Az előző bejegyzésemben felmerült az, hogy vannak, akik " téli emberek", mert ebben az évszakban érzik igazán jól magukat.
PDL örült, hogy társra lelt bennem, és így ő sem a többiektől eltérő "csodabogár". Aliz-Julinak pedig megígértem egy kommenetemben, hogy elhozom Krasznahorkai László pár mondatát, melyeknek örültem, mikor megtaláltam őket.
Különböző emberek vannak, és én is bőven beleférek ebbe a tél szeretetemmel a többség tavasz várásával ellentétben.
Kis dolog ez a világ nagy problémái között, említésre sem méltó, de én mégis egy bejegyzést is szánok rá, és főleg az idézet miatt.
Egyébként pedig úgy látom, hogy "így" is elfogadható vagyok!:)
Mikor olvastam ezeket a sorokat, igazolva láttam magam, mert vannak még olyanok, "akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy."
Ahogy Eszterné is kilépett a hidegbe miután meglátogatta Pflaumnét, és megtudhatjuk, hogy hova is tartozik az évszakok élhetőségét illetően:
"...a hideg nem forró kályhák oltalmából szemlélt tűrhetetlen Rossz, hanem az élet természetes közege, akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy, s északról megjön a sarki szél, hiszen bennük csupán a tél tisztíthatja meg a látást, hűtheti le a szabályozhatatlan indulatokat, s szervezheti meg újra a nyári verejtékezésben szétesett gondolatok zavaros tömegét..."
(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája-részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése