A szombati programunkról

 

M. nagy Forma 1 rajongó évtizedek óta. 

Személyesen is részt vett egy-egy versenyen, és a TV közvetítések rendszeres nézése is kihagyhatatlan számára. Fölkel még hajnalban is, ha nem európai idő szerint elfogadható időben kezdődik egy verseny. 

Én ekkora áldozatot soha nem hoztam...:)

Sopronban egy 3 hétig tartó fotókiállítás van most a Forma 1-ről, Tóth Zsombor sportfotós képeivel "Számíts  a kiszámíthatatlanra!" címmel. 

M. tegnap érdeklődésből ment el oda, én főleg a kísérőjeként, és érdeklődéssel is, csak kevesebbel, mint ő.

90 fotót böngésztünk végig. 

M. szakmailag is nézte őket, felismert mindenkit, és elmondta nekem a fontosabb tudnivalókat.

Én főleg Fernando Alonso képeit kerestem, és nem a versenyzői tudása alapján nézegettem, hanem mert mindig ő tetszett nekem a legjobban, és szerintem ő a legjobb pasi közöttük! :)

Ez bizony nagyon is női szempontból történő vizsgáltatása volt a képeknek, nem is tagadom. 

A 4. képen van Alonso, ha valaki nem ismerné eléggé a versenyzőket, és lehet  bírálni vagy dicsérni is az ízlésem.

Mikor eljöttünk a kiállításról a fák előtt is megálltam, és megállapítottam, hogy nem hiába van péntektől hivatalosan már tavasz. 

Alakul a természet, és már nemcsak rügyek, hanem leveles fák is vannak a majdnem csupasz ágúak között.

Hárman

Ez is egy "beszélő" kép lett?
A kicsi nyújtogatta a kezeit fölfelé, és végül két kezet is megfoghatott. 
A felnőtt kezek azonnal megfogták az ő pici gyerek kezeit, és együtt el is indultak a vágyott cél felé.
Maradt is így együtt ez a három generáció végig az úton: az apa, a fia és az ő kisfia. 
Balról M. nagy örömére az egyik kéz végül az ő keze lehetett, a másik oldalon pedig a fiúcska apukájának a keze adta az irányító segítséget. 
Közöttük lépkedhetett a legkisebb, nagyon védve és nagyon szeretve.

Virágszirmok

virágszirmokban

pihen az illat, színét

a fény festi meg

( Márkus Brigitta)

Nagyon szeretek egy holland blogot, ahol a tavasz közeledtére az írója képeket tett fel, és rajtuk egy fehér krókusz volt úgy, hogy a szirmokra rásütött vagy átsütötte őket a Nap. 

Szépek voltak, finom és légies volt minden szirom.

Én is próbálgattam már ilyen képeket korábban csinálni, kisérletezgettem velük egy egyszerű automata fényképezőgéppel, és a vagy sikerül, vagy nem alapon játszadoztam, míg készítettem őket.

Ha lesznek majd virágjaim, akkor az ablak elé teszem mindet, hogy a nap fénye láthatóvá tegye még a hajszálvékony erezetüket is.

Összetartozás

Volt már az összetartozásról egy olyan képem, amelyen rajta volt a kötődés, csak akkor a kezek mutatták ezt.
Nem előre eltervezett a mostani kép sem, csak lenéztem egyszer a kőszegi Teaházban az asztal alá, és ezt látva, meg is örökítettem. 
Képre tervezni egy ilyen látványt nem tudok, csak gyakran észrevenni az éppen láthatót.
Igen, tudom... Egyszerű módja a kötődés kifejezésének, de valahogy én így is  "működöm", nem akarom már bonyolítani a kapcsolataimat sem. 
Készítettem több képet is akkor, de végül csak ezt hozom el most ide a narancsárga falak, a besütő napfény és a vérnarancs ízű tea színe helyett. Talán egyszer hozok belőlük is.
Szeretem a hangulatokat mutató képeket, de vannak olyan képek, melyek "beszélnek" is az értő és érzékeny látókkal.

Rossz képek?

