Ez is én vagyok

A Nap január 21. és február 20. között halad át a Vízöntő jegyén. 

(Itt írom le, hogy a Vízöntőknek szóló napi horoszkópokat néha elolvasom, hogy utána rögtön el is felejtsem őket. Nem számítanak.)

Ez is az én körmöm. 

Nem a jelenből való a kép, hanem amikor még dolgoztam, és akkor is, mikor nyári szüneten voltam. 

A "flower-power" erőszakmentessége, a szeretetet és a béke kívánása a körmömön is volt  egészen kicsiben. 

Szeretem a jelképeket.

Volt ennél több virágom is, mert van egy olyan képem, melyen 20 évesen egy magam készítette koszorúval a fejemen mosolygok.

Vízöntő vagyok hatalmas szabadság és függetlenség vággyal, és nehezen viselem el azt is, ha meg akarnak változtatni, mert úgy könnyebb az életük, ha nem nekik kell megváltozniuk. 

Hitték, hogy egyszerűbb és kényelmesebb formálni, mint formálódni.

A Hair-ből Berger asztalon táncolós jelenetének  a végén én is kieresztettem a hangom vele együtt, és mikor Scott Mckenzie meghalt, akkor még többet  hallgattam a San Francisco című dalát.  ("Ha elmész San Franciscoba a hajadba tűzz néhány szál virágot...").

A nyári melegben a poros földutakon legszívesebben mezítláb járnék. 

Mikor ezt meg is tettem Somogyvámoson, a Krisna-völgy békés világában, az elégedettségnek egy olyan érzése volt bennem, mint amikor egy vágy teljesül.

„Harmony and understanding

Sympathy and trust abounding

No more falsehoods or derisions

Golden living dreams of visions

Mystic crystal revelation

And the mind's true liberation

Aquarius

Aquarius”

( From the musical Hair: Aquarius- excerpt)

"Összhang lesz és megértés
rokonszenv és bizalom
soha többé rossz akarat
győz az álom és kívánság
ragyogó szabadság

lelkünk megtisztul

Akvariusz

Akvariusz"

( a Hair című musicalből: A Vízöntő jegyében- részlet)

Aktuális

A lenti sorokat még 2012. január elején írtam a blogomba, miután Frauenkirchenből hazajöttem.
Átmásolom most ide őket újra:

"Szombaton egy templom mellett mentünk el és kicsit kételkedve ugyan, de lenyomtam a kilincsét. 

Lám, nyílt az ajtó és örültem, hogy nem misére, istentiszteletre, hanem csak a csendért, egy imáért és a látványért érkezőket is várja Isten háza. Nem is olyan természetes, hányszor nyomtam le hiába a kilincset. 

Az országért nem mondtam még ilyen mélyről jövő imát!"

 

Egy egyszerű kis történet emléke

Egyszer régen a mama kérésére M. miután levette a fóliát, felszeletelt egy kalácsot és nekiláttunk...

Tiszta, egyszerű íz, semmi túlbonyolítottság a vendéglátásban. Hagytuk, hogy a terítő  félrecsússzon, és tányérok sem voltak.

Mennyire elég csak a pattogó tűz a konyhában, egy kalács és hallgatni, hogy mi történt egy kis falu életében, de leginkább a szomszédoknál, mert valahol ott van vége az átlátható világnak 90 évesen.

A keze közben megpihent a járást segítő kereten, mely mindig a közelében volt, mint ahogy az a kis cédula is, melyen kézzel írva öt felkiáltójellel az volt hogy, "inni, inni, inni", mert azt mindig elfelejtett, és a fia félt, hogy míg ő távol van, a mama  kiszárad.

Közben láttam egy nagyon fontos szót a hímzett falvédőn, és csak remélni tudtam, hogy  a készítője életében is jelen volt a szeretet, aki még mindig ott ülhetett velünk abban a régi  konyhában, miközben minket nézett.

 

Fényképeken a részletek

Hoztam néhány képet pár részletről, mert ami jellemző rám, annak itt is helye van. 

Aki szokta olvasni a blogomat, már úgyis észrevette, hogy szívesebben fényképezem ezeket, mint a nagy egészet. 

Még megfogalmazni sem tudom, hogy miért alakult ez így. 

