Vízparton

Az ember soha nincs egyedül. 
A Balaton partján sem volt egyedül egy kacsával álldogálva a hidegben, a csapkodó hullámokat nézve. Társunk volt a szél is, sőt, a visszakapott fényképezőgép is. 
M-ről nem is beszélve.

21. Fröccsenő, zöld balatoni hullámok.
22. Újra volt, aki az átfagyott kezemet melengesse.
23. Az első idei barka simogatása.

Tenyészbikák...

Nem is tudom, hogy nagyon nem, vagy éppen hogy a nőneműektől nagyon is elválaszthatatlanul természetes dolog bikákat nézegetni. Mindenesetre anyusom reggeli véleménye a mai programunkról eléggé elítélő volt: " Te sem tudsz máshova menni?":-))) 
Mégis ott voltunk a közeli Sarródon a magyar szürke marha tenyészbika bemutatón és vásáron. Újra és újra elmegyünk, ha éppen észrevesszük, hogy a Nemzeti Parkban megrendezik.
Nem bikát vásárolni persze, hanem csak úgy nézegetni, lődörögni, és sok érdekes információt hallgatni a bemutatón az állatokról. Képeket  a bikákról nem tudtam igazán jókat csinálni  a biztonságot szolgáló dupla kerítés miatt, valahol mindig belelógott valami a képbe.
Azonkívül jó volt az első igazi október reggeli ködben utazni, majd rögtön érkezés után vízgyöngyöket találni a pókok munkáján ( művészet!) sőt, mindenféle természetesen egyszerű látványokban elmerülni: úgymint fűben, vízben, fákban...

Múlnak a napok

Egyik a másik után, minden a régi, csend van, megoldandók lassan fogynak, és várom a tanév végét is, de az igazi szünet csak július első hetének végén jön el, mert addig a gyakorlatok miatt ügyelünk, de az már könnyebb lesz.

Az első képen annak a sörözőnek az ablaka van, ahová szombaton a nagy eső elől menekültünk be végül. Ez a teáskanna nem igazán illik oda( vagy mégis?), ezt nézegettem és az esőcseppeket az üvegen, miközben megittunk egy pohár sört, és hozzá némi kolbászt, mustárt és tormát, hogy jobban múljon az idő.

Az a kis szúrós jószág meglátogatott, és drukkoltam, hogy ne szúrja át a pulóverem, míg kattintok, és pöccentek egyet rajta, hogy tovaszálljon. 

Közben vannak rövid utak is autóval például egy temetőbe, ahová egy családi történet főszereplőjének sírját mentünk megkeresni, meg is találtuk, és átbeszéltük a mostani és a múltbéli életek eseményeit.

Szóval, múlnak a napok...Most pedig elkísérem anyut a kórházba egy vizsgálatra, és utána még beérek a munkahelyre is.

Cinkegolyók

Kitettem az erkély alatt lévő nagy tujára 6 cinkegolyót. Hideg is van, néha már hó is, most már biztosan éhesek is, hadd csipegessék! Tavaly is sok elfogyott!

Jut eszembe:

"Légy vidám és tedd a jót
a verebeket meg hagyd csiripelni..."

( Don Bosco)

A verebeket is hagyom csiripelni, a cinkéket pedig hangoskodni, nyitnikékezni és tí-csőzni is! :-) 

Esőben

Szinte megállás nélkül esik, és hideg van. Tegnap elővettem a bokáig érő téli csizmám, abban mentem be dolgozni, váltócipő úgyis van bent. Így is vizes lettem.
Előtte takarítottam, volt egy órám a délutáni indulás előtt, beültem kedvenc fotelembe, és elővettem a most olvasott könyvem. Esőverte ablak közvetlenül mellettem, tehát tökéletes volt minden. Nehezemre esett bemenni dolgozni, olyan jó volt így. 
Ma szabadnapos vagyok, délelőtt elintézem amit kell, és délután nyugalom jön várhatón a könyvvel. Hátha egyszer kimegy belőlem  az izmaimba ivódott korábbi fáradtság, és a későbbi készenlétre magamban hordozott feszültség.
Na, ennyi a panaszkodásból.
A gyerekek találtak egy kismadarat tegnap. Szerintem kiesett a fészkéből. Lacikának nevezték el, és csak remélem, hogy megérte a reggelt, míg jött egy olyan kolléga, aki egy ornitológus kör tagja, és van pipettája is.