M. fotói  szombaton a kora reggeli nordic walkingozásán készültek. 

Várta újra a napkeltét, mert tetszett neki az a vörösen fénylő gömb, amit  egy héttel korábban látott, és már nemcsak a telefonját vitte magával, hanem a fényképezőgépét is. 

Szerette volna megörökíteni a látványt, de elkésett, mert még mindig az erdőben volt, amikor már felkelt a Nap. 

Miután visszajött, be is jelentette hamarosan, hogy a képek nem sikerültek.

Kiválasztottam mégis kettőt közülük, és ha lehet két ellentéteset hozni, akkor ez most sikerült.

Egy kis impresszionizmus is van ez első a képben, és ha fotóként sikertelen is lett, de egy festményként mégis szívesen nézegetném.

Csak a fák ágain át látható elmosódott napkelte van rajta narancssárga színnel, a másodikon pedig a lehető legegyszerűbb képen egy annál is egyszerűbb időjárásjelentés: az aznapi ég egy részlete kékben.:)

Hírek helyett inkább a napkelte

Egyszer írtam arról, hogy pénteken késő éjjelig a híreket olvastam, és nagyon felzaklattak.

M. szombaton kora reggel elment az erdőbe és a környékére nordic walkingozni. Mikor ő már úton volt, akkor én még mindig aludtam, és mikor megjött, én már a számítógép előtt ültem újra. 

Így volt, sajnos.

Az ő legelső és a legfontosabb híre viszont ez volt számomra:

A harkai domb előtti kis ködben szép volt a napkelte.

Tudtam, hogy az ő hírét kell hallgatnom, és inkább az ilyeneknek helyet teremteni az elmémben.

Azt is mondta még, hogy készített képeket, hogy én is megnézhessem azt a szépet, amit látott.

Csak egyet sajnált mikor megnéztük őket, hogy a Nap nem annyira vörösen izzó gömb rajtuk, mint amilyen  a valóságban volt.

Fényképeken a részletek

Hoztam néhány képet pár részletről, mert ami jellemző rám, annak itt is helye van. 

Aki szokta olvasni a blogomat, már úgyis észrevette, hogy szívesebben fényképezem ezeket, mint a nagy egészet. 

Még megfogalmazni sem tudom, hogy miért alakult ez így. 

Mindenen gondolkozni sem akarok, a miérteket sem kutatom már annyira, tehát marad az elfogadása annak, hogy  "ez így van"! :)

1. Virágok a József-kút vizében a heiligenkreutzi apátságban. Jártunk a falu temetőjében is Vetsera Mária sírjánál.

2. A soproni Deák Étterem étlapjának fedőlapja. Rátettem azt az egy szál levendulát, amit korábban sokáig szorongattam. Végül letettem oda, mert szabaddá akartam tenni a kezem. A borító vagy fedőlap nagyon lényeges dolog, mert az első benyomás is sokat számít, és valóban az egész étlap tetszett.

3. Közel ültünk egy színes tapétához Veszprémben.

4. Szeretem a régi, főleg fehér ágyneműket. Egyszer az Őrségben ilyenben aludtam, és hálás voltam a házigazdáknak, hogy ennyire a helyhez illővel tiszteltek meg. 

5. Szárad egy blúzom az erkélyemen a nyári melegben.

6. Régi napernyő a soproni Lenck-villában, ami most múzeum. Nagyon szép hely, majd egyszer írok róla  a blogomban.

7. Ülök a fotelemben és pörgetem egy könyv lapjait. 

8. Levelek egy szökőkút vizében Kremsben.

9. A Duna hullámai által formált homok fodrai és egy kósza őszi falevél Dürnsteinben.

Akár egy film helyszínei is

Hópelyhek az én álmaim,

Fehérek, halaványak,

Néha eltűnnek-foszlanak,

Alighogy földreszálltak.

Hópelyhek az én álmaim,

Fenn zizegve zenélnek,

Szelíden, árván, félszegül -

Meg ne lássa az élet!

(Reményik Sándor: Hópelyhek-részlet)

Vannak helyek, melyek akár egy történetet éppen csak képekkel sejtető és befejezetlenül maradó film helyszínei is lehetnének a sárgán fénylő ablakokkal, egy apró teaházzal és hópelyhektől fehéredő esernyőkkel... 

Vagy inkább könyvek helyszínei lehetnének, mert a könyvekben a képzelet nagyobb szerepet kap mint a filmekben.

A valóságban is láthatók voltak, és néztem is őket egyszer egy még első havazáskor, mert éppen ott voltam és közben rám is hullottak azok a pelyhek.

Aztán beraktam a látványt a saját életem apróságai közé, és ott jobban megmaradnak mint bármilyen tettek.

Röviden...

Egy téli bejegyzés nem csak havas képekből és a zord időjárás részletezéséből állhat.

Helyettük legyen itt most három régi képem, melyek akár szavak nélkül is melegíthetnek.

Az ujjak igazgatása

A képen lévő egykori szép pillanat inkább meghatóvá vált azóta (a szépségéből semmit nem veszítve), és még mindig arra emlékeztet, amiről egy adventi bejegyzésemben is írtam, hogy egy hozzánk közel lévő valaki önként lemondott az életéről, és ezzel a döntésével nekünk sem adhatja meg most azt a lehetőséget, hogy még valaha találkozhassunk vele.  

Közben tudjuk azt is, hogy többet gondolkozunk, mint kellene, és hogy arról is, amiről már nem kellene.

A fotón látható kis történet megmaradt egy jó érzéseket adó szépségnek, ahogy P. figyelemmel igazgatta M. kisebbik fiának az ujjait a húrokon. Tudást akart átadni, és a fiú arca mindent elárul annak az elfogadó pillanatnak a mélységéről. 

Egy régi karácsonykor készülhetett a kép, egy díszként szolgáló szalmacsillag árulkodik az időpontról.

A gitár most használatlanul lóg a falon, és ott volt a mostani ünnepkor is a karácsonyfa mögött. 

M. fia felnőtt, és simogathattuk is a másfél éves kisfiát, akitől jó volt  kapnom azt a finom puszit egy búcsúzásunkkor.

Eljött a január, és hamarosan eljön az évforduló napja is, melyen évek óta elkerülhetetlenül emlékezünk, és ha M. itt éppen itt lesz, beszélgetünk is.

Szintén elkerülhetetlenül...

Részleteim

Sok kicsi részből épül fel az ember, a lelke, a teste, kinézete, mely aztán egésszé alakul. A külső, belső állandó átalakulásban van. A blogokban is csak részleteket írunk le az életünkből. Mégis összeáll egy kép rólunk másokban. Hogy aztán ez mennyire felel meg a valóságnak, ez függ tőlünk és az olvasótól is. 

Minden bejegyzésre asszociálunk a magunk életéből, folytatódik a történet bennünk, amiről olvastunk, emlékeztet valamire, ami velünk is megtörtént. Mert az öröm,  bánat, nyugalom, béke, csalódás, veszteség, gyász, örökség, emlékek, tárgyak kezelése, az emlékek felidézése, oltás, olvasás, az időjárás, a virágok és növények figyelése, a blog írása, a hétköznapi, kis események, a reggelek és esték rutinjai stb. mindegyikőnkkel megesnek. 

Az írásainkon kívül a kommentjeinkben kitérünk saját magunkra is. Mindarra, amit a blogíró által leírt sorok indítanak el bennünk. Mert sokszor felidéződnek a saját történeteink, amit más is többé-kevésbé hasonlóan megélt, mint mi, és elénk tárta az éppen akkor olvasott írásában. A blogunkon kívül írunk magunkról néha a kommentekben is, nem mindig csak az író által leírtakra reagálunk.

Folyik az információáramlás, és kölcsösen megismerjük egymást, a múltunkat, a jelenünket, terveinket a jövőre vonatkozóan. A kicsi részletek kezdenek összeállni, és elkezdjük sejteni, hogy milyen a másik, még akkor is, ha igazán nem tudjuk meg soha. 

A képeken apró részletek láthatók rólam. Nem tudom milyennek képzeltek el engem, de adok egy kis segítséget  az elképzelt képhez: kéz, szemek, szemüveg, festett haj színe, ruha, cipő, saru, sapka, csukló. Íme, a részleteim. 