Mindenen gondolkozni sem akarok, a miérteket sem kutatom már annyira, tehát marad az elfogadása annak, hogy  "ez így van"! :)

1. Virágok a József-kút vizében a heiligenkreutzi apátságban. Jártunk a falu temetőjében is Vetsera Mária sírjánál.

2. A soproni Deák Étterem étlapjának fedőlapja. Rátettem azt az egy szál levendulát, amit korábban sokáig szorongattam. Végül letettem oda, mert szabaddá akartam tenni a kezem. A borító vagy fedőlap nagyon lényeges dolog, mert az első benyomás is sokat számít, és valóban az egész étlap tetszett.

3. Közel ültünk egy színes tapétához Veszprémben.

4. Szeretem a régi, főleg fehér ágyneműket. Egyszer az Őrségben ilyenben aludtam, és hálás voltam a házigazdáknak, hogy ennyire a helyhez illővel tiszteltek meg. 

5. Szárad egy blúzom az erkélyemen a nyári melegben.

6. Régi napernyő a soproni Lenck-villában, ami most múzeum. Nagyon szép hely, majd egyszer írok róla  a blogomban.

7. Ülök a fotelemben és pörgetem egy könyv lapjait. 

8. Levelek egy szökőkút vizében Kremsben.

9. A Duna hullámai által formált homok fodrai és egy kósza őszi falevél Dürnsteinben.

Az épülő optimizmusomról

''szavak nélkül ragyogás

tölti ki minden percem,

e hernyótestből ékesen

égre száll pillangólelkem.''

(Jáger László: Pillangó-részlet)

A csipkés aljú blúz és a farmer után egy újabb ruhadarabom képét hoztam el azzal a gondolattal, hogy februárban egyelőre még csak a sálamon lévő pillangót nézhetem. 

Az igaziról tudom, hogy az élet nagy változásaira is utal, hiszen ami először egy pete, az hernyóvá, majd  bábbá alakul, és később egy gyönyörű lénnyé változik.

Én erre a folyamatra alapozva építgetem az optimizmusom, mert a pillangó fejlődése  azt is jelenti számomra, hogy bármilyen szép és jó is lehet még abból, amelyről addig nem is gondoltam volna.

Mi ez, ha nem optimizmus?

Ezt olvasom "A magyar nyelv értelmező szótárá"-ban az optimizmusról:  derült, bizakodó életfelfogás, szemlélet, különösen az emberiség haladásába vetett törhetetlen hit; derűlátás.

Bizakodó életfelfogás?! 

Tetszik, és nagyon is kell ez nekem, hogy felépítsem magamnak mégis azt, amit mostanában már inkább rombolnak.

Van problémám azzal a "töretlennek" hívott hittel is, amely az emberiség haladásának irányáról szól. 

Ott valahogy mindig megrepednek az építkezésem falai.

Ne lopj!

Van ahol a hetedik parancsolat még működik, és a becsület keze dobja be a kitett dobozba az árat, mert még létezik, ahol egy üzlet erre épül. 

Az eladó nincs is ott, és mégis fogy az áru és gyűlik a pénz is.

A "kis" emberek saját tapasztalatai használhatónak mutatják ezt a cserét, különben nem lenne már sem hokedli, sem rajta az áru, sem a pénzes doboz...

A bibliai tízparancsolat  tiltja más tulajdonának jogtalan elvételét: 2Móz 20:15. 

De létezik más is, ha valaki Isten törvényét már régen nem ismerné vagy nem értené: Büntető Törvénykönyv (Btk.) 396. §-a! 

Hadd csörögjenek!

Nem régen egy általam  szeretett blogban olvastam, hogy írója szépen felöltözött, és karkötőt is tett a csuklójára.

Eszembe jutottak a sajátjaim is, melyek egy virágokkal festett zöld üvegtartóban vannak, és a fedelét már évek óta nem emeltem fel.

Mióta nyugdíjban vagyok nincs is igazán alkalmam, hogy használjam őket. 

A boltba menéshez mégsem teszek fel karkötőt, a csuklóm díszítésének vágya is bizonyára valahol elveszett, ha az órámon kívül nincs más rajta semmi.

Írtam is erről abban a blogban kommentként, hogy legalább a szobámban meg kellene egyszer csörgetnem őket. Hozzátettem azt is, hogy az a rossz, hogy már nem is gondolom komolyan ezt a lehetőséget.

