Csak egy régi hangulat, semmi más...

Ha más nem jut eszembe, amiről írhatnék, egy-egy régi emlékről írok, mely már a múlté, de még bennem él, mégha egészen kis dolog is.

Eszembe jutott, hogy milyen jó is volt megállni, és leülni egy kávézóban. A lágyan  besütő napfény az ablakon át megadta  a szükséges,  az aktuális problémákat elfedő hangulatot, mégha néhány percre is. Nem is vártuk el, hogy megoldódjanak a gondok, csak azért mert leültünk egy kis időre meginni egy kávét. 

Alig váltottunk pár szót, már mindent kimondtunk odafelé menet, csak ültünk csendben, hallgattuk a kávéfőző gőzének tompán sípoló hangját, a kanalak halk koccanását, a körülöttünk zajló élet foszlányait, melyek eljutottak hozzánk a mások által halkan kimondott szavakon át.

Ha a színeket és fényeket figyeltük volna, nem láthattunk volna mást, mint barnát, törtfehéret, a fény által átszűrt szürkét, a kávéhoz adott ásványvíz átlátszó, el-elpattanó buborékainak csillogását. 

Belénk ivódott  a hely hangulata, és mikor visszatértünk az utcára, még egy ideig vittük magunkkal a kávé ízét a szánkban, a pincérek elköszönösének udvarias hangját, mellyel azt fejezték ki, hogy újra viszont akarnak látni  minket. És mi is kimondtuk a  "Viszontlátásra" szót, és be is tartottuk.

Milyen más volt akkor az élet, mikor tudtam menni, gyakran kimozdulni az otthonomból. Átéltem, gyártottam az élményeket, melyekből most tudok élni.

Reggelem

Ülök a csendben. 

Reggel 8-kor felkeltem, megmértem a vércukorszintemet: 5,3 volt, utána megreggeliztem és bekapcsoltam a radiátorokat. Éjjel soha nincsenek bekapcsolva, de nem nagyon hűl ki  a lakás reggelre.

Majd úgy döntöttem, hogy visszafekszem még egy kicsit pár percre, de 10-ig aludtam. Kipihenten ébredtem, jól kezdődőtt a napom. 

Utána jöhetett a szokásos reggeli kávé. Nélküle nem múlik el a reggel. Nescafét csinálok, forralom hozzá a  vizet, kanalazom a szarvasos bögrébe a kávét, és teszek bele egy kis tejet. Cukrot egyébként sem tettem bele soha, most pedig nem is tehetnék. A bögrémet a számítógép mellé teszem, és bekapcsolom a gépet. Örülök, hogy sikerül, mert mostanában néha kiírja, hogy "No signal", és sokáig kell kapcsolgatni, míg sikerül belé életet lehelnem. Elkezdem olvasni a blogokat. 

Eddig ez egy szokásos nap, az ilyen sokáig alvást leszámítva. 

Majd feltöltöm a mécseses kosárkámat. Lesz estére belőle mit meggyújtani.

Tegnap délelőtt eső, utána napsütés volt, majd este hó, ami még ma is megvan. Csak győzzük követni az időjárást. Szerencsére nem vagyok nagyon érzékeny az időjárás változásaira, elviselek egy napon belül telet és tavaszt.  Bár a tavasztól messzire vagyunk ebben a hidegben. Igaz, hogy a melegfrontot néha megérzem, de ezenkívül más problémám nincs vele.

Elkezdődőtt egy új nap.

Napjaim

Itt ülök a számítógépem mellett, és azon gondolkozom, miről is írhatnék. Ha nem történik az emberrel semmi, nehéz témát találni. 

Minden úgy telik az új évben eddig, mint az előzőben. Nem fogadtam meg semmit, mert ha nem vagyok még készen rá, úgysem sikerül hosszú távon betartani. Egy ideig megy, aztán abbamarad. Az elhatározásokra meg kell érni, különben nem belülről jön, hanem csak üres szavak sorozata és pontokba szedett írások listája.

6-án leszedtem a karácsonyfámat. Elpakoltam mindent utána. Hiányzik. A fénye mellett ültem napokig, megszoktam, hogy velem van. Levettem a karácsonyi ajtódíszt is, most már semmi sincs nálam, ami a karácsonyra emlékeztetne. A szemközti ház ablakaiből és erkélyeiről is eltűntek a fények, azok is hiányoznak.

Vettem végre vércukorszint mérőt. Már éppen ideje volt. Halogattam mindig, mert féltem, hogy nem tudom használni. Mindig félek az új dolgoktól. A használati utasításokon általában nem tudok eligazodni, csak ha látom, hogy mi a teendő, ha valaki megmutatja. A gyógyszertárban megmutatták, nem is olyan ördöngős feladat. Ezentúl rendszeresen mérem az értéket.

M. itt volt velem egy hétig, jó volt nem egyedül lenni. Volt kihez szólnom, mégha nem is volt könnyű, mert elszoktam a beszédtől a sok hallgatásban. 

Elment, maradnak újra a betűk a gondolatok kifejezésére.