Jelek

Az első jelei az ősz közeledtének a földön is láthatók, főként a diók és az almák már leesett korai darabjai.

A csipkebogyók is pirosodnak már, de még kemények és savanyúak. Nekem nem  baj, mert gyűjteni és fogyasztani úgysem akarom őket. 

A piros színük vonzza a szemem, és ennyi nekem elég is belőlük szeptember elején.

Elkezdtem foglalkozni az őszi képeimmel, a versekkel és idézetekkel, és ezek nagyobb örömöt okoznak nekem, mint a nyáriak. 

Kicsit elmerülök bennük, és kaptok az élményeimből majd ti is. 

Most öt haikut hoztam az őszi hangulat kedvéért:

Tárnok Attila: Változás

A változás is

lehet gyönyörű, ez az

ősz üzenete.

Temesi Patrícia

Metsző őszi szél

lassan formálja lelkem-

megtanít élni

Bihari Enikő: Őszi csend

Őszi fény dereng,

Bágyatag a délután.

Csend hull a tájra.

Szeverin 

Őszi illatot

Áraszt a mai reggel

Már nincs melegem.

BG Gabi

őszi fák alatt

avarillatot kerget

a hajnali szél

Vágyaim

Ihász Kovács Éva: Vihar 

Villámok napszárnya közt
eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
az ember egymaga.
Óriás kék kút az ég,
iszik a föld, a fű, a fa,
szomjas a lélek és szorong,
szinte fél egymaga.
Cicoma minden, pőre látszat,
örülnék egy ázott fűszálnak,
csillagnak, melyet a szem láthat,
hangnak, mely végre emberi,
s szeretne megérinteni.

Miért ezek is most a vágyaim? 

Mert esőt akarok végre, és a szomjazó lelkek szárazságát is csillapítani. 

A sok cicoma helyett letisztult egyszerűséget, a mostani gúnyolódva gyalázkodó Facebookos kommentek és bejegyzések helyett, már ott is több emberi hangot és szebb szókincset.

Olyan engem megérintőket, mélyre hatolókat és a lelkem is simogatókat.

A régi iskolám előtt

A volt gimnáziumomtól pár méterre parkoltunk le, és az épület felé vettem az irányt. Most nem léphettem be, ahogy ezerszer megtettem sok-sok évvel ezelőtt. Megtaláltam a könyvtár ablakát (3.kép), de az utolsó évünk osztályának ablakai másfelé néztek, így nem láthattam őket. 

Akkor köpőversenyeket tartottunk az ablakokból a vaskerítés lándzsáinak hegyére?  Egyébként nehéz eltalálni azokat a vékony hegyeket olyan magasról.;)

Ellenőriztem a már akkor is itt álló fákat az iskola előtti nagy parkban,  és felnézve láttam, hogy a gesztenyefák őszies barnája találkozott a nyár még mindig zöldjével.

Ebben a parkban a órák és a menza közötti szabadidőnkben a padokon ültünk, és mindenféle dalokat óbégattunk. Az igazgatói irodában nem kaptunk dícséretet  ezért. 

A nagyobb letolást a Vörös Csepelért kaptuk, és most sem értem, hogy miért. De ha egyszer olyan pattogósan lehetett énekelni.:)  Akkor az a dal nagyon kívánatos volt, talán inkább dícséret járt volna érte. Az igazgató úr észjárását nem tudtuk követni. 

Vissza a jelenbe. A vaskapu előtti bokron láttam a barna és a zöld szín összefonódását. Rápillantottam néhány megbújó hóbogyóra, és eszembe jutott, hogy annyira kellene nekem már a tél.

Még valami szép kis zöldet is felfedeztem, apró virágokból összeálló virágtányérokat, melyek a levelekkel együtt egy hosszú sövényt alkottak. 

Kellett is a hosszú, mert az a tér, vagyis a soproni Deák tér Európa második leghosszabb tere a 860 méterével. Tudtátok?

Tovább nem nézegethettem, mert M. már az autónál várt rám, és én el is indultam felé a már jól ismert vaskerítés mellett.

 

           

                                    

Nyári" zene"

Reviczky Krisztina: Árny

Mosott ruhákat teregetve
játszik a fény.
Látszik, amint
fehér sziluettje
a kötelekre csípteti
a feszes anyagot,
a derengő tegnapot,
a fák nesztelen szelét.
De ahogy felhajtod
a ruhák szélét,
hogy tetten érd,
eltűnik, maga után
hagyva valami halk,
reneszánsz zenét.

Még mindig a kinti szárítás ideje van.

Egy blúzom lengedezik az alig szélben, a szellőben, és a légmozgás valóban neszezik. Én legalábbis hallani vélem. 

A dróthoz egy csipesszel rögzítettem a vállfa kampós szárát, mert egy fehér blúzt ott lenn  látni majd a földön? Nem, nem  akarom újra kimosni.

A fák zöldje is látszik, és jó hogy zöldellnek a háttérben, mert így jobban látható a blúzom csipkéje. 

Talán éppen ez az a reneszánsz "zene", amit néha viselek is, és nem rajtam hordom, hanem bennem.

Hadd tegyem még azt hozzá, hogy nincs olyan nagyon bent bennem, és nem kezelem annyira  sajátként sem, hogy ne legyen másoknak is átadható.

