Az új évre

Nem szoktam megfogadni semmit az utóbbi időben az új év beköszöntekor. Ha megértem rá, úgyis megvalósítom a terveimet, ha eljött az ideje, akkor pedig megvalósulnak szinte maguktól. Egyébként hiába minden igyekezet, január végére, de talán még korábban elfogy az elhatározás ereje, és nem lesz belőle semmi.

Most is csak egy dolgot határoztam el magam számára: azt, hogy többet mozgok az új évben. Olyan nehezemre esik ugyanis a bottal és a fájdalommal járni. Ez tulajdonképpen abból fog állni, hogy többet sétálok. Minden nap megyek valamennyit, és kell a friss levegő is. Eddig nem tettem meg, és bizony hiányzik. Nézem egy szomszédomat, hogy minden nap többször megy a kutyájával, sétál vele, és ő is mozog közben. Kutyám nincs, magamat viszem majd az útra minden nap.

A világnak pedig a békét kívánom. Ez nagyon kell! Emberek halnak meg, szenvednek, és sehogy sem jó ez. 

A kép évekkel ezelőtt készült. Alkoholmentes pezsgőt ittunk anyuval éjfélkor főleg egészséget kívánva egymásnak. Ezt kívánom nektek is az új évben. Ha ez van, minden van!

Legyen szép, békés, egészségben gazdag új évetek! 

Legyünk képesek folytatni a blogjaink írását, maradjunk kapcsolatban továbbra is. Köszönöm a kommentelőknek és a nem kommentelőknek is a jelenlétet. Tavaly volt egy hosszú időszakom, amikor nem voltam képes írni. Most viszont szeretnék. Várlak benneteket az új esztendőben is, és én is megyek a blogjaitokba továbbra is örömmel, ahogy eddig is tettem.

Karácsony

23-án, szombaton ültem az ablak mellett, és néztem a hóesést. Erős szél kísérte, keverte a pelyheket, és a háztetőket gyorsan fehérré változtatta a hó. Arra gondoltam, hogy az előrejelzés szerint elolvad Szentestére , de az én hangulatomat akkor a fehérség még inkább ünnepivé változtatta. Már csak egy nap volt hátra.

A Szentestét M-mel töltöttem nála kettesben. Délelőtt feldíszítettük a fáját, én már a másodikat, mert pár nappal előtte a sajátomat is feldíszítettem. Késő délutánig hallgattuk még a telefonjaink pittyegését, fogadtuk az utolsó jókívánságos üzeneteket. Aztán elcsendesedett minden, csak a karácsonyi zene szólt halkan. Szép volt az este a karácsonyfa fényeinél.

Karácsony első napján nem volt főzés, egy étterembe mentünk nyolcan, utána a kávé, az édesség és az ajándékozás már M-nél volt. Estig beszélgettünk, és gondoltunk a pici májusi érkezésére, és hogy jövőre már egy kisbaba is kerülhet ajándékként a fa alá. M. fiatalabbik fiánál kisfiú fog születni.

26-a délelőttjét még M-nél töltöttük újra kettesben, megebédeltünk, és a délután már nálam volt. Így a karácsonyt mind a két helyen ünnepeltük, nem volt senki sem egyedül, összegyűlt a család. Legyen mindenki együtt jövőre is! 

Remélem, hogy nálatok is úgy telt a karácsony, ahogy elterveztétek. Szívből kívánom, hogy így legyen.

Karácsonyra

Már nem jövök, és nem írok a blogomba az ünnep előtt, így most szeretnék áldott, békés karácsonyt kívánni minden hozzám látogató barátnak és olvasónak. Mert sokukra már barátként tekintek, akiknek lehet írni, gondolatokat, érzéseket, hangulatokat megosztani, olvasni náluk, átérezni a fájdalmukat és örömüket. 

Jól telt ez az évem, és ehhez ti is hozzájárultatok. 

Legyen szép és meghitt az ünnepetek!

 

Szeretettel: Éva  

Könyvjelzőim adventkor

Mikor közeledik a karácsony egyre többet gondolok Anyura. Már többet nem ünnepelhetek vele együtt. Az adventi időszakban mindig küldött nekem karácsonyi lapokat, akkor is, ha tudtuk, hogy együtt fogunk ünnepelni. Én is írtam neki, tehát kölcsönösen küldtünk egymásnak.

Rájuk írta a jókívánságait, néha idézeteket is válogatott. Tett rájuk karácsonyi bélyeget, elment velük a postára, és feladta őket nekem. Én örömmel megtaláltam valamennyit a postaládámban. Nem csak számlák voltak benne ilyenkor, hanem ünnepi képeslapok is. Manapság már eltűnőben vannak azok a figyelmességek, melyek postaládába érkeznek.

Eltettem valamennyit, megvan mind. Most adventkor előszedem őket, kiteszek néhányat látható helyre. Kiválasztok párat, melyeket könyvjelzőnek használok. Ha olvasok, rájuk nézek, végigsimítok rajtuk, és szeretném felhívni Anyut, hogy elmondjam neki: Megkaptam a képeslapodat, köszönöm szépen, hogy gondoltál rám.