Az új hónap első napján

Május elsejére fontos pótlások maradtak- például temető látogatás-, mert nem került  nagymamám születésnapján virág a sírjára még április 22-én. Itthoni gyertyagyújtás lett belőle a kórházba menetel előtti napon.
Ma M. kivitt autóval, nem kellett végre buszoznom, olyan sok idő elmegy vele. A temető kapuja felé menet egy az orgonában el-eltűnő, majd váratlan helyeken felbukkanó rózsabogarat figyeltem, végre lelassultam pár percre. M. jó pár méterrel távolabbról engem figyelt, hogy én mit figyelek, és nyugodtan bevárt.
Egyébként meg hol vannak ezek a percek a repedt hangú hangszórós, transzparenses, lufis régi május elsejétől? Kicsit bekukkantottunk abba a világba is ( a mostaniba), úgy 10 percen át tettünk is egy sétát a majálison, aztán magunk világában folytattuk a hasonlóan megkezdett ünnepet. Túl sok a volt a körhinta és a ricsaj, hamar eljöttünk. Valahogy nem kellett az egész. 
A gyerekes családoknak viszont maga volt a paradicsom a piros kakasos nyalókával, vattacukorral, körhintákkal, pónilovakkal.
Így volt jó mindenkinek a maga világában, egy kis kitérővel a másikéban!

Van reggel...

... a Balfra menő buszon kb. 15 perc, ami csak az enyém. Nézem a  buszból a tájat szőlővel, erdővel, kiskertekkel, és közben hallgatom a beszélgetéseket (tegnap éppen foci, kosárlabda, Forma1 férfi szájakból), pedig azt szeretném igazán, ha csak beszédfoszlányok jutnának el hozzám vagy még az sem.
Tegnap a szanatórium újra fehér, kis kápolnás parkjában tettem egy kört a kezelések kezdetéig ( azóta is csak esik és esik a hó), mert kint friss a levegő, bent pedig a jellemzően nem túlöltözöttség miatt meleg és enyhén kénszagú, de már megszokottan otthonos.
Hazafelé is van értelemszerűen 15 percem a buszon, de előtte még a parkban láttam, ahogy az élet  zajlik macskáéknál. 
Egy madár látta kárát, és a macsek eléggé fenyegetően nézett rám a tollak és egyéb maradványok mögül jelezve, hogy az bizony az övé, amin éppen "dolgozik". Pedig nem kívántam meg, de ezt ő nem tudhatta. Egy másik macska távolabbról nézte saját vadászat helyett- a képen a vörös-fekete foltos, aki nekem is pózolt-, hogy a tollakon kívül jut-e neki is valami.
Jutott, de szinte semmi. Győzött és jóllakott az erősebb.
Ilyen események részese is vagyok, és a szokásos szemlélő, elemző önmagamnak mindig jut valami.

Ezt a képet a http://www.idokep.hu/-ról hoztam. Hat évvel ezelőtt készült szintén márciusban:

Pillanataink

Igenis belefér egy napba a tavaszi virágok és a temető misztikusan borongós hangulata, ahol a még kint lévő karácsonyi koszorúk mellett már krókuszok nyílnak.
Mikor legutóbb kint voltam még olyan szépek voltak a koszorúk, hogy otthagytam a sírokon. Utána pedig csak jött és jött a sok hó, a sok eső, a szél, a fagy. Halogattuk a temetőbe menést. Szombaton végre kijutottam, és rendbe tettem a sírokat. Megnyugvást jelent így tudni őket.

Élénk színek, friss levegő

"Bár északi szél fúj még és hűvös a fű - 

   már vidoran néz le a Nap..."

( Balla Zsófia)

Egy héttel korábban még hóból ástuk ki az autót, majd vissza is fordultunk a szintén nagy hó miatt lezárt útról. 
Egy hétre rá, tegnap-szombaton a hó már csak mutatóban, kis pamacsokként olvadozott itt-ott az út szélén.
Ahogy az otthoni selejtezéskor eszembe jutott, hogy nincs az a polc, amit ne lehetne telerakni, most az jutott eszembe, hogy nincs az a nagy mennyiségű hó és víz, amit  a talaj még mindig ne nyelne el. Mert most ezt tette egy hét alatt árvíz nélkül.
Még az is bennem motoszkált, hogy mennyire kell a nagy tér,  ahol  a sétautunkról a szemüvegem nélkül is látható, közeli  Fertő tó vize olyan kék volt, mint az éppen elkezdődő márciusban a hirtelen nagyon kékre sikeredett ég. De elszoktam már tőle!
Éppen félúton van a határ, átgyalogoltunk, és hogy az úton a  szemben jövő "Grüss Gott!"-tal vagy "Jó napot kívánok!"-kal fog köszönni csak akkor derül ki, mikor végül megszólal az egyik vándor egy másodpercnyi egymásra nézés után. Az utunk Fertőrákos és Mörbisch között vezető kerékpárút volt, ami kiváló gyaloglásra is.

A 3,5 órányi séta a kissé még csípős levegőn jól esett, de elszoktam ennyi mozgástól.Csendben ültem hazafelé az autóban, már akkor kezdtem érezni az izomlázat, amit azóta is egyfolytában.:-)

A visszapattanás...

"Úgy érezzük, hogy az élet tényleg hoz megoldásokat, csak várni és tenni kell érte. Nem sokat. Elég, ha kér az ember: beszél arról, hogy mit tesz és mire van szüksége. Kiengedi a kérést a térbe, hogy az valahonnan visszapattanjon. Aztán már csak várni kell."*

Sofia új blogot nyitott Serenity néven. Kell a hívó szó és a hívó gondolat is, mert már nagyon hiányzott a blogja. Igaz, a régit így is időnként olvastam. Visszapattant a a térbe kiengedett kérésem, és tudom, hogy másé is. Tényleg működik a vágyak ily módon történő megvalósulása, és ez megnyugtató.
Elkezdtem olvasni Varga Lóránt másik könyvét a Minden út Rómába... címűt. A fenti idézet onnan van. Karácsonyra kaptam, de előtte elolvastam az előzményt, az El Camino -Kis Titkok Könyvé-t. Most jött el az ideje, igaz, fejfájósan, fáradt szemekkel nem túl jó olvasni, de nem a kifogásokat kell keresni. Ha belealszom, az úgyis jó lesz. Elengedtem a kérést a térbe, hogy gyógyuljak már meg! Tudom, hogy megtörténik.
Kitettem az Orsi ajánlotta az ásványvizes palackos madártetetőt feltöltve magokkal. Azóta sem foglalkoznak vele szárnyasaim, még nem fedezték fel, pedig olyan kis ügyes alkotás lett. :-) Kép most nincs, talán majd lesz róla.
Pedig a hóra  kiszórt magokat befújta friss a hóval ma a szél. Igazi hófúvásos, mínuszos tél van itt újra.
Kicsit kotorásznak a hó alatt a madaraim- belevaló egy csapat-, talán megtalálják a magos ebédet ott is.
Alma viszont fogy rendesen, az kilátszik a hóból és színes is.:-)

* Varga Lóránt

Ha az ablak a TV

Kúrálom magam, semmi újság, talán csak annyi, hogy reggelre nagy hó esett, és kitartóan folytatta napközben is. 
Felöltöztem, hogy a madarakat megetessem, de hamar belepte a hó a magokat, mert csak úgy kiszórom nekik. 
Saját két kezemmel gyártottam egy fedeles dobozból etetőt, de rá sem hederítettek. Úgy néztek rá, mint egy űrhajóra, és távol tartották magukat tőle. A következő télre veszek nekik egy kis házat, egy igazi madáretetőt. Lényeg, hogy teteje legyen, ne essen be a hó.
A rigók számára az alma a kedvenc, egyfolytában azt rángatják  a csőrükkel, azzal birkóznak. Mikor kicsit elállt a havazás, vittem le nekik még magot, volt is forgalom azonnal. Harc is volt a madarak között! A túlélés a tét.
Tudom, tudom, betegszabin vagyok, mit ugrálok, de ha éhesek a madarak. Toporogtak, és sajnáltam őket.
Csak 2x voltam lenn, 1-1 percig jól felöltözve.:-) Annyi kellett a lelki nyugalmamnak is. Ettek a "jószágok"!
Szomszéd lapátolt, boltból jövők hosszan beszélgettek, madarak ettek, a hó hullt és hullt... Könyvbe belebóbiskoltam, még csinálok teát magamnak, lassított felvétel nálam minden.
Az ablakon való kinézegetés a TV nézésem jelenleg. 3D-s is, energiatakarékos is! :-D
Ennyit a máról. A képek az ablakomból készültek.

Apró hírek

Vittem anyunak ami kell. 
Elláttam a madarakat, vettem nekik is magokat. Az eladó szerint szeretni fogják a kicsik is és a nagyok is. 
Megvettem magamnak( magunknak) is amit gondoltam. Délután  jön M. miután ő is ellátja a fiatalokat egy közös ebéd erejéig. Sophie most Bécsben tanul 3 hónapig, ma ő is ott ebédel már velük. Majd én is megyek, meg is hívom őket ide hétvégi ebédre.
Vettem gabonakávét magamnak, egyszer már bevált amikor a másik kávé sok savat csinált. Mert a szertartásról nem akarok lemondani, arról hogy megcsináljam, és hogy lassan megigyam, az nekem kell.
Hoztam bogyót a szobámba, nem olyan hófehérek, mint voltak, de jó, ha vannak a közelemben.
A nyelvkönyvek nem csak dísznek vannak kinn,  vagy egy fénykép erejéig pakoltam őket oda. :-)
Erős az elhatározás. Angolul regényt olvasok, mindegy most mit, ami van itthon. Németből pedig nyelvkönyvet, olyat, melynek a végén ott vannak a megoldások. Nehogy már gyötörjön a kíváncsiság, hogy hangzik helyesen a válasz vagy a fordítás.
Most pedig magammal törődöm. 
Fürdés, hajfestés, valami finom krém is rám, mert rászolgáltam. Körmöm is van.:-)

Még havas gondolatok...

...mielőtt végleg eltűnik a hó.
Gazdája szerint ez volt hétfőn a kiskutya első hóélménye.
Meglepetésében nem tudott mit kezdeni az eldobott hógolyóval. Megtalálta, körbejárta, vissza is hozta volna, mint már annyiszor a gumilabdáját, ha tudta volna. A hógolyó azonban nem az ő megszokott labdája, és ki ad neki választ arra, ha a fehér golyó nem az, akkor mi.

A még az ágakon fenn lévő őszi levelekre hullott a sok vizes hó, ágak roppantak meg, törtek le. Korán jött a hó, és az jutott eszembe, hogy minden nagyon jól ki van találva a természetben azzal, hogy ha minden menetrend szerint megy, akkor már levél nélküli ágakra hull a hó.
Aztán bekúszik a gondolataimba az emberi természet is, vagyis ha bármi idő előtt jön, és ha erőltetjük akkor is, ha nincs itt az ideje, az lehet, hogy töréssel jár. Milyen egyszerű, és mégis...

Őszi égbolt madarai

Kora reggel munkába siettem, ekkor közeledő madárrajra, és a vele járó hangra figyeltem fel. Sötét, nagy folt volt a raj, tétova, majd nekilóduló, felettem elhúzó fekete tömeg.
Örültem, hogy képes vagyok nemcsak lassítani, hanem meg is állni, és figyelni a madarakat egészen addig, míg két leszakadó, de a többieket mégis  követő fekete szárnyas pöttyök is eltűntek a felállványozott Tűztorony felé.
Sietség nem volt már, csak az égre tekintés. Fotó sincs, bennem van a kép.

Gyümölcsök, emlékek, fecskék

Van abban valami békés júniusi érzés a hirtelen jött kánikulában, ahogy állunk poros lábbal a cseresznye- majd a meggyfák alatt, és csak úgy a fákról jóllakunk a gyümölccsel, utána még szemezgetünk egy kis málnát is.
Majd mikor a katonás sorba ültetett fákat elhagytuk- és azt is megnéztük fejlődik-e a kukorica-, megérkeztünk egy bizonyos szülői házhoz, nem az enyémhez. 
Az is figyelemreméltó számomra, hogy megvan még valaki számára az a ház, ahol felnőtt, és még látogatható is.
Nagymamám házát eladtuk, fiatalkorom helyszínének házából is kiköltöztünk, más lakik már benne. 
Hazamenni egyik helyre sem lehet, tehát nézem másét, és hallgatom a valaha ott történeteket. 
Mikor kimentem az udvarra, akkor a fecskefészkeket néztem. Úgy ültem le, hogy rálássak mindkettőre, hallgattam a fecskék csivitelését, figyeltem a repülésüket. A madarak röptének változó vonalai repülőgépek lassan eltűnő kondenzcsíkjaival is kereszteződtek.
Türelemmel kivártam míg a  fiókák részére megérkezett a késő délutáni élelem, és időnként kis fejek bukkantak ki a  rejtekhelyről.
Valami melankóliával fűszerezett béke volt bennem, de az elmúlással kevert biztonság érzése is.

Kerékpáron

Ma kerékpárra ültünk, és tekertünk egyet a közeli Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. A bodzaillat velünk úszott, a gémeskút úgysem mozdult.
Ha megálltunk, akkor  a fotózás miatt tettük. 
A bivalyok életélvezős, lusta dagonyázásának aprólékos megfigyeléséhez azonban mindenképpen megállítottuk volna  a kétkerekűeket, ahogy meg is tettük.
A bivalyok unott nemtörődömséggel ránk néztek, majd a fejüket elfordították. Nem zavartunk ezek szerint. :-) 
Csendben voltunk, és csendben is indultunk tovább.

Ott maradt egy toll

A távolban madarak repkedtek, hallottam a visító hangjukat.
Tartották a távolságot, mégis jelen voltak.
Előttem csak egy toll volt már belőlük, egy jelzés, hogy valamikor ott jártak. 
Elmentünk egy tó mellett szombaton, kértem, hogy álljunk meg, nem lehet csak úgy gyorsan elmenni amellett, ami olyan természetközeli, és ha haragosan is, de szép. Sőt, még szebb számomra, mint  a napsütéses, nyugodt arca. Ízlés dolga!
Lakótelepi lelkem már kiéhezett erre a látványra, a szélre is, és a cipőmbe ragadt iszapra is. 
M-é is, mert ő hajlamos lenne tovább menni, aztán mégis egyetért azzal, hogy jó volt. 
Ő megy a cél felé, én inkább úton vagyok. Hozzáteszem, hogy ez nem kritika, hanem ténymegállapítás.

Cicmic

Nem tudom, hogy hívják, nem mutatkozott be. 
Én Cicmicnek hívtam, nem mintha hallgatott volna rá. Mikor meglátott a balfi gyógyfürdő parkjában, elkísért a buszmegállóig szinte minden nap. Néha nyávogott is, ezt köszönésnek vettem.Olykor  a mancsával tett felém mozdulatokat, néha pózolt, és igazolványképes tekintettel nézett rám. Mosolyogni nem láttam. Mással is szóba állt, olyan mindenki macskája, és mégis senkié. Nem tudom van-e egy igazi gazdája, akihez bújhat.
Míg álltam a buszmegállóban, leült mellém, megmosakodott kényelmesen, majd ki tudja, hova tűnt el, mikor meglátta a buszt. Pedig mondtam neki, hogy ne mászkáljon át annyit az úttesten, mert egyszer csak nem látom majd, és hiányozna.
Cicmic szabad, túl nagy a  tér és a sok az ember. Mindig mozgásban van, mindig úton valaki felé.