Esik az eső. Csepp cseppre hull, és a föld beissza. Sötét van. Itt az ősz, ez már nem nyári, hanem igazi őszi eső.
Arra gondolok - mint ahogy sokszor teszem, mert már lerágott csont -, hogy mennyire vártam az eső látványát, mikor nyáron hőség volt. Mikor egyszer az időjárásjelentés megígérte az esőt estére, kiültem az erkélyre és vártam. Annyira akartam, hogy szinte elébe mentem, kémleltem az eget, vártam az első jeleket.
Vártam, mint egy kedves vendéget, hogy kellemesebbé tegye a forró napok utáni hőmérsékletet az átmelegedett lakásban. Mikor a távolban villámlani kezdett, és ideért a mennydörgés is, bennem feléledt a remény, hogy hamarosan elered, és milyen jó lesz érezni az illatát is. Mert a már szárazságtól poros utcák, a falevelek és az eső illatának keveredése mindig kellemes élményt ad. A természet gondosan kikevert, semmihez sem hasonlító parfümjének visszafogott, természetes illatát.
Most is esik, de ez már az ősz, ami egyre inkább közeledik, és én figyelemmel hallgatom a kopogást, ami betölti a benti csendet, és örülök, hogy reggel voltam a boltban, és akkor még nem áztam meg. Szerencsém volt, mert az időjáráshoz az is kell.