Adventi vásárban

Szombaton M. idősebbik fia és a barátnőjének a családja egy adventi vásárra szervezett meg egy találkozót. Így alkalmunk volt idén először és talán utoljára egy vásár forgatagában részt venni. Nappal érkeztünk, de megvártuk az estét, a fényeket, sétáltunk és beszélgettünk közben. Mindig érdekel az is, hogy milyen az adott helyen a puncsos bögre. Itthon is van a bécsi vásárból kettő. Mind a kettőt szeretem, emlékként őrzöm őket, szoktam belőlük kávézni, teázni.

Kicsit elfáradtunk, de a vásárban lévő három kávézóból sikerült az egyik helyen végül szabad asztalt találni. Nem volt könnyű, de éppen akkor felszabadult egy, mikor odaértünk. Tudtunk pihenni, megittunk egy kávét, ettünk süteményt, és végre leülhettünk egy meleg helyen. 

A sok ember fáradttá tett, de tudomásul kell venni, hogy sokan akarnak adventkor ilyen helyekre menni. El kell fogadni a körülményeket. Az itthonin nem voltam idén, valószínűleg nem is megyek már. Viszont azt az egyet, amin voltunk, kár lett volna kihagyni. A társaság miatt sem lett volna jó megtenni.

Havas út Veszprémbe

A december számomra arany színű, és fénnyel van bevonva. Szerda reggelre azonban fehérre változott ez a sárgán ragyogó hónap. 

Veszprémbe mentünk ma, egy nap alatt megjártuk az utat, nem lehetetlen küldetés az a kétszer megtett 156 kilométer odafelé, majd később hazafelé is tartva.

Az autóból készítettem a képek nagy részét, olyan is a minőségük, de emléknek jók lesznek, mert emlékezni fogok a havas fákra, az erdő részletekre, a szántóföldekre, a kerítésekre... Rámosolyogtam egy hóemberre is a kávézásunk után. 

A Doktor Zsivágó filmre gondoltam kattintgatás közben, a filmben lévű szép, havas képkockákra. Míg elmerültem a gondolataimban M. megszólalt, és szintén A Doktor Zsivágó című filmről kezdett el beszélni anélkül, hogy tudta volna mi jár az én eszemben. 

Meg kellene nézni újra a filmet, a régi, 1965-ös változatot Omar Shariffal és Julie Christivel a főszerepben. M. a régi gimnáziumával moziban látta egy vasárnap délután Mattersburgban, én jóval később otthon TV-ben, de közösen is megnéztük már. 

A külön élmény közössé is vált számunkra.

Havas este

Szombaton reggel elkezdett havazni, és nem hagyta abba estig. Még mindig megvan a hó a mínuszoknak köszönhetően. Elmondhatjuk már, hogy idén nem maradtunk ki a hóesésből. 

A kinti hideget is megtapasztalva ültem a radiátor mellett egy könyvvel. Hallgattam a szél zúgását, időnként megnyomta nagy erővel az ablakot. Szinte alig volt más hang körülöttem.

Szép volt az este, csendes és békés. Erre vágyom advent idején. Magamhoz ölelem a decembert, és száműzök belőle minden stresszt. Évek óta stresszmentes ez az időszakom. Mindent időben, és nyugodtan elvégzek. Igaz, hogy nem is tervezek sokat, hogy biztosan szép legyen, és legyen mindenre időm. Mikor dolgoztam nehezebb volt, de mióta nyugdíjban vagyok, minden könnyebb.

Így jutok el karácsonyig, majd a hónap végéig, és folytatom vízkeresztig az ünnep megélését. 

Kremsben

Elmentünk az osztrák Dunakanyarban lévő városba, Kremsbe. Hideg volt, így az egy órás úton egyszer megálltunk forró csokit inni. Ebédre pedig többek között levest kértünk, amely szintén jó meleg volt. Átmelegedtünk mindkét alkalommal, de szükségünk is volt rá.

Voltunk a temetőben, mert az út igazi célja tulajdonképpen ez volt. Egy sír meglátogatása, elidőzni mellette, mécsest gyújtani és emlékezni.

Sétáltunk is. A főutca már karácsonyi hangulatú volt, forralt bort ittak az emberek, szállt az illata a levegőben. Itt az advent szép időszaka, nem csoda, hogy már minden erre és a közelgő karácsonyra emlékeztetett. 

Nézegettem a házakat, a szépséges cégéreket, a reliefeket, megálltam egy-egy kirakatnál. 

Próbálom magam ráhangolni az adventi várakozásra, de arra is figyelve, hogy ne felejtkezzem el az ünnep igazi lényegéről. A sok fény és dekoráció ne vonja el a figyelmem, mert fennáll ennek a veszélye, de én nem hagyom magam.