Fárasztó a nap, nagyvárosi a nyüzsgés, és egymás sarkába lép az ünneplő tömeg. Késő délután végre leülhettünk oda, ahol voltak még szabad székek, és ezzel egy nehéz, de végül eredménnyel záródó feladatot oldottunk meg.
A poros lábunk zsibbadt fáradtsága igényelte már a pihenést, a kezünket az asztal szélére téve lazítottuk, egymást pedig éppen csak a másik felé közeledő ujjainkkal érintettük.
Nem az összezáródó, és nem is az összefonódó ujjakkal, csak a közelség érzésének megnyugtató biztonságával, és a kevesebb, mint egy négyzetcentiméternyi bőr melegével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése