Az első közös vacsoránk

 

             

        

1. Visszajöttünk  a vásárlásból, és Yano elkezdett ismerkedni egy partvissal. Tavaly mikor a Balaton mellett voltunk ugyanígy együtt, akkor egyfolytában tologatta őket a folyosón. Akkor még egy évvel fiatalabb volt, és a lapát, seprű vagy a partvis voltak a kedvencei. Most már nagyobb, inkább a játékait választotta.

2. A nappali kedvenc sarka, főleg M-é.  Én már rögtön télen láttam égő tűzzel a kis zugot. A kép jobb szélén látszik egy kicsit a házigazdák által odatett pléd is.

3. A terasz asztala egyelőre még üres.

4. Lassan kipakolva az alapanyagok, először a husi, aztán szépen sorban minden egyéb. M. fiatalabbik fia (Yano apukája) vállalta a grillezést, de néha más is odament hozzá csak nézni, vagy akár segíteni is. 

6. Yano anyukája rendezgette a hozzávalókat,  ő a segítők közé tartozott.

7-8. Folyik a vacsora készítése. Én a nappaliban ültem, és az ajtón át néztem ki rájuk és fényképeztem is, azért lóg bele  a képbe az ajtófélfa és az ajtó is.

9-10-11. Az asztal lassan megtelt, és elkezdtünk enni.

12. Yano az anyukájához bújt, mert ő olyan kis odabújós.

13. Az asztalra támaszkodott, de a kanálhoz is ragaszkodott. Jó étvágya van, mindent megeszik, soha nem válogat vagy finnyáskodik.

14. Este még a fiúk tüzet gyújtottak. Kicsit kimentem én is hozzájuk, de nem maradtam csak pár percig. A nappali 30 fok fölötti hőmérsékletből este 14 fok lett. Több mint 500 méter felett voltunk tengerszint felett. M. dzsekit vett fel, és abban  nézte a csillagokat.

15. Végül már csak ezt fényképeztem le a nap utolsó képeként, aztán irány a fürdőszoba, majd elmentünk aludni.

Utólag  hozom ezeket a képeket a netről. A tulajdonosok sok téli képet tettek fel a vendégházról, és én még elutazásunk előtt a fiúktól is ilyeneket kaptam. Ezek voltak számomra  az első látványok és benyomások róla. A 2. képhez írtam, hogy nekem a tél jutott rögtön eszembe a kandallóról. 

Mi más?:)

A megérkezésünk napja

  

  

 

   

 

 

1. Négy napot Szlovákiában töltöttem  M. családjával, amely már az én családom is. Tudtam, hogy a szállásunk egy faházban lesz és örültem is, hogy így majd könnyen megtaláljuk. Aztán kiderült, hogy ott szinte minden ház faház. Megsaccoltam, és úgy körülbelül a házak 80%-a. Megtaláltuk végül a mienket is, még ha nem is azonnal.

2. Gyűlik a család. Yano figyeli, ahogy a nagybácsiék is megérkeznek. Leírtam a kicsink nevét, mert nem akarom mindig "fondorlatos" módon megkerülni, ha  írok róla.

3. A házhoz szerencsére egy terasz is tartozott, ott lehetett összegyűlni, beszélgetni és enni. Yano és az apukája szemrevételezte a helyet, utána a picink megpihent kicsit.

4. Az asztalon egyelőre csak egy kancsó víz, ami nagyon fontos volt, mert állandóan szomjas voltam.

5. A teraszról ezt láttuk, pár méterre volt tőlünk a kerítés.

6. Felmentünk a szobánkba. Szerencsére a háziak behúzták a függönyt érkezésünk előtt, így nem melegedett át nagyon a szobánk.

7. Mindig érdekes megtudni, hogy mit láthatunk, ha egy új helyen kinézünk az ablakunkon. A függönyt már félig el is húztuk, hogy megtudjuk.

8. Ezt láttuk végül minden nap a szobánkból.

9. Irány a fürdőszoba legalább kezet és arcot mosni. Ez az ablak is tetszett a kilátással együtt.

10. Mire leértünk, Yano már a nappalinkkal ismerkedett. A 4 nap alatt kúszott, mászott és "trappolt" egyfolytában. Napközben csak néha ült le vagy aludt egy keveset.

11. Az asztalon sok gyümölcs látható. M. öccse előző nap hozott a kertjéből  barackot és almát, a többiek is hoztak az útra. Összegyűlt egy elég nagy adag, de ettük szorgalmasan, és így el is fogyott.

12. Hamarosan elindultunk vásárolni a reggelikre és a főzésekre. Az áruház parkolójából rá lehetett látni a falu templomának a tornyára.

13. Vásároltunk, és közben a bevásárlókocsinkba Yano kapaszkodott addig, amíg el nem engedte, és utána lehetett figyelni vagy keresni őt.

14. Erről  a  képről nem is kell többet írnom. Hátul még Csabai is van, az a legutolsó kolbász a háttérben, de a név még így is olvasható.

Tisztábban

 

Kaulics Gellért:  Az idő tükrében-részlet

Az évek súlya vállaimra simul,
nem nyom le, inkább emel csendesen.
Minden nap új réteget von lelkemre,
és egyre tisztábban látom önmagam.

Ha az utolsó sorban leírtak is megvalósulnak, akkor én még azt sem bánom, hogy öregszem, sőt már meg is öregedtem.

Közlemény: Egy kis blogszünet következik, de amíg visszatérek, addig is örömmel látlak itt benneteket. 

Ezt a képem is bizonyítja!:)

Két óra a Balatonnál

Két órát töltöttünk Balatonfüreden mindössze, mert mikor jöttünk haza Kapolcsról, megálltunk ott. Mindegy is mennyi időnk volt rá, egyszerűen kellett a tó vize. Láttuk a virágokat, a hajók indulásának vagy érkezésének a látványát, a vitorlások rúdjainak erdejét. 

Mégis leginkább a virágok sokasága tűnt fel legelőször.

A kacsák  a köveken pihentek, csak néhány úszkált, az egyik éppen a fejét  víz alá dugva, és a kis fenekét a közönségének mutatva keresgélt. 

Egy olyan pillanatot is elkaptam, amikor egy hajós éppen a kötelet eldobta, és ez a mozdulat került rá  a képre. Nem akartam, de mégis így sikerült. Jó időben voltam jó helyen, és megörökítettem egy lényeges pillanatot a lényegtelenek közül. Egy valahol történő  lehorgonyozást.

Ami leginkább kellett: a víz színe, ez az otthon érzést jelentő zöldes-kék, de  akkor éppen az a halványzöld.

Az "otthon lenni" érzést nem véletlenül írtam le. Néha átsuhan rajtam egy ilyen  pillanat, amely nemcsak egy pillanat ideje, hanem egy mindig bennem lévő érzés kis töredéke, amely éppen akkor és ott  üzent is nekem. 

Hogy ez az üzenetet eljutott hozzám csak a bőrömön látszódott meg, mindössze egy  gyorsan  eltűnő libabőr volt a hőségben.

"Csak" egy udvar Sopronban

      

                       

                   

                                        

                                      

                                                                                                                                                                     

                                            

Sopronban sok belsőudvar és kapualj van, de mindegyikbe nem is néz be az ember, mert akkor csak oldalra nézve tudnánk ebben a városban menni.

Most egyet hozok el közülük egy olyat, ahol vannak ívek,  de lépcsők és korlátok egyenes vonalai is, találhatunk egy kis művészetet, színt is adó virágokat, és a legfontosabbat, egy embert.

Egy olyan embert, aki már nem fiatal, napsütésre vágyik, de az sem zavarja, hogy az újságának a fehér lapjaira vakítóan éppen ráesik  a fény.

Sétáltunk ott, nem foglalkozott velünk, de azért ránk is nézett. Egyre csak fogytak az elolvasatlan sorok, és a kiváncsisága bizonyára nem enyhült a hírek tudomásul vételével sem. 

Annak ellenére sem, hogy ő már nagyon sok oldalt elolvasott az "újságjából".

Vasárnap

                           

Tegnapi történések pár pontban és a szokásos hozzájuk tartozó képekkel.

1. Kellett már egy kis gyümölcs, mert kb. egy hete nem voltam boltban, és nem volt itthon semmi. Ma elmentünk vásárolni, került 3 féle gyümölcs a bevásárlókocsiba. Hazajövetel után megmostam őket, 2 tányérra raktam belőlük, és ez az adagom már nincs meg.

2. Nyári kényeztetés Bailey's fagylaltkehellyel. Jól megpakolták tejszínhabbal, de elfogyott róla.

3. A szomszéd utca, az enyém is ilyen, de csak éppen ott jutott eszembe az autóból kattintani. Azért mutatom meg, mert jó dolog, hogy ilyen fák vannak a lakótelepen, és nem is kevés. Mikor építették a lakótelepet az építkezéssel együtt már ültették is őket. Kicsik voltak a költözésemkor, de nagyok lettek tegnapra (is). 

A platánok és a hársfák a győztesek közülük. Ősszel sok ágat levágtak, a város kertészei rendezgették őket. Ezeknél még dúsabbak voltak, és fent jobban összehajoltak alagutat formálva.

4. Egy kis furcsaság, ami nem is annyira furcsa.Tegnap lemosattuk az autót. A kapolcsi por még rajta volt, és nem kis mennyiségben. Mosás közben a szélvédőn át ezt is láttam. 

5. A nyár és a tél együtt. A redőnyön át besütő napfény mintája a fotelra tett pléden.

6. Végül az utolsó, és nem is kell erről a  képről sokat írnom. A tegnapi hőmérséklet 12:30 körül Sopronban.