Lassan vége

Makovics János: Nyár vége

Lassan elmúlik ez a nyár is,

emlékeit hagyva hátra a forróság,

mely megviselt mindenkit nagyon,

és a vágyott nyaralások, utazások,

melyek nem olyanok, mint képzeletben,

de megvolt, túléltük, s maradnak

képek, filmek, melyeket készítettünk,

hogy hosszú, téli estéken visszanézhessük:

megéltük nyarunk mégis, és reménykedünk,

hogy jövőre még jobb, szebb, érdekesebb

lesz, még ha tudjuk is, hogy ez önámítás,

boldoggá tesz a reménykedés így nyár

vége felé, mikor már rövidebbek a napok,

miként életünk is egy éve "odalett", s

kopognak majd az elsárgult levelek,

nyár vége itt van végre, túléltük megélve.

Hálanapló

Folytatom a Hálanaplóm. 

Megint kihagyás volt a blogomban, pedig van miért hálát adnom. Én már nem is tudnék mit kezdeni a túl nagy dolgokkal, most is csak a kicsik jönnek szép sorban.

 

171. Egyszer egy madár repült el a soproni Fő tér felett. Lent hagyta az emlékét és az üzenetét az arra járóknak.

172. Nekem mindig és minden alagútban az jut eszembe, hogy: Van kiút.

173. Nyáron többet használok, és főleg a gyümölcsös tusfürdők illata van a bőrömön zuhanyozás után. Egy kis utánpótlás látható belőlük a képen.

174. Félúton vagyok az evésben. Volt is, és még van is belőle. Nem is rossz így egy helyzet.

175. Hála M.-nak, aki egy számomra nehéz terepen előre viszi a rollátoromat.

176. Megint kaptam egy falat szeretetet a kávém mellé. Egyre gyakrabban egy szívecske formájában adják a kávézóknak.

177. Nyári látvány, és időnként nyári igényem is a fagyi. Nem gyakran, de néha megjutalmazom magam vele.

178. A hőségben egy szoba sötétje és csak egy kis fénycsíkja. Ez a forró nyár főleg így telt el félhomályban. A napfény melegét nem engedtem be, talán még segített is a redőny és a függöny hogy kevesebb legyen bent még akár egy 1 fokkal is.:)

179. Egyedül vagyok, háttal ülök, de így is szép vagyok, és észre is vettek!

180. Egy szegény falu szegény templomának szépségesen szegény fénye vonzza a tekintetem.

A kis tavunk

 

Írtam már a zöld Sopronról, és az akkor feltett képeken láthattátok, hogy valóban sok a zöld szín a városban. Hozzáteszem, hogy nyáron nem is olyan nehéz ilyennek lennie. 

Most is sok zöld színt mutató képet hoztam, és szintén Sopronban készítettem őket.

A lakótelepünk közepa táján található egy kis tó, tehát mindenkihez közel van. 10.000 ember lakik itt, és kell is a sok 4 és 10 emeletes ház közé egy kis pihentető nyugalom.

Tavasszal már pecások ülnek a partján azzal a kitartó türelemmel, amellyel csak ők tudnak. Télen mikor leesik a hó, kerül belőle a nádra és a vízbe síró fűzfákra.

Tanévekben pedig én mentem el mindig mellette a munkahelyemre. Figyeltem volna hosszabban is a vizet, benne a köröket és a vonalakat rajzoló kacsákat, ha nem időre kellett volna mindig mennem.

Szeptember 1.

Sokszor voltam Balfon ( 8 km innen) a gerincem kezelései miatt. Busszal jöttem haza, és ha még volt időm az érkezéséig a szanatórium parkjában sétáltam és nézegettem. A buszmegálló nem vonzott, az csak egy barna fadoboz volt a parkhoz képest.

A kezemben volt a megpakolt táska egy vizes törölközővel, fürdőruhával, papuccsal, egyebekkel és néztem az órát is, hogy a látvány miatt nehogy ne érzékeljem  az idő múlását,  és elmenjen majd nélkülem a busz.

Volt ott egy mindenki macskája is, aki  felnézett az érdeklődőkre, és mindig feleslegesen óvta tőlünk az ételét, hiszen senki nem vágyott rá. 

Volt pók is, aki szőtte a hálóját, és adott a szépségnek is, mert virágok szirmai közé feszítette ki a gyenge szálakat.

A színes virágok között virított sok sárga színű, hogy a napszínükkel ők legyenek a  legjobban  láthatók. El is érték a céljukat, mert észrevettem őket.

Mindehhez  társult a megszelídült szeptember eleji napfény, melyre egész nyáron át vártam.

Elérkezett mára szeptember elseje, sőt folytatódik ez a hónap, és a mai dátummal teljesült is egy kívánságom.

Most már újat

 

Steel: Megújulni

Megújulni kéne, lemosni végre
az önzés koszát, úgy nézni az Égre,
mint aki gyönyörködi, és nem mint ki

Istentől vár megváltó csodát. Most már
megújulni kéne, mint kacajgó nyár,
mely a legszebb színeket szertehinti.

Megújulni kéne, a monotonság
szürkeségét létünkről lesöpörni,
napjaink polcát mosollyal letörölni,
nem hagyni, hogy a harag, konok kórság

mérgezze bennünk a szeretni tudást.
Megújulni kéne, a sértettség oly
karakán dacát elhagyni, hiszen fojt
sokszor az a bántásból visszarúgás.

Megújulni kéne, ölelés-jólesőn
nyúlni a másik felé, és nem szúrni
félelem-tüskéket, látszat mögé bújni,
fájdalomtól futamodva szószegőn.

Megújulni kéne, a szerelem termál
vizében ficánkolva mártózgatni,
nem csalódás-sebeket számolgatni
míg az órakerék magányunkban megáll.

Megújulni kéne, virágos rétre
szaladni, őszintén látni a szépre,
a bánatot szívvel, belülről kisírni.

Megújulni kéne, felülni a szélre,
kézen fogva szállni csillagos éjre,
a jót és rosszat egy tenyérként vinni.