Akkor most bővebben is a mezítlábasságomról! :)Voltunk egyszer Somogyvámoson a Krisna-völgyben. Mikor bementünk az ott lévő templomukba, le kellett vennünk a szandálunkat vagy a cipőnket. Ez természetes volt számomra, mert tisztelek minden vallást, és az előírt szokásaikat is.Hőség volt, és a hűvös kő jól is esett a talpaimnak, és valami szabadságérzetet is adott.Mikor kijöttem a templomból, felvettem a szandálom, és elindultunk a völgy kijárata felé vezető nagyon hosszú úton, és mivel jó érzés volt korábban mezítláb lennem, döntöttem...Levettem újra a szandálom, lóbáltam a kezemben, és már önszántamból mentem így tovább.M. kérdőn rám nézett, és azt mondta, hogy itt már nem kell mezítláb lenni. Mondtam neki, hogy én így megyek továbbra is, mert így jó nekem. Nem a kell vagy a nem kell kérdése dolgozik bennem.Száriban jött velem szemben egy a Krisna-völgyben élő nő, és a lábán saru volt. Mosolyogva rám nézett, és megkérdezte, hogy elfáradtam-e, hogy nincs rajtam a szandál. Mondtam neki, hogy nem, de annyira élvezem a mezítlábasságom!Nevetve intettünk egymásnak búcsúzáskor.
Szeretek mezítláb járni... Legszebb emlékem erről az óceán part menti reggeli séta a finom homokban... Gran Canária. A mezítlábasság során erősebben érezhető a mélység tartalma, azok az erők, melyekre nincsenek szavaink - Erdélyben, Gelence ősrégi templomában cipőben állva is érzékeltem a sugárzást, ha egyszer a sors még megadja mezítlábasan fogok az oltár elé állni ott. Az idei hónak örvendezve többször is megjárattam lábacskáimat a hóban... az első lépések sajgóak, a továbbiak nagyon jók voltak. Megyek is, megnézem maradt e pár lépésnyire való havas felület az ajtó előtt...
VálaszTörlés