Jött rá a biztatás, és nem is egy, hanem kettő, hogy: 

"Hadd csörögjenek azok a karkötők!" 

Ebben az egy mondatban annyi minden benne van:

Még több örömöt adhatnánk saját magunknak, és még indokok sem kellenének hozzá.

Lehetőségekre sem érdemes várni akkor, ha valamit megtehetünk azonnal is.

Kerestem egy régi képet a csuklómról, mert mostanában készült természetesen nincs  róla.

A vasárnap délelőttünk

Tegnap  újra a Múzeumnegyedben voltunk, és az ottani 10 kiállításból számunkra a negyediket néztünk meg. 

Mielőtt elindultunk, beszéltem még kicsit M.-nak a Szent Koronáról. Bíztam abban, hogy a kiállításon majd látja a korona, a jogar és az országalma másolatát, mert a kiállítás címe "Sopron és a korona" volt. 

Láttuk az eredetieket is egyszer a Parlament épületében, tehát nem voltak számára már ismeretlenek.

Úton a Múzeumnegyed felé még megmutattam neki újra a Hűségkút tetején látható országalmát, ami mellett  már máskor is sokszor elmentünk.

Az első teremben rögtön gregorián énekek szóltak halkan a háttérben, és  ez meg is alapozta a hangulatom a folytatáshoz. Mennyi régi bakelit lemezem van, és milyen sokat hallgattam régen őket! 

Legtöbbet az ott lévő koronázási jelképek előtt álldogáltam, meglepetés ez nem is volt számomra, hiszen tudtam,  hogy így  lesz.

A kiállítás utolsó helyszíne az a rekonstruált vasúti kocsi eredeti használati tárgyakkal, melyben IV. Károly utolsó magyar király és felesége, Zita királyné utazott Sopronból a főváros felé 1921 októberében. Címeres zsebkendő, meisseni porcelán és a falon ünneplőbe öltözött,  a királyi párt fogadó nők képei is.

Tetszett ez a kiállítás is, mint  ahogy az eddig látottak is tetszettek, és jól döntöttem.

Ez utóbbit azért írtam most le, mert nekem kellett eldöntenem, hogy délelőtt sétáljunk-e a belvárosban, vagy inkább erre a  kiállításra menjünk. 

Én a kiállítást választottam, de volt még egy kis sétánk is utána, így mindkettőből jutott végül nekünk.

  

 

Temetőben

M.-nak vannak eltemetve rokonai Sopronban. 

Tegnap elmentünk a Szent Mihály temetőbe egy sírt megkeresni, de végül nem találtuk meg. A temető nagy, és a sír helyét csak nagyjából mondták el egyszer neki.

Én nem leszek lehangolt a temetőben és akkor sem, ha már eljövök onnan. 

Míg ott vagyok egy kicsit művészetnek és egy kicsit történelemnek is tekintem a helyet. Persze, ilyen szándékkal kell odamenni, és úgy is sétálni ott. 

Az enyéimhez nem tudtam most elmenni, mert egy másik temetőben vannak eltemetve.

Sok olyan sír van, melyekben Trianon előtt születettek, sőt még 1920 előtt elhunytak nyugszanak. Ezeket a sírokat nevezem én "történelemnek" is.

Ha lehet azt mondani ( már pedig lehet!), hogy ezek a sírok szépek, akkor bátran kijelenthetem, hogy azok.

Kevés síron ugyan, de még karácsonyra vitt koszorúk vagy kis karácsonyfák is voltak. 

Az egyiken egy kis sárga gömb fénylett, azt vettem észre legelőször, és  közelebb is mentem hozzá, hogy jobban megnézzem. Nem tudom, hogy miért volt annyira feltűnő számomra, pedig tényleg csak egy nagyon kicsi dísz volt.

A galamb megvárta, míg odaérek hozzá, hogy lefényképezzem.  Azt gondoltam, hogy majd közben elszáll, de csak türelmesen nézegett ide-oda, és még azután is ott maradt, hogy én eljöttem onnan.

"Nem, nem tűntem el.

Ne halott emberként gondolj rám!

Csak nézz az égre fel,

Felvettem csillagruhám."

 (Gyenge Ildikó: Nem haltam meg - részlet)