtt a legnagyobb hőségben. 

Hogy ne menjen minden menetrendszerűen, M.-nak vissza kellett mennie valamiért, én pedig egy fa árnyékában vártam rá az utcán amíg visszajön.

Éppen azzal a templommal szemben álltam, melynek tornyát láthatom az erkélyéről, de leginkább az órája kongatásait hallhatom. 

Az órára nézés nélkül is tudom mindig hány óra óra van, és számoltam is már sokszor az óránkénti megszólalását. 

Mintha régi ismerőssel találkoztam volna úgy néztem a fehér mutatókra, és hallgattam azt az egy ütést, ami a délután  egy óra elérkezését jelezte.

Még volt annyi időm, hogy a fiatornyokat is megnézzem, szép szabályosan álltak, semmi panasz nem lehetett rájuk.

M. gyorsan visszaért. Már éppen a fákat kezdtem volna el nézegetni, de rájuk már csak egy pillantás jutott. 

Folytattuk az utat, és én az első lépéseimnél még köszönetet mondtam nekik a védelmező árnyékukért.

Az előző napok apróságaiból

1.Mikor kinézek az ablakon a már jól ismert gesztenyefát látom. Láttam már színes őszi levelekkel, télen hóval az ágain, kora tavasszal az első gyűrött kis leveleivel, majd később "gyertyázni" a virágjaival. Most a kis szúrós burokban a még rejtőzkődő gesztenyéket látom.

2. M. erkélye olvasósarok is. Néha én is kint ülök, és olyankor mellettem szőlőlevelek vannak, felettem pedig napernyő.

3. Késő délután az ablak nyitva, a vele szembenlévők is, hogy kereszthuzat legyen.

4. Már nem kell ez a teáskanna! M. kitette látható helyre, hogy majd onnan valahogyan megszabaduljon tőle. Elhoznám magamnak, de nekem sem kell már több, és helyem sem lenne számára, mert dugig vagyok. Sajnálom, mert tetszik.

5. Nézem a neten az időjárásjelentést, mely melegrekordok megdőléséről is ír. Érzem az olvasott hírt magamon, mert folyik rólam a víz.

6. Megy a munka, és készül az ebéd. A konyhában így még melegebb lesz.

7. M. komolyan veszi (vette) a futást. Most már Nordic walkingozik, a futás már nehéz neki. Eddig viszont még nem láttam ezt a könyvet nála, mostanában vehette: "Futóbiblia".  

8. Papírzsebkendő, de miért is van ott előttem? Időnként meg kell törölnöm az arcom.

9. Víz! Mindig azt veszem észre, hogy újra elfogyott. Indulok is rögtön egy újabb palackért.

10. Végül egy esti program. Itthon hanyagolom a foci VB-t a nem európaiaknak való időpontok miatt. M.-nál kétszer néztem, és természetesen nem éjjel vagy hajnalban.

Végre!

Tegnap a lehúzott redőny miatt nem vettem észre, hogy kint beborult az ég. 

A dörgést hallottam meg, és felhúztam a redőnyt. Villámlott, esett már az eső is, és a nagy hőségből lassan 27.4 fok lett. Kinyitottam az ablakokat, és már nem a forró levegő jött be.

Végre valami történt. A vizes úton az autók kerekeinek surrogását szerintem két hónapja nem hallottam.

Előkerült egy esernyő is az utcán. Több is, csak képek nincsenek róluk.:)

Egy galamb szállt le a járdára, amely már nem volt forró. 

Az utolsó képen futó ezüst csík valóban az esőtől fénylő járda, és nem csak a hetek óta tartó vágy és képzelet szüleménye.

Kovács László: A nyári eső illata-részlet

"...Életem körbeveszi a beton,

de el tudok merengeni eső

után itt is a nyári illaton.

Panelház szobájában átlépi

az időt, teret fent a csillagom,

illatokkal beszivárog a múlt,

emlékekkel, a kitárt ablakon."

A naplementét nézve

                                          

     

 

Egy hőségben eltelt nap után este jó elindulni. 

Az egyik előnye a viszonyag késői időpontnak, hogy akkor már nincs annyira meleg. Ez csak azt jelenti, hogy pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, de mégis érezhető.

A másik előnye, hogy a nagy forgalom már lezajlott, nyugodtan gurulhatunk a cél felé. Ha megelőz minket az autópályán valaki, az nagy valószínűséggel magyar rendszámú autó. Sok-sok tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal jobban sietünk vagy türelmetlenebbek vagyunk az utakon, mint az osztrákok.

A harmadik ok, ami nem is előny, hanem inkább színes szépség, hogy belemehetünk egy naplementébe, amely szinte egész úton elkísér minket. 

Először még látszik a napkorong, majd egyre lejjebb megy, végül már csak a maradék fénye világít az ég alján. Mintha egy nagy ecsettel festett narancssárga csík találkozna a távoli dombok recés feketéjével. 

Aztán már a szürke veszi át a szerepet az út melletti lámpák, az autópálya digitális tábláinak és az autók lámpáinak fénypontjaival.

Mire teljesen sötét lett volna, végül meg is érkezünk.

