A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az.
Tari Annamária
Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.
Paulo Coelho
A gyermek világra nyitott lény. A simogatásra simogatással, a jókedvre jó kedvvel, tevékenységre tevékenységgel felel.
Mérei Ferenc
Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.
(kínai közmondás)
A munka várhat, amíg megmutatod a gyermeknek a szivárványt, de a szivárvány nem fogja megvárni, hogy elvégezd a munkát.
A gyerekek nem mindig hallgatnak a felnőttekre, de utánzásban még soha nem hibáztak.
Ha az evolúció valóban létezik, hogyan lehet, hogy az anyáknak csak két keze van?
Milton Berle
Minden gyermek egyedi, és mint ilyen, joga van elvárni
személyisége tiszteletben tartását.
Szüksége van arra, hogy saját ritmusának megfelelően
éljen és pihenjen.
Joga, hogy ne legyen mindig tiszta és tökéletes.
Joga van hibázni.
Szüksége van a feltalálásra és alkotásra.
Szüksége van esztétikai érzelmekre.
Joga van bármiféle tudás megszerzésére.
Celestin Freinet
Örömmel tapasztalom, és látom több helyen is, hogy kisfiúknak is vásárolnak a szülők "babakonyhát", és hogy a kisfiúk is nagyon élvezik a konyhai tevékenységek leutánzását. Nem ártana a mai világban, ha felnőtt létbe érkezéssel nem csak a lányaink privilégiuma lenne a főzés, hanem párban vagy váltva is tudnának egy-egy gyors vacsorát elkészíteni a munkából hazaérkezve a szülők. Celestin Freinet felsorolásából nagyon tetszik, hogy a gyermeknek: "Joga van bármiféle tudás megszerzésére", amit játékosan sokkal könnyebben megtanul, mintha direktben akarná a szülő később megtanítani a főzés praktikáira. (M. unokáját mindig nagy örömmel látom a képeken, nagyon gyorsan nő, fejlődik, amit egy-egy elkapott képről is jól nyomon lehet követni. Az az utolsó kép nagyon cuki, ahogy már fél lábon is jól tud ágaskodni, hogy elérje a babapolcot.)
VálaszTörlésSzia Éva! Tele van játékkal, sok képességfejlesztő is van közöttük. Könyv is nagyon sok, lapozgatja őket, vagy valakihez odaviszi, hogy olvasson neki belőle. Még nem nagyon érti, de ha a képekre mutatnak a felnőttek, akkor már megnevezni, amit lát.
TörlésÁllandóan mozog, és a fél lábon állás is megy neki, de mindenféle pózt kipróbál.
A babakonyha jó ötlet, az apukája is szokott főzni, vagy besegít a konyhában. Biztosan a szülők is úgy látják, hogy a picivel is megszerettessék a főzést. Most még játék, később már valóság lesz.
Enni nagyon szeret, semmilyen íztől nem idegenkedik, mindent kap, és mindent ki is próbál.
Igen, gyorsan nő, és most az volt feltűnő, hogy többet beszélt, mint kb egy hónappal ezelőtt.
Dear Eva
VálaszTörlésI like the Chinese quote so true. All the quotes and pictures of the little boy are beautiful even if we don’t see his face.
( I will stay upstairs with the AC these days and wait for the AC downstairs to be soon installed. It is terribly hot here next week up to 45 degrees.i am waiting for cool Autumn weather! I hope the thunderstorms won’t be too violent) I’ll visit your blog, but I will not publish for a few days. Our daughter has left France this morning to have a vacation on the Portuguese island of Acores in the Atlantic Ocean and will have 21 degrees for a week. I wish I could escape there! I wish you a nice weekend and hope you won’t be too hot. Enjoy your weekend ! Hugs from Catherine
Dear Catherine, you won't see the little boy's face on my blog. We have many pictures taken from the front too, but I don't want to show them publicly. He has a nice face and big blue eyes.:)
TörlésI already wrote to you that it's hot here too. As you know, I don't have AC, the room where I'm writing is now 28.9 C and the temperature will rise. I have a bottle of mineral water next to me.
Thank you for visiting my blog even if you won't be publishing for a few days. You have become important in my life and so has your blog.
I wish your daughter a nice vacation, she can enjoy the cooler weather now.
Thank you for writing and enjoy the AC. Hugs. Éva
A keze mintha a nagyapjáé lenne! ;)
VálaszTörlésÉn is észrevettem, hogy elég sok képen rajta van M. keze. Legalább a keze!:)
TörlésLehet is a piciével összehasonlítani.
Feltünő a hasonlóság mondom különösen a 7en. A tartasa egy az egyben.
VálaszTörlésNem hiába a nagyapja. :)
TörlésA lábai pedig az apukájáé, aki 46-os cipőt hord. Mikor pár napos volt a pici az orvos azt mondta, hogy nagy lesz a lábfeje. Egyébként szereti a lábujjait piszkálgatni és játszani velük. Az egyik kép bizonyítja is...
Tetszettek az idézetek, különösen az első és az utolsó, ahol arról van szó, hogy nem szabad túl nagy elvárásokat helyezni a gyerekre, mint ahogy jónéhány szülő teszi, már kiskorától. Sok későbbi felnőttben ismertem fel ennek a káros voltát az önbizalom szinte teljes hiányában, hiszen a gyerek abban a hiszemben nevelődött, hogy sosem érheti el a szülői elvárások támasztotta tökélyt!
VálaszTörlésTeljes mértékben egyetértek veled. Nem is ragozom tovább a te mondanivalód. Csak más rokonértelmű szavakat használhatnék az önbizalom hiányára, de a lényeg ugyanaz maradna, bármit is írnék még.
TörlésSoha nem lehet kinőni, rámegy az élet.
Öröm látni a kis emberke fejlődését. Rohamos🤗. Szerető családban növekedhet, mindenki boldogságára. Szép és idilli látni, részese lenni. Jó hogy viszonylag sokszor együtt lehettek.
VálaszTörlésSzeretik nagyon a szülők, de mi is szeretjük. Magyarázott nekem valami már németül, és egy kis öntözőkannára is mutatott közben. Ha nem tanítják meg gyorsan angolul, akkor bajban leszek.:)
TörlésA "viszonylag" szó jó a helyzetre, de így legalább jobban észreveszem a változásait. Mert ha kb. havonta látom, tényleg feltűnő a fejlődése.