Üdvözöllek benneteket nálam!:)

Osztálytalálkozó

Martin osztálytalálkozón volt. Régi képek kerültek elő, történetek, melyre ő már nem is emlékezett, még jó, hogy a többiek igen.  Feltette a kérdést, hogy ő is abba az osztályba járt-e vajon. 
A találkozó után hozzám jött, és mesélt, mesélt...
A képen a fiúk sérója/háréja nagyon be van lőve, feszítenek az első igazi öltönyben, olyan igazi érettségi után készült kép barátokról tanár úrral középen. 
Nekem is vannak fekete-fehér gimis képeim. A fiúk hosszú hajúak ( kivéve kettőt), a lányok miniszoknyásak. Szerintem közöttünk nincs kivétel.
Martin is rajta van a fentin. Ha valakit érdekel, hogy melyik ő, egy későbbi kommentben elárulom. Lehet tippelni! :-)

Más képei

M. jó néhány vizes-felhős képére azt mondtam, hogy :"Ez igen"!

2000 képpel jött haza legutóbb Franciaországból. Most melyiket hozzam ide belőlük? Átrágtuk őket pár órán át, mert a képek alapján meséli és mutatja az útjait.

Itt van 4+1 belőlük .

Az utolsó a modern vándor bemutatása.

Így közlekedik: 2 lábú ül egy 4 kerekűben, melynek hátuljára odabiggyesztve még egy kétkerekű is, a négykerekű tetején pedig ott a sátor kerék nélkül a tartóban, ha egyáltalán kivehető a háttérből. 

Jól elvan így közel két hétig vándorolva ide-oda, campingekben a sátrában boldog elégedettséggel megszállva, időnként a Skype-ot pötyögtetve, hogy mindig tudjon rólam is, és én róla. 

Valahogy így is "utazunk".  

Egyszer valaki megkérdezte, miért hagyom őt menni, és ő miért nem várja meg, míg én hosszabb ideig, és távolabbra is tudok menni. 

Nem értem a kérdést.

Miért is venném el a szabadságát?

Ha teheti menjen, ha én nem tehetem, akkor maradjak, de őt ne büntessem. 

Úgyis visszajön élményekkel, mert eddig is ezt tette.

Pillanatok

Írhatunk "Hálanaplót" füzetbe, blogba, de ott vannak leíratlanul az emlékezetünkben is. Mert a fontosak, és a nem is igazán fontosnak mondhatók ott maradnak, hogy később tudatosan vagy véletlenül bevillanjanak. 
Készülnek képek is, pláne, ha az új gépet használni kell, mert a gyakorlás a legjobb tanító.
Véssem jól az eszembe azt is, hogy meglássam a életet átszövő szépet, és a nem is igazán bujkáló, de gyakran tanító rosszat is valahogy úgy, ahogy a titokzatos oktató írja Sofie-nak:
"Az a célom, hogy éberen éld az életed." *

*Részlet: Jostein Gaardner: Sofie világa c. könyvéből ( Katt!)

Vízparton

Az ember soha nincs egyedül. 
A Balaton partján sem volt egyedül egy kacsával álldogálva a hidegben, a csapkodó hullámokat nézve. Társunk volt a szél is, sőt, a visszakapott fényképezőgép is. 
M-ről nem is beszélve.

21. Fröccsenő, zöld balatoni hullámok.
22. Újra volt, aki az átfagyott kezemet melengesse.
23. Az első idei barka simogatása.

Ajánló

Van város, ahol a hűség mindig ünnepi felsőfokban van jelen, és egy hétköznapi, baráti kávézás is folyhat úgy, hogy alattunk vésett római kövek hallgatva beszélnek az ókori Scarbantiáról, míg a kávézó  üveg tetején át a Tűztorony reneszánsz körerkélyének íveit, majd a barokk felső harmadon a széljelzőként használt kétfejű sast látni, mely leginkább É-Ny-i irányban áll, és egy szélkakasnál azért mégis csak nagyobb méltósággal. 
Aztán megteszünk jó pár lépcsőt, és az erkélyről szétnézünk, hogy ne csak a toronyra, hanem a toronyból is lássunk. 
Rálátás a dolgokra!
Mert néha nézőpontot is kell változtatni, hogy jobban értsük a világot akkor is, ha közben önmagunkat nem áruljuk el.