Hőségben

tetőcserépen
izzó fényfonálból köt
hőséget a nap

 (Dobrosi Andrea)

...Vattacukor hőség az utcán, minden
áttetsző, olvadékony.
Fagylalt folyik, hideg gyöngycseppek
égnek izzadt bőrön, ingek tapadnak.
Sötét udvar kútjából a tévéfilm
hangjai, mert nyitva minden ablak.

(Rakovszky Zsuzsa)

olyan hőség van,

hogy vetkőznék, pedig még

fel sem öltöztem...

(Boda-Kalmár Brigitta)

Hogy értsd, egy pohár víz mit ér,
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.
Hogy lásd, egy napod mennyit ér,
Néha látnod kell, az élet hogyan fogy el.

 (Sztevanovity Dusán)

végigfut a csend

forró macskaköveken

csak lábujjhegyen

(Kostyal Kendra Valéria)

Weöres Sándor: Kánikula

Szikrázó az égbolt

aranyfüst a lég,

eltörpül láng-űrben a

tarka vidék.

Olvadtan a tarló

hullámzik, remeg,

domb fölött utaznak

izzó gyöngyszemek.

Ragyogó kékségen

sötét pihe-szál:

óriás magányban

egy pacsirta száll. 

Egy régi "alkotásom"

 

Valamit kerestem egyik nap a blogomban, és megtaláltam ezt a videómat, melyet én készítettem, és 2009. június 9-én feltettem a YouTube-ra. Ez a dátum sem éppen mostani.:)

A téma a levendula volt, és ha jól emlékszem egy 2-3 napos Balaton melletti kis kiruccanásunk emlékére csináltam. Akkor voltak más témáim is, főleg születésnapokra készítettem őket ajándékomként. Valahol talán azok is megvannak.

5065 nézője volt a fenti levendulás videómnak a sok-sok év alatt, 16 like-ja és 2 hozzászólást is írtak. Most láttam a számokat alatta.

Én szinte el is felejtkeztem róla. Nem teljesen, mert azért a nyoma megmaradt bennem az "alkotásomnak", de éppen csak egy nyomnak mondható az emléke.

Írtam nemrégen egy bejegyzést a Levendárium Dörgicsei Levendula Majorról, néhány kép felismerhető ebben a videómban az abban is szereplő képeim közül.

Yanni zenéje szól alatta, valaha mennyit hallgattam őt, de sajnos azóta sem. Most mégis ébredezhet bennem  az emlékekben fakuló szeretett zene és a képek.

Virágzik a levendula.  Aktuális, hogy újra megjelenjen a blogomban ez a videó, hogy én is jobban emlékezzem arra, hogy valaha ilyeneket is csináltam. 

Két ország között

A házunk háta mögött van egy aszfaltozott út, ami egyszer csak földúttá válik, és átvezet  a közeli Ausztriába.

Lehet gyalogolni, először kis kertek mellett, utána búza-, kukorica- és sok-sok repceföld következik. 

Vannak virágok is, természetesen vadvirágok, és én néhány szálért lehajolok, majd csokrot formáluk belőlük. Legtöbbször egyedül vagyok az úton, ritkán M.-nal, és sétálótársak is vannak vagy gyalog, de biciklivel is elég sokan.

Az utolsó magyar falu ( Ágfalva)  összeér az első osztrákkal( Schattendorf). 

Az osztrák vagy a magyar falu kocsmájában lehet kávét de főleg vizet inni.

Még a földút kezdete előtt van egy gyertya mintabolt, egy szaküzlet széles választékkal. Öröm oda betérni, ahol darabra és kilóra is lehet venni a gyertyákat.  Karácsony előtti látogatásaim illatos helyszíne volt régebben. Már nem, mert annyi itthon a gyertyám, hogy nincs szükségem újakra.

A sétáim is régen voltak azon az úton, már nehezebb elkezdeni, és még nehezebb lenne be is fejezni. Pedig olyan közel van az az út, hogy még gyalog is eljutok a lakásomtól odáig pár perc alatt.

Újra el kell indulnom, és ha már nem is a határig eljutni, de legalább az elsö vadvirágokig...

Akácillat

 

A levegőnek nincs illata, de akkor mégis van, ha valami illatosítja. 

Bodza, akác, hárs, jázmin... Ezek illata jut el leginkább hozzám. A házunk előtt álló nagy hársfa néha elküldi az orromig az illat-üzenetét, mely közben a hozzám vezető útján már jelentősen legyengül.

Van az akácé is, amely gyerekkorom illata. 

Estefelé kiültünk a nagymamám háza előtti akácfa elé. Mi gyerekek az árokparton ültünk,  a felnőttek sámlin, széken és hokedlin. Olyan jó alföldi szokás volt estefelé  kiülni a ház elé, az volt akkor a chatelés.

Megszólították az arra járókat, és a köszönésen túl némi érdeklődés is volt a rövid beszélgetésekben: az egészség, egy-egy haláleset, leginkább az unokák és a szomszédok ügyes-bajos, leginkább pletykaszintű hírei.

Közben akácillat volt a levegőben, mely keveredett az alföldi nyári por illatával a lassan erejét vesztő hőségben.