Tóth Enikő Enci: Az avar
Vörösbe hajló sárga lét,
avarban élő bűvölet,
nehéz és fáradt már a lég,
suttogó titka lendület,
rozsda levélen lenge fény,
bágyadva gyújt még kis tüzet,
zizegve zengő halk remény,
november léptével fizet!
Avarágy alján csend honol,
újra teremthet majd a Föld,
lábak tapossák valahol,
s magában hordja meggyötört,
enyészet titkos ajtaját,
hol az ezüst dér integet,
s összezavarja ritmusát,
az első fagyos reggeled...
Tegnap elmentünk M. öccsével halat ebédelni az általunk ismert és kedvelt kocsmánkba a közeli Fertőrákosra.
Október utolsó napja volt, bent égett már a tűz, és gyertyákat is gyújtottak a pincérek. Az őszit, a közelgő télit, a másnapi november első napjának érkezését jelezték a fények, és én mindezt érezhettem és láthattam.
Hazafelé az út mentén még a színek elkaptak minket, és a fehér felhők sűrű redőkben fodrozódtak.
Percekkel később szürkébbek lettek, és én hosszan azt figyeltem, hogy ezüstben fénylik az út előttünk.
