Bölcs gondolatok

Báró Eötvös József (1813–1871) magyar jogász, író, költő és politikus gondolataiból:

Az ész az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem, hogy azt követni s annak engedelmeskedni tanuljon.

Semmi sem fejleszti ki gyöngeségeinket inkább, mint ha hatalomhoz jutunk.

Bekötött szemmel senki sem járhat egyenesen.

Az ember, bármily csekély legyen is, olyannyira szereti önmagát fő figurának nézni az élet képében, minden egyebet pedig csak mellék dolognak, mely miatta alkotódott.

Az embereknek legnagyobb gyengesége az, hogy hatalmokat szüntelen nagyítani kívánják, ebből ered annyi baj, ezért foly annyi vér a politikus világban.

Tiszta, mint a fellegtelen égboltozat, legtöbb embernek belseje; de mihelyt hosszabb ideig tündöklik rajta a szerencse napja, fellegeket szül, s örökre elborítja közönségesen.

Mindenki vigyázzon magára, mielőtt meghajlik; nehéz ám felegyenesedni.

Csúnya a zsarnokság, de a fortélyos elnyomás még undokabb.

Az emberek néha az okosat választják, de csak azután, ha ez elkerülhetetlen szükséggé vált.

Elbutítani a népet: ez volt a zsarnokság leghatalmasabb eszköze legrégibb időktől mostanig... A zsarnoknak hatalma... csak a nép tudatlanságán fekszik.

Magyarországot nem pusztító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.

A szombati programunkról

 

M. nagy Forma 1 rajongó évtizedek óta. 

Személyesen is részt vett egy-egy versenyen, és a TV közvetítések rendszeres nézése is kihagyhatatlan számára. Fölkel még hajnalban is, ha nem európai idő szerint elfogadható időben kezdődik egy verseny. 

Én ekkora áldozatot soha nem hoztam...:)

Sopronban egy 3 hétig tartó fotókiállítás van most a Forma 1-ről, Tóth Zsombor sportfotós képeivel "Számíts  a kiszámíthatatlanra!" címmel. 

M. tegnap érdeklődésből ment el oda, én főleg a kísérőjeként, és érdeklődéssel is, csak kevesebbel, mint ő.

90 fotót böngésztünk végig. 

M. szakmailag is nézte őket, felismert mindenkit, és elmondta nekem a fontosabb tudnivalókat.

Én főleg Fernando Alonso képeit kerestem, és nem a versenyzői tudása alapján nézegettem, hanem mert mindig ő tetszett nekem a legjobban, és szerintem ő a legjobb pasi közöttük! :)

Ez bizony nagyon is női szempontból történő vizsgáltatása volt a képeknek, nem is tagadom. 

A 4. képen van Alonso, ha valaki nem ismerné eléggé a versenyzőket, és lehet  bírálni vagy dicsérni is az ízlésem.

Mikor eljöttünk a kiállításról a fák előtt is megálltam, és megállapítottam, hogy nem hiába van péntektől hivatalosan már tavasz. 

Alakul a természet, és már nemcsak rügyek, hanem leveles fák is vannak a majdnem csupasz ágúak között.

Említésre méltó?

"...Hát mégis föltámadt a rég volt?

Csöndesen rám szédül az égbolt."

(Dénes György: Bandukolok a tavaszban- részlet)

Tegnap volt a tavaszi nap-éj egyenlőség.
Ez a nap nemcsak a csillagászoknak izgalmas, de a hagyományok és ünnepek is ezt a napot idézik minden évben. 
Persze, mi a "hétköznapi" emberek sem maradhatunk ki belőle, és várakozással vagy anélkül, de tudunk erről a napról. 
Bárminek a kezdetét és a végét jobban figyeljük, és közben élünk, ahogy tudunk, mert csodát tenni nem tudunk, csak észrevenni és élni a lehetőségekkel.
A nap-éj egyenlőség most közép-európai idő szerint március 20-án 15 óra 46 perckor volt. 
A tavasz hivatalosan is kezdetét vette az északi féltekén. Van ami hivatalos, de az csak száraz adat és tény. Van amit érzünk, és az már a lélekhez is közeli. 
Most már a kettő együtt van.

Hárman

Ez is egy "beszélő" kép lett?
A kicsi nyújtogatta a kezeit fölfelé, és végül két kezet is megfoghatott. 
A felnőtt kezek azonnal megfogták az ő pici gyerek kezeit, és együtt el is indultak a vágyott cél felé.
Maradt is így együtt ez a három generáció végig az úton: az apa, a fia és az ő kisfia. 
Balról M. nagy örömére az egyik kéz végül az ő keze lehetett, a másik oldalon pedig a fiúcska apukájának a keze adta az irányító segítséget. 
Közöttük lépkedhetett a legkisebb, nagyon védve és nagyon szeretve.

Az egykori Hálanaplómból

  

75. "Széttártam a karjaim, mint abban a bizonyos Titanicos jelenetben a lány. Én a szélnek, a térnek..."

Mikor még írtam a blogomban Hálanaplót, akkor a fenti sor is ott volt egyszer, és a 75. számú hálámként leírva került bele. 
Egyszer spontán jött a mozdulatom az öröm kifejezésére, és a karjaim egyszerűen így reagáltak.
Aki sokszor falak között él, annak a szabad tér is lehet a vágya, és mikor ott van előtte, el is kezd lépkedni benne.
A szél hangját sem az ablakon át hallja már, hanem érzi, és akár meg is lebegtetheti vagy elviheti még a sálját is messzire. 
Néztem én is már egy sálam után, amit elvitt a szél, és ami soha többé nem is került vissza  hozzám. 
Ott maradt a sötét felhőjű ég alatt egy Nagypénteken a veszprémfajszi kálvária fehérfalú stációinál.

A játszótéren

Miután a fiúcska az ebéd utáni alvásából felébredt,  elindultunk a játszótérre.

Őt öltöztették fel legelőször, így már az udvaron várta a felnőtteket. Hátizsákja is volt, bár az anyukája vitte egy táskában a későbbi homokozáshoz szükséges kellékeket.

Mikor elindultunk előre sietett, és egyedül irányított minket, hogy kövessük őt, nekem pedig nevetnem kellett, ahogy magabiztosan lépekedett előttünk. 

Egyszerűen nem lehetett nem nevetni.

Látszott, hogy nem először van azon a játszótéren, mert a kicsi ujja rámutatott arra az ajtóra, ahol be lehetett menni a homokozóba.

Előkerült minden játéka, és tologatott ide-oda, kis dömperbe homokot lapátolt ki-be, felült mindenre, ahova csak lehetett, végül az anyukája ölében pihent pár percig. 

Utána egyértelműen rámutatott az előzőleg levett hátizsákjára, ami azt jelentette, hogy át lehet már menni a szomszédos játszótérre is. 

Persze, hogy elindultunk, mert ő volt a főnök.

Fáradhatatlan volt, mindent megismételt tízszer, a csúszdán még annál is többször csúszott le.

Hazafelé egy kutyával barátkozott, majd két kezet is fogva ment középen hazáig úgy, ahogy jött.

Az aranyos pofijáról szemből most sincs kép, az utolsó képen pedig a kabátján  árulkodnak az odatapadt "jelek", hogy hol jártunk...:)

Májusban lesz két éves

A vasárnapi programunk M. családja volt ( már úgy érzem, hogy az enyém is), és persze a majdnem kétéves kisfiú, aki végül a főszereplő lett.

Amikor megérkeztünk, a saját kis homokozójában játszott, és az első szava számunkra az volt, hogy: "autó".

A második, felemelve a kis játékot, amivel addig dolgozott, a "lapát" volt, persze németül.

Aztán napközben egyre több szót hallhattunk tőle, és miközben mondta őket, meg is mutatta mindet, hogy teljesen tisztában legyünk azzal, hogy miről is beszél.

A félreértés nem lenne jó.:)

M.-t már nagypapának hívta úgy, hogy "Opa", engem pedig Évának, miután az anyukája erre is megtanította.

A sok játék és tárgy között egy hajkefe is volt, és először a saját haját fésülte vele, majd az anyukájáét kezdte el fésülni, végül pedig kitartó türelemmel egy baba szőke haját is.

Tudta, mit kell tennie mindennel, és pontosan úgy viselkedett és csinált mindent, mint egy kétéves.

Vidám volt és aktív, és csak egyszer sírt, amikor elvették előle a tányérját. Persze, csak azért, hogy még egy kis ennivalót tudjanak beletenni.

Rögtön védeni kezdte azt, ami az övé, és ez a védelem részéről még csak a sírás volt. Miután visszakapta, azonnal megnyugodott, és úgy folytatta az evést, mintha mi sem történt volna.

Van még sok apró történetem, de nem írhatok mindenről...

A délután eseményeiről is beszámolok majd, melynek a helyszíne egy játszótér volt.

Megbeszéltem a szülőkkel, hogy nem teszek fel teljes képeket az arcáról, ezért van szinte mindenhol a szőke buksi.:)

                 

Virágszirmok

virágszirmokban

pihen az illat, színét

a fény festi meg

( Márkus Brigitta)

Nagyon szeretek egy holland blogot, ahol a tavasz közeledtére az írója képeket tett fel, és rajtuk egy fehér krókusz volt úgy, hogy a szirmokra rásütött vagy átsütötte őket a Nap. 

Szépek voltak, finom és légies volt minden szirom.

Én is próbálgattam már ilyen képeket korábban csinálni, kisérletezgettem velük egy egyszerű automata fényképezőgéppel, és a vagy sikerül, vagy nem alapon játszadoztam, míg készítettem őket.

Ha lesznek majd virágjaim, akkor az ablak elé teszem mindet, hogy a nap fénye láthatóvá tegye még a hajszálvékony erezetüket is.

Az ünnepre

Továbbra is csak a magam módján gondolok arra, hogy ma ünnep van, de már nem megyek el ünnepségekre, és korábban sem sokszor voltam ott. 

Felteszek ide egy sok évvel ezelőtti történetünket, amikor még  ott kötöttünk ki a helyi ünnepségen. 

Ezekkel a személyes hangvételű mondatokkal nem rombolni akarom az ünnep méltóságát (eltűntették?), hanem mert éppen ezekkel szólíthatok meg másokat vagy akár önmagam is úgy, hogy közben jólesően mosolyogva is emlékezhetek:

"A szélvihar és az eső csak délután érkezett meg, így a délelőttöt sétával, az ünnepi programon való részvétellel tölthettük. 

M. erősen rácsodálkozott a kokárdámra, mikor kitettem még itthon, hogy később ne kelljen a biztostűvel babrálni. Nem volt tisztában az itteni március 15-i hagyományokkal, nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. 

Amúgy tudja, hogy mit ünneplünk március 15-én.

Megkérdezte, hogy nem lesz-e a kokárdából baj, és mit szólnak majd az emberek az  én "nacionalizmusomhoz".:) 

Látszott rajta, hogy egyéni döntésemnek tartja, és ő csak jót akar nekem. Hiába mondtam, hogy nyugalom, ez itt hagyomány, és azzal sincs semmi baj, hogy náluk ilyen nincs.

Csak akkor értette meg, hogy ennek így kellett lennie, mikor az utcán és főleg az ünnepélyen nagyon kevés kivétellel mindenkinek volt a kabátján a trikolorból. Egy darabig nem szólt semmit, csak erősen fókuszálva böngészte a kabátokat. Ilyenkor békén kell hagyni, mert dolgozik az agya.:-) Aztán, annyit mondott, hogy most már ért mindent... 

Szerintem lassan beletanul az ittlétbe, most döbbentem rá, hogy március 15-én még nem